Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1842-09-29 / 26. szám

- 309 -rázkódtatónak kell történni, hogy az elfásult lelkű ember eszméletre hozassék. Megilletődve ragadtam meg mind a' két kezét, és komoly, szivébe behatni akaró tekintettel néztem elhomályosult szemeibe, 's mondék: „no pedig tudd meg boldogtalan öreg, a'kit annyi kéréseim és intéseim meghatni nem voltak képesek, valameddig én c' gyülekezetnek lelki atyja leszek , az én kezemből nem veszed ama szentséget, hanem ha atyádíiaival megbékülsz!-' — „Akkor mi örökre elvált emberek vagyunk", monda az öreg, 's nevetve ment ki ajtómnál, és az összebékithetés összeroskadt reményeimet vitte el magával! Advent' 1-sö vasárnapján nagy számú gyónóim voltak Belépvén az egyházba , az első személy, a' kit megpillanték, az én ijesztő öregem volt. Félelem és remény között lebegett lelkem látásakor. Gondoltam, talán magába szállott azóta, és megbékélt titkon. Kiküldtem hozzá az egyházfit, 's megkérettem, lenne olly szives és jönne be hozzám egy szóra a1

segrestyébe. Bejött. En barátságosan simogattam redős arezáját 's kérdeztem: hát meglett köztetek az egyesség ? 0 hidegen felele: nem! 'S nem is akarsz megbékülni? nem! Es te gyónni, 's az ur' szent asztalához akarsz engesztelhetetlen szivvel járulni ? Igen! Összetett kezekkel kértem, édes kedves barátom, ne élj vissza kárhozatodra e' szentséggel; ne kénszeríts , hogy visszautasítsalak az oltártól, 's ne okozz botránjt a' többi áhitatoskodók közölt! Lásd, ha lelki állapotodat nem ismerném, magadra hagyhatnálak gyötrődésem nélkül, ugy de engedékenységem állal orgazdája legyek e' konok megátalkodotlságodnak? Az öreg eltávozott, és azt hittem, hogy javult szándékkal. De mennyire elrémültem, midőn az oldozatkor (absolutio) — a' mint a' németajkú evangélikusoknál szokás. — a' hivek az oltárhoz járulának , a' veszélyes lelkű öreget is látám szinte erőszakkal előre tolakodni Esdeklő tekintetet vetettem többször reá, intettem, hogy távozna; de mind hiában, — ő az oltárhoz térdelt ? — Szent Isten! mit tegyek! nem (ehettem másként, elébe állottam és mérséklett hangon igy szólottam hozzá: „az ur Jézus Krisztus , a' kinek szolgája vagyok , azt mondja £Máté 5, 23. 24.}: „ha ajándékodat az oltárra akarod vinni, és ott megemlékezel, hogy valamelly atyádfiának vagyon valamelly panasza ellened, hagyd olt az oltár előtt a' te ajándékodat és menj el, békélj meg előbb atyádfiával és azután eljővén, ugy vigyed fel a' te ajándékodat"; — jobb kezemet mellére tevén, gyengéden visszafelé toltam az oltártól. #

Ekkor felkelt, 's szerencsémre minden további vonakodás és botrányadás nélkül eltávozott. — Azóta sokszor, igen sokszor gondolkodtam ez eseményről, és néha úgy látszottam magamnak , mintha tettem vakmerő volt volna, és ha birájává lettek volna valamelly papnak, a' ki ellen hasonló tettért panasz inditatnék, mintha azt elkellene ilélnem , és mégis mélyen érzem, hogy magam százszor szorulván illyen körülmények közé, mind a' százszor igy tennék megint, 's igy kellene tennem! Az öreg szinte dühösen ért haza , tüstént helybeli előjáróihoz ment és megpanaszolta nékik a' rajta történteket, 's ezek, kötelességük szerint , másnap hozzám jöttek 's kívánták, hogy a legközelébb jövő vasárnap ckklézsiai közgyűlést hirdessek. Közöttünk t. i. a' gyülekezet' minden férfi tagjainak hozzájárulása és megegyezése által alkotott szabályok szerint e' törvény állott: „egyes ember, a' pap mint az egész ekklézsia' tulajdona ellen nem panaszolkodhatik a' felsőbbség előtt; hanem akármiben sértve érezvén magát a' pap állal, adja baját tudtokra elöljáróinak, a' kik ekklézsiai gyűlést kérjenek, melly kérelemre a' pap conventet összehívni tartozzék. A' convent vizsgálóra vévén a' panaszt, nem mintha ő a' nyáj akarhatna bíráskodni pásztora felett, hanem hogy annak alaposságát, vagy alaptalanságát észrevegye, és vagy félrevesse azt, vagy mint vádló maga lépjen fel az igazságosan panaszlott. ellen." Én tehát törvényünknek eleget tevén összehívtam a'közgyűlést. Az öregnek panasza egész körülményeivel megvizsgáltatott, 's a' jelenvoltak között nem találtatott csak egy is, a' ki részére nyilatkozott volna, sőt magaviselete mindenektől roszallatván , keresetétől elmozdítatolt, Ezek után az öregnek nyilván sok szemrehányásokat és faggatásokat kellett mindenfelől szenvednie, mert nem sokára kedélyében igen megtörődve jött hozzám, panaszolkodott, hogy nelu sok ellenségei támadtak gyülekezetünkben azóta, hogy én bele avatkoztam az ő dolgaikba , 's hog) néki magát most már csakugyan meg kell adnia , ha utolsó napjait békességben akarja tölteni! — Barátom, mondék, én a' ti patvarkodástoknak jó végét kívántam, 's ugyanazért épen nem illyent. Hogy megadd magadat, az igen is szükséges, mert a' te boszús megátalkodottságod kárhozatos; de ne nekem add meg magadat, hanem Istennek, ezt pedig nem igy fogod tehetni, ha csak a'külső erőszakoskodó kedvetlenségeknek engedsz, hanem ha eddigi botrányos magad' viseletét hibásnak ismervén , attól elállasz, és azt teljes erődből megjavítod , és pedig önkéntes eltökélés után. Ha azt hiszed, hogy én rajiad legkisebb méltatlanságot követtem el, kész vagyok neked minden úton elégtételt szerezni, hogy meggyőződhessél, nem borússá, hanem derültté akarom tenni életed'alkonyát. Szabályaink szerint te már nem léphetsz fel ellenem panaszoddal a' nélkül, hogy gyülekezetünk is ellened legyen, de kívánságodra én magam feladom a' történteket az esperesség, sőt a' kerületi közgyűlés eleibe is, és elvárom millyen Ítéletet nyerendünk! Ekkor meglágyult a'