Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 (Székesfehérvár, 2017)

IV. UTÓÉLET ÉS EMLÉKEZÉSEK - Mózessy Gergely „Állítólag Prohászka egyszer

kor azt is elmondhatja, hogy nem élt hiába,«31 - Helyes-e az idézet? Ez ellenőriz­hetetlen: egy vélhetően pohárköszöntőként elhangzó mondást nem fog megőrizni semmiféle sajtótermék. A mondat ugyanakkor teljesen beleillik Prohászka-képünkbe, aki a barátságot nagy kincsnek nevezte,32 archetípu­sának pedig Krisztus apostolok felé fordulását tekintette.33 S akinek igazán sok barátja nem volt - talán Majláth Gusztávot tekinthetjük annak bár munkatársai és lelki vezetettjei közül néhány bizalmasává emelkedhetett. A másik olvasó panaszáról voltaképp semmit sem tudunk. A szerkesz­tő neki írt válasza így kezdődött: „Van nekünk egy kedves, régi könyvünk, amelyben szeretünk lapozgatni. Az a címe: Asszonyi életművészet, özvegy Báthory Nándorné írta; egy hosszú, küzdelmekben, szenvedésekben és szeretetben gazdag asszonyi élet tapasztalatait szűrte le benne. Prohászka Ottokár azt írta a könyv előszavában: »Kívánatos, hogy főleg a nem-művészek olvassák e könyvet; azok, akik a köznapi életben hamar kifáradnak s nem látnak benne varázst és szépséget; s hogy olvassák úgy, hogy az életkontárságtól az élet-művészethez forduljanak. A termé­szet azért adta az életet, hogy művészei legyünk. Adja Isten, hogy ez a művészet di­vat s e művészekből légió legyen,«"34 Ezután Herczeg summázta a kötet, tehát Báthoryné barátságról mondott „9 törvényét". A Prohászka idézet pontos.35 Egy „Azalea" jeligével író, szemlátomást tettre kész, ám energiái kifejté­sére alkalmas működési terepet nem találó hölgynek írta Herczeg Ferenc: „Hasonló kérdést tett egyszer egy hasonló helyzetben élő nő Prohászka püspökhöz. Ide írjuk szóról-szóra a nagy püspök válaszát: »Nagyságos Asszonyom! Köszönöm kedves levelét, nagyra becsülöm felszólalását, hiszen ezrek szívéből tör ki e szózat. Válaszom az, hogy van dolog elég, sőt sok is (családi, nevelésügyi, háztartási, cse­lédügyi, kultúr állami), de nézzük dolognak, nem dilettantizmusnak az életet. Áldo­zattal e tevékenység nem jár, csak a szolgáló, az egyéniséget a társadalmi munká­ba beállító szeretetet sürgetjük és kérjük nagyon. Ezt hozta nekünk az Úr, ezt kéri viszont tőlünk.«" A szerkesztő felsorolt pár konkrét, értelmes munkát vég­ző szervezetet, azt ajánlotta, hogy nézze ezeket testközelből meg, s amelyet szimpatikusnak találja, amellett kötelezze el magát. - Hiteles-e a megidé­zett Prohászka-levél? Stilárisan kétségkívül annak tűnik. Hogy juthatott a szerkesztő hozzá egy efféle orientáló, prohászkai ajánlólevélhez? Nem tud­juk. De Herczeghez, mint a Revíziós Liga elnökéhez, érkezhettek ilyen in­___________________Mózessy Gergely: „ÁLLÍTÓLAG PROHÁSZKA EGYSZER..___________________ 31 Új Idők, 36. évf. (1930) 66. 32 ÖM 7,63. 33 ÖM 19,295-296. 34 Új Idők, 41. évf. (1935) 64. 35 Báthory Nándorné: Asszonyi életművészet. Budapest, 1916. 434 Prohászka-tanulmónyok, 2015-201 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom