Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2012–2015 (Székesfehérvár, 2015)
I. KUTATÁSTÖRTÉNET - Mózessy Gergely: Főpapi életmű a cenzúra szorításában
Mózessy Gergely: FŰPAPI ÉLETMŰ A CENZÚRA SZORÍTÁSÁBAN Ezek első pillantásra egymással élesen szemben álló, „kibékíthetetlen" nézetek. Feszültségüket csak egy újabb szempont bevonásával érzem csökkenthetőnek - ha teljesen fel nem is oldhatónak. Ez pedig a kortársak érzékenységének kérdése. A jelek szerint Prohászkát 1918-ig a liberális zsidóság nagyra értékelte és kedvelte. Személyében felkészült tudóst, jó szónokot, egyháza modernizálásáért fellépő - és ezért gyakran hitsorsosai által is lehetetlen helyzetbe hozott - papot láttak.50 A zsidó recepció idején mondott éles szavai51 - részint a kor sajtóháborúinak eldurvult hangvétele, részint a szöveg viszonylag félreeső helyen történt megjelenésének miatt - elsikkadtak. Nagy port nem kavartak, mert egyszerűen nem ütötték meg a kortárs közvélemény ingerküszöbét. Amikor később következetes liberalizmus- és kapitalizmus-, vagy később szociáldemokrácia-kritikája során általánosítva beszélt a zsidóságról, beszédmodora továbbra sem rítt ki a közbeszédből, tehát szintén nem keltett megbotránkoztató hatást. A keresztény kultúrát és erkölcsi életet a művészetek tabudöntögetéseitől védő megnyilatkozásairól is ezt mondhatjuk: azon a szinten álltak, amit saját kora elfogadott és tolerált. (Csak utólag érzik sokan ezeket erősnek és látnak bele antiszemitizmust.) Fenti, 1918-as megszólalásai azonban már elérték, sőt meghaladták az aktuális társadalmi érzékenység ingerküszöbét. A háború tapasztalatai ugyanis alapvetően áthangszerelték a közhangulatot - és azzal párhuzamosan a zsidóság érzékenységét is. Ez magyarázza a Prohászka-véleményre válaszul adott éles hangú elutasítást, a püspök kvázi árulónak minősítését.52 - E gondolatot folytatva, és részben elővételezve a későbbieket: ugyanezt mondhatjuk majd 1920 körüli szavairól, amelyek a forradalmak tapasztalataiban időközben tovább változott - kiábrándult, radikalizálódott - közvéleményre mindkét - zsidó és nem-zsidó - oldalon egyaránt erőteljesebben hatottak.53 Feltűnő azonban, hogy a két világháború közötti, már 50 MÓZESSY 2009: 65-73. 51 ÓM 22,1-14. 52 MÓZESSY 2012: 71-73; 96. 53 Bibó István gyakran emlegetett - de csak kevesek által olvasott és végiggondolt - zseniális írásában (Zsidókérdés Magyarországon 1944 után - kiadva többek közt: Bibó István: Válogatott tanulmányok. Második kötet 1945-1949. Szerk. Huszár Tibor, Vida István. Budapest, 1986.621-797.; újabban Bibó István: Zsidókérdés. Szerk. Dénes István Zoltán. Bibó István munkái. Centenáriumi sorozat 9. Budapest, 2012. 39-220.) következetesen vizsgálja a zsidó és nem zsidó közegek egymásra vonatkozó előítéleteit, tapasztalatait és egyazon jelenséggel vagy történéssel kapcsolatos értelmezéseit. Meggyőződésem, hogy csak ez a módszertan, csak egy ilyen előzetes distinkció vezethet a két oldal közt kölcsönös megértéséhez. Sajnos a ma uralkodó PC egységesen kezeli az emberiséget és a társadalmat, e distinkciókat szinte lehetetlenné teszi. Ezzel azonban olyan általános beszédmodort erőltet a világra, amely nyomán összemosódnak e rendkívül különböző tartalmak, érzések Prohászka-tanulmónyok, 2012-2015 25
