Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-06-24 / 25. szám
zönségre unalom-okozó volna. Közűlök mindazáltal következőket kiemelni látszik érdekesnek: Mult évben négy egyházgyülekezetünk' papjai költözvén el az élők közül a' halál' utján: azok' üresen maradt helyeik egy-egy ifjú — eddig segédi hivatalt viselt papokkal töltettek be az egyházak' követei' egyhangukivánatára. Igy vigasztalás nélkül hagyatván azon három papiszemély, kik mult évben részint maguk' hibája, részint a' mostoha körülmények miatt alkalmazás nélkül maradtak; most, hogy ismét egy egész évig hivatal 's annak gyümölcse, hely , állás és életszer nélkül ne maradjanak: több értesítés után falusi isk. tanító hivatal' elvállalására határozva magukat, ketten közülök arra meg is hivattak, a'harmadik pedig egy éltes, tisztes lelkiszolga mellé segédi szolgálatra lépett. Igy ezek is, bár reményöknél kevesebb vigasztalással, de mégis hivatal, hely, álláspont 's élelemszer nélkül nem hagyatva, tértek vissza övéikhez. Említést érdemel még egy szerencsétlen isk. tanító, ki mult évben mind két szemei' világát vesztve, ez által hivatala' további folytatására, igy élelme' megszokott modora' kövelésére alkalmatlanná tétetve , e' tekintetből az egyházi segedelem nélkül szűkölködők' sorába beiratásra méltónak Ítéltetett, 's így az évenkénti segedelemnyerhetés végett a' főtiszt, kerületi kormány' atyáskodó gondosságába ajánltatni rendeltetett. x +y. Polémia: lltóliang a' (liinainelléki SHpepintendens-választás' iigyében. E' tárgyban nem rég közrebocsátott röpiratom ellen, legközelebb valami görög grammaticus kelt fel egy összetoldozott foltozott új röpiratban, mellynek czíme : „Ujabb értekezések dunamelléki h. v. super. választás' tárgyában. Pesten, Jjanderer és Heckenastnál." Az új vitéz erősen handabandáz, a' napnál fényesebb igazságokat tagadja, gyanúsít és rágalmaz, mind ezt természetesen álnév alatt, mint az illyen szőrű becsületes emberek szokták. Ki légyen ez a' becsületes uri ember, vele mitsem törődöm ; hanem igen jó izűt kaczagtam rajta, hogy magának Philalethes görög álnevet választott, melly magyarul igazmondót, igazságszeretőt jelentene. Üdvözlégy te drágalátos Philalethes ! maradj még sokáig közöttünk, legalább addig, mig feletted szemlét tarthatunk : megérdemled-e tisztes nevedet, avagy inkább — lucus vagy á non lucendo. Fris emlékezetünkben lehet még, miszerint néhány évvel ezelőtt Bajza a' boldogult Munkácsy Jánost 26 hazugságban kapta, 's ezeket szép sorba állítván, nyilvánosan közretevé. Hasonló szerencsém nekem is lehetne az igazmondó Philalethessel; de mivel az illy álarczba burkolt emberek pánczélos arczuk miatt el nem pirulhatván, mindent tagadni szoktak, mit irott bizonysággal bebizonyítni nem lehet: tehát ez úttal csak 7, documentummal bebizonyítható hazugságot mutathatok ki Philalethes úrra, mennyivel azonban egy igazmondó par excellence, úgy tartom mindenkor megelégedhetik. A' hazugságok sorba állítva im ezek: 1) Philalethes azt állítja: hogy a' szavazatbontó választmánynak nem volt joga a' szavazatok ' érvényessége , és az absolut többség' megléte vagy nemléte felett Ítélni, hanem kötelessége lett volna a' szavazatokat minden esetre elitélés végett közgyűlésre terjeszteni. Ez első hazugság, mit bebizonyítok a' kisgyűlés' jegyzőkönyvének épen azon 4-ik pontjából, mellyet Ph. is közöl csakhogy csonkán, elejét és végét szépen kihagyván. Mit o tehát kihagyott, én kiegészítem ekképen: „Mivel azonban megtörténhetnék, hogy a''szavazatok' szétoszlása miatt egy is a' választottak közül átalános többséget nem nyerne: ez esetben a' két legtöbb szavazatot nyert egyén közötti választás újabb szavazatra bocsátandó levén , e' végre szükségesnek találtatott egy küldöttségnek kineveztetése (az itt jövő sorokat Ph. közlötte, de mindjárt benszakadt), melly a' szavazatokat a' választmány' eredménye' megtudása végeit felbontsa, 's arról a' mélt. főgondnok urat azonnal tudósítsa, ki is az átalános többség' hiánya' esetében, «' másodszori szavazás végett azonnal körlevelet fog bocsátani, 's egyszersmind a' mennyiben az nj szavazatok a9 különben jun. 20-kán megnyitandó kerületi közgyűlésig be nem érkezhetnének, a9 gyűlés* tartását szinte azon körlevélben, valamint hírlapokban is előre kihirdetendő napra elhalasztandja." A' kisgyűlés' jegyzökönyvének 6-dik pontja ismét ezt parancsolja: ,,A' f. e. május' 2l-éigberekesztőleg beküldeni elmulasztott, valamint a' szabályokkal meg nem egyezőleg készült szavazatok érvénytelenek lesznek." Mármostkérdem: ha a' szavazatokat minden esetre a'közgyűlés eleibe kellett volna terjeszteni, miért hatalmaztatolt fel a' főgondnok, hogy álalános többség* hiányában új szavazást hirdessen ? És az álalános többség' jelenlétét 's szavazatok' érvényességét ki Ítélhette el e'jegyzőkönyv szerint: a' választmány-e vagy a' főgondnok, ki a' szavazatokat nem is látta ? ... 2) Philalethes állítja : hogy a' íelsö-baranyai traclus nem pártolt el a' többi 4 tractustól. Ez második hazugság; mert a'kérdésben forgó tractus harmadszor szavazott, 's mind a'63 egyház' szavazata már a' mélt. főgondnok' kezében van , és igy e' tractus tettel megmutatta, hogy superintendense még nincs, mint a' többi 4 tra-Ictus ezt követeli, 's azért szavazni harmadszor jnem akar. Vagy tán hallotta Ph. miszerint a' f. : baranyai consistoriumnak egyik erőszakoskodó ré! sze ismét mást akar végezni mint a' tractusbeli. 1 ekklézsiák tettleg eldöntötték? Vederemo! 50