Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1842-08-04 / 18. szám

- 316 - V már eléggé ismert középponti tanító intézetet elv­ben nem pártolni: megvallom, igen váratlanul meglepő volt előttem Somogy megye' lelkes ren­deitöl. Mert ismervén felelte hiányos, sokban ezélellenes tanítási rendszerünket; azért az isko­lák' jobbítását, átalában a' népnevelést, 's ennek eszközölhetésére tanítókat—képző intézetek' fölál­lítását, — millyen a' czélba vett főiskolának is egyik külön osztályát teendené, — az ügyneve­zett ,,nemzeti sakkjáték" halaszthatlan húzásának tartom. Azonban ns Somogy vármegye az 1723: 70. törvényczikkre hivatkozva, szép indító-okait láttatik adni az elvbeni nem pártulhatásnak; mert úgymond „a' nemzetiség' előmozdítására koránsern elválasztó falakról, hanem inkább a' lehető leg­üdvesb egyesülésről tanácsosabb volna gondos­kodni ; — a' pesti eléggé gazdagon ellátott ki­rályi egyetem pedig nem csupán egy vallású if­jakra, hanem az egész haza' ifjú sarjadékára ki­áraszthatná tudományos jótékonyságát, mellyben a' hittudomány, történet, sőt philosophia is a' különvallásuaknak saját vallású tanítóik által adat­nának elő, 's ez érdemben már az említett törvény igyekezett hasonló módosítást tenni; — melly törvénynyel tehát ns Pest megyének felszólítása ellenkezik; 's a' czélba vett új iskolai intézet'fel­állításával eltávolítva látják ns Somogy megye' rendei azon nemzeti kivánat' sikerülését, mellyel már országgyűlési utasításokban is elmondottak, hjgy t i az 1723: 70 t cz. értelmében, a'ta­nítás, nevelés, ós kiképezés közös iskolai 's ta­nítói intézetek által eszközöltessék, 's a' már fen­állókra nézve a' nevelésben valláskülönbség nél­kül a viszonosság1 elve szabadon nratkoájék." (lásd bővebben ,Világ' f. e 19. sz. 146-ik lapon). — Nem lehet e' sorokat legnagyobb tisztelettel nem olvasni s ki nem mondani: miként Somogy megye'rendei, a' magok dicső elvükben s óhaj­tásukban minden felvilágosult keresztyénnek ha­zánk' legnagyobb értelmes részének elvét és köz­ohajtását fejezték ki. Az van csak kérdésben : a) Pest vármegye' buzgó felszólítása az érdeklett törvénynyel ellenkezik-e? b) a' czélba vett kö­zépponti főiskola*) elválasztó falnak tekinten­dő-e? Az elsőre nézve legczélszerűbbnek tartom a' törvényezikk' saját szavait kisérni. 1723. Articnlns 70. „Piarum quarumvis Fundationum inspectionem, et curn exactione ra­tionum, utrum Fundationi satisfiat? investigatio­nem, Sua Majestas Ssma pro apostolico munere et suprema auctoritate Sua vigore artli 74: 1715 sibi benigne reservavit. §. 1. Et e gremio R. Locumt. Consilii non­nullos deputabit ; qui praemissorum singularem euram habeant. *) Nem egyetem, mint a' Somogy megyei végzésben kitétetik; mert hiszen orvosi karról, 's több más­ról , mellyek az egyetem' kiegészítő részei, a' tervben szó sincs. Közlő. 2. Circa Fundationem Szinnaianam , tamquam rem de jure lertii tractantein (auditá etiam parte altéra) Sua Majestas Ssma, quod ju­stitiae conforine fuerit, clemenler dispouet. § 3. Fundatio vero llrabovszkiana, in Commissione de negodo religiouis instiluta , et jam terminata, uberius tractata; ubi Acta ejus­dein Commissionis revisa fuerint, pro aequilate terminabatur. §. 4. Caeterum, ut in Academiis non tan­tum Philosophicum, Theologicum, et Juridicum etiámStudium exaelius, scparalim, et slatutis ho­ris, pure pro earundem scientiarum sludiosis; sed et alia quaevis in exteris Universilatibus publice doceri consveta, et Statui quoque publico et mi­litari deservientia Sludia tractentur, et per idoneos Professores tradantur; ubi Status et Ordines mó­dúm , formám, et média, quibus id commode fieri possit, Suae Matti Ssmae demisse subm se­rint, pro Regia Benignilate Sua, huic quoque demisso Statuum petito clementer annuet. §. 5. El Consilium Suum R. Locumtenentiale eatenus quoque suflicienter instruet" — Eddig a' törvény. Es e' törvénynyel Pest megyének fel­szólítása miért? és miképen ellenkezik? nem lát­hatom; valamint a végzésben felhozott (saját val­lású tanítókat illető) módosításnak is semmi leg­kisebb nyomát nem találom. És ha bár „akart volna is a'törvény hasonló módosítást tenni": azt most annál kevésbbé vehetnők erősít ményiil; mint­hogy 118 év óta soha éleibe nem léphetett! — 's ki fog jót állani: hogy másik 118 év múlva is meg­lesz-e a'kivánt eredmény? Mert jegyezzük meg, a' nemzeti nagy kivánat nemcsak abban áll , hogy ,,a' gazdagon ellátott kir. egyelem bármi vallású ifjakra kiárassza tudományos jótékonyságát": ha­nem abban is , sőt szellemileg egyedül abban, hogy az iskolák és tanításmód' elrendezésébe a' nemzetnek törvényes befolyása legyen. — Hog/ állunk jelenleg e' részben ? nem szükség fejle­getnem ; utasítom olvasóimat a' már hírlapokból is tudvalevő történetre, ns Bars megyének a'nép­nevelés' ügyében teli határozata' tárgyában. A' mi már az elválasztó falat illeti: miután a' dunamelléki egyházkerület mult 1841 dik évi juniusi közgyűlésében hozott, 's a' magyar hír­lapokban egész terjedelemben közzélett végzésében világosan kijelentette, sőt az ágostai hitvallásuak­kal leendő iskola-egyesítés' esetére is sarkalatos és változhatatlan eiviil kitűzte; hogy a' tervezett főiskolára nézve az oktatók (kivévén a' valláslaní­tást) nem csupán a' két felekezet' egyedeiből, hanem megköltetés nélkül, az alapítók' szavazati többségével, az azon hivatalra megkívántató jeles tulajdonokkal biró barmi vallása egyedek közül Szabadon lesznek választandók; — miután ugyan­azon végzéshez képest az iskola' felállításához 200 vagy több p. pftnyi áldozatokkal járuló hon­fiaknak és leányoknak, mint alapító pártfogóknak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom