Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-01-07 / 1. szám
rehajtási szerepeket, háromfelé szokta leginkább felosztani az egyházkerület, úgymint: rendes hivatalviselői, ideiglenes küldöttségei és állandó választmányai között, melly utóbbiak azokban, mikben nem elsőfokú bírák, semmi mások, mint egyházvidékeink vagy tractusaink. így értve a' dolgot, ki nem látja által, miként azon urak, kik a' tractusokban, önálló vagy képviselő testületeket akarnak látni az egyházkerületek' ülésein, nincsenek tiszta fogalomban sem képviselet, sem egyházunk'szerkezete felől, öszvezavarjáka' törvényhozó és végrehajtó hatalmak' köreit és testületeit, "s ekként feledik, hogy a' superintendentián . mint végrehajtó , bíráló, büntető, testület' gyűlésein, tulajdonképeni képviselet, a' legképtelenebb anomalia fogna lenni; inert képviseletnek , csak törvényhozó testületnél van heh/e. Egyedül hatalom-kórság, és azon szabad láz, meilyet viszályos korokban, az egyház egyes egyéneinek , vagy kisebb testülteteinek, ollykor engedett ; okozák ezen eszmezavart , meilyet tisztába hoznunk mulhatlamil szükséges, ha közérdek Közszellem' egyesítése által, valami jobbra törekszünk egyházunkban , mint csak örökké tengeni, egymásra vetni a'hibát, melly hibás szerkezetből ered, 's megoszlnnk önmagunk között. Ugy van! a' tractusok, sem nem önálló, sem nem képviselő , hanem függő és számoló részei a' superintendentiának, 's csak azon perekben függetlenek, mikben mint első bírák Ítélnek, 's mik tolok appellatában a' superintendentiára vitetnek. Ok állandó tisztviselői, választmányai az egyházkerületnek, azért alkotvák, mivel a superintendentia minduntalan közgyűléseit nem tarthatja, már csak azért is, mert papjai olly gyakorta és hosszasan ekklézsiáikat nem hagyhatják, sem mindenhová, minden csekélységért ideiglenes küldöttségeit nem küldheti, már csak a'tetemes költség' tekintetéből sem; egyes hivatalnokok azonban könynyebben tévedhetnek mint testületek. Mindezekért, legkülönösebben pedig azért, hogy a' nagy terjedelmű egyházkerületnek messzebb vidékeit, csak azoknak egyéneiből szerkezeit kisebb testületek által lehet legczélszerííbben olly formán kormányozni, hogy ezek közvetlen érintkezésben állván az ekklézsiákkal, mellyeknck közelében laknak , a' superintendentia' rendeleteit hajtsák végre, a' haladást nem szenvedő tárgyakat és munkálatokat, törvény és egyházkerületi rendeletek' nyomán sub spe rati eszközöljék, úgy mindazáltal, hogy minden munkálataikról a' superintendentiának számoljanak. Meg kell tehát jelenniök a' tractusok' küldöttjeinek az egyházkerületi gyűlésen tartozásképen , de nem képviselői vagy meghatalmazotti tulajdonságban, hanem azért, hogy ideiglen, jóváhagyás' reménye alatt tett eszközléseikről referáljanak, ezekről számot, más az o tractusaikat illető tárgyakban pedig szükséges felvilágosításokat adjanak. Mert miként rendelkezhetnének biztosan, például a' pesti tractus' egyénei, a' baranyai vagy somogyi tractusok' azon ekklézsiáiról, miket gyakran neveik után is alig ismernek? Minden tractusból szükség egyéneknek lenni jelen az egyházkerületi gyűléseken , kik az egyes ckklézsiák' viszonyait közelebbről ismerik, 's a'gyűlést felvilágosításaikkal fenakadásoktól ós elhalasztgatásoktól megmentsék. A' köztanácskozási részvéten kivűl, im ezek a' tractusok' illető szerepei. Ezért küldöttjeiktől senki sem kér elő soha credentionalist vagy utasítást. Ok, miután a' gyűlés meghirdettetett, jőnek mennek, miként nekik tetszik vagy körülményeik engedik; gyakran rosz utak vagy más akadályok miatt cl is maradnak , legkisebb érvénytelensége nélkül a' gyűlésnek. Lássuk: milly anomaliák, milly társasági alapelvekkel és protestantismus' szellemével merően ellentétben álló igazságtalanságok fognának következni azon követelt jogból, hogy a' tractusok teszik a' superintendentialis gyűlést, 's mint képviselőknek egyedül nekik van kirekesztő vagy legalább eldöntő szavazatuk azon. 1 -ör. Ezen esetben a' tractusok , ugyanazon személyekben végrehajtók, számadók, referensek, felek, vizsgálók, felvilágosítók, bírák, önbírák, még pedig első fokú és felebbviteli bírák, képviselők, küldöttek, egyesek, részek és egészek, 's ezeken felül, minthogy rendesen esperes és curator járnak a' gyűlésekre, még hivatalnokok is, még pedig örökösök; egy szóval minden mindenekben fognának lenni! Ez volna aztán igazi nyitott pálya, minden önkénynek, bitorlásnak, viszszaélésnek, játékszíne az emberi szenvedélyeknek és gyarlóságoknak, monopoliuma hatalomnak és elnyomásoknak! így már biztosan körül övedzhetné magát az esperes jobb ekklézsiákba behelyezett fiakkal, vőkkel, unokákkal és unokaliakkal, harmad és negyed Íziglen! igy oszthatna pénzért ekklézsiákat, 's jaj lenne e' földön papnak és rektornak , kit ő űzőbe venne! Hol fogna teremni orvosfü számára? A' tractusokban nem, mert ezeknek nem nyilvános üléseikben gyakran az ő teremtményeik ülnek vele széket, a' superintendentián sem , mert ott is ismét ő ül 's kirekesztőleg szavaz. — Es ne mondja senki, hogy méltatlan vagyok, minthogy olly tisztes férfiakról, kik szavazattal választatlak esperesek-, curátoroknak, roszat is teszek fel, 's tán még abban is kételkedni merek, hogy a'többi esperes és curátor megróni birná egyházkerületi gyűlésen a' visszaélőt. Engedelmekkel uraim, én midőn emberi társaságok' szerkezeteiről, törvényeiről van szó, hogy biztosan számolhassak, soha sem vagyok optimista; mert tudom , hogy az optimista törvény- és szabály-hozó, gyáván megcsalatott már akkor, mikor calculusába jó embereket vett fel; én az embereket úgy szeretem felvenni számolásomba , miként őket az életben találom, tele jóra-hajlammal, de tele gyarlósággal is: mindenek felett pedig,