Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-05-25 / 21. szám

minden színét tőlünk mindenfelől eltávolítsuk? Nem szeretnünk kell-e azokat is, kik minket gyű­lölnek és üldöznek? Igen! és minthogy illy imádsági ünnep minket korunkban inkább gyanú­sítana, 's többet ártana, mint használna: ugyanazért egyszerű és egyenes nyilatkozatunk az, hogy maradjon el. Szepzs felföldi homiletikai egylet. IJvigfelsözevtiiilt^iii egyházmegyei gyűlés taglalattal. Helye volt febr. 12,13. napjain N.-Toronyán, hol honi protestáns egyháztörténeteink egyik írója a' derék Ember Pál évrajzaiból okulva, mindjárt 300 éve, hogy a' magyar reformátusok 2-dik gyülésöket tárták. Az őstörténet nagy jelentőséget adott a' helynek, és az édes emlék, varázs-erővel rezzenvén el a' hit hősbajnokain fölhúzott keblünk húrjain, élénkítette a' gyűlésnek nemcsak szelle­mét, hanem népességét is. Valóban emelő volt e' gyűlés tarka vegyületben, ha a'sors neki ván­dor életet és pálczát nein mért volna ki, — öakár­mellyik polgármegye tanácsterme fényes falai között is illetékes helyet fogandhatott. Gróf, első, másod alispánok, számos tábla- és föszolgabirák, ügyvédek, több tekintélyes férfiak, 50 papegyén, kis hiján annyi iskolatanító, — jóval haladott számban egyházak küldöttei özönlöttek a' meleg részvétü egyház tárt keblébe. A' gyűlés folyt egy egyházi és felváltólag három fejű világi elnöklet alatt; mert a' két személyü világi elnökség fáj­dalmunkra csak egyes számban is meg nem je­lenhetvén, a' helyettesítés a' háromságot kikerül­hetlenné tette. — Mintha hallanám, kérdi a'türel­mes olvasó: Miért egy megyében a'két világi elnök ? vagy ha már a' világi kettő, miért nem annyi az egyházi is ? Felelet: Mert az idő tisztító rostája az egyik egyházit a'polyvával szerencsé­sen kihullatta. — Iladd, hadd táguljanak s rit­kuljanak inkább lyukai, bizom a' korszellem nemtö­jéhez, egy egészséges szemben hagyja ez meg a' világit is, — és leend megyénknek új ege és föl­de. — De még is csak illik ide a' taglalat kedve­ért egy kis commentár: - Fél évszázad körül­belöl, hogy a' teljes Zemplénmegye felsőbb ré­széből 20 egyház leányostól, könnyebb kormány­zati érdekből, püspökileg az ungi megyéhez csa­toltatott. — Ennek ugyan a' kitett indokból soha nem kellende történnie; de ha meglett, minthogy atyai nézetből lett: a' kiszakasztott felső-zempléni résznek, mint autonómiával nem bírónak, termé­szetesen maga esperese-és gondnokára kellett az önállásu Ungmegye elnökeiben találni. Ámde ö, az egyesülés természete ellen, sajátosb esperest és segédgondnokot igényelt és vitt is ki maga ré­szére. Az álladalmi tan elve ellenére ennek még inkább nem kelle megesnie — haec averna ma­lorum — akárminö ragyogó volt szemnek ez a' fénypont: megérdemlette volna, hogy még eszmé­ben, mint az Áron aranyborja, porrá törettessék. — Bármelly élettelinek látszott első feltűnésével e' tény: mindig halál magvai rejlettek abban. A* kerületi szék — ha szabad kimondanom — elha­markodását, vagy tán káros engedékenységét ta­núsító ezen rendelet tövében fakadt az a* mér­ges forrás, melly a' forradási szélekre ellenhatásu folyadékaival dolgozván, soha össze nem férhető ellensarkuságba tette a' két megyét. A' pályázó napok sajátos pályatért idéztek elő, köreikben sa­játos bujdosókat forgattak. Egy égen két zűrza­varos rendszerben nehezelegvén ezek, a' peri­gaeumban lettek napok tusakodásai, bujdosók ösz­szeütközései, már-már végenyészetet eszközlen­dök, ha szerencsére az egyik rendszer napja leál­dozván, ez által a tágult égen a' másiknak szaba­tosabb járás nem nyilik; vagy kép nélkül szólva: ha a' felső-zempléni esperes halálával a' két me­gy0 egy esperes alatt kissé nem egyesül. Kissé — mert mindeddig is, mint a' gyűlési elnöklet­ből látszik, egy esperes mellett kettő a' világi el­nök; — még sem egész tág 's rendszeres hát az ég, 's a' két megyét egybeszorító kapocs hiány­zik: - és mi mai napig sem ugy állunk, mint egy pásztor nyája; — a' több napok égető süté­sét mégis keservesenérezzük; mint Izrael népe a' kietlenben, tápnedv nélkül epedezünk, hacsak nem küldend Isten nekünk is egy vezér-Mózest, kinek ütésére szomjoltó vizeket bocsássanak a1 szirtek. Hiszen mennyit fúrtunk, faragtunk már szerkeze­tünkön ! a' kettős igazgatás mellett mit nem kö­vettünk el, hogy alkotmányunk sárba mélyedt szekerét szárazra segíthessük? De lett-e ez ideig is várt jövendője kísérleteinknek? Szerecsent mosdattunk, — palliativ gyógymódok voltak biz azok; nem okszerűen gyógyítottuk nyavalyánkat, — a'kóranyagot épen nem ott kerestük, a'hol az magát megfészkelte. Ez a' ászokoka, hogy in­gyengülésben sínlünk, csigaéletet élünk. — Te­gyünk gyónást, hogy eddigelé egyházmegyénk sorvadozó életének fő okát az egyesülésben vél­tük, 's így elválás által kívántunk magunkon se­gíteni. Csak ezeket kiáltották epés szókkal: „Táj­ismerő bölcseséggel rakták le a' reformátio vér­betűs századában vallásos eldödeink az Ung­egyházmegye mezsdéit, — ezen mezsdeköveket hányta ki a' kerületi kormány, midőn a' felsö-zemp­léni 20 egyházzal ennek határát a' vizeken túl rakta le, — a' megbojgatott határkövek átka fo­gott meg bennünket, — a' választó vészteljes fo­lyamok nymphái okozták a' versengéseket, a' gyűléseinken átvonuló bizodalmatlanságot "stb." — Igy panaszolkodtunk mi, bűnünket csak a1 su­perintendentiára, mint romlottságunk vérbakjára, szórtuk, és az egyesülés lerontását szavazatok út­ján több versent megkíséreltük. Nem mondom, hogy ha ez részre-hajlás nélkül, amúgy szépsze­rűén, az elválásra kezet fogott ellenszenvü há-

Next

/
Oldalképek
Tartalom