Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 (Székesfehérvár, 2017)
III. VILÁGHÁBORÚ ÉS TÁRSADALMI ÁTALAKULÁS - Fazekas Csaba Prohászka Ottokár a katolikus tanítók feladatairól 1924-ben
Fazekas Csaba: PROHÁSZKA OTTOKÁR A KATOLIKUS TANÍTÓK FELADATAIRÓL 1924-BEN eredmény, az valami tiszteletreméltó fölényesség. Ha a tanítóságban vannak rétegek, amelyek lusta természetűek, amelyek egyáltalában nem reagálnak, ne csodálkozzunk rajta, hiszen a kultúra az ő palástján mindig cipel nagy terheket. Minden testületben így van ez. A papságban is így van. Van mindig nagy megterheltetés. De azért, ha van ilyen teher, abból nem következik, hogy én is ilyen teher legyek. A szellemiekben nagy fáradtság, az anyagiakban, a társadalmiakban és a jogiakban belül van feszülés és ropogás, s egyik-másik oldalnak kifeszülése, erjedése. Ez a mi korunk szelleménekjellege. Mit állítsak bele a világba, amikor kultúrát akarok? Mit állítsak szembe a fáradtsággal, az elégedetlenség lázával, a régi világ ropogásával? Mi, akik Isten kegyelméből katholikusok vagyunk, mi akik fenséges nagy kegyelmet nyertünk az égi fény világánál az élet útjain, akik kapcsolatban vagyunk a misztikus nagy krisztusi testtel, mi tudjuk, mi a mi kötelességünk. Kötelességünk, hogy azt a lelket, szellemet, azokat az életlüktetéseket, amelyek felfelé lüktetnek a mélységből, azokat megfogjuk, magunkévá tegyük, azokban a mi lelkűnkből a meggyőződés fáklyáját meggyújtsuk. A mi agyunkra és sokszor elboruló kedélyünkre azokat a nagy fényes fáklyákat rá kell bocsátani. Ha minden tanító elhiszi magáról, érzi magáról, hogy ő egy nagy misszióban jár, akkor teljesítette kötelességét. Tudom nagyon jól, hogy nem lehet fényes missziót teljesíteni anyagi gondok mérséklése nélkül. Az anyagi nyomorúságot pénzzel kell fejelni, de ennél nem lehet megmaradni és a méltányosság, az egyenlőség törvényét kell követelni. Ezeket a törvényeket, ezeket a jogokat meg kell szerezni. Ez még mindig csak kő, arany, bronz és márvány. Hol van a művész? Nem az a művész, akinek a zsebében ennyi és ennyi millió, nem mondom, hogy zörgő, de hát valamilyen papír van, hanem olyan emberek lesznek azok, akiknek finom, mélységes, alázatos hitük van, akik a szent missziót, mint valami sugallatot, folyton hallják szívükben: Ti küldöttek vagytok! Ti diákonusok vagytok! Ti vagytok az Anyaszentegyház szolgája! Ebben a fáradt világban mi kell egyéb, mint Krisztus nyomában, az Anyaszentegyház vezetése mellett a legfényesebb inspirációknak szószólója lenni. Ebben az erkölcstelen és anyagi befolyások alatt rángatózó világban, mi kell egyéb, mint ez a biztos fellépés, muzsikus lelkek, szépen konstruált lelkek, az örök csillagok szférájába és mozgásába beállított lelkek. Tanítók, tiszteletreméltó lelkek! Igen sokszor panaszkodtok, hogy nincsen meg a becsüléstek, hogy a jegyző, a pap, a főszolgabíró, a falusi intelligencia titeket nem vesz be. Tiszteletreméltó emberek vagytok, mert van bennetek öntudat, él bennetek a nagy misszió. Azt keresitek, hogy címetek legyen, hogy megbecsüljenek benneteket? Hiszen bennetek van megbecsülésnek a telje. Tudom nagyon jól, hogy a társadalomban egymást támogatni kell és nem egymást nyomni, terhelni kell. Tudom, hogy a magyar társadalomnak is olyan kulturális fokon kell állnia, hogy a 411 Prohószka-tanulmányok, 2015-201 7
