Pro Domo, 1942. január-június

1942-03-04 [1304]

Wn/V/n 4 P r o d o m o : Az alábbi hirt a t•Szerkesztőségek rendelkezésére' bocsátjuk azzal a megjegyzéssel, hogy csak forrásmegnevezés nélkül kö zö lhető. Debrecen, március 3« - A Debrecen cimü lap Bárdossy László miniszterelnöknek a Darányi-Kálmán-diákház felavatásakor mondott beszédéről többek közt azt írja, hogy a magyar'ifjúság feladatáról, céljairól és hivatásáról sok sző hangzott már el, dc ilyen világosan még senki sem jelölte meg a magyar ifjúság hivatását, amelyet a mini szterelnök beállított az örök magyar célok szolgálatába* Ez a megjelölés és útmutatás teljesen meg­felel a nemzet egyetemes! érdekcinek, azért volt rá szükség. /MTI/ B u k a r e s t . március 3. Az ügvészség rendeletére letartóztatták Nicolescu őrnagyot, Sinmo mérnofest. Floischer gyárost. egy ügyvédet, egy ellenőrt és egy másik főt is 2t"?iselőt, mert a vezetésük a jatt álló cipőgyárban a hadsereg által átadott talp-és cipőbő::hől 580-. kilogrammot elloptak és zugban kilogrammonként 2400 lejőrt/8G pengő/ forgalomba hozták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom