Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)
NAGYJAINKRÓL - Kőrösiné Merkl Hilda: „A különb élet vágya". Prohászka Ottokár gróf Széchenyi István vallásosságáról
Kőrösiné Merkt Hilda: „A KÜLÖNB ÉLET VÁGYA' szó, mely meghatározza az életet. Széchenyi látta, hogy „egyik vallás a másik után tünedezik el ugyan a föld színéről, de a vallásos érzület, amely ezt alkotta, sohasem lesz kioltható az emberek szívéből.17 Prohászka költői megfogalmazása rávilágít Széchenyi vallásosságának1'1 lényegére: „gyakorlati lelke oly földszagú volt, mint a friss szántás; gondolataiból, s gondjaiból kenyérillat áradt, de azért épp úgy érezte az erős életnek azt a másik, nem kenyér, de lélek illatú szükségletét, azt, hogy kapcsolatban álljon az érzékfelettivel."19 Széchenyi nagy alkotásainak, állandó, nyughatatlan tettvágyának, újító szándékának mozgató rugója és erőforrása istenhite volt. „Előttem - csak az látszik talpra esettnek, aki csend és béke közt naponta felemeli lelkét a Legdicsőbbhöz, akit nem megérteni akar, hanem benne nyugalmat találni."20 Ezenközben kételyekkel küzd, érzelmi és hangulati egyensúlya változó, gyakran elkeseredik. Ezek az állapotok pszichés jelenségek, de nem bűnök, hangsúlyozza Prohászka. Széchenyi az értékes liberalizmus híve volt akkor, amikor kortársai közül sokan fennhangon hirdették vallások egyenjogúságát és eközben egyikhez sem kötődtek. Prohászka kiemeli, hogy Széchenyi megtartotta a parancsokat, a vallási előírásokat, ragaszkodott az évenként legalább egyszeri gyónáshoz és a vallásgyakorlat hagyományos formáihoz, mert úgy vélte: akik ezt megvetik, rossz hatással vannak azokra, akik rájuk figyelnek. Az emberek ostobább része a magasabb állásúhoz természetesen vonzódik és követi példáját. A gróf Naplójában olvashatjuk „Én az önmegtagadásra mindig könnyen rá tudtam szánni magam s nem átadottam a legbutább olasz pap előtt feltárni egész valómat, s keserves könnyözönben áradozni,"21 Prohászka rávilágít, hogy Széchenyi mindenben a lényegit keresi, ami vallási vonatkozásban nem más, mint a szeretet. Vallási toleranciájának több alkalommal hangot adott írásaiban, de a mérték e téren is a gyakorlat volt számára: „tartsa meg mindenki saját hitvallása formáit; ez szükséges. De a fő dolog mégis az marad, hogy embertársaival jót tegyen."22 Ebben rejlik Széchenyi hitének egyik lényegi vonása, s ebből fakad a másik is, a „reformátori irányzat". A változtatás, a jobbítás szándéka mélyen gyökere17 ÖM 12,283. 18 A témáról lásd bővebben: Bozóki Mária: Széchenyi hite. Budapest, 1990.; Zakar Péter: Széchenyi István gróf vallásossága. In: Széchenyi Magyarországa és Európa. (Tudományos konferencia Magyar Tudományos Akadémia és Budakeszi 2000. szept. 21-23.) Szerk. Pelyach István - Kőrösiné Merkl Hilda - Simon V. Péter - Buday Miklós. Budapest, 2004. 54-62. 19 ÖM 12,283. 20 Idézi ÖM 12,285. 21 Idézi ÖM 12,285. 22 Széchenyi István: Önismeret. (Döblingi kézirataiból). Budapest, 1875.219. Idézi ÖM 12,285. Prohászka-tanulmónyok, 2009-2012 259
