Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1842-05-12 / 6. szám
- -határnap után érkezett munkák versenyre el nem fogadtatnak , azonban az elkésett példányok a' bírálók által akármikor visszaadatnak. A' 200 p.ftból álló jutalmat a' jutalmazandó Kolosvártt idősb Bethlen Jánosiul fogja átvenni, a' kihez a' pályairatok is beküldendők lesznek. Keresztyén részvét 's türelem. Tisza-Vezseny (Heves' alrészében.) Folyó év martius' 7-én a' Tiszából egy holttest fogaték ki, mellyet az eddigi fonák szokás' ellenére — miszerint az illy szerencsétlenek, koporsó és egyházi szertartás nélkül szoktak a viz' partján eltemettetni — a' helység' reform, lelkésze, Ádám Mihály koporsóba tétete, mig a' falu' bírája, számára a' reform, temetőben (más vallásuaknak temetőjük itt nem levén) ásatott sirt. A' holttestet némi külső jelekből Ítélve, az öngyilkosság' gyanúja terhelé, melly gyanú azonban a' szeretet- szülte részvétet épen nem gyengité az elöljárókban, sőt inkább rendelést tőnek annak lehető legtisztesebb eltakarítására. — A' megholtnak családja tudósitaték 's a' két fiával megjelenő mély bánatú özvegy csakugyan férjére, Birner Antal római kath. czeglédi szabómesterre ismert a' holtban, ki még a' mult évi december' 22kén , vásárról hazatértében leié a' hullámokban ideiglenes sírját , és így noha 11 hetet töltött a' víz alatt, teste mégis teljes épségben volt. Sebészileg megvizsgáltatván, a'nyak-és torkon látható fojtogatási jelek elenyészteték az öngyilkosság' gyanúját , 's az erőszakos halál' bizonyosságát tüntetek elő. A' lelkész megkinálá az özvegyet a' czibakházi kath. lelkésznek áthozatalával, ha t. i. kívánná, hogy a' temetkezés kath. szertartással menjen véghez, vagy ha ezt nem akarná, ajánlkozók azt vallása' szertartásaival véghez vinni. Az özvegy az utolsót kérte, azon hozzátétellel, hogy a' sír fölibe , a' kath vallás' szelleméhez képest kereszt tétessék. Egyetlen szó' ellenvetése nélkül ajánltaték meg a' kívánság. És a' 72 éves aggastyán' tetemei f. évi mart 9. az egész falu' kíséretében a' reform temetőben örök nyugalomra jutottak, a' nélkül hogy az egész reform, helységben csak egyetlen nem helyeslő szózat emelkednék a' némellyek előtt tán vallásba ütközőnek látszható szertartás ellen ; a' nélkül, hogy a' temetést véghez vitt egyházi személyek édes önérzetüknél egyéb jutalmat követeltek volna. Illy türelem közvetlen szülöttje a' felvilágosodásnak, mellynek hatalmas emeltyűje az atyailag gondoskodó földesuraságnak az iskola iránti jelentélyes bőkezűsége , 's a' hív egyházi előjárók' buzgalma 's követésre méltó példája. (Jelenkor.) r O-kécskei egyház 's iskola' jótevőinek nyilvános köszönet. Ó-Kécske (Pest megyében). Helységünk' helv. hitvallást követő lakosaira nézve a' mult esztendő olly kedvező volt, hogy hét hónap alatt egyházunkat, 's — min leginkább örvendhetni — fiú iskolánkat újjászületve szemlélhettük; ennek következtében hálás érzelmünket, 's tartozó köszönetünket nyilvánítjuk azon jótevőink iránt , kik közjóra czélzott törekvésünket jótékonyságuk által minden vallásbeli tekintet nélkül előmozdítani készek valának. Meg kell itt említnünk többek közt a' n abonyi tek közuradalmat, 's ennek egyes tagjait, mint földesurainkat; különösen pedig a' köztünk ébredt lélekkel lakó t. Pálinkás Samu urat, ki szélesebb ismeretségét használva, fiúiskolánk' újra teremtésére aláírás utján — ő maga tettleg elomenvén — 133 pen^ő forint 50 krt gyűjtött, 's abból 117 p.ft. 16 krt iskolánk küls' beljavítására fordítván, a' fenmaradt 16 p ft. annak pénztárába készpénzben letette; miért ő neki, 's mind azoknak, kik azt hogy a'népnevelés' szent ügyét nem csak szóval, de tettel is előmozdítni készek, velünk is éreztették, gyenge fiaink' nevében is köszönetet mondani, 's nemes tettöket kedves hazánk' színe előtt nyilvánítani kötelességünknek tartjuk. Végzés' következtében Végh Ferencz, ó-kécskei jegyző. Statistikai adat. Angolország-és Walesben az episcopalisok száma 13,150,000; a' presbyterianusoké 350,000; a' romai hitüeké 580,000. (Ergaenzungsblatter zurAllg. Lit. Zeitung. 1841. 108. sz. 858. 1 ) Egyházi ügyek vármegyei gyűléseken. Arad megyei közgyűlésben (mart. 30tól april 9kéig) a' vegyes házasságok' tárgyában kelt 's az .ország' prímása által kihirdetett pápai brevének, mint a' hazai törvényekbe, 's nemzeti közvéleménybe ütközőnek, királyi placetummal lett ellátása, sérelemkép az országgyűlésre fölterjesztetni rendeltetett. A' pesti ref. egyházmegye f. hó' 23-án Pesten fogja tartani közgyűlését, mellyre az illető esperes ur által, az egyházmegyei tablabirak és ügyes-bajosok megjelenni felszólítattak. Igazítás. Lapunk' 4-ik számában, I.-kolaí irodalom cz'kkben , a' 48-ik lap' első hasábján 25-ik sorban, ,észre' helyett, olv, „erre"; 30-ik sorban, ,és ugy< helyett, olv. „isleg"; 32-ik sorban, ,folyamára' helyett, olv. „fogalmára"; utolsó sorban, ,egyenkénties rendi' helyett, olv. „egyenkéntiesrei." E' lap megjelenik minden csütörtökön, másfél íven. Ara postán három évnegyedre 5, helyben 4 frt. e p. A' szerkesztői hivatal a' reform, paplakon. Szerkesztő-kiadók Székács József, Török Pál és Taubner Károly. Nyomatik Trattner-Károlyi betűivel.