Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-05-20 / 20. szám
alólirt, testestől-lelkestől, csontostól-bőröstől-szöröstől Edes János zádorfalvi pap ; ki akkori közleményemben korán sem félelemből, illyesmit nem ismervén, mert hazudságot nem irtani, 's csak abban tévedtem, mit Hegyalji is megrótt: hogy tizenegy papi vizsgáltatott helyett kilenczet írtam, hanem azon szerénységből hallgattam el nevemet, mert — mint tudva van — a' pap-ülnöki kijelöltek közt ott lévén a' zádorfalvi pap is, mint közlő, szemérem nélkül nem említhetém magamat; mint hű közlő pedig,kik voltak kijelölve? el nem hallgathatám. És így ime fő tisztt.urak! meglett leikök' kívánsága! — itt van! tudhatják kit rejt a' Pandora' szelenczéje! ne törjék magukat tovább rajta: az a' Sajóvölgyi mind öszve is, még egyszer kimondom, hogy annál bizonyosabbak lehessenek benne: Edes János, kit önök magas nimbuszokból, mivel magukat körűi övedzni akarják, talán nagyító üvegen sem akarnak látni; kit fóregkint, mindenható (!?) lábaikkal egyet toppantva, szeretnének elsikárlani: de engedelmet uraim! mi szegény gregarius papok is egy anyagból vagyunk alkotva önökkel. Azonban hála a' nyilvánosság' nemtőjének! hála a' világi urak'elfogultlanságának! hála különösen a1 gömöri segéd-gondnok' kormányra termettségének, ki jóllehet követve a' Jézust, szent haragra tud gerjedni: ott a' hol kell (Máté 21 : 12. 'stb.) maga a' megtestesült szelídség; ki óh be sok palástos férjfnít megszégyenít nemes jellemével; kitől tanulni, privátára útasítom önöket is: a' kilőtt nyilak Sajóvölgyiről sérelem nélkül pattantak viszza; mert világi ülnökeink kijelenték, hogy az érintett közleményben mi sincs sértő, mi sincs költemény fholott ők inkább érezhettek volna sé-Telmet ama lapban); mert a' közlőnek magányos véleményei, mikkel a' gyűlés' határozatait kisérni szokta 's kisérnie szabad, nem költemények csak vélemények, quarum commenta, ha érdemik, delet dies — 's kijelenték, hogy Sajóvölgyit egföilebb is hibázható közlőnek lehet czimzeni, és bárm hírlapi közleménynek jegyzői toll általi megczáfolgatásával az egyházmegyét megalacsonyítni nem akarják. Helyesen! A' tisztelt főpapok' túlságos követelése még itt sem állott meg, hanem S. J. alsószuhai paptól csaknem egyházkövetést akartak kicsikarni azért, mivel megkérdezni meré az esperes urat, miért nem közli körlevélben az egyházmegye 's kerület' határzatit annak idejében ? miért nem közli különösen egyházmegyei nyugpénz-intézetünk' tervét minden pappal, holott ez a'naprógyi gyűlésben el volt határozva ? Biz uraim! csak rátérek már magam is, hogy a'|reformált papságot, méltán veszik gyanúba a' vilzgiak, mintha hierarchiára volnának hajlók; mert efféle mozgalmaik csalhatatlanul bizonyítják, hogy ők, minden szegénységük mellett is, szeretnének autocraták lenni! szeretnék különösen, főbb papjaink a' G. Katona1 arany-idejét visszavárazslani, 's minden ön szemével látni szerető közrendű papot átok alá vetni! . . . Szabadíts meg Uram! a' nős hierarchiától! 2) Az ülnököket választó szavazatok, időkímélésből, (nem itt 's ebben kellene kímélni, hanem hírlapot nem kellene olvasni!) választmány által a" mellékszobában nyilt ajtók közt mindennek , kinek jelenlenni tetszenék, ott létében rendeltettek felbontattatni. Azok most is 14 egyén között oszlottak szét. Szótöbbséget nyertek Szombathy Jósef 36, Szabón János 33 szavazattal, 's föl is esküdtettek. Simon János pedig: ^ mivel csak 21 szavazatot és így nem átalános többséget nyert: az őszi gyűlésre ujabb szavazás alá esendő három társával u. m. Andó József, Iíálniczky Sámuel és Konyha Jósef urakkal együtt kijelöltetett. 3) Megyei nyugpénz-intézetünk' ügye jött szőnyegre. Ennek neveléséhez nemes lélekkel járultak a) a' Makláry utódok attyuknak, volt giczei papnak, élő emléket akarván állítni, e' végre 100 pfor. tőkét tettek le, Makláry sír-emléke czím alatt. V) Szentpétery Sámuel, pelsőczi pap, 40 p. forintot, nőtlen létére, ugyan e' végre ajánlott. Köszönet az élőktől 's hála az utódok' nevében a' nemes lelküeknek! E' két rendbeli alapitványnyal 's ez évi kamatival a' mult éven 1724 p. forintnyi tőke jelenleg alapítása 3-dik évében 2041 pengő forintra megy, salvo errore calculi. Hát ha még a' kikötött tíz évig, mellynek eltelése után a' kamat' kiosztása elhatároztatott, minden éven adóznának reá megyebeli papjaink 's tanítóink a' meghatározott osztály szerint, mit közlő az esperesi hivatalhoz benyújtott tervében gyakorlatba hozni ajánla : akkor valóban első éleibe léptekor is szép' biztosítékot nyújtana; — így is azonban reménylhető, hogy akkorra 1000 váltó forintot kamatozó tőkévé fölnövekedik. — 4) Ismét szóba jött a' s. pataki főiskolárai adózás (ezt is sérelemül emelte ki a'tisztelt e. ülnök úr Sajóvölgyi' közleményéből!) A' naprágyi gyűlésen is hatalmasan pendült ez meg, és ha a' jegyzőkönyvbe nem ment, annak nem az az oka, mintha nem indít•'ányoztatoít volna! A' pataki iskolának építése körül kalapács szinte csak iskolai vizsgálatok alkalmával hangzik, 's tíz évig sem haladt csak annyit is építése, mintagy valaki alatt ki mint mondják, kölcsön' fejében a' maga pénzét áldozta reá; pedig uraim, ha adózunk, szeretjük is sikerét látni. Ez ügyben most is csak azzal dugatott be szánk, hogy a' fő tiszt, egyházkerület megbízta már a' tisztelt főiskola' algondnokát, fölszámítására annak:mennyibe kerülend még fölépítése? \s azt kivetvén 's fizetvén azonnal szűnjön meg az adó. Biztat a' remény, hogy az igen buzgó 's szigorú Bárczy úr nem hagyánd bennünket erre a1 görög kalendákig várakozni!