Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 (Székesfehérvár, 2017)

ELŐSZÓ (Spányi Antal)

Székesfehérvár 90 esztendeje elhunyt püspökének jelentőségét a kiváló történész, a város szülötte, Szekfű Gyula így foglalta össze: „a vallásos öntudatosulásnak nagy megindítója és apostola Prohászka Ottokár volt. Az ő szavai, beszédei és könyvei ébresztették fel a magyar katholikus népet abból a holt, névleges, formalisztikus világból, melyben évtizedek óta élt, élő hitre, pozitív katholikus életmódra. [...] A világnézetnek az életbe átvitele s ott intézményes megvalósítása nem sikerült [...] Prohászka Ottokárnak, de [sikerült] az, ami [...] transzcendens értelemben mindennél nagyobb: a magyarság széles tömegeit újra visszavinni a kegyelmi életbe."1

Igazságos értékelés ez. Prohászka kudarca voltaképp nem is kudarc: hiszen megannyiszor tapasztaljuk az intézményesült formák kiüresedését, nehezen mozdulását, megújulásra való képtelenségét. Amit azonban a püspök javára ír, annál fontosabb hitünk szerint nincs. Mert a kegyelmi élet, az Isten közelében való lét a kiinduló pont ahhoz, hogy értékválsággal küszködő világunkat jobbá tegyük - a változást mindig önmagunkon kezdve meg. Ezért tekintjük Prohászka személyét, tanítását egyházmegyénk egyik legnagyobb kincsének, amelyet érdemes alaposan megismernünk. Olyan forrásnak, amelyhez újra és újra vissza kell térnünk.

A történész - alig pár esztendővel a püspök halála után - arról is szólt, hogy Prohászka Ottokár „egyéniségét annyian vélik ismerni, pedig az rendkívül komplikált, magát nehezen, csak pillanatokra mutogató volt". Ma, felgyorsult világunkban még inkább, újra és újra megtapasztaljuk, hogy tömegek alkotnak gyorsan és felelőtlenül véleményt. Hogy anélkül gondolják azt, hogy ismernek valakit, hogy alapos vizsgálat alá vonnák nézeteit és tetteit. Sokan esnek áldozatul igazságtalanul megbélyegző címkézéseknek.

Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Budapest, 1935.430.

Prohászka-tanulmányok, 2015-201 7

5