Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-11-25 / 47. szám
- 563 — kodtak olly makacson külön állításaikhoz. Isten mentsen ugyan, hogy mi a' nagy embereket ok nélkül kivánnók kisebbíteni, de fájdalom! a' körülmények mégis inkább az utolsóra mutatnak. Vágynák az igaz adatok, mellyekböl kiviláglik, mikép ok a' protestantismus' valódi szellemét nem fogták föl: igy p- o midőn Lullier «V schweiziakat ellenkező nézeteikért szóval és Írásban ,eretnekeknek' kialtozza, 's azon — nem protestáns — elv által engedi magát vezettetni, hogy : „egyik félnek az ördögének kell lenni" nehezen ismerünk benne a' vorrnatiai hősre; valamint Kalvinnak Serveten elkövetett executiója is előbb emlékeztet Huss , Hieronym' embertelen inquisitoraira, mint egy szabadelmü reformátorrá: azonban az elválás' okain nem annyira mutatkozik belátási hiány , mint személyes ellenségeskedni kívánás. A' ki tudja miként tanított Luther eleinte az urivacsoráról és praedestinatióról; olvasta egy levelét a' strassburgiakhoz (1523), mellyben irja : mi sokat kellett vívni magával, mig a' római transsubstantiátioról lemondhatott, s mi jó néven veszen vala egy bizonyos eligazodási útat, melly által a' pápának legnagyobb puff adaltathatik vala" csodálkozhatik, miért nem nyujta hát Márburgban (1529) a' szabadabb 's Bibliánk' szellemével kétségkívül inkább megegyező elvű Zwinglinek kezet, ki a' magáét könny-özön közt ajánlotta. És vájjon a' Karlstadttali viszonyokat nem lehetett volna-e szelídebb úton eligazítani ? Zwingli Schtveizban kihányta egyszerre a' templombeli képeket, 's azért a' világ még sem veszett el; ez Wiltembergában is épen igy megeshetett volna: de Luther nem igen tudott tűrni maga mellett másokat; 's e' miatt legjobb barátjával a' jámbor Melanchtonnal is egybeveszett, midőn azt tekintetéből osztozni tapasztalta. Ha Wartburgból az ismeretes eldöntő órában Mel. térjen vissza: ma prot. egyházaink hihetőséggel nem lennének különszakadva. Szóval: noha Luther ezerszer kimondotta, hogy a' pápa nem csalhatatlan; mindazáltal magának nagyon is hajlandó volt csalhatatlansáíjot követelni, 's e'miatt föláldozta a' Mel. és Kálvin által eszközölni kívánt egyesülést is , mint már érintve van. Reformátoraink' halála után egy új eszme sem született; a' későbbi papok minden további vizsgálódás nélkül csatlakoztak Luther vagy Kálvin' már kitalált nézetéhez, és — veszekedtek. Tartózkodás nélkül szólva, papi egymás ellen szegülés szülte eredetileg prot. egyházainknak különszakadását, 's a' tette sikeretlenekké későbben is mindenkor az egyesülési próbákat. A" jámbor nép papi izgatás nélkül vallásos harezba soha sem keveredett, 's midőn egyházaink különszakadásának szomorú diplomáját már korán polgári vérrel találjuk megpecsételve: tudnunk kell, hogy a' gyilkoló fegyver szónokszékből osztatott szét. Prot; egyházunk' élete kétszer jutott legkényesebb erisis alá — étijük a' smalkaldi had és harminca éves háború' eldöntő szakait — 's fájdalom! a1 lutheránus és kalvinista papságot is épen ez idők' alkalmával találjuk legindulatösabb harezban egy-más ellen , az alatt mig a' buzgó nép vérével é3 életével járult a' közügy' kivívásához. Mi lenne ma prot. egyházaink' sorsa , ha a' 30 éves háború' alkalmával olly szellem hatja vala át a' népet is, minőben Ph. Nicolai kátéja szerkezve van ? az ott rajzolt kalvinista istenért kétségkívül senkinek sem jutna eszébe fegyvert ragadni. Nem kellene ugyan itten a' történetek' intő táblái melleit béhunyt szemmel haladni elő: de iszonyatosságuk által mintegy kényszerítve érezzük magunkat a' hallgatásra; mit annyival is inkább tehetünk, mivel az újabb kor sem szegény tanúságos példák' dolgában. Miután Poroszhonban az unió útba indítva lenni látszott: előáll d. Scheibel, ez a' brezlaui Westphel, ó-lutheri nézeteivel; előtte az unió indifTerentismus' müve, Krisztusnak Beliallali szövetsége : azért készebb elveszteni kenyerét (1832) hogysem az egyesülést háborítatlanul haladni engedje. Nem sokára d. Guericke is Luther' karjai közé simul (1834) 's velők együtt Kellner' hason szellemű bujtogatásaival zavargatja az unió' békés folyamát. Már 1835-ig akkorára növekedett az ó-lutheranusok' száma, hogy akkor az első brezlaui synodus létre jöhetett. És kik tették annak tagjait? Zavargásaik' következésében megyéjöktől elmozdítatott sine terra papok! Hengstenberg , Olshausen , Hahn' közbeszólásainak is nem kibékülés, hanem még nagyobb ingerültség lett eredménye, mig végre a' brezlaui constituálósynodus(l841) az urak' szorongó lelkismeretét tökéletesen föloldozta az unió' kötelei alól Mennyiben volt, vagy nem vala alapja a" reactiónak? hagyjuk fejtetlen; elég annyi, hogy papi éspapprofessori fabrikából került korunk' utolsó évtizedében! Idézhetnők még itt a' jámbor Zinzendorff fatumait is; de olvasóink' türelmével viszszaélni nem akarván, elégnek tartjuk megjegyezni röviden, hogy minden efféle bajoknak a' dolog' természeténél fogva, papok szoktak kovászai lenni. III. Az unio' form áj a. Föltéve most, hogy az egyesülés1 nehézségei azoknak okaival együtt el vágynák hárítva, kérdés: minő alakban eshetnék az meg? Erre nézve a' história két példányt mulat elő: egyik a' Herrnhulereké, másik a' poroszoké. A' Herrnhuterek lutheránusokból és reformátusokból alakult közönségeket képeznek ugyan, de kebeliíropusaik által — mint ők nevezik — föntartják vallásuk' külön elemeit; tehát ha együtt vágynák is, egyesülve nincsenek. A' poroszok valódilag kívántak egyesülni, olly formán intézvén el dolgukat, hogy az urivacsorára nézve Kálvin' közlő magyarázata mellett maradjanak; a' reformátusok mondjanak le praedestinatiós dogmájukról; és — *