Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-08-10 / 32. szám

kívánt keresztyéni jellem nélkül szűkölködnek. Ellenükben, mint a' lelki szabadság- barátai, mint az okosság jogainak, és a'szent irás tekintetének bajnokai állanak Bretschneider gothai fősuperintendens a' symbolatrák hatalmas ostorozója, — Wegscheider a' hires és tudós hálái rationalista hittanár, — Rőhr a' weimári főpap, a' lelkészi journalistica hőse. A' harcz, melly e' két párt közölt foly, a német szövetséges statusok határain is túl hatott. Alig van ország, hol tudniillik a' protestáns elem létezik, mellynek kebelében jelenségeit nem lehetne látni az érintett különböző irányok miatt szülemlett kisebb nagyobb theologiai súrlódásoknak, —Francziaországbnn orthodoxia, 's heterodoxia felett vitákat hallunk keletkezni, míg Angolhonban puseyták lépnek föl, 's meglepő működéseikkel feszült figyelemben tartják a' vizsgálót. Ilogy ezen mozgalmaknak a' magyarhoni protestantismusra befolyása ne volna, csak az tagadhatja, ki nem ismeri azon közlekedési viszonyt, mellyben honunk értelmesbjei, a1 korszerű műveltség barátai a'tudós német világgal állanak. E' hiedelem azt szükségesül, hogy napjainkban, midőn nálunk a' két prot. egyházban az egyesülés életkérdése forog fenn, a' lelki szabadságot és hagyományt elvet, mint egyházi létünk, erkölcsi tökéletesedésünk minőségének tényezőit, mint hittudományunk lehető vezérszabályait tárgyalás alá vegyük, hogy igy kipuhatolhassuk azt, közülök mellyik elv képes az egyesülés eszméjét állandósítani. Noha már sokan és jeles egyedek emeltek szót e' tárgyban: azért mindazáltal bátor vagyok ezt újra felvenni, 's ha talán az előadóit kérdés bővebb fölvilngosítására nem tehetnék is valami sokat, azt az egyet reményem szerint el fogom érni, hogy az egyesülés, mint históriai érdekkel biró vállalat, alapelemeinek vizsgálására a' t. cz. olvasók ismét kegyesek leendnek néhány porczet fordítani, 's emlékezetükben az egyesülés dicső eszméjét fölfrisítendők. „Az igazság lelkének, a1

ki, mint maga Jézus szól, igazságra, az evangyéliomnak mindig mélyebb belátására 's ismeretére vezérel, egyházunkból soha sem szabad távoznia; mert valamint a' keresztyén egyház nem keletkezhetett volna, ha az igazság lelke urunk apostolait felsőbb szellemi állásponlra nem helyhezi, 's országa felöli korábbi nagy részben hiányos, és kisszerű nézeteik fölé nem emeli: épen illy kevéssé állhat fenn , 's tarthatja meg sajátságát evangyeliomi protestáns egyházunk, ha az igazságnak, szabad gondolkozásnak és vizsgálatnak lelke nem uralkodik benne, 's követőit arra nem ösztönzi, hogy mint Luther utódai folyvást haladjanak előre azon ösvényen, mellyet ö megtört , hogy a' tudományra, istentiszteletre, és alkotmányra nézve, mindig szabadabbak legyenek attól, a' mi még hiányos, czéliránytatan a' kor kívánalmainak, úgy szinte az evangyéliom szellemének meg nem felelő " — Illy értelmű nyilatkozatot olvastam Zeh jeles egyházi beszédében, mellyet a' szent biblia Luther által német nyelvrei íbrdítatásának örömünnepére készített. Szavai tartalma, úgy hiszem, minden buzgó protestáns keblében viszhangra talál, mert kitűzött czélunk azon üdvös igazságok ismerelében nevekedni, mellyek a' keresztyéni szabadságot szülik, — az út és mód pedig, mellyen magasztos czélunkhozi szerencsés eljutásunkat bármilly nagy küzdelmek közt is bízvást reméljük, a' szabad gondolkozás és vizsgálás úta 's módja, mellytől elzáratva lelki szabadságunk csak képzeletben fogna létezni, mit pedig, mint vallásos és egyházi létünk jelentékeny tényezőjét, nélkülöznünk nem lehet, mert ezt világosan igényeli «) az igaz vallásosság természete; ) a' kijelentés minősége és egyházunk szent könyvének sokoldalú tartalma. — a) Az igaz vallásosság természete lelkiszabadságot igényel, mert ennek segítségével szülemlik a belső meggyőződés, melly nélkül okos hitet nem képzelhetni. Ugyanis, hogy valamelly hit körébe tartozó igazság tiszta ismeretére el-Ö o juthasson az ember, 's azt belélete táplálékául sajátíthassa, mulhallanul szükséges azt vizsgálat tárgyává tennie; ha a' lélek ezen vizsgálati uton, akadályozó idegen befolyás nélkül, szerencsés volt a' megismerés végeit fölvett tárgyat közelebbről szemlélhetni, szerezhetett önmagának kívánt biztosítékot annak jelentősége felől, — 's ez által arróli hite, mint már közvetített, mint tudalomszerü okosnak tarlalhatik. — Nem enged valaki lelkének szabad fejlődési menetelt, korlátolt leend az ismereteiben, 's mint illyen, gyakorlás által nem edzett tehetségeivel alig fog egy magasabb álláspontra emelkedhetni, hanem — mint tapasztalati adatok is tanúsítják — erőtlenül, tespedés rabjaként az alantiság ködhomályában a' tudatlanság nehéz lánczai alatt nyomorog egy ránézve elkietlenült életen keresztül, talán a' puszta közvetlen hit kalauzolja majd lépteit a' világi rögös pályán ? Oh! ezt vakon követett hit eszközölni nem igen képes, mert a1

mi eszméinkkel szoros kapcsolatban nem áll, mellyhezi ragaszkodásunk alapja nem bensőségünk szülötte, hanem talán csak a1

külviszony 's világi érdek, az keblünk boldogító nemtöje nem lehet, hogy ezzé lehessen, hogy jóllevönknek elfogadhassuk, lelkünknek minden idegen emberi befolyástól függetlenül, illyennek kell őt tudnia, — igy lehet csak szívérzeményeink hatékony nemesítöje, meghódolt okosságunk vezére. Ezen előzményből következtetve állíthatjuk, hogy egy kijelentésen épülő hitnek, ha rendeltetése szerint vallásba akar átmenni, tudománynyá kell