Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-06-08 / 23. szám

Icor a'falusi gyülekezetek értelmi állását ócsárlod, magadat is ócsárlod, mert magad is tagja vagy egynek azok közöl, 'sha van tiszted tanítni azokat kiktől e' végre választattál: bizonyosan bűnöd is, ha ök még is értetlenek, felvilágosílatlanok a' rá­jok nézve igen érdekes dolgok felöl. De hiszen e' bűnben csak ez ügyben is—fájdalom! — vaj­mi sok társaid vannak. Szűnjünk meg, atyámfiai! a* népet csak teherhordozónak tekinteni, vállaira csak kötelességeket súlyosítani: a' jog, az egyház, mi lelkészek mind az övéi vagyunk. Sokat beszélsz te még, Af! arról, mért vesze­delmes ez az ártatlan igénytelen képviselet, — de míg csak ezek lesznek okaid, mellyeket elöso­rolál: ugy hiszem, senkit meg nem gyözesz állítá­said igazsága felöl, 's azokat bálran nevezhetjük be nem bizonyított ráfogásoknak, — legalább is, keményebb kifejezést is használhatnánk pedig. De csak ugyan a' sok veszedelem közöl,— hogy én is segéljek neked bizonyítani — ím bevallók né­mieket: — Igenis, veszedelmes az egyházi képviselet, mert jaj tinektek, ordináló, candidáló, visitáló holtig hivalaloskodni akaró, ajándék-zsaroló espe­resek ! — ezenlúl mindez nem leszen így. Jaj tinektek is, rosz készületü, tudatlan, világ­tól elmaradt, chartás közlelkészek! theologicum meritummal, azaz: esperes- vagy assessor-leány nőül vevésével többé nem boldogulandolok, azaz, minthogy kenyérért — még pedig fehérért — követitek Jézust; a1 nektek legnagyobb ín­ségbe, a' csak fekete kenyeret adható ekklézsiák­ba esendetek. Jaj tinektek, tekintély-féllök! kik a' gyülekezet testületéből magatokat kinötteknek vélitek: Ön­kénytek, gőgötök, uralkodás-vágyatok, mint megannyi „élősdi mohák és gyöngy-ágak" a' fáról, levágatnak. Jaj végre tinektek is, ama hajdani — egész gyűlésnek hatalom-szóval imponáló — „csak irja nótárius uram4 4 féle segéd- és főgondnokok 's su­perintendensek! — erőtök, melly árthatna, nem lesz, mert ott igazság ül a' trónuson, hol az áldott képviselet országol. És ezzel, azt tartom, elég is részemről ez út­tal. Tisztelt újító társaim — ha jónak és szüksé­gesnek látandják —, reményiem, többi képviselet, ellenes állításaid megvitatásától nem fogják tillani fáradságukat. Isten velünk! Egy újító. Felszólalásuk a' dunántúli ref. fő­iskola i>a|inöveii«lelieinek az őket érdeklő némi ^yavm<«ítá«ok ellen. Mindeneket megpróbáljatok, és a' mi jó, azt megtartsátok. Biblia. Szent könyvünknek ez alapelvét tartjuk sze­meink elölt akármiféle munkásságinkban, activ vagy passiv legyenek bár azok. Ez alapelvet tartjuk elöltünk vezérfonalul akkor is, midőn uj­ság-lapjaink, különösen a* Prot. E. és Isk. Lap ezerágú labyrintjaiban buvárkodunk. Mert a* nél­kül bizony nem tudjuk, hová ragadtatnánk téve­lyedve gyakran törött és töretlen utakon, ha lá­baink alá nem vigyáznánk 's az öneszmélet tisz­tább világánál utunkat 's kalauzunkat föl nem is­mernők. Mivel nem vagyunk inár gyermekek többé, hanem kívergödve némileg a" lelki nyo­matoltság, a' szellemölö passivitas bilincsei alól, mellyek alatt iskolai pályánk hosszú során eddigelé tehetlenül veszteglénk, már mint megélemedelt Iheologusok (?), miként egyik tanárunk megjegy­zé, saját lábainkon járni, minszemeinkkel látni, 's tulajdon eszünkkel gondolkozni tanultunk. Igy tanultuk meg a* tárgyakat minden oldalról meg­vizsgálni előbb, mint mielőtt ítéletünket arról el­mondanók, 's nem fogadni el mások Ítéletét addig, míg saját szemeink elölt is a' fehér fehérnek, a* fekete feketének nem látszik. Legyen professor, kinek szavait halljuk, szavait az igazság mérle­gén előbb megfontoljuk, és ha a'józan ész 's tiszta m-eggyözödés mérlegében is megülé az igazság a' túlsúlyt, elfogadjuk, 's a' kiismert igazságot sajá­tunkká tesszük; — legyen újságlap, vele hason­lóan bánunk; —legyenakármi bennünket érdeklő, annak tisztán kiismerése végett lámpául 's vezér­fonalul a1 fenidézett sz.-írási elvet használandjuk. Illy szempontból mérjük és fontolgatjuk az elöltünk fekvő Prot. Lap minden betűit is, — és míg fontolgatunk, örömmel vesszük észre, hogy fontolva haladgatunk. De épen ezért is, esett saj­nosan Török atyánknak nem érdemlett meg­rovása, midőn bennünket, tanárunk után ítélve, kit mi szivünkből szerelve tisztelünk, a' Prot. Lap 17d. számában kanonisfáknak, episcopalismus- 's traditiókhoz hajlandóknak kürtölt ki, 's kövelke­zéskép ollyanoknak, kik a* püspök szent elési ha­tárzat mellett buzgunk: miért is félőnek nyilat­koztatja, hogy a* tervezett presbyteri egyház­szerkezet- 's képviseleti rendszerből misem less. Sajnáljuk Török atyánknak felölünki elhamarko­dott kora ítéletét, 's annyival inkább sajnáljuk, minthogy mi a* rólunk tett ítélet ellenében egé­szen máskép érezünk és gondolkozunk; melly ér­zés és gondolkozás irányában akarunk csak hit— tani és egyházkormányzási elvekre is taníttatni. Ez érzés és gondolkozás nyomán indulva ki, azt sem hisszük, hogy szerelve tisztelt Stéky taná­runk a1 püspökszent elési határzat mellett azért emelt volna szót, mintha ő túlzó kanonista, epi­scopalismusra vezető, tradiliókat terjesztő 's tudja isten minő új felekezet-alapító volna. A' mit mi nevezett tanárunk érdekes czikkéböl figyelmes *) Maié 23. 8, 9. Senkit e' földön atyátoknak ne nevez­zetek, mert egy a' ti atyatok, a' ki mennyben vagyon. Ti pedig minduyájan atyafiak vagytok. Törők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom