Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2012–2015 (Székesfehérvár, 2015)
II. KATOLIKUS NAGYGYŰLÉSEK - Mózessy Gergely: Prohászka Ottokár a katolikus nagygyűléseken
Mózessy Gergely: PROHÁSZKA OTTOKÁR A KATOLIKUS NAGYGYŰLÉSEKEN mészetesen nem lehet olyan részletes és kiérlelt, mint a későbbi kötet - de velős tartalma már iránymutató. Prohászka a tudományt nagyhatalomnak nevezte, amivel szemben a katolikusoknak tisztázniuk kell helyzetüket. Felhívta a figyelmet a tudományban 19. századra eluralkodó pozitivista irányultságra, amely „el akarja felejteni a végtelent". Tudatosította hallgatóiban, hogy ez a hozzáállás eltompította az egész nemzedék metafizikai érzékét: a tudomány módszertanának népszerűsége nyomán pedig általánossá vált kétkedés - az élet minden területén. Az értelmiség ellenszenvvel, de egyébként tájékozatlanul nézi a vallást. Ennyi a helyzetfelmérés, a „kórisme"; s innen Prohászka a receptadás, a tennivalók felé fordult. Elsőként felhívta a katolikusok figyelmét arra, hogy a tudományt nekik is művelniük kell, tanulniuk kell maguknak is - de közben nem veszíthetik szem elől soha a metafizikai alapot, a végtelent. Másodszor hirdette: a természettudomány kellően bizonyított eredményeit nem szabad bizalmatlanul fogadniuk. A legfontosabb gondolata azonban az volt, hogy a kereszténységnek kitartóan kell nyújtani a tudomány számára mindazt, ami hiányzik belőle, amit nem vesz észre szakirányú szöszmötölésében: azaz szüntelenül rá kell mutatnia Istenre, az eszményekre, a teremtés dicsőségére. - Nem hisszük, hogy passzív lenne az a Prohászka, aki így zárta gondolatait: „Rajta, tehát dolgozzunk! [...] Haladjon a kereszténység öntudatosan a maga útján [...]/ A tudományt pedig tekintse az isteni értelem ragyogó sugarának!” 1901-ben az alig megkezdődött huszadik század és a katolicizmus jövőbeni viszonyáról fejtette ki vízióját Prohászka. Visszautalva előző beszédére azt állapította meg, hogy az ember természetfölötti felé való nyitottsága ellen két erő hat. Egyrészt a tudomány nyers materializmusa - melyet majd csak legyőz a belátás -, másrészt az erkölcsi individualizmus elterjedése nyomán megromló etika. Azt taglalta, hogy a változóban lévő társadalomhoz miként viszonyuljon az egyház. Tudatosította hallgatóiban, hogy a túltengő individualizmus eredeti bölcsője maga a kereszténység, amely az emberben Krisztus testvérét fedezte fel, s így méltóságot adott neki. Innen indult ki programadó szavaival: testvéreink felé szociális érzéket kell kifejlesztenünk, az egyháznak is a szociális munka terepére kell lépnie. Hermann Egyednek annyiban igaza volt, hogy Prohászka ez esetben nem adott konkrét tennivalólistát - de szemlélete alapvető változást sürgetett, s megdöbbentően erős szavakat használt. Beszédében követelte, hogy szeresse az Egyház a küszködő népet, a falut jobban, mint Budapestet; és szeresse a munkásosztályt is. (Prohászka ezt 1894 óta hirdette cikkeiben, Prohászka-tanulmányok, 2012-2015 97
