Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)
MŰVÉSZET ÉS EMLÉKEZET - Baku Eszter - Csíky Balázs: Hagyomány és újítás: katolikus egyházművészet a két világháború közötti Magyarországon
Baku Eszter - Csíky Balázs: HAGYOMÁNY ÉS ÚJÍTÁS... templomot csak a helyi ordinárius (az egyházmegye vezetője) kifejezett írásbeli engedélyével lehetett építeni. Az ordináriusnak kellett arra ügyelnie, ha szükséges, szakemberek tanácsát meghallgatva, hogy a templomok építésénél vagy felújításánál a keresztény hagyomány által elfogadott formákat és az egyházművészet szabályait alkalmazzák. A fából, vasból vagy fémből készült templomokat nem lehetett felszentelni, csak megáldani. A templomokban és más szent helyeken csak az ordinárius engedélyével lehetett új szentek képeit elhelyezni. Az egyházi felszerelések anyagának és formájának kiválasztásakor a liturgikus előírásokat, az egyházi hagyományt és az egyházművészet szabályait is figyelembe kellett venni.9 Ezekből a kánonokból látszik, hogy a megyés püspököknek meghatározó szerepe volt annak megítélésében, hogy mi felel meg a hagyományoknak és az egyházművészet szabályainak, bár kikérhették szakemberek tanácsát is. A hagyományokat megjelenítették az egyház 1900 éves működése során keletkezett alkotások, az egyházművészet szabályait azonban a törvénykönyv nem rögzítette, így tere nyílt az egyéni értelmezéseknek és az illetékes püspök ízlése szerepet játszott az új stílust képviselő művészeti alkotások megítélésénél. Láthatjuk azt is, hogy a fa mellett a fémet is olyan anyagnak tekintették, amelyből készült templomokat nem tartották teljes értékűnek, hanem ideiglenesnek. Ez a felfogás a 20. században az új irányzatok számára hátrányt jelenthetett. Magyarország szempontjából fontos volt, hogy az 1917-es egyházi törvénykönyv szerkesztésében részt vett a Rómában élő Serédi Jusztinián bencés szerzetes, akit a pápa 1927-ben nevezett ki bíborossá és esztergomi érsekké. Tisztsége folytán megillette a hercegprímási cím és a magyar katolikus egyház vezetője lett 1945-ben bekövetkezett haláláig. Hercegprímásként is kánonjogász maradt, az előírások maradéktalan betartására törekedett, amellett pedig a pápához való hűségéhez sem férhetett kétség. Ugyanakkor - mivel több mint másfél évtizedig Rómában élt - világegyházi, nemzetközi léptékekben gondolkodott és ismerte a pápa egyházművészeti elképzeléseit.10 A kánonjogi kódex mellett a másik meghatározó dokumentum XI. Pius pápa rendelete az olaszországi püspökökhöz, amelyet Pietro Gasparri bíboros államtitkár 1924. szeptember 1-jén kelt, 34215. iktatószámú leve9 Codex Iuris Canonici Pii X Pontificis Maximi iussu digestus Benedicti Papae XV auctoritate promulgatus. Acta Apostolicae Sedis Vol. 9. Pars II. (1917). Can. 1162. § 1., Can. 1164. § 1., Can. 1165. § 4., Can. 1279. § 1., Can. 1296. § 3. 10 Erdő Péter: Serédi Jusztinián. In: Esztergomi érsekek 1001-2003. Szerk. Beke Margit. Budapest, 2003. 389-395.; Csíky Balázs: Serédi Jusztinián esztergomi érseki kinevezése. In: Kút 9. évf. (2010) 2. 32-49. 288 Prohászko-tanulmányok, 2009-2012
