Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 (Székesfehérvár, 2017)

IV. UTÓÉLET ÉS EMLÉKEZÉSEK - Mózessy Gergely „Állítólag Prohászka egyszer

Mózessy Gergely: „ÁLLÍTÓLAG PROHÁSZKA EGYSZER.. pap és a pszichiáter közötti szerepet vállalt tehát magára - és nem melles­leg közben egy olyan élményanyagot ismerhetett meg a levelekből, melyből íróként a későbbiekben bizonyára meríthetett. A püspök halálának évétől számított tíz év alatt 20 esetben találhatunk a lap hasábjain olyan szerkesztői válaszokat, amelyek valamiképpen emle­getik Prohászkát. 1937-ben ezek egy csapásra megszűnnek, és érdekes mó­don a püspök 1938. évi újratemetése sem emelte vissza alakját e közegbe. A húsz említésből három csak érintőleges megjegyzés:- az egyikben csak mint „katolikus főpap" prototípusát említették meg Prohászkát;22- a másikban egy azon problémázó nőnek felelt a szerkesztő, hogy mit is írjon férje sírkövére. (Tanácsának lényege: minél kevesebbet - az annál sokatmondóbb. Prohászka ravatala fölött azt mondta Glattfelder Gyula püspök, hogy ha valaha szobrot emelnek neki, elég lesz ezt az egyetlen szót rávésni a szoborra: a jóság);23- a harmadikban egyik levelezőpartnerét bátorította, hogy apáca-tanár­nőjének valóban jó ajándék egy Prohászka-kötet.24 A fennmaradó 17 említés valamiféle „lelki füveskönyv"-be illő témakör­ben idézte fel Prohászka véleményét. Érdemes ezeken eltöprengeni egyen­ként - és végiggondolni a kijelentések hitelességének, autentikusságának kérdését. Utánanézni - már ha lehet -, hogy valóban írt-e, mondott-e Pro­hászka olyat, amit halála után a szájába adott a lapszerkesztő. Ez nem is egyszerű kérdés. A gyorsan áttekinthető Schütz Antal féle Prohászka-élet­­műsorozat ugyanis nem az összes Prohászka-mű. Hiányosságairól máshol bővebben írtam,25 itt és most legyen elég ennyi: például a püspök lelkigya­­korlatos beszédeiből alig-alig találhatunk meg benne valamit. Ha tehát va­lami ilyen fórumon hangzott el, kicsi a valószínűsége, hogy a kezünkbe akad. Két ízben idézte meg a szerkesztő Prohászka azon gondolatát - lányuk szerelmi ügyekben való önfejűségén aggódó anyák számára -, hogy „Ha nem bírunk segíteni valamin, hagyjuk a dolgot ad absurdum vinni! Ha jól nekirohan­nak a falnak, az majd észre téríti őket."26 - Egyéni lelki vezetésben roppant ve­szélyesnek tűnő mondat ez. Bizonyos esetekben használhat, bizonyos ese­22 Új Idők, 33. évf. (1927) 414. 23 Új Idők, 33. évf. (1927) 556. 24 Új Idők, 38. évf. (1932) 622-623. 25 Mózessy Gergely: Főpapi életmű a cenzúra szorításában. In: Prohászka-tanulmányok, 2012-2015. Szerk. Mózessy Gergely. Székesfehérvár, 2015. 31-35. 26 Új Idők, 33. évf. (1927) 160.; 38. évf. (1932) 560. 432 Prohászka-tanulmányok, 2015-201 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom