Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2012–2015 (Székesfehérvár, 2015)
III. PROHÁSZKA LÁTÁSMÓDJA - Kozák Péter: Kinek a pártján áll Krisztus? Prohászka Ottokár Nagyváradon
met mintára, több napos országos katolikus nagygyűlést szervez, ez volt valójában az I. Országos Katholikus Nagygyűlés (a megnyitó 1900. augusztus 17-én volt a Vigadóban). Témánk szempontjából azonban lényegesen fontosabb a II. Országos Katholikus Nagygyűlés (1901. november), amelynek határozatai után, a Nagyváradi Katholikus Kör is elhatározta, hogy líceumi szabadelőadásokat szervez. A szervező munkálatokat az Országos Pázmány Egyesület irányította, az előadás-sorozatoknak pedig nem titkolt célja, az akkor országosan ismert és egyre népszerűbbé váló szabadkőműves líceumok ellensúlyozása, a szabadkőműves mozgalom ún. keresztény- és katolikusellenes ideológiájával szembeni fellépés volt. Nagyváradon, a szabadlíceumi előadások első sorozata már nagyon hamar, 1901. december 15-én elindult, a nyitó előadást az országos előadások mozgalmának egyik kezdeményezője, Margalits Ede,13 a budapesti tudományegyetem rendes tanára, az Országos Pázmány Egyesület elnöke vállalta el. Margalits Ede nyitó előadásában hangsúlyozta, hogy ahol nincs meg a katolikusokban az önérzet, ott az a cél, hogy megteremtsük azt, ahol viszont megvan, ott nem lehet más cél, hogy megerősítsük azt. Ennek jegyében, az első előadás-sorozat Nagyváradon, négy hónapon át tartott (1901. december 15-étől 1902. április 19-ig), ez alatt a négy hónap alatt összesen 9 előadás hangzott el.14 A kb. egy órás műsor mindig három részből állt: egy helyi „jeles közéleti férfiú" előadásából, egy hazafias költeményből és egy zenei műből (amely lehetett zongoradarab, operarészlet, esetleg egy népszerű műdal). A programot szinte kivétel nélkül a nagyváradi premontrei gimnázium dísztermében rendezték meg, az előadások szövegét az öt (!) helyi napilap közül legalább kettő közölte, fontosságát továbbá az is jelzi, hogy az előadások szövegét kötetbe rendezve is megjelentették. A II. előadás-sorozat kezdete előtt váratlanul elhunyt Schlauch Lőrinc bíboros, nagyváradi megyéspüspök. Az új sorozat első, rendkívüli előadását (valamint a fél évvel később megjelent, az első előadásokat tartalmazó évkönyvet15) a bíboros emlékének szánták: az emlékbeszédet, 1902. december 21-én Radnai Farkas,16 nagyváradi kanonok, Schlauch Lőrinc segéd______________________Kozák Péter: KINEK A PÁRTJÁN ÁLL KRISZTUS?______________________ 13 Margalits Ede (1849-1940): nyelvész, irodalomtörténész, 1895-től a budapesti tudományegyetemen a horvát nyelv és irodalom ny. rk., 1899-től ny. r. tanára. 14 IMRIK 1906: 16. 15 A Nagyváradi Katholikus Kör Évkönyve, 1902. Nagyvárad, 1903. 223 p. 16 Radnai Farkas; 1872-ig Rillhammer (1848-1935): r. k. püspök, 1889-től nagyváradi kanonok, 1901- től Schlauch Lőrinc segédpüspöke, 1904-től besztercebányai megyéspüspök. Prohászka-tanulmányok, 2012-2015 201