Prágai Magyar Hirlap, 1938. október (17. évfolyam, 224-248 / 4667-4691. szám)
1938-10-14 / 235. (4678.) szám
^BA:<íAI-ÍVVa<AAR'H1WíA© Kétezeresztendős amfiteátrum romjait tárták fel a Balkánon ■ ■ Hogyan lett a barbár Szhapiből a római város? ■ ■ A hatalmas amiiieátrttm ■■ Római-görög kölcsönhatás BELGRAD. •—■ Jugoszláviának mai terű-1 Jetei, tájainak annyira érdekes természeti el- p lentétei Európa országainak egyik legszine- sebb, leggazdagabb történelmének külső keretei. Nem is csoda tehát, ha az évtizedek óta szerte az országban végzett ásatások egyre értékesebb régiségeket vetnek napfényre. A délszerbiai Gradszkó melletti | sztobii és a görög—albán határ tőszomszédságában levő Bitolj körüli heraklei maradványok, az Ochrid-tó közelében levő trebe- nistei leletek éppen olyan világhírűek, mint a Belgrád alatt folyó dunai rész dombjain elterülő Vincsa hun—avar ásatásoknak eredményei. Pál régensherceg múzeuma, amely a szerb középkori történelem nagyszerű gyűjteményén túl, a jugoszláv képzőművészet fejlődési vonalán át, a mai modern jugoszláv piktura gazdag sorozatát, a viláhirü Mestrovics hatalmas méretű alkotásainak eredeti gipszmodelljeit és a modern világfestészet igen értékes tárlatát foglalja magában (modern francia gyűjteménye —- Corot, Gauguin, Degas, Derain, Vlaminck, Pisarro — világhírű), ezeknek az ásatásoknak szinte páratlanul álló eredményeiből az ókori görög—római kulturtörténelem kutatói számára olyan gyűjteményt nyert, hogy annak tanulmányozására, évről-évre, a világ minden részéből érkeznek ide tudósok. A jugoszláviai tudományos élet, de főleg az archeológia fejlődésével, ezeket az ásatásokat egyre nagyobb méretekben folytatják. Az állam jelentős hozzájárulása mellett, Pál régensherceg bőkezű áldozatkészsége lehetővé teszi, hogy szinte napról-napra, | egyre meglepőbb leleteket hozzanak nap- ] ! fényre. Pál régensherceg, aki az oxfordi j jegyetem müvészettörténelmi kollégiumánakj volt hallgatója, s a művészetek iránti nagyi érdeklődése közismert — különben az ox-S fordi egyetem diszdoktora —, múzeumával | Jugoszlávia kulturéletének olyan intézmé- 9 nyét alapította meg, amely a történelemelőtti J korszaktól napjainkig a mai Jugoszlávia 5 minden területének történelmi és művészeti] kincseit foglalná magában. Ennek a szép j szándéknak jelentős megvalósulását éppen jl azok az ásatások segítik elő, amelyek iránt j a régensherceg állandóan érdeklődik. A belgrádi múzeumba kerülő darabokat elsőnek mindig ő nézi meg. A délszerbiai ásatásokat, az egyetemes archeológia szempontjából annyira érdekes területet, Vulics archeológus, a belgrádi egyetem tanára vezeti, aki Európa archeológiái tudományában előkelő helyet foglal el. Jelenleg Szkoplje (a hajdani Üszküb) közelében dolgozik. Négy-öt év óta különben hosszabb időt tölt itt és az egyre fejlődő, gazdag várostól mintegy hat kilométernyire éppen mostanában fejezte be azt az ásatását, amelynek segitségével egy méreteiben valóban monumentális római korbeli színházat hozott felszínre. Az ásatások szép sikerrel végződtek. A mai Szkoplje — Szkupi néven — már a ‘rómaiak idejében is jelentős centrum volt. Nem volt ugyan római alapítás, hanem 'kimondottan barbár település, amit különben elnevezése is igazol. Vulics tanár most közzétett, egyelőre csak nagyvonalakban érintett jelentése szerint, a város alapitói a dardanák voltak. Ez a harcias Mir törzs az Adriától keletre eső és a Morava-folyó által határolt területen élt. Korán kezdték városi életüket, nagyobb épületeket is emeltek, holott szomszédaikkal, a macedónokkal, hosszú évtizedeken át véres harcokat folytattak Szembeszálltak a rómaiak legendás hirü légióival is. Hosszú ideig is tartott, amig a római birodalom hatalma alá kerültek. Minden jel arra mutat — és Vulics tanár jelentése ezt az álláspontot igazolni próbálja —, hogy Szkupi a dardanák fővárosa volt, amit különben a mai Szkoplje érdekes fekvése — havasok, a nagy folyó és gyapot-, ópiumtermő gazdag síkság összetalálkozása — is megerősít. A római hódítás után, amely körülbelül a Krisztus születése előtti kétszázadik évre tehető, Szkupi még nagyobb város lesz. A római veteránok vezetése alá kerül, római módon épitkeznek, prefekturát, adóhivatalt szerveznek stb. A szkopljei múzeumban levő római téglák, felírások, pénzdarabok és a város határában levő Bardovca község közelében. emelkedő régi római vízvezeték, már évekkel ezelőtt kiásott régi római luxusfürdő azt igazolják, hogy a barbár városból a rómaiak alatt római kulturváros fejlődött. A most valósággal teljesen felszínre került szku- pii siznház minden valószínűség szerint Hadriá- nus császár uralkodása alatt épült, tehát Krisztus előtt mintegy 150 évvel. Ebből az időből származik különben a sztobii amfiteátrum is. A városi élet rohamos fejlődésnek indult. Ekkor épültek Szkupi nagy, diszes épületei, a színház, a bazilika, a nyilvános csarnokok, diszes fórum, a fürdő, amelynek egy része az utóbbi évek áldozatkész ásatásai folytán évről-évre felszínre kerülnek. Krisztus után, körülbelül 520-ban Szku- pit egy méreteiben hatalmas arányú földrengés pusztítja el. A város minden épülete összedőlt, lakói pedig szerteszéledtek. A régi város helyén uj város épült, ugyancsak Szkupi, amelyből azután a szláv Szkoplje lett. Szkoplje fénykora a tizenötödik század legvégére, Dusán cár uralkodása idejére esik, aki a déli városból Szerbia nagy fővárosát építette. A szkupii szinház frontja száz méternél is hosszabb lehetett. Rengeteg omamentikus oszlopfő, a homlokzat megmaradt nagyméretű falErőteljes, kövér egyéneknek, köszvénye- seknek és aranyérben szenvedőknek reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserüviz gyakran felbecsülhetetlen szolgálatot tesz. Kérdezze meg orvosát. w részei, ónix- és márványlapok — különböző, csodás színekben — és vakító fehér márványlépcsők még romjukban is mély hatást gyakorolnak. A nézőtér öt méter magasságig, amfi- teátrális módon, lassú arányossággal emelkedett A lépcsőzetet virágos girlandok, vésett lombozatok, rozetták, iniciálék díszítik, jeléül annak, hogy a helyek bérlői erre nagy gondot fordíthattak és a maguk költségén vésethették. A homlokzat két emelet magasságig emelkedhetett s rajta három széles kapu tárult, kettő oldalt, egy pedig a középen, aminek felső részét ugyancsak gazdag vésetü, tömött girland- koszorú töltötte ki. Az elipszisalaku nézőtér egy nagyrésze osztott csarnokszerü építményben végződött. Ezek a csarnokok a játszóteret képezték. A játékosok a csarnokokon át vonultak az amfiteátrumba, míg a megjelenésükre várók az oszlopok mögött várakoztak. Mig a szkupii színháznak maradéktalanul római jellege volt, addig a sztobii amfiteátrum a görög szférában, teljesen a görög-hellén művészet befolyása alá került. A szkubii ásatások gazdag leleteit: oszlopfőket, diszes lépcsőket, több száz reliefet egyelőre a szkopljei múzeumba szállították be, amely ma Jugoszlávia s Délkelet-Európa egyik leggazdagabb lapidáriuma. Innen kerül majd elszállításra az a kiválogatott anyag, ami a belgrádi Pál régensherceg múzeumába kerül. Több darab máris arra enged következtetni, hogy a régi Délszerbia dardanái már tudtak a hellén művészetről, amiről a római befolyás alatt sem feledkeztek meg. Minden valószínűség szerint, a szinház építésénél is dolgoztak görögök, ami ha bebizonyosodik, teljesen uj fényt fog vetni azokra az értékes kutatásokra, amelyek Vulics tanár vezetése alatt, a mai archeológia! tudomány számára még sok újat készülnek mondani. K.E, Uj bútorok a házban Irta: Thury Latos A férfi soká elmaradt, az asszony nyugtalanul bolyongott a lakásban, minden váratlan neszre idegesen összerezzent. Végre mégis csöngettek, jött a férfi, néhány szóval beszámolt a történtekről és minden nagyon megnyugtató volt, amit elmondott. — Nincs semmi baj, hát persze, hogy: nincs. Azt mondja, hogy igen rossz kondícióban vagyok, nagyon csóválta a fejét, hogy hat kilót fogytam néhány hét alatt, de a tüdőm jó, nem rossz tüdő, úgy mondta. Konkrét folyamatot nem talált. Mondtam, hogy nem bánom, nekem úgy is jó, ha semmit sem talál. Az asszony megértőén mosolygott a tréfára, még tóditotta is a maga részéről: Igazán? Látod, ezt nem vártam tőled. A férfi furcsa, nyugtalan pillantást vetett rá és tovább beszélt: — Egyelőre kapok néhány injekciót és valamelyik napon beszól majd hozzád, hogy egynémely étrendi dolgokat megbeszéljen veled. Sok vitamin, azt mondja, mostanában mindig vitaminról beszélnek az orvosok, az a divat. Azután pihennem kell persze, jó volna legalább hat, de inkább nyolc hétig pihenni, azc háromszor is elmondta, mindig újra kezdte — Pihenni fogsz, — jelentette ki az asz- szony erélyesen. — El kell menned valahova — és a férfi kevesebb határozottsággal, de engedelmesen megismételte: — No persze. Majd elmegyek valahova. Az asszony nagyon felélénkült a jó hírekre, csak most érezte tulajdonképpen, mennyire ránehezedett a várakozás izgalma az előbbi félórában. Tudja Isten, az volt az érzése, hogy valami nincs rendben, valami fenyegető bizonytalanság lebeg a levegőben és íme, elmúlik szépen, baj nélkül. Megölelte az urát, megsimogatta a fejét, átment a szoba túlsó végébe, helyrerakott két könyvet az állványon, megigazította a térítőt az asztalon, elmondta, hogy Magdával találkozott a: uccán, a héten talán feljönnek valamelyik este vacsorára, azután fejcsóválva állt meg az egyik kopott, öreg karosszék előtt. Kissé vonakodva mondta azt, ami már régen foglalkoztatta: — Szivem, nem tudom már tűrni magam körül ezt a sok rongyos vacakot. Az idegeimre mennek, sirni szeretnék, ahányszor leülök. Muszáj valamit csinálni a lakással, nen halaszthatjuk tovább. — Igen, — mondta a férfi jóváhagyólag, de különösebb lelkesedés nélkül. Az asszony megnézte sorra mind a három karosszéket, azután a kanapét, lemondóan legyintett, mintha tulajdonképpen csak most látná, milyen rossz állapotban vannak és magyarázta a terveit. A Dohány-uccában nagyon szép garnitúrát látott egy kárpitosnál, aki egyszer Olgának dolgozott és nagyon rendes embernek mondják. A garnitúra gyönyörű, egészen modern, hajlított fából vannak a karosszékek., kis, kerek asztal, kitűnő reka- mier tartozik hozzá. Meg lehetne kapni havi harmmcpengős részletfizetésre. Húsz hónapig kellene fizetni, hiszen igaz, hosszú idő, nehéz vállalkozás, de‘hiába, igy nem maradhat tovább a lakás. Valamit csinálni kell. — Igen, — mondta megint a férfi. Egy pillanatig habozott, az asszonyt nézte, amint idegesen tépdesi a karosszék felszakadt se- lyemhuztát és valahogy furcsán idegensze- rünek, valószerűtlennek látta az egész képet. Hirtelen megint az orvost látta maga előtt fehér köpönyegében. Amikor a röntgenfelvétel után világos lett a szobában, az orvos ránézett és gyorsan megint elkapta róla a tekintetét. Valami furcsa kifejezés volt a szemében, meglepetés, megdöbbenés, talán sajnálkozás, vagy mégsem? Mindjárt azután nagyon meggyőzően mondta, hogy semmi konkrétumot nem talált, nem rossz az a tüdő. Húsz hónap... Igaz, nagyon hosz- szu idő, húszszor végigvárni egy-egy hónapot, azután fizetni a részletet.. . hogyne, fizetni kell, ha az ember elvállal valamit. Uj garnitúra, S2ép, nagy karosszék, kerek kis asztal, ott állna az egész a lakásban húsz hónapig. Nem, a húsz hónap csak a fizetésre vonatkozik, a bútor azután is megvolna, érthetetlen, milyen hosszú időre való egy ilyen hajlított fa-holmi, karosszék, asztal, miegymás. És milyen bizonytalan, diilyen üres ez az eljövendő idő. Megrezzenve felkapta a fejét, igyekezett megszabadulni az oktalan zavaró hangulattól. Túlzott erély- lyel mondta: — Megvesszük a garnitúrát. Légy nyugodt, fiam, rendbehozzuk a lakást. Az asszony felderülve mosolygott és megsimogatta a férfi kezét. Másnap este, vacsoránál, az asszony le- vertnek, kimerültnek látszott. A férfi jóné- hányszo*. végignézett rajta és töprengett magában- igazán sirt volna? Ugyan miért? Az asszony nagyot kacagott, amikor megkérdezte. erősen állította, hogy semmi baja, ellenkezőleg, nagyon jól érzi magát. A húshoz paradicsomsalátát adott az urának és mind beledikTáita \olna. ami a tányéron volt, ő maga hozzá sem nyúlt-. — Egyél, szivem, — biztatta egyszer, — a paradicsomban sok a vitamin. — Hm, — dörmögött a férfi és hirtelen ránézett kérdőn, meglepett pillantással. Nem sokkal később meg is kérdezte: — Itt volt az orvos? Beszéltél vele? <— Az orvos? — csodálkozott az asszony, mintha gondolkoznék, hogy csakugyan itt volt-e. Fél pillanat időt kellett nyernie a válaszhoz. <— I... igen. Erre járt estefelé és feljött hozzám egy percre. Azt mondja, nagyon meg van elégedve veled. A férfi szótlanul bólintott és eltolta magától a paradicsomsalátát. — Elég, fiam. Nem kérek, többet. A következő időben komor elégedetlenséggel figyelte, hogy az asszony féktelen energiával sürög-forog körülötte. Állandóan süt vagy főz a konyhán, óránként érdeklődik, hogy eszik-e valamit, valóságos harcokat vív azért, hogy lenyeljen egy kanál főzeléket. azután a leglehetetlenebb időpontokban jelentkezik egy pohár limonádéval, vagy narancsszörppel. Füllesztő meleg időben felöltőt akar ráadni, a fürdőjét ő maga készíti el, hogy ne legyen tulmeleg, de hideg se legyen és mindig újra visszatér az örök témára:-— Pihenned kell, szivem. El kell menned valahová, legalább hat, de inkább nyolc hétre, hogy lábraállj egy kicsit. Találj ki valamit, mert most ez a legfontosabb. — Nem ártana, —■ vélekedett a férfi, de természetesen tudta, hogy mindez csak ter- vezgetés, álmodozás, komolyan nem lehet róla szó. Elmúlt néhány hét, a férfinek hirtelen eszébe jutott, hogy régen nem hallott már a kopott karosszékekről, a Dohány-uccában kiválasztott uj bútorokról, részletfizetésről és más tervekről. Nyomban meg is kérdezte: — Igaz, mi lesz a garnitúrával? Az asszony azonban csak biztatóan mosolygott rá. —« Ugyan, szivem. Nem olyan sürgős. Egyelőre megleszünk úgy is, ahogy vagyunk, legalább ezt a telet kihúzzuk még a régivel. Jó volt nyolc esztendeig, jó lesz még a következőben is. Tavasszal majd meglátjuk, majd körülnézünk. Igaz? . A férfi csak nézett rá, a szeme tágabbra nyílt, a torka elszorult. A szive vadul dobogott valami végtelen, megmagyarázhatatlan rémület hafása alatt, egy pillanatig mozdulni sem tudott, azután csak legyintett csüggedten. Néhány nap múlva tört ki belőle a keserűség, egészen váratlanul, j — Bolondot űztök belőlem. Nagyon meg- | untam már ezt a komédiát. — Mi az? Kiről beszélsz? — -kérdezte -az. asszony nagyon meglepetten. A férfi eluta- sitólag intett. — Rólad, meg a doktorról, a szövetségesedről. Csak mesterkedjetek, nem bánom, úgyis tudok én mindent. Mindent, értsd meg jól: nem vagyok gyemnek. — De szivem, az Istenért! Mit akarsz tudni? <— rémüldözött az asszony és mindenképpen igyekezett úgy tenni, mintha nem értené a dolgot. A férfi csüggedten mosolygott. halkan felelt: — Nem kell már az uj bútor, ugy-e. Husz- havi részletfizetés már nem nekem való; ki tudja, hol leszek, mire húsz hónap elmúlik. Nem leszek sehol. Az asszony elsápadt, minden erejét össze-, szedve tiltakozott. — Hogy mondhatsz ilyet, az Istenre kérlek, ne beszélj igy velem. Hiszen tudod jól, hogy nincs semmi bajod, semmi konkrét folyamatot nem talál, úgy mondta az orvos. Ilyesmire gondolnod sem szabad. ígérd meg, szivem, hogy soha többé ... A férfi nem vitatkozott vele, csak dörmögött valamit bizonytalanul, — Jó, jó, mindegy már. Ne beszéljünk többet erről. Másnap délután már ott állt a lakásban az uj garnitúra. Emberek jöttek, a régi karosszékeket felcipelték a padlásra és helyükre állították az újat, a zöld ripszvászon- nal bevont karosszékeket, a rekamiert, meg a kis, kerek asztalt. A férfinek is alá kellett írnia nagy csomó okmányt, le kellett fizetni az első harminc pengőt, de az uj bútor megvolt, este ott ültek már egymással szemben két nagy, uj karosszékben és egymást figyelték nyugtalan pillantásokkal. A férfi teljesen tisztában volt azzal, mi történt, hogyan és miért történt, nem voltak illúziói, el is mondta magában jónéhányszor: tudok én mindent. Elvégre nem vagyok még egészen bolond. Ez a szokás, áltatják az embert, azt hiszik, nem veszem észre a rémült tekintetüket, a nagy igyekezetüket. A szép, uj bútor jelenléte mégis megnyugtató volt valamiképpen. A férfi titkon megsimogatta a recés, erős ripszhuzatot a karosszéken, bizsergést érzett az ujja hegyében és elgondolkozott. <— Nagyon szép bútor. Mégis csak megvan. Húsz henap, hosszú idő, nagyon hosz- szu. Azt hiszik, ha nem szólnak semmit, már nem is tudom, mi történik velem. Isten tudja, k; ül ebben a karosszékben húsz hónap múlva. Eh, mindegy. Majd meglátjuk. És ... talán mégsem igaz. Az ember soha semm t sem tudhat biztosan. Talán... talán mindez csak -elképzelődés, oktalan -félelem 4 __ 19 38 október >
