Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-10-07 / 40. szám
azon szellemi egység' felbontására, mellyre honnak , úgy mint egyháznak felette nagy szüksége. Egészen más tartalmúak tehát a' hittudósok' dogmái, — melly görög szó véleményt tesz — és az egyetemes vallás' hitágazatai. Amazok olylyan felhők, mellyek mint égi látványok, darabig különböző szinben és alakban mutatkoznak, és egyszer csak eltűnnek: ezek pedig, mint csilla^ gok, örök fényben ragyognak. Elsők, válaszfalul szolgálnak és hatalmasan gátolják az egyesülést; ezek egyesítnek. Amazok hasonlítnak a' záporokból eredett, és a' hegyről lerohanó, de humar elhallgató folyamokhoz; ezek az élő forráshoz, melly nagy mélységből eredve, szünetlenül önti hideg és kristálytiszta vizeit. Azonban, az emberiség' nagy vigasztalására, csak az iskolai hittudósok, és szion-őrök vitatkoznak üres véleményeik fölött; a' fenséges keresztyénség' magas tanai és igazságai minden iskolai vitatkozáson felülemelkednek. Az ép eszű, 's velejü theologok, sőt a' nép is minden felekezetben, ragaszkodva ahhoz, mi lényeges a' vallásban, szereti egymást; a' külön egyházakba járó polgárok barátságosan társalkodnak egymással, és soha nem is jutna eszökbe, hogy keresztyén és keresztyén, honpolgár és honpolgár közt, különbséget kell tenni; hahogy az egyház' szolgái, kiknek békés szeretet' és türelem' hirdetőinek kellene lenni, ollykor nem élesztgetnék, sőt lángra is nem lobbantanák a' régen kialudt gyűlölet' parázsait, szószéki tanításaik, és hírlapjaik' ellenséges szelével. Ezen fonákságokra figyelmesekké tenni a' keresztyén magyarokat, minden müveit keblű, magyar hittudósnak, fő kötelessége; valamint az is, hogy ő tudassa a' honbeli felekezetek' minden tagjaival, mikép: „az igazság csak egy, és igy az összes emberiség' vallásos érdeke is csak egy lehet; melly abban áll, hogy az egyetemes egyház" eseményének létesítéséhez naponként közeledni törekedjünk; és azt békés lelkülettel elismerjük , miszerint vallásos elkülönzöttségben korán sem rejlik az emberiség' üdve, és valóságos kábaság az erkölcsi világ' szépségét a' hitfelekezetek' sokságában helyezni/1 Ámde, a' szolgaiság' baráti nem akarnak megbarátkozni e§ elvekkel. Ok ezen viszonegyesítési ártatlan szándékban részekre szaggatni óhajtó akaratot sejdítnek, és közöny' terjesztését: pedig, tudniok kellene, hogy van boldog, és boldogtalan közöny. Első áll, az iskolai ürességek és alakiságok iránti hidegségben: másik a' keresztyénség' sarktanainak hő kebellel nem fogadásában , és azoknak föl sem vevésében, mik már lényegesek a' vallásban. A' servilismus' hősei továbbá a' békéltető, egyesítő, irenicus irányú Írókat, autó dafejok elébe állítják; tőlük észt, logicát, szivet, tudományt, és ha lehetne mindent elpörölnek, őket gyanúsítják, és szellemi képöket, legalább könnyenhivő olvasóik előtt, úgy eltorzítják, miként eltorzúlnak a' kínpadon a' kínoztattak' arczai, vallva ollyanokat, miket nem tettek. 'S aztán az illyen hitnyomozási színházban, mi legsajnosabb! sokan még kedvöket is lelik; a' pelengérre állítottra vállat vonítnak, 's őt saját balsorsára bízzák; de a' ki, öntudatában irt 's enyhítő gyógyszert lelve, csüggedetlenül küzd a' legszentebb, de egyszersmind legnehezebb ösvényen; mert nincs hálátlanabb, de szükségesb munka , mint: „régi tanoknak újsági érdeket, újaknak tekintélyt, elkopottaknak fényt, homályosoknak világot, unt tárgyaknak kellemet, kéteseknek hitelt, mindennek természetességet, sőt magának a' természetnek mindent adni: ugyan azért elég szép , és nagy érdem, ezen czélra eljuthatás nélkül , már ennek csak akarása is.4 ' Eljuthatunk-c mi is szivünk' ideáljához? a'kétes jövendőmutatandja meg: ennyit mondhatunk, hogy adatokat nyujtunk , és találunk nézeteink' gyámolítására, és annak tettleg bebizonyítására, hogy: „ízetlen mesével csakugyan nem akarjuk tartani a' magyar közönséget;" sőt olly váratlan igazságoknak akadtunk nyomába, mellyek bár most a' tekintély' embereitől, historiátlan 's philosophiátlan meséknek tartatnak, de utóbb mégis fényre derítendik e' szép eszmét, hogy : liberális vala ősegyházunk, és ollyan, mellynek elveit ma is biztos alapjává tehetjük viszonegyesülésünknek; melly lehető, hasznos, sőt igen szükséges. Ezen reunio' első stadiuma már készen is áll nálam kéziratban, és csak a'sajtó-törvény'megszületését várja, és úgy vélem, ez tettleges felelet leend Somogyi ur' megtámadásaira; melylyeknek itteni visszaigazításától megkímélem nyájas olvasóimat; a' kik, tudom, kínosnak tartják az effélék' olvasását, ós olly tény' mentését, mellynek ösvényén még a' botlást is menthetőnek mondhatni. Egyébiránt, kénytelen vagyok nyilvánítni, mikép Somogyi úrban igen szerencsétlen védőre talált a' catholicismus; mert ő, azon kivül, hogy félreismert bennem egy olly egyént, ki nemcsak hő barátja vagyok a' tiszta catholicismusnak, hanem magának a' cath. papságnak is, ha ez egyházalkotó királyunk'főelveit követi: olly egyént, ki stádiumaiban újabb fénykoszorúját tüntetendi elő első nagy királyunknak, olly tündöklőt, mellynek ragyogását nyolcz század meg nem homályosíthatta; jeléül, hogy az igaz keresztyénség' elvei soha el nem muló fényben derengnek; az iskolai hittudósok' agyában termett vélemények vagy dogmák *) Plmius' szavai ezek, mellyek hittani vitatkozásokra sokkal jobban illenek, mint a' természet' gyönyörű tanulmányára: „Ardua res est vetustis novitatem dare , novis auctoritatem, obsoletis nitorem, obscuris lucem, fastiditis gratiam, dubiis fidem, omnibus vero naturam, et naturae suae omnia. Itaque etiam non assecutis voluisse abunde pulchrum et magnificum est.'4 H. «