Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-10-05 / 40. szám

háború, midőn az állandósítás általános elvének taglalásába ereszkedénk. — Biztosaink nyilván kijelenték, hogy mind az egyes ajánlók, mind az egyházak, minden teendők előtt megyeházat kívánnak építtetni, ezt pártolá a'világiak 's papok nagy többsége. Világi elnökünk,— kiről azonban hisszük, hogy jobban értesülvén a' közvélemény felöl — engedni fog, — esperesünk, egyházi ülnökeink pedig elővevén rejtekéből tavaszi gyülésünk egyházak tudta nélkül hozott azon végzését, melly 2 pgö !t napidíjat rendel egyh. ülnökeinknek, a' diurnumot sürgeték, és ettől sem a' többség akaratja, sem az ajánlók előadott kívánsága, sem több rendbeli érzékeny felhívások el nem mozdíthatták őket; reggeltől estig inkább szenvedélyes szemrehányások, mint győző okok fegyverével küzdöttek a' diurnum kijelelt térén, 's végtére is egyh.törvényszéki tekintélylyel megtartották a' tavaszi végzést. Ez históriája a' diurnumnak, és mi nem tudjuk eléggé csodálni azon szükkeblüséget, meliyet e' tárgynál t. ülnökeink kimutattak, hiszen ök hivatalos életökben igen megtanulhatták volna már, hogy egyházunkban ezer a' szükség, melly haladékot nem szenvedhet, 's ha ezen szükségeinket azon fillérekből nem fedezgetjük, mellyeket a' munkás kegyelet összehord, el kell oszlanunk. Gyülésünk többsége nem kivánt a'nápolyi gályákhoz hasonló áldozatot, nem lutheri 's calvinusi önmegtagadást, kiváná csak azt, hogy párforintnyi napidíjról mondjanak le, mert vannak sürgetösb teendőink; mert mi képviselet után esdünk, a' napidíj pedig ellenzi a' képviseletet; egyházaink tudta nélkül pénzről nem rendelkezhetünk; a' tavaszi végzés filius ante patrem, sine nobis de nobis hozatott; hogy, hajövedelmetlenebb egyházakban lakóiíjaink önköltségeiken jelen lehelnek, vagyonosb ülnökeinktől ezt az igazság követeli, azon szép helyen, hová őket a' közbizodalom akkor emelte, mikor napidíjról még szó sem volt. Mindezen erőteljes okokat elsorozta a' többség, és a' lélek lálszék késznek lenni, de a' test erötelen vala lemondani a' napidíjról, 's mi ifjabb lelkészek a' reménylett süker helyett kapánk feleletül nagy adagu allopaticus labdacsokat. Szép lelkesedés! Luther, a' nagy reformátor, igazán szegény volt, azért munkában, nagy és lelkes, ö megrázta a1 gazdagsággal járó hierarchiát, pedig annak kébelében gazdag lehetett volna, de drágább volt előtte a1

szellemi szabadság. Egykor igy nyilatkozott Volfgang veimari pap házassága ellen: ,, Valde mihi displicent nuptiae Volfgangi, cum nummosa vetula, opprobrium enim est evangelii mammon quaerere, et contemnere salutem." Az ö testét egyszerű papi öltöny fedte, meliyet a1 szász választó adott neki, naponként két tál étele volt, 's egy kevés sere, halála után sem maradt egyebe néhány ezüst poharánál, ezekből is sokat elosztogatott szegény tanulók számára. Kálvinnak sem volt soha több fizetése 500 tallérnál. Ne takaródzunk hát örökké a' szegénységgel, — valljuk meg őszintén, még egyszer mondom — a' mi bajunk nem más, fösvénység, indolentia, kevés élettapasztalás, és ha ez sokáig igy lesz, nincs biztos jövendője e' honban a' protestantismusnak. Gyülésünk másik érdekes tárgya, a' megyei könyvtár alapítása lett volna, de itt is volt ajtó, hol kibúvhatánk. T. ülnökeink némellyike említé a' sok egyházi adózásokat; azon tisztelt ur pedig, ki a' diurnumok mellett legállhalatosabban harczolt, mondá, hogy „papjaink nem szerelnek olvasni, minek hát a' könyvtár?" 's a' két aucloritas szőnyegre sem hagyta jöni azon két tervet, meliyet esperesi hivatalunk bírálat végett köröztetett. Igy nem lett könyvtárunk, pedig egy ismeretes buzgalmu világi táblabiránk, könyvtárának azon részét, melly egyházi dolgokat illet, mintegy száz darab könyvet közhaszonra felajánlotta. Köszönet a' lelkes egyénnek szép ajánlataért! és mi, kiknek reménylenünk szabad, hogy mihelyt megyeházunk lesz, a' papság ülnökeink nélkül is alapífand könyvtárat, szép ajánlatára újra felkérjük. Ne higyje a' t ülnök ur, hogy egy szellem, a1

tespedés öldöklő szelleme élne mindnyájunkban. Az ösvényre, meliyet a' kor elönkbe kijelelt, igyekszünk lelkesen fellepni. Gyanúsítá ugyan említett egyházi táblabiránk ifjúi igyekezetünket, de mi a' szigorú bírónak Cato Seve/us szavaival felelünk „ne gloriaris profunditate tua, sunt enim nonnulli, qui profundius te perspiciunt, ac tu videris sapiens Gyámintézeti pénztárnokunk hivataláról lemondván, az eddigi szokás ellenére meghatároztuk, hogy egyházak szavazata által választassák leendő pénztárnokunk, e. ülnökeink rögtönös választást sürgettek, mellyik canon szerint, nem tudjuk. Ennyire már a' közgyűlések sem terjeszkednek! Minden más egyházpoliticai kérdésektől inkább elvonhatnék az egyházak szavazatát, de a' szabad választástól megfosztani akarni őket, ez mégis túlzott merészség. Képviselet urak! képviselet ! ez ellen nincs más orvosság! szükség, hogy valahára nyissuk fel egyházaink szemét, hadd szólaljanak fel ezen consistorialis omnipotentia ellen. Járja minden lelkész egyháza megbízó leveleivel a' gyűléseket, csak akkor leszünk presbyterialis téren, akkor élvezhetjük szemrehányás nélkül jogunk a' „cum nobis, de nobis" édességét. Lelkes világi ülnökünk J. A., kinek neve a' prot. egyh. isk. lapban eléggé ismeretes, három évi hivataloskodás után hivataláról lemondott. Mindnyájunk összesített kérése azonban, reményijük, volt reá annyi hatással, hogy egyházmegyénk diszére, söt a' szó valódi értelmében, dicsőségére, elfoglalandja szép állását. De bár mint történjék, mi csak következetességet üdvezelhelünk a' munkás férfiúban, kik értjük a' szép czél-