Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2018–2022 (Székesfehérvár, 2022)

TARTALOMJEGYZÉK - Klestenitz Tibor: Prohászka Ottokár alakja az osztrák sajtó tükrében

Klestenitz Tibor: Prohászka Ottokár alakja az osztrák sajtó tükrében elszenvednie a nehéz csapást, hogy indexre került. Rómában nem Prohászka minden művét kifogásolták, csupán két beszéd és egy újságcikk néhány szöveghelyét. Hogy ki­nek tulajdoníthatja Prohászka a római denunciációt, aligha fogja megtudni valaha. Minden pap, akit meggyanúsítottak — közöttük elsősorban a jezsuiták —, tiltakoztak a feltételezés ellen. Valójában Prohászkát hitbuzgó és jótékony működése miatt a klérus is nagyra becsüli, de ennek ellenére aligha tévedünk, ha az intrika vezetőit a papság kö­rében keressük. Prohászka végül is viszonylagfiatal korában lett püspök, és kinevezé­sét nem más vitte keresztül, mint a Fejérváry radikális kormánya. Még ha hitbuzgó, sőt aszketikus is, Prohászkának nem idegen a szabadelvű gondolkodásmód, és ismétel­ten tanúságát adta a nemes liberalizmusnak. A sötétség emberei egy ilyen püspökben, aki többet használ az egyháznak, mint egy regiment politizáló csukás, nem lelik ked­vüket, és elérték azt, hogy megbántsák és megsebezzék a katolikus pap ezen példaképét. Ez az eset mindenesetre egyértelműen bizonyítja, hogy milyen rosszul tájékoztatják a Vatikánt. Mert sem a politikai pártok, sem a politikai hírlapok (beleértve a reakcióso­kat is) nem tudtak eddig Magyarországon magyarázatot találni arra, hogy miért tet­ték indexre a műveit az egyik leghitbuzgóbb és legzseniálisabb katolikus püspöknek, aki valaha Magyarországon működött. ”28 Az eset a Monarchia regionális sajtójában is figyelmet keltett. A morvaorszá­gi Olmützben megjelenő Mährisches Tagblatt értesülései szerint például a há­rom Prohászka-mű betiltása annak az agitációnak lett az eredménye, amelyet az Esztergom című egyházi lap indított a liberálisan gondolkodó szerző ellen, aki egyébként részt vett az orgánum alapításban.29 A Mährisches Tagblatt elbeszélése szerint a székesfehérvári püspök és nagyszámú barátja ugyan tudomást szerez­tek a jezsuiták római mesterkedéseiről, azonban nem vették maguknak a fárad­ságot, hogy megfelelő ellenlépéseket tegyenek. A lap beszámolója szerint, ami­kor a püspök megtudta a hírt, kijelentette, nem érzi magát bűnösnek, és reméli, hogy békésen rendeződik az ügy, amit Róma úgy értelmez, hogy visszavonja a kérdéses műveket.30 Az ausztriai nyilvánosság komoly figyelemmel követte a további fejleménye­ket, és a sajtó részletesen beszámolt Prohászka pásztorleveléről, amelyben rög­zítette az Apostoli Szentszék döntésének elfogadását és indexre tett írásainak visszavonását.31 Később számos osztrák sajtóorgánum átvette a budapesti kato­28 Bischof Prohaszka auf dem Index. Ein Mißgriff Roms. In: Die Zeit, X. Jg. 3135. Nr. (1911. június 18.) 4. 29 A lap alapításáról lásd: Klestenitz Tibor: Az Esztergom, egy regionális néppárti lap első évei. In: Médiatörténeti tanulmányok 2018. Szerk. Klestenitz Tibor - Paál Vince. Budapest, 2018. 35-50. 30 Ein Bischof auf dem Index. In: Mährisches Tagblatt, XXXII. Jg. 137. Nr. (1911. június 19.) 5. jl Például: Bischof Prohaszka. Laudabiliter se subjecit. In: Die Zeit,X.Jg. 3149. Nr. (1911. július 2.) 3.; Ein Bischof auf dem Index. In: Evangelische Kirchen-Zeitung für Österreich, XXVIII. Jg. 14. Nr. (1911. július 15.) 15. Prohászkchtanulmányok, 2018-2022 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom