Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1842-12-29 / 39. szám
- 39 i -tattatása legközelebb tartandó gyűlésre maradand, mellyen a' korkivánta sok tenni 's igazítni való is tárgyaltatás alá kerülend. A' szőnyegen forgó üdvös átalakulás és szellemi előrehaladás bár régóta egész lelkesedéssel terveztetik gyűléseinken: eddigelé mindent csak jegyzőkönyvileg, gyakorlatilag még mit sem tettünk; mert erőnk a' nagy akarathoz jelenlegig parányi volt. Egyért: minthogy egyházmegyénkben kevés a' tanult világi egyén, 's azon kevés is nem annyira vallási közönyösség , mint hivatalbeli elfoglaltságból semmi, vagy csak igen csekély időt 's erőt áldozott fel eddigelé egyházi ügyeinknek ; innét magyarázható , hogy évenkénti esperesi gyűléseinken a' felügyelőn kivül egy világi egyén sem jelent meg, 's hogy az esperesi felügyelő egyszersmind 5 gyülekezet' helybeli felügyelője is; másért: minthogy egyházmegyénk a' Rába és Gyöngyös folyók közé levén szorítva,*) terjedelme több napi járó térséget tészen; mi miatt az egyháziak is csak évenként az esperesi gyűlés" alkalmával látják egymást, 's akkor is csak egy két órára, melly az egymásti üdvözlésre 's isméti elbúcsúzásra is alig elegendő. Reményijük , hogy ezután megyei gyülésünk nem fél, hanem egész napig tartand, nem taxa-lefizetésből; hanem hiányok-orvoslási tanácskozásból álland, és hogy az ottan tanácskozás alá veendő tárgyak jó előre gyülekezeteinkkel közöltetni fognak ; űgyszinte azt is, hogy új felügyelőnk' lelkesedése és tekintélye a' többi világi, főleg a' gyülekezetekbeli felügyelő urakat is lelkésítendi, rokonérzetü öszhangzásba hozandja, 's a'nemes versenyezésre ösztönözendi; mert csak ez által lehetnek gyűléseink sükerteljesek, csak illy öszpontosított működés által váland lehetővé az eddigelé lehetetlen. — Gyakorlati végrehajtást vár a' mult évben kidolgozott, "s gyülésileg elfogadott iskolairendszerünk is, mellynek kidolgozása körül — minthogy megyénkben is egy két fiatal mesteren kivül a' többi azt sem tudja mit, annyival kevesebbé azt, miként tanítson — főkép a1 mikéntre, lett ügyelve, ógy hogy jobban methodikának, mint rendszernek nevezhetjük.**) Minthogy e" lapok szük köre annak ter*) Egyházmegyénk' egy gyülekezete a' kemenesaljai, más a' vasi felső, 's egy harmadik a' sopronyi alsó egyházmegyék' tőszomszédságukban van , 's a' közlekedés 's körlevelek' közöltfitése csak egy két órába kerülne, holott igy napok kívántatnak. Ez tán elegendő ok volna arra , hogy a' gyülekezetek' egyházmegyei feloszlásánál nern folyókra, hanem egymásíóli távolságra kellene ügyelni. Közlő. **) Ajánljuk a' közép vasmegyei hitfelek' figyelmébe a' IV. superint. egyetemes gyűlése által elfogadott 's nyomtatásban is megjelent Iskolai tervet, mellyben a' falusi iskoláktól kezdve egész a' lyoeumokig a' tanítandó tudományok' rendé ki van jedelmes közlését nem engedi, befejező pontjaiból a' következendőt kiemelendőnek tartom: hogy szerinte minden gyülekezetben, a' helybeli lelkész'" elnöklete alatt, az értelmesbek közül iskolafelügyelői biztosság választassék, mellynek czélja's feladata : havanként legalább is egyszer az iskolát meglepöleg látogatni, szigorú szemlét tartani, 's a' tapasztaltakról időről időre hivatalos jelentést tenni; azután, hogy minden gyülekezet a' közös pénztárból köteleztetik az abban javasolt iskolai kézi könyveket megszerezni 's a' mesternek használatul átadni; 's végre, hogy a'szegényebb sorsú gyermekeknek ingyentanítás eszközöltessék. — Aláírás' utján alapítandó megyei könyvtár is v agyon szóban, melly kegyes óhajtás' életbe léptetése a' nagy áldozatok' daczára is hogy sikerülend, azon oknál fogva hiszem, mivel megyénk' előrehaladás' barátjai között nincs egy is annak szükséges és üdvteljes voltát át nem látó. Említienül nem hagyatom megyénkbeli vendajku lelkésztársainkat , kik nemes vetélkedés' szellcmélől ihletve, gyülekezeteikben honi nij elvünket terjeszteni legédesb kötelességüknek tartják, 's azon évenkénti tudósításukat, miszerint hiveik édesörömest tanítatják gyermekeikkel azt; említlenül főleg azért nem hagyhattam ezt, mivel ők vératyafiak honi nyelvünk' megrögzött elleneivel a' szlávokkal, és mégis azoknak mozgalmai nekik is mélyen szivükre hatván, nyilván is rosszallották azokat. Tudósításomat azon őszinte 's hízelgés nélküli nyilatkozattal fejezem , hogy egyházmegyénket egyedül e' lap , melly az egyház-közügyi dolgok' tárgyaltatásában a' sok tenni 's igazítni valókat olly hiven közli, ébresztette tespedési mély álmából, és lelkesítette a' többiekkeli versenyt működésre; — mit azért üdvteljeset most előlegesen tervezünk, a' legközelebbi gyűlésünkén végzendünk és gyakorlati életbe léptetendiink: azt e'lapnak köszönjük ! R á h n e r Má t é, sárvári lelkész. Tiiróczf egyliáíi»egyei ügyek t§49-ben. 1.) A' Neczpallról Sz. Mártonba áthelyezett egyházmegyei iskolát némelly lelkes nők felsegítni óhajtván, azon óhajtás' kifejezése mellett, hogy abban a' magyar nyelv terjedelmesebben és nagyobb sikerrel tanítathassék: kézi munkákat készítettek , mcllyeknek kijátszásából 237 forint es 30 kr. folyt be az egyházmegyei pénztárba. *) 2.) A' neczpalli iskolaépület eladatni határoztatott. 3) J. István 500 váltó forintot igért dolgozva 's minden iskoláinknak követés végeit ajánlva. Székács. Üdv legyen az illyen nőknek, kik a' keblökben lángoló vallás iránti forró szereletet, illy nemes tettekkel tanúsítják! Vajha példájok ne legyen elhangzó szózat a' pusztában ! Székács.