Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-09-28 / 39. szám

mekek tanítása által az iskolatanítókéval ugyanazonosíttatnék tisztünk, állásunk. — Azonban ugy látszik, hogy még ettől korunk nem igen borzad vissza, söt óramutatója épen odaáll. Octob. 28. 1843. Litk ey prot. pap. Észrevételek Neumann Salamon ur gyakorlati tapasztalataira, az olvastatási tavimódról. Az alulirt, ki harmincz évi tapasztalásaival olvasta azon gyakorlati tapasztalatokat, mellyeket Neumann S. ur az olvastatási tanmódról ez évi prot. egyh. és isk. lap 10-dik számában közlött, az igazság kieszközlésére bátor azokra észrevételeit leírni. Először azt állítja N. S. ur „hogy ö, mint Gra ser ésScholcz oktatók, az irást nem kötheti össze az olvasással mindjárt első oktatásnál, mivel 4—5 éves gyenge gyermekeknél e' mód nem hasznos, söt ártalmas." Én ellenben, Simon Antal, Bell, Lancaster, Stephani, Dinter és más híres oktatókkal, saját tapasztalásomból, bátor vagyok állítani, hogy legalkalmasabban taníttatnak a' gyenge gyermekek is Írással a' betűk ismeretére, a1

legkönnyübbekkel p. o. i u n m r-rel kezdvén, és igy, egyszerre irni 's olvasni is. Hiszen sokszor látunk már három-négy éves gyermeket krétával firkálni, 's halljuk, hogy édes atyjától vagy anyjától, látván öt írni, tollat és téntát kér, öt utánoini 's igy erejével élni akarván. Továbbá azt állítja: „Hogy ö a' hangmódot, bár legyen legrövidebb ut a' gyermekeket az olvasásra megtanítani, 's ő is megkísérté azt iskolájában alkalmazni, nem használja, tapasztalván, hogy annak csak kevesebb számú osztályban lehet sikere, de nagy számúban, mint az övé, nem; csaknem lehetetlen levén, hogy a' tanító a' hangokat olly érthelöleg és tisztán kiejtse, hogy minden gyermek jól kivegye és utánozhassa; söt hogy az ollyan gyermekek, kik a' betüzést alaposan meg nem tanulták és eléggé nem gyakorlották, a' diktálás utáni írásban gyakorta hibáznak — holott a' belüzés alapos tudata mellett ezen eset soha elö nem fordul." A' mi ezen állításának első részét illeti, csudálhatni, hogy N. S. ur megvallván a' hangmódot legrövidebb útnak az olvasásra, annak nem használását azzal menti, hogy annak csak kevesebb számú osztályban lehet sikere, meg nem gondolván, hogy azt sokan, kivált Németországban, honunkban is néhányan, nagyszámú osztályokban áldott sikerrel használták és használják; söt hogy nagyszámú osztálynak is alig kell harmadát az olvasásra vezetni. De neki vagy nem volt alkalma a' hangmódnak teljes ismerésére, vagy, a' régihez való ragaszkodása mialt, nem akarla azt használni. Mert ha azt helyesen megértette volna, annak barátja levén, könnyebben és sikeresebben használná azt mind a1

három, de kivált héber nyelven való olvasásban, mint természetlen, bajos, fáradságos, sőt, Heinecke állítása szerint, az eredeti bűnnel ártalmasabb, nálunk még, fájdalom! közönséges betüzést és szótaglalást. Hiszen a' mit 30-czan meghallanak, azt épen abban a' teremben 80 — 120-an is még könnyebben meghallhatják. N. S. ur állításának második részét pedig egészen alaptalannak találom: mert mi, valamint az olvasásban, ugy az írásban is a' betűknek nem nevét, de egyedül hangját használjuk; holott olvasni nem teszen egyebet, csak a' betűket hangok szerint egymásután kiejteni; következőleg a' ki ax olvasásban megtanulta a' betűknek hangját igazán használni, az diktálás utáni írásban is használván azt helyesen, ritkábban hibázik annál, kinek a1

betűk csak nevökröl ismeretesek, és a1 ki épen azért, a' mint igen gyakran tapasztaltam, sokszor hibázik Valóban ha betüzés szerint Írnunk kellene, igen hosszasan és hamisan írnánk, p. o. „Ha a er em i en cze sz o er, Pe ef el ü cet ka esz te, Es cze ha i em pe ef esz te, a' mi nem harminezszor, pflückst, schimpfst." Igazán nem időkímélés, a' szegény gyermekeket elöször tanítani a' hasztalan hangok kimondására 's aztán ismét azoknak elhagyására, a' mi közönséges betüzés és szótaglalásnál elkerülhetetlen. Bárcsak N.S. ur figyelmesen átolvasta volna>e' czímü magyar könyvecskét: Igaz mester, a?iki tanitvdnyit igen rövid idő alatt, minden unalom nélkül egyszerre írni olvasni is tanítja. Irta Simon Antal Budán 1808; vagy Stephani ausführliche Beschreibung der Lautirmethode 2-te Aufl. Erlangen b. Palma 1825; vagy Stephani kurzer Unterricht in der gründlichsten und leichtesten Methode, Kindern das Lesen zu lehren 4-te Aufl. Erlangen b Palma 1827; vagy Dinternek hasonló czímü munkácskáját. A' mit tovább állít: „Hogy tanmódja legalább a' drága időt megkímélő , és legalább is megkettőzteti a' gyermekek haladását"' szinte alaptalan, és tanúsítja, hogy a' hangmódot nem ismeri helyesen. A' kik azt alaposan ismerték, ismerik, és helyesen használták s használják, mint Simon, Dinler, és Stephani, azok épen az ellenkezőt állítják. Simon t. i. az említett könyvecskéje 13 — 14 lapján ezt irta: „A* legnagyobb akadály, melly a1

gyenge tanítványokat az olvasásban hátráltatja az: hogy a' betűket nem a' magok valóságos nevén, hanem a' más néven, mintsem az olvasásban előjönnek, tanítják nevezni. Ezen hiba csak az úgynevezett mássalhangzóknak tanításában követtetik el. Igy neveztetnek a' mássalhangzók: Bé Cze De eF Gé Há Je Ká eL eM eN Pé Qú eS eSz Vé iksz Ipszilon Ze; eL ipszilon, Ge ipszilon, Te ipszilon, Te eS De Ze eS. — Már most mondja nekem valaki, hogy ezen betűk igy ejtetnek az olvasásban , ha a1

hozzájok ragasztott á vagy é vagy egész siótagocskák melletlök nem állanak, és én azt mondom, hogy tudatlanabb egy siketnémánál,