Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-10-21 / 42. szám
512 vették a' közvizsgálatrai meghivatásukat, banem becses mcgjelenésökkel gyülekezetünket szerencsésíteni kegyeskedtek.Jelenvoltak Er-Semjénböl t. Péchy László és t. Dobozy István táblabíró urak kik közül az első lelkes beszéde által igyekezett felfogatni a' néppel a' nevelés' hasznait, 's különösen az erkölcsre jótékony befolyását; buzdították, 's intették mindketten a' népet, hogy gyermekeik' neveltetésére nagy gondot 's szorgalmat fordítsanak; jelenvolt Székelyhidról járásbeli szolgabíró t. Fényes József ur, ki többször éreztette már velünk az iskolára nézve tett hatós rendeleteinek sükerét; jelenleg pedig az iskola' számára egy pengő forintot adott. Megjelentek helyből t. Gencsy Pál ur, és tisztelt fő gondnokunk tb. t. Bernáth Gedeon ur, 's kegyes volt a' figyermekek' számára 8 p. forintot, az egy hét múlva tartott leányiskolának pedig 4 pengőt adni. Szerencsések valánk megnyerni a' minden szép ésjó iránt hő kebellel érző, de különösen a' nevelés' előmozdításában fáradatlan Gencsy Pálnő szül. Kazinczy Amália asszonyt, kinek kegyeiből már eddig'is számos könyveket, a' „Magyar gyermekbarátot" pedig kezdetétől fogva bírja az iskola; azt a' szükséges kellékekkel, mint asztalok, táblák, — ellátja; e' nyilvános próbatét' alkalmával pedig számos közhasznú könyveket osztogatott ki jutalmul a' kitűnőbb fi 's leány-gyermekek' számára. Illy figyelem 's kegy a' nagyobbaktól iskoláink iránt, ösztönül szolgál mind a' tanítóknak mind a* tanítványoknak a' pártfogást továbbra is megérdemlem, 's a' népnevelés' nagy czéljának minél lelkismeretesebben megfelelni. Fogadják el tehát parányiságomtól , egyszersmind a' helybeli közönségtől — kikre tudomásom szerint üdvös hatással volt a' fent nevezett egyéneknek szives részvétök — a' legforróbb hálát. Adjon Isten más iskolák' számára is illy hő keblű népbarátokat! Nagy László, ér-mihályfalvai iskolatanitó. Kivonata t. tolesvai Xagy Gedeon úr' iskoláztatást tárgyazó rendeletének. 1) Fájdalommal tapasztalván a' beadott táblás jegyzékekből, hogy kevés kivétel mellett, a'lehetős szülőknek is csak fele része jártatja gyermekeit iskolába; a' másik fele pedig nem iszonyodik azokat csak vadon felnőni engedni, 's ez által már a' gyenge gyermek az isteni félelem és szelíd erkölcs' helyébe, a' szilaj engedetlenség' és gonoszság' tanulójává, 's később már megrögzött gyakorlójává válik: nehogy ezen taníttatási elmulasztásból származott fő rossz tovább is harapódzzék, minden ^allásuakat egyiránt kötelezoleg, 's minden fiú vagy leány 7 éves gyermekeket egyiránt érdeklőleg, elrendeltetik: 2} Hogy minden szüle tartozzék gyermekét iskolába jártatni, úgy a' tehetős minta'szegény; azon különbséggel 3) Hogy a' szegénynek —' azaz, kinek egy házacskáján kivül semmi vagyona nincsen — gyermekét ingyen tartozzék az iskolatanító a' többiekkel együtt tanítani: de ellenben 4} A' fölebbi pontban körülírt szegényen kivűl, minden más nem szegény tartozzék a' szokott tanítási díjt, minden iskolába járható (ha netalám nem járna is iskolába) gyermekétől a' helybeli tanítónak, tüsténti executio' terhe alatt, megfizetni. 5) A' melly szüle már 3 évig szakadatlanúl jártatta gyermekét iskolába, tovább a' tanítói bérfizetésre nem köteleztetik, hanemha azt önként | tenni, 's gyermekét tovább is iskoláztatni ohajta|ná: ellenben 6) A' ki gyermekét 3 évig iskolába | minden megszűnés nélkül nem jártatta : mindaddig köteles a' szokott tanítói egész bért évenkint megfizetni, míg a' 3 év ki nem telik. 7) Ludak- 's akárminemü házi állatoknak iskoláztatni kellető gyermekek által szokott őriztetése, a' szülék' kemény testi fenyítéke' terhe alatt, jövendőre eltiltatik. Közli V ö 1 g y e s i, iskolamester. Igazítás. Lapunk' 40-dik számában, a' ,Palinagonia' czimü értekezésben, következő sajtó hibákat fedeztünk fel: 1. 478. bal hasábon, 29ik sor: ,elnemtelenedett' olv. elnemzetlenedett; 479-iklapon, b. hasáb, alulról 20-iksor: ,eseményének' olv. eszményének; 480-ik 1., b. hasábon : ,RaItislo' olv. Rastisló; 48l-ik 1. jobb hasáb, 23-dik sor: ,egy házát' olv: egyházát; 482. 1., j. hasáb, ** jegyzetben: »Gabrias 4 olv. Gobrias; 483-ik 1., b. hasáb, 6* jegyzetben : ,Salbinus* olv. Balbinus; 483-dik 1., j. hasáb, 26-ik sor: .angyalok' olw. Angyalok. - - 487-ik lapon, bal hasábon, szerk. jegyzet'5-ik sorában: ur kitörlendő; jobb hasábon, szerk. jegyzetben, alulról 5-ik sorban, e'szó után: ,czikkhez', kimaradt: általa irott szavak hely esek 's oda tartozók valának. A' hitelesített "'s letisztázott czikkhez, - - Szerk. Hönyvjelentés. Eggenberger József és fia' könyvboltjokban még mindig szerezhetők: EGYHÁZI BESZÉDEK. Szilády László, ev. ref. pap, ságvári lelkész 's k. somogyi e. h. vidéki tanácsnoktól. Pápán, a' ref. fólskola' betűivel, Szilády Károly által 1840. Ara 40 kr. p. p. Szerkesztő-kiadók: Székács József, Török Pál. — Nyomtatja Trattner-Károlyi.