Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-01-21 / 3. szám

tehetséggel, csalhatat ansággal 'stb. bíró rend épen nem tekintetett. Már, mint az apostoli, ugy a' későbbi korban is, illy viszonyban látjuk az egy­házi rendet a' világiakhoz. Nagy Constantin, mint a' papi tekintély', hatalom' vagy hierarchia' alapítója, az egyháziak' mint a' néptől , a' már emiitett tekintetben, külön rend' jogának 's kö­ieleztetésének nyilvánítá az egyház' belsejét il­letőket: a' külsőjére tartozókat, p. o. kormány­zást , igazgatást 'stb. az egyháziakkal magának, mint e' részben Istentől szinte püspökké rendel­tetettnek, igy a' világiaknak is követelvén. Majd idők' multával az ekklézsiai hatalom, a' polgárit lenyomta 's alázta, és e' nyomás' érzete, 's az egyházat külsőleg illető, de már eltulajdonított jog' visszaszerzésérei törekvés, nem kis indító okul szolgált a' világiak előtt, a' reformatiókor, ennek pártolására. Innét a1 reformátorok, ha bár a' papi rang 's különbség' meg, vagy nem tar­tására nézve, némileg különböztek is egymástól: egyeztek abban, hogy az ekklézsia' bel dolgai a' papokra, mint e' tekintetben külön rendre bí­zassanak — presbyteri doceutes, — az oltal­mazás 's kormányzás, a' papokkal együtt, a' világiakat is , mennyiben itt erő 's hatalom kí­vántatik, illetvén 's kötelezvén — presbyteri regentes. A' midőn tehát áll, mikép Jézus és az apostolok a' keresztyén ekklézsiákban papo­kat nem rendelvén, zsidó értelemben vett papi­rend a' protestánsoknál nincs : kétségtelenül áll ez is, hogy a' lelkipásztorok, egyházi szolgála­tukra nézve az ekklézsiában rendet alkotnak; a' mi más szóval ezt teszi: ,,a' papokat mint ily— lyeneket a' néptől nem gyakorolható jogok, vagy líötcleztetések illetik ; de mivel az egyháziak a' nép nélkül semmi vallást 's ekklézsiát illetőkre nézve nem határozhatnak , 's a' világiak nekik nem vak engedelmeskedőik; lelki idvességök az egyháziak' kényétől épen nem függ, — mert ez az egyházi történetekből láthatjuk, miszerint az egyházi tanítóknak, kik egyes gyülekezetek' fe­jei voltak, különösen pedig kik pogány népek' megtérítésére mentek, közös czimök Yolt a' nu-7ia; yagy papa név, mint ezt több adatokon kí­vül, a' Surában 1625-ben San Xuart faluban talált — oda még 781-ben Kr. u. tétetett syriai és sinai nyelven írott emléksorok bizonyítják, mellyekben a' chinai keresztyének' főpapja, Zin­nestain, pápának neveztetik. — A' barátok , tanítóikat vagy fejeiket, az egyiptomi abbas = atya névvel tisztelték Egyiptomban Pachomius által szedetve elsőben öszve. Ezen okoknál fogva hiszem , hogy a' pap név magyar nyelven is azoknak adatott, kik a' népet a' Jézushoz vezették és ezért tőlök atyai vagy papa-i czímmel tiszteltettek. Somogyi. esetben lelkek' urai volnának : ezekkel ellenjel­lemzett rendet nem képeznek , sőt a1 világiak, velők együtt közkormányzók, közigazgatók. (Folytatása következik ) Hajnal Ábel. békési reform, lelkipásztor. Vegyes közlemények. ffeerolog. Győri Péter ur mult november' végnapjain, hosszas nyavalygás után elnyugodott. 0 Szathmár megyében, Gacsályban 1776-ban szü­letvén, majd egy vala a' s. pataki anya-iskola' vele egykorátsú legjelesb növendékei közül. Ki­tűnő tudományos készültségével oltár mellett kí­vánván szolgálni honának, 's nem hökkenve vissza a' protestáns papi hivatal' terheitől 's gyér jutalmai­tól , e' szent pályára lépett 's fáradatlan futá azt 36 évig, közelebb számos évek óta a' kis-paládi egyház' keblében. Midőn pedig öt e' mellett köz­tudomásra szilárd jellem, hatós belátás, eleven elme, folyékony nyelv, bátor kiállás jellemzenék: e' jelességeit használni óhajtva a1 n. bányai egy­házmegye , őt elébb ülnöki, majd főjegyzői disz­ranggal koszorúzá. De végül huzamos nyomorgás 's halál, élte 67-dik évében hagyatá vele árvául ez egyházmegyét; mert más árva őutána nem sír. Béke lengjen porai fölött! M — gh. Papváltoztatások Nógrádban. A' mas­kovai, néhai nagytiszt. Dedinszky Andor ur' ha­lálával megürült egyházba az istenben boldogult papaggastyán'fia, t. Dedinszky Károly, szabad választás' következtében juta lelkipásztorul. Néhai tiszt. Agner János' kimultával papürült vanyarczi egyház hívei cgyértelmüleg t. Zelmka Dánielt, voltcseh-brezói lelkészt, egyházmegyei főjegyzőt 's Nógrád megye' táblabiráját, választák papjo­kul, kinek a' cseh-brezói egyházban t. Marothy János, volt losonczi papoktató lőn utódjává. Pesti prot. főiskola' tárgyában. A'két prot. felekezet' egyesült iskolai választmánya gr. Teleki Sámuel ő nga elnöklete alatt f. hó' 6-kán tartá nyilvános ülését, mellyen számos hallgatókon kívül 29 tag volt jelen. A'szükségesek' előterjesz­tése és kölcsönös értesülések után azon indítvány fogadtatott el, hogy a' k. fölség' kegyeim, jóváha­gyása alá terjesztendő iskolai elrendezési, tanítási és igazgatási tervnek a'jutalmazott pályamunkákból leendő részletes kidolgozásra most mindjárt egy alválasztmány küldessék ki. Ennek tagjai mgos bá­ró Próuay Albert ur' elnöklete alatt : Dobos János . Fáy András , Kossuth Lajos, Nyáry Pál, Pulszky Ferencz , gr. Ráday Gedeon, Schedius Lajos, Székács József, Tatay Endre és Taubner Károly urak. — Ugyan ezen alválaszt­mányra bízatott: javaslatot tenni a' Pesten már lé­tező evang. gymnasiumnak a' közösen felállítandó főiskolávaü egybe kapcsolása' módjáról 's föltéte­leiről: ugy szinte részletekre vinni azon átalános

Next

/
Oldalképek
Tartalom