Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-04-27 / 17. szám

ben eddig pártalanok 's mellyek az adományozónak több mint hatszáz ezüst forintba kerültek- ezek a' tiszt, úr vallásos buzgalmának azon zálogai, mellyeket ö Isten dicsőségére, egyháza használatára a' kitett napon ünnepélyesen fölajánltalni kívánt, 's mellyeket ugyanekkor megyei esperesünk nagytiszleletü György József úr, a' helybeli 's környékből összesereglett nagy gyülekezet előtt, alkalomszerű jeles beszéd 's kenetteljes ima által, sz. rendeltetésökre föl is szentelt, egyszersmind a' sz. vacsorát is a' híveknek az új eszközökről kiszolgáltatván. Az adományozó tek. n.-v. Ajtay Sámuel úr, már élte delét túlélt csöndes magányba vonult nőtlen férfiú, Jézus egyházát választván ápoló gondjai tárgyául, — édesen hisszük, hogy férfiúi nemes buzgalma lankadatlan és továbbra is munkás maradand, munkás a' cz.-dányádi, sok hiányokkal küzdő egyház szükségeinek fedezésében, ügyeinek sz. irányszerinti vezérletében, munkás e' két helységből egyesült egyház, fájdalom! ingadozó egységének szilárdabbá tételében : és igy, a* szép pályán, mellyen halad, ha a' külvilág általa rég mellőzött ragyogó dicsőségét nem, — de egy sokkal szebb jutalmat, ama Jézus-hirdette sírontúli üdv honának hervadhatlan pálmafüzérét, Isten híveinek öröklő hálás emlékét nyerendi hö áldozatai méltó dijául 1 Jelenben is fogadja kegyességeért minden jók szives áldáskivánatát! K. -Ugyanerről másik tudósítás. — Hogy ezen ünnepély fényesebb, 's talán kanonikusabb (?) is legyen: nt. György József esperes úr hivatott meg felszentelő agendázásra, ezt megelőző kathedrai beszédre pedig t.t. Kiss Áron porcsalmai lelkész úr. — Jel adatván a1

kettős gyülekezet harangjaival, — igen, mert külön harangja van Czégénynek, külön ismét Dányádnak egy közös avult fatoronyban —, sokféléiről sokan menénk be az Ur házába ájtatoskodás, vagy ujság-vágytól hajtatvák, hol az idegen szem elsőben is a' templom belsejének csak féligvaló kifejérítésében ütközheték meg, a' másik felét — mintha az már más része volna a' templomnak, meszeletlen hagyatva látá. Megütközék tovább azon panorámában is, mellyet a' két gyülekezetbeli külön neműek x forma ülésük teve. Az éneklés is igen a' templom belsejéhez vala alkalmazva, abban sem levén egyesség, 's azonnal jutott eszembe, hogy Dobos úr „Magyar egyházi éneklésünk" czikkében ezt is majd egészen leírta. Ezután szószékbe lépvén K. A. Máté X: 32. alapíge szerint jelesen mutogatá beszéde elején, hogy nekünk szükséges kötelességünk Jézusról vallást tennünk, különösen azok ellenében kik prot. egyházunkat ugy tartják, mintha Jézus kijelentését a' józan ész ellenében kevésre becsülné, azután a' vallástételnek módjait, hogy nem szájjal csak, hanem sokkal inkább szívvel 's tettel. Beszédének utolsó felében élénk festéssel fejtegeté Jézus jutalmazó igéretét; az alkalmazásban illedelmesen mutatá fel az adományzó urnák Krisztusrólí tettleges vallástételét. Ezután fentisztelt esp. úr állván ki a* díszesen fölkészített asztal mellé, rövid fohász után elsőben is a' föl- vagy megszentelést fogalmazván, protestantismusunk elvéhez hűn adá annak magyarázatát, azután az illy czerimoniának vallásfelekezetünknél is szükséges voltát kimondván, a' reformatiokor túlbuzgóságból történtek fölött szónoki tűzzel vitatkozott, sajnálkozását jelentvén, miképen , hogy a' fördő vizzel együtt majdhogy magát a' gyermeket is ki nem önték! Igy kerekítvén beszédét, állítá érzéki szükséges voltát az efféléknek, és szépen alkalmazá jelen hivatalos működését. Melly után ihletteljes imában ajánlván föl szent haszon-vételre az adományzott drága ezközöket, szokott formula-elmondás után hivott mindeneket a' már szentasztalhoz, részesülöket az Úrtestének 's vérének örök becsű sákramentomi jeleiben. Ennek végével hála-könyörgésében imádkozott Istennek atyai jóságához fels. királyunkért, mint a1

kinek igazságos kormánya alatt virradt vallásunk egére a' szabadság reggele, *s intette föpásztori buzgósággal a' két még csak szóval egyesült gyülekezetet a' lélek- és életbeni egységre. Ezek hallására még inkább a' látottak miatt, elméletem mindig csak azon függött: vajha itt is olvastatnék — annál inkább munkába vétetnék Török Urnák „Egyesüljünk" lelkes fölszólalása. Mindezek után az ünnepély hősének lakába menénk, hol az ünnepély fényét nevelni jött néhány hirdetői Jézus vallásának szomorún valának kénytelenek megérteni a' gazdag adományból álló Krisztusróli vallástételnek rejtett magyarázatát, kik, mint amaz evangeliomi Lázár nem méltatván a1

gazdag asztalához, csak az arról lehullott morzsalékkal elégítetének ki egy másik szobában számukra terült asztal mellett. <&. Temetkezési türelem. Hogy a' legutolsóbb, keresztyén feleket egymástól elszigetelő bullák sem irthaták ki az emberiség érzelmeit: azt a' következők is bizonyítják. Alulirt örömhálásan jelenti, hogy — mi 30 évi lelkipásztorkodása alatt nem történt — a' Mátra tövében fekvő j gyi helység tudományos és hitszónoklatáról ismeretes r.kath. lelkipásztora — szánakozva látván az ottani evangélikusoknak azon visszás helyzetét, miszeszerint hitsorsosaik holt testét, térdig érő sárban, öt vagy hat lovas kocsin kényteleniltetnek a' szomszéd sz. g — ei ev. temetőbe nagy bajjal, 's a' szegénység vagyonát mértékentúl-haladó költséggel szálítani: nagy-lelküleg megengedé helybeli róm. kath. temetőbe az evangelikus híveket is eltemettetni. — Éljen a' róm. kath. anyaszentegyháznak ezen derék papja, ki II-dik József papnevelő intézeteire emlékeztet. — Én magam is szóval megadám nékie azon hálám adóját, mellyet jelenleg tollal adtam meg. — Bizony nem kis következetlenség, már csak a' vegyes