Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)
LELKISÉG - Orvos Levente: A „sentire cum ecclesia" ignáci elv nyomai Prohászka írásaiban
Orvos Levente: A „SENTIRE CUM ECCLESIA" alapítói közé tartozott.9 A Római Iskola jezsuitái a Szentszék közvetlen szolgálatában illetőleg hatása alatt működtek.10 Ez - nem tekintve a fent elemzett ignáci iránymutatások direktív jellegét - egyrészt már önmagában is nagyfokú lojalitást épített ki azokban a jeles teológusokban, akik másrészt keresték a kapcsolatot a Tübingeni Iskolával és igyekeztek érdemben szembenézni a modernizmus által fölvetett nehézségekkel. Ez a megállapítás inkább az Aeterni Patris kezdetű enciklika (1879) előtti időkre vonatkozik, bár tévedés azt hinni, hogy az új-skolasztikus elvárások nem hagytak teret a kutatói szabadság számára. Ennek a kettősségnek részben az lett a következménye, hogy a jó értelemben vett modernség: az egyháztan reformja, olyan fogalmak beépítése a teológiába, mint fejlődés, történetiség, a világi hívek sajátos szerepének hangsúlyozása stb. nem tudott maradéktalanul érvényesülni, ugyanakkor az útkeresés, a nyitottság és persze a mindenben érvényesülő egyháziasság és ignáci diszkréció, azaz megkülönböztetés, a megváltozott kor kihívásaira érzékeny ám Róma-hű papokat, püspököket nevelt. Nem hangsúlyozható eléggé, hogy e két szempont: modernség és egyháziasság csakis együttesen értékelhetőek, ha el kívánjuk kerülni mind a progresszív mind a tradicionalista megközelítések csapdáit. Magyarán: a modernizmus irányába való túlzott elhajlást mérsékelte a Tanítóhivatal valamint a hagyomány irányában gyakorolt alázat, az integrizmus veszélyét pedig az idők jeleire történő megkülönböztetett odafigyelés hárította el. Nos, abban, hogy Prohászka végül nem lett modernista, jó eséllyel a Római Iskola vázolt csillapító hatása játszhatott közre. Modern egyháziasság Ehhez kapcsolódik egy másik gondolat, mely a püspök egyháziasságának közelebbi meghatározására vonatkozik. A mai közvélekedés szerint az egyháziasság fogalmi körébe olyan magatartásformák tartoznak - és itt mindenképpen utalni kell Ignác felsorolására -, amelyek a II. vatikáni zsinat után bizonyos progresszív körök olvasatában ellentétbe kerültek a modern eszmékkel. Nem az „új teológusokra" gondolok, és erre Henri de Lubac közvetlenül a zsinat után megfogalmazott tézisei a legjobb példa, melyből a nagy teológus aggódó egyházszeretete sugárzik.11 Sokkal in9 Vő.: Jedin, Hubert (ed.): The Church in the Industrial Age. In: History of the Church. Vol. IX. London, 1981. 310. 10 Vö.: SZABÓ 2007.19. 11 Vö.: Szabó Ferenc: Henri de Lubac az Egyházról. Róma, 1972. 252-255. 234 Prohószka-tanulmányok, 2009-2012
