Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-09-28 / 39. szám

madnak pedig kétharmada az egyházmegye egy­harmada az egyház kerület pénztárába, közigaz­gatási töke növesztéséül, évenkint pontosan 's lelkismeretesen adattassék be, — az egyházi min­den hivatalnokok pedig teljes kármentesítés mel­lett a1 város vagy falu pénztárából egyházi adó czim alatt, a1 néptől befolyt mennyiségből fizet­tessenek fixumba — de itt is ezüst pénzt értsünk — 's évnegyedenként pontosan. A' nemzeti isko­lákat azonban, még azon kedvetlen esetben is, ha a' stolák továbbra is a'papoknak fizettetni rendel­tetnének, ezen logicai következtetés után, mert ez minden vallásfelekezetüeknél igy van gya­korlatban, szabadokká tétetni óhajtóm 's sürge­tem, mert tapasztalásból tudom, mikép a' nevelés emelkedésének nincs makacsabb akadálya, mint a' tanításbér, 's a1 tanítói hivatalokra nézve pedig nincs lealázóbb bántalom, 's több kedvetlenséget eszközlő gyakorlat, mint a' tanítók darabszám szerinti fizetése. Status által pártfogolt, 's ha ez nem! legalább egyházi törvények által védett, 's népkénytől mentesített állás, pontos és méltányos díjazás tehát azon eszközök, mellyek itt czélhoz vezetnek, az egyházi hivatalokat megkedveltetik, vonzó erejüekké varázsolják, mert kérdem, ki ne lépne undorodás közt vissza az egyházi hivatal­viseléstől, midőn olly ocsmány fizetés- 's lealázó bánásmódot tapasztal 's olvas, millyenről Ujj György böcsi segédpap ur folyó évi prot. lap 34. számában panaszkodik ? higyjék el pedig, uraim! ez a1 vallás-gyalázó eset, — tisztelet a' kevés kivételnek, — eredeti képmása a' prot. egyházi hivatalnokok fizetése 's traclálása módjának !! 's kérdem végre, nem kell-e, ha vallásunkat sze­retjük , e' körülményen segítnünk ? segíthetünk pedig, csak vallásos buzgalom 's szilárd akarat keblünkben ne hiányzanak. Miután az egyházi hivatalnokok állása, fizeté­sük a' javallt, vagy más czélszerübb rnód elfoga­dása által biztosíttatik: hátra van, hogy önma­gunk is biztosítsuk magunkat 's jövendőnket, mi­ben ugy érendünk leginkább czélt, ha egyház­megyeileg gyám- 's nyugpénz-intézetek alakítása végett összeszövetkezünk. E' kegyes czélu inté­zetek igen nehezen jöhetnek létre! oh, ennek okát ne az egyházi hivatalnokok ez intézetek iránti részvétlenségükben, de abban keressük, hogy nincs biztos alap, mellyre ezeknek talpkövei le­tétethetnének. Vágynák egyházmegyék, hol e1 szent eszme rég életre lobbant; sőt teslté is lett: de a' csecsemő tapasztalatlan, ollykor tán hűtlen dajkáló kezek közt elcsenevészedett. Vágynák alkalmasint ollyak is, hol nyomaira találhatni régi alaptökéknek, de mellyek ugy elolvadlak, hogy hajdan hatos kamatjuk is csaknem oda rúgott, hova most az összes töke. Illy bús példák lebeg­vén az egyházi hivatalnokok előtt, nem csoda, ha közönyösök, mondhatnám, vonakodók, a' különben általuk is igen jótékonynak ismert intézetek léte­sítése körül. — Másik okát a' részvétlenségnek abban találom, hogy nem vagyunk tisztába az iránt, milly intézetet alakítsunk ? gyámintézet le­gyen-e, és pedig kényszerített adóztatás mellett, — melly elv már magában sem igen vonzó erejű — ollyan, mellyből kegyelem utján csak a' folya­modó szegények, vagy tán ajánlásra, némelly rokonok részesülendnek; vagy nyugpénz-intézet? mellyből minden részvényes hivatalnok özvegye 's neveletlen árvái azon arányban követelhetnek 's húznak segedelmet, mellyben a' befizetés tör­tént; — vagy végre takarékpénztár? mellyből kamatjával együtt, mikor akarjuk, kivehetjük be­rakott pénzünket. En , mivel keblemben olly sej­telem él, hogy kivált reform, hitsorsosink — kik­nek hivatalnokaik dotálása iránti meleg vonzal­muk! eléggé ismeretes — ezeket aligha fogják olly fizetéssel ellátni, hogy bármellyik fényes egyházban szolgált pap vagy tanító — ha ugyan nem örökült —- özvegye- 's árváiknak, vagy ön­maguknak, midőn többé nem hivataloskodhatnak, a' nyugpénz felesleges leendne; mivel továbbá városi papjaink felett, most és ezelőtt többször, vagyon tekintetében magán szemlét tartva, ugy találom, hogy igen sok falusi papjainknál szegé­nyebbek, s köztök kevés Réeseiek akadnának — melly eredmény természetes, mert szinte cse­kély fizetés mellett sok olly kiadásokkal terhel­tetvék, mellyek falukon vagy épen nélkülözhe­tők , vagy tán ismeretlenek is következőleg rájok is felfér a' nem szeretem napokban a' sege­delem; mivel végre a' szoros értelemben vett takarékpénztár létesítését, költséges's sok baj­jal járó kezeléseért, de azért is, mert ma 's hol­nap azokat megyékszerte reményijük felállítatni, az egyházmegyékben nem látom czélszerünek: gyám- 's nyugpénz-intézet felállítását óhajtóm; — de ezek alapjaid egy feltételt, conditio sine qua non-t sürgetek, jelesen a'biztosítást. Igen! biz­tosítás a' betett töke el nem apadása, 's az illető járandóság pontos megkaphatása felöl, ezt pedig olly formán, hogy mivel a'pénztömegek feletti őrködés, ma, miután szigorúbb törvényeink 's a' szóbeli bíróság létesültek, nem olly veszélyes, felkérendőknek vélném egyházi törvényszékein­ken hivataloskodó fő- 's segédgondnokaink-, világi ülnökeinket, 's az egyházi rend jobblétét szivük­ből óhajtó 's eszközölni törekvő birtokos hitsor­sosinkat, hogy vagyonaik lekötése mellett, a' ke­gyes czélú intézetek feletti őrködést 's biztosítást legyenek kegyesek elvállalni; magok, valamint ez intézetek, ugy más közalapítványi tömegek pénztárából, semmi esetben 's feltétel mellett nem kölcsönözhetvén. — Szeretem hinni, hogy kéré­sünk nem sziklakemény 's hideg, de inkább mind az egyház, mind ennek hivatalnokai iránt meleg részvétü kebliiek-, megannyi Fayakhoz intézte­ték, 's bizalmon alapszik, visszautasíttatni nem fog, és ekkor a' szent czél teljesülend. A' tömegek

Next

/
Oldalképek
Tartalom