Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-03-09 / 10. szám

czéljával, a' közbátorsággal, egyenesen és szemközt nem ellenkezik; mert különben a' többeket sem szenvedhetné meg, mellyek, amannak vélekedése szerint, hasonlóképen tévelygők és babonások. — T. i. a1

babona és tévelygés vagy közvetlenül befoly az akaratra és azt a' roszra egyenesen meghatározza, vagy pedig csak közvelösen. Az első esetben a' babonát meg nem szenvedhetni a' jogtörvénynek bizonyos veszélyeztetése nélkül. A' második esetben pedig, mikor, a1

babona következésében, ama veszélyeztetésnek semmi nyoma nem látszik: kötelessége az állománynak azt megszenvedni. Mert ámbár, magában véve, a' babona és tévelygés, melly mindig ugy nézethetik, mint a' lélek nyavalyája, soha nem egészen ártatlan, — minthogy a legártatlanabbnak tetsző is, idővel, könnyen veszedelmessé válhatik: de elkerülhetlen annyiban, mennyiben a' véges határok közé szorított emberiség csak tévelygések és folytonos hibák szövényein keresztül, szünteleni esések és fölkelések közt, és igy lassanként küzködhetik fel az igazság-ismeretésmagasb erény tökélyére. Azonban, még sincs attól miért félni, ha csak a' nyilvános jogsértés megbüntettetik, és a' gondolkodás teljes szabadsága fentartatik, és annak eszközeinek a' szabad beszéd, irás, olvasás és tanításnak használata nem gátoltatik, mi által a' babona hova-tovább mindinkább orvosoltatik, elhárítatik, ártatlanná tétetik, és a'vallásbeli különbség, ellenkezés és fétoldaluság is, mind szüntelen kiegyenlítetik. Tall&inak szabad gyakorlása az állományban. Minthogy a' vallás, a' belső tárgyakra nézve, az állomány kényszerítő hatalmának alávettetve nincsen, de csupán lelkiösmeret dolga ; és minthogy, természet-törvény szerint, minden egyházak, személyes fenállásuk-és szabadságukra nézve, egymáshoz tökéletesen egyenlők: innen következik ezen teljes-bizonyosságu jogelv: Nemcsak az állományon kívül, az ugy-nevezett természeti, de polgári állapotban is, minden ember tulajdon meggyőződése szerint tisztelheti az Istent; melly jogelvet igy is kifejezhetni: Minden polgárnak szabadságában áll, hogy ez vagy ama vallástársasággal tartson vagy ne tartson, a* szerint, mint az ö erk. vallásszükségét egyik vagy másik inkább elégíti — vagy nem elégíti ki. — És ez, az okossággal egyezőleg, teljességgel nem is lehet másképen. Mert az Istennek, ki csupa lélek és igazság, tehát lélek- 's igazságban is tiszteltethetik, nem tulajdon hit 's meggyőződés szerint, hanem az ellen, és igy idegen hit 's meggyőződés szerinti, tiszteltetése, nem isteni tisztelet, hanem istenkáromlás, a'legszentebb lénynyel és minden erk. eszmékkeli csúfolódás, — nem egyéb, mint a' képmutatás fegyvereiveli meggyilkolása minden igaz erkölcsiség 's vallásosságnak, — melly csak ott, akkor 's annyiban foganszik, nő és terjed, a' hol, mikor és mennyiben, arra nézve, minden erőszak és kényszerítés megszűnik. Nincsen is abban , hogy a' polgár ez vagy ama vallástársaságba lép, az állomány bátorságának semmi tulajdonképeni biztosítása, még annál kevesbbé, ha belépni kénytelen. Ugyanis a' legbuzgóbb- és Iegvallásosabbnak látszó emberek gyakran legtörvénytelenebbek és Iegroszabbak — Non omnes sancti, qui calcant limina ternpli — azaz, nem mind szentek, kik a' templom küszöbén bementek —: ellenben sok, ugy-nevezett különczők v. separatisták — vallásosok, becsületesek és jámborok. És valakit csak azért, hogy nem ugy tiszteli az Istent, és nem ugy hiszen's gondolkodik is a' vallás tárgyairól, mint mi, — még koránsem tarthatunk hitetlen- 's vallástalannak; különben ő is hitetlen- 's eretneknek nevezhetne minket, mivel mi sem ugy hiszünk 's gondolkodunk, mint ő. Már pedig, mint ninden egyebekben, ugy főleg a' vallás dolgaiban is, tökéletes szabadsága van egyik embernek, épen ugy sajálilag gondolkodni, mint másiknak. Valakire, haszinte tévelyegne is, a' mi gondolatinkat erőszakkal reá-tolni semmi jogunk nincsen, 's még annál kevesbbé, hogy mi is, az ö vélekedése szerint, nemcsak, de valósággal is, sokszor és sokban tévelygünk. (Folytatása következik.) Világ vár i. ÉleIképek a' lielv. Iiitv. tiszántúli egyházkerületből. V. A' bizonytalankodó néma szünetet Bátori Sámuel szakasztá félbe. Előre, 's Szendrei Miklóshoz mintegy két lépésnyire közelebb állván, miután magát nyájas udvarisággal meghajtá: nemes bizodalmat lehelő hangon igy szólott: „Tekintetes táblabíró úr! e' nagy-számu társaságot ide, nagytisztelettí esperes úrhoz, épen ez estvére, főkép az egyházkerületi közgyülésröli tudakozódás vágya gyűjtötte össze, 's az erről értesítő levelet, melly nagytiszteletü esperes úr kezében most is kitárva van, mármár olvasni kezdé nagytiszteletü esperes úr, midőn a' tekintetes urnák örvendetes megjelenése figyelmünket az előbbi tárgyról magára fordítá, 's amazt rövid ideig, ha el nem felejteté is velünk, kétségkívül örömest halasztatá. Most azonban már, reményleni bátorkodom, hogy mint nekünk, a' tekintetes urnák is, kedves éleményt nyujtand a' közügyekrőli tudósítás; 's talán közérzelmet tolmácsolok, ha nagytiszteletü esperes urat a' fölnyitott levél felolvasására, az egész társaság nevében, ismételve megkérem." „Szives örömest hallgatom, — válaszolá Szendrei Miklós — 's meglehet, némelly tárgyak-