Prágai Magyar Hirlap, 1938. október (17. évfolyam, 224-248 / 4667-4691. szám)

1938-10-12 / 233. (4676.) szám

0?PAGMtMA<^íAR-HlRIíAJ> 1938 október 12,'szerda* Hogyan lesz valaki Zeppelin-vezető ? Németország a lakeiiursti emlékezetes léghajó- katasztrófa óta fáradhatatlanul folytatta a Zeppe­linek építését. A súlyos csapás nem törte meg- a német technikusok vállalkozó kedvét. S a lezuhant Zeppelinnél máris nagyobbat és modernebbet épi tettek. Az ujtipusu kormányozható léghajó a na­pokban végezte próbaút jait. Nagy gondot okozott azonban az uj léghajó technikai személyzetének ki­egészítése, mert mint ismeretes, a lakelhursti ször­nyű szerencsétlenség alkalmával éppen a legkép­zettebb és legválogatottabb személyzet pusztult el. A Zeppelin-léghajók személyzetét mindenkor a legnagyobb gonddal válogatják ki s kezdve az első repülőtiszttől a legutolsó közlegényig, mindegyiket igen alapos technikái kiképzésben részesítik. A ki­képzés kettős irányú; egyrészt a fedélzeti szolgá­lat betöltésére vonatkozik, másrészt pedig magába- főglalja mindazokat az ismereteket, amelyek szük­ségesek ennek a hatalmas légi járműnek irányítá­sához. A kiképzési sorrendben és a módszerek kö­zött természetesen legfontosabb a fedélzeti szolgá­latra való tökéletes előkészítés. A technikai sze­mélyzet fedélzeti kiképzése a szolgálatban lévő Zeppelinen történik. Az óriási légijármü egy-egy délamerikai utján legfeljebb két-thárom ilyen fe­délzeti szolgálatra beosztott „kadétot41 visz magá­val, akik a rendes személyzet létszámán felül vesznek részt az utazáson. A hosszú légiut bőséges alkalmat njmjt áhhoz, hogy a kiképzésre beosztott léghajós-növendék megismerkedjék a legkülönbö­zőbb léghajózási kérdésekkel.^ A gyakorlati képzéssel párhuzamosan igen ala­pos elméleti kiképzésben is részesülnek a Zeppelin személyzetének tagjai. Friedrichshafenben jelenleg (hét léghajó-parancsnokot képeztek ki. Érdekes, hogy ezek a vezető-tisztek, akikre majdan rábízzák egy-egy ilyen hatalmas gépnek teljes irányítását, még külön tengerészeti kiképzésben is részesülnek A német Zeppelinek parancsnokai csak tengerész­tisztek lehetnek, illetőleg olyan speciális repülő­tisztek, akik előzőleg már kellő gyakorlatot szerez­tek á tengeri hajózásban. Ez az előképzettség azért szükséges, mert megtörténhetik, hogy a Zeppelin A kommunista párt szlovákiai feloszlatásának prágai visszhangja PRÁGA. — A szlovákiai kormány első intézke­dése, amellyel a kommunista párt működését be­szüntette és a kommunista sajtó szállítási jogát megvonta, nemcsak Szlovákiában, hanem a törté­nelmi országokban is széles körökben megelége­dést váltott ki. A legtöbb prágai lap vagy megnyugvással veszi tudomásul a kommu­nista párt szlovákiai megszűnését, vagy pedig egyszerűen napirendre tér a dolog fölött. Csak a magát a cseh kispolgár szószólójának valló nemzeti demokrata. Národní Politika van más né­zeten. Ez a lap a következőket Írja: — A szlovákiai miniszterek e’ső elhatározásá­hoz egyelőre csak annyit mondhatunk, hogy az a mi viszonyaink között teljesen uj helyzetet terem­tett, amellyel a lehető legsürgősebben kell foglal­koznia a központi kormánynak is. Nem lehetséges ugyanis az, hogy bármely politikai pártnak meg­tiltsák a tevékenységet a köztársaság egyik orszá­gában, a másik országában pedig ugyanez a párt szabadon fejlődhessen. És különösen nem lehetsé­ges ez éppen a kommunista párttal kapcsolatban a mai feszült viszonyok között, amikor a külföl­dön sokan úgy szeretnek bennünket föltüntetni —I bár alaptalanul, — hogy államunk a bolsevizmus martaléka. Ezért el kell várnunk, hogy a prágai | központi kormány a legsürgősebben foglalkozni fog a politikai helyzettel ebben az irányban is és hogy talál oly megoldási módot, amely bennünket inkább megerősít és nem gyöngít meg. Érdekes, hogy ugyanaz a lap, a Národní Politika alig két hasábbal odébb arról számol be, hogy a cséh szociáldemokrata, cseh nemzeti szocialista, cseh iparos, kommunista, cseh nemzeti egyesülés, agrár és nép-párt kosteleci és más városokbeli helyi szervezetei egyértelmüleg oly határozatot hoztak és azt Syrovy tábornok-miniszterelnöknek is megküldték, amelyben a mai tábornok-hivatal- nokkormányt teljes bizalmukról biztosítják. A megküldött egyértelmű határozatok0 egyebek kö­zött ezt is tartalmazzák: — Valamennyi politikai párt azonnali feloszla­tását követeljük, mert tudjuk, hogy a mai nagyon komoly idők teljes egységet s a nemzeti erő tel­jes összefogását követelik meg. Úgy gondoljuk, hogy a mai nehéz időkben, amikor gyors és eré­lyes elhatározások kellenek, helyén volna a dikta­túra is. Útközben kénytelen a nyílt tengerre szállni s ebben az esetben a Zeppelin parancsnokára ugyanazok a feladatok hárulnak, mint valamely tengeri hajó kapitányára. Egy-egy Zeppelin személyzetének lét­száma az újabb rendelkezések szerint 47 emberből áll. A személyzet gondolájában s a légihajó testé­ben elhelyezett speciális rendeltetésű cellákban teljesít szolgálatot. Az elméleti és a gyakorlati ki­képzés időtartama három esztendő. > —■ KÚTYAHÜSÉG. Königsbergből jelentik, hogy egy keletporoszországi helységben, Gross- Datzenben a házőrző kutya hűséges okossága mentette meg egy gazda életét. Egy birtokos be­vásárlásairól hazatérve, eddig meg nem állapí­tott módon belegabalyodott a villanyvezeték drótjába, amelyet a legutóbb Keletporoszország- ban pusztító óriási viharok szaggattak el. A sze­rencsétlen ember olyan súlyos áramütést kapott, hogy eszméletlenül terült el a földön. Kutyája vette észre a balesetet és hangos vonításával rö­vid idő alatt az egész községet fellármázta. A hűséges állat addig mesterkedett, amíg az em­berek figyelmét a szerencsétlenülj árt gazdájára sikerült irányítania. A falubeliek azután haza­szállították a magatehetetlen embert, aki hűséges kutyája nélkül életét vesztette volna. Vannak szavak, meggyökeresedett kifejezések, j: amelyek már a hangzásuk által is indokolatlan 1 félelmet keltenek s amelyeknek babonásan túl­ozott jelentőséget tu1 aj doni tünk. Ilyen orvosi ki­fejezés a rák, melyet a laikus a betegségek non ’plus ultrájának tart, holott vannak sokkal kin- zóbb, félelmetesebb kórságok. A rák (carci- ■nonia) kifejezés Galentustól származik; mellrá­koknál a daganat körül sugárirányban elágazó erezet képe emlékeztet a folyamok és tengerek ollós lakójára. Mivel e betegség a mai orvostu­domány egyik legnagyobb problémája — hiszen lehet, hogy kóroktanának a tisztázása révén az általános biológia egyik alaptörvényére bukka­nunk majd —, érthető, hogy a kérdés mindenkit érdekel s igy szükséges, hogy világos fogalmak­kal és mai ismereteinek feletti szemlével eligazít­sunk tévedéseket, eloszlassunk indokolatlan ag­gályokat, — másrészt azonban óva intsünk attól a könnyelműségtől, amely mulasztás, a baj le­kicsinylése és fel nem ismerése következtében helyrehozhatatlan károkat okoz. Jó- és rosszindulatú daganatok E két csoportra osztja a tudomány a test sok­féle növekedéseit. Tudjuk, hogy testünk felüle­tén is számos daganatszerü képződmény muta— kozhatik: szemölcsök, anyajegyek, bőrkeménye- dések, tyúkszemek, továbbá nagyobb terjedelmű zsir-, kása-, rostdaganatok, stb. A szervek mé­lyén előfordulhatnak izom-, hám-, kötőszöveti és idegszöveti daganatok a legtarkább változa- tossságban. A daganatok egy része bizonyos nagyságot elér, majd megállapodik és nem nő tovább: eze­ket nevezzük jóindulatuaknak. A hám- és kötő­szöveti daganatok azonban sokszor minden meg­magyarázható ok nélkül rohamos burjánzásnak, növekedésnek indulnak, kíméletlenül betörnek szomszédságukba, szétrágják, marják a környe­ző szerveket, ereket, idegeket, ami már ma­gában véve is halálos pusztítást eredményezhet; A iééimf0u Um%gfyák Soksozr hallottunk már a csoportosan megje- , lenő hangyák pusztításairól, most azonban az eddigi híreket is meghaladó hangya-veszedelem­től szenved Ausztrália egyik része. Port Dar­winból jelentik, hogy nemrégiben a fehér han­gyák megtámadtak egy sörraktárt, ame’yben nyolcvan hordó sör volt homok közé beraktá­rozva. A raktárban egyik napról a másikra be­törtek a fehér hangyák és a tulajdonos legna- 1 gyobb meglepetésére az egész homokbucka ősz- * szeomlott és semmi más, mint némi sörszag, nem volt található a sátorszerü helyiségben. A han- \ gyák annyira szétrágták a söröshodókat, hogy csak a hemok közé keveredett f atomié1 ékeket,, s abroncsokat találták meg. Nemsokára azután egy szállodát támadtak meg a fehér hangyák és í még a teniszlabdákat is megették. Port Darwin [j lakossága jelenleg állandó rettegésben él, mert a megszámlálhatatlan mennyiségben fellépő han- f gyák elől nincs menekülés és irtásukra sem si- jj került még hathatós eszközt kitalálni. fde ezenkívül a vér- és nyirokpályákba jutva, el- ' kóborolnak távoli szervtartományokba is, ott u. |n. áttéte’eket (metasztázis) okoznak, azaz meg­telepednek és újabb daganat fészkét alkotják. Az |ilyen daganatokat rosszindulatú növedékeknek I (neoplazma) nevezzük. Ha hámsejtek burjánzá­sáról, rohamos szaporodásáról van szó, — akkor ^beszélünk rákról. A rákon kívül vannak azonban 1 egyéb, sokkal veszélyesebb és gyorsabban ölő daganatok. Ilyenek pl. a rosszindulatú kötőszö­veti daganatok különböző fajtái (szarkóma); ezek kiindulhatnak csontból, izomból, anya­jegyből (utóbbi különösen rosszindulatú). Tehát nem a rák a legfélelmetesebb daganat — a rák csak egyik fajtája a rosszindulatú daga­natoknak és ha valakit megnyugtathatunk effelől* hogy nincsen rákja, ezzel még nem vállalhatunk szavatosságot érte. Dekát nőmén est ómen — az emberek szavakba szerelmesek és a legtöbb fé­lelem nem a valóságból, hanem annak árnyéká­ból, szavakból és képzetekből (többnyire hamis képzetekből) táplálkozik. Nem a haláltól fé­lünk, hanem annak képétől, hamis ábrázolásától. A rák felismerése orvosi feladat. A betegség lényege a hámsejtek forradalma, rajzása és kor­látlan terjeszkedési hajlama. Mivel hámsejt min­denütt van a szervezetben, oly sokféleképpen és annyi helyen keletkezhetik rák, hogy csak szak­I szerű vizsgálat alapján lehet azt megállapítani vagy kizárni. A laikusnak csak annyit kell tud­nia, hogy minden esetben, ha makacs, minden kezeléssel dacoló fekélye, vérzése van, avagy valamilyen eddig ártatlan kis pörsenése, szemöl­cse, anyajegye növekedni kezd, haladéktalanul 'forduljon orvoshoz. A kellő időben jövő segítség igen sokszor vég­leges gyógyulást eredményez. De az elhanyagolt, késve érkezők sem teljesen menthetetlenek, ha komoly orvos kezébe kerülnek, hiszen ma már j annyi fenyverrel küzdhetünk a felnagyított rém ■ellen, hogy kétségbeesésre senkinek sincs oka. Doktor ur, hát mitől kaphattam...? Az orvos a „rák“ szóhoz tapadó riasztó kép-. zetek miatt lélektani okokból elhallgatja a be- § teg előtt a diagnózist, bár ez a tapintat kezd ve- jj sziteni jelentőségéből. Annyit elárulnak bete­geiknek, hogy rosszindulatú daganatuk van. Saj­nos, az emberi gonoszság a legtöbbször keresz­tezi az orvos humánus munkáját: szomszédasz­szoriyok, pletykázó és kárövendő ,.barátnők" néhány célozgató sóhaj és álnokul szánakozást mimelő arckifejés után jóindu’atu sa/jnálkozás közepette kikoyttantják a beteg előtt, hogy bi­zony, megverte az Isten, -mert rákja van. Biztos, hogy az ura vérében van hiba, mert tisztátalan volt szegény egész életében. S majdnem minden rákos beteg hazulról visszatérve, igy kezdi; „Tu­dom, doktor ur, hogy rákom van. Mitől kap­hattam, hiszen egész életemben jó voltam s a családunkban semmi betegség nem fordult elő?" A tudomány a rák kóroktanát még nem tisz­tázta véglegesen. Bár egyes családokban ismét­lődhetnek, halmozódhatnak rákesetek — a rák öröklődése nincsen beigazolva. Érdekes, hogy rákos családokban gyakran születnek ikrek. Je­lentőséget tulajdonítottak állandóan ismét1 ődő ingereknek (pipások ajakrákja, gyomorrák. gyo­morfekély helyén, stb.), egyes foglalkozásoknak P (kéményseprők, anilinmunkások, stb.), de mind- j eme feltevések nem elegendők a hámburjánzás ? megindulásának magyarázatához. Kísérleti uta- jj kon sikerült kátránynak a bőrre kenése utján rákos hámburjánzást előidézni. Újabban az agy­függelék növekedési serkentő hormonja és hám­burjánzás keletkezése között bizonyos összefüg­géseket vélnek megállapítani, — tehát az is le­hetséges, hogy a rák hormonális probléma. ,Freund és Kaminer sJerint a rák okát a bél fe- j lől kell keresni. A ráfcbetegek vérsavójából ) j hiányzik a ráksejtölő anyag, ami egészséges j ember vérében mindig megtalálható. A rákos szérum ez eltérő viselkedésének forrása a bél- J tartalom. Kaminer szerint a gyermekek savójá- j nak rákölőképessége nagy, mig aggoknál ez igen kicsiny. Ezért hajlamosabb az öreg ember a rák­betegségre. Érdekes, hogy a négereknél ritka a rák. Ma­rokkóban is csak szórványosan fordul elő s ha igen, akkor többnyire az arcon (ebben a nap­fénynek is szerepe van). Indiánoknál is ritka betegség, japán nőknél a mellrák alig fordul elő. Norvégiában a gyomorrák domináló betegség, a méhrák ellenben a többi országokhoz viszo­nyítva, sokkal kevesebb. Egyesek szerint a da­ganatok oka a természetes életmódtól való el­szakadás. Klasszikus gyógymódok A hivatalos orvostudomány ezidő szerint csak két kezelési eljárást ismer el: a műtétet (a rák- j daganat operatív eltávolítása) és a sugárkezelést; (röntgen- és rádiumbesugárzás). Ha a beteg a daganatképződés legkezdetibb szakában kerül szakavatott orvoshoz s igy a daganatot sikerül kiirtani olyankor, amikor még annak egyetlen setje sem juthatott tovább a műtéti területnél, akkor a beteg meggyógyulhat teljesen. Legtöbb­ször azonban egyes ráksejtek már elszabadultak kötelékükből és talán tanyát is ütöttek máshol a szervezetben s igy a műtéttel csak a beteg életét hosszabbítják meg. Fontos kiegészítője az operá­ciónak a sugaras kezelés, amelynek célja egy-, részt a műtéti területen inegmaradt ráksejtek­nek az elölése, másrészt a beteg vidék egész te­rületének megfékezése, azaz a rákképződés megelőzése. A ráksejtek úgy burjánzanak a ne­mes szervek között, mint a gaz, felverik az élet­fontos szerveket, csakhamar elfojtják azok élet­működéseit és a műtéti gyomlálás feladatával már elkéstünk. Ilyenkor áldásos a sugárkezelés, mert az sokkal erősebben hat a daganatsejtekre, mint a nemesebb szervsejtekre (elektiv hatás) s igy elpusztítja azokat, anélkül, hogy nagyobb ártalmára lenne a szerveknek. „Romantikusa kezelés A késen és sugarakon kívül vannak gyógyel- járások, amelyeket nem lehet kuruzslásnak mi­nősíteni (bár nagyrészt kuruzslóktól erednek) — amelyek szakorvos kezében értékes támo­gatóeszközök lehetnek —, de — amelyeket tudo­mányos magyarázat híján, ma még csak fenn­tartással kel ifogadnunk. Érthető, ha a rákot minden elképzelhető mó­don próbálták már kezelni. Hiszen sokszor sike­rül helyes gyógyeljárást találni puszta tapaszta­lat alapján is, még akkor is, ha tudományos ma­gyarázat esetleg csak ' századok múlva igazolja azt. Az említett Freund olajkosztot ajánl, mert az állati zsírokat kedvezőtlen hatásúnak tartja rákos hajlamú embereknél. így tehát a tejet, vajat, szalonnát tiltja s csupán sovány marha- és borjúhúst engedélyez olajjal elkészítve. Külö­nösen előnyös az oliva-olaj. Vannak, akik busszegény kosztra, kevés konyhasóra, gyümölcskurákra helyezik a fősulyt, Hinévre vergődött a Salzborn-féle kúra is, amely diéta és gyógyszer kombinálása révén igyekszik eredményt elérni. A pontos étrenden kívül két­féle port kell szednie a betegnek (egyik o’a- jos guajacol, a másik többszörös keverék). Van­nak, akik lépkivoriatokkal gyógyítanak, azon meggondolásból kiindulva, hogy rák a lépben nem fordul elő. Blumenthal vékonybélkivonato- kát alkalmazott. Maisin szerint rákgátló hatású még az agyvelő, gyomor, csontvelő és csecse­mőmirigy is. Nagy port vert fel újabban a Fichera-kezelés, amely szintén szervkivonattal él. Theilhaber friss lenszövet átültetésével kí­sérletezett. Növények közül a vérehulló fecske­füvet (Chalidonium május), a foltos bürköt (Co- nium maculatum), a chinakérget és condurangot alkalmazták. 1929-ben figyelték meg, hogy egy bélpoklos (lepra) beteg karjának ideggyulladását trópusi pók mérge megszüntette s igy a kar mozgékony­sága megmaradt. E tapasztalásból kiindulva kezdték meg az állati mérgek gyógyhatását ta­nulmányozni s tudjuk, hogy újabban a reumát méhméreggel is gyógyítják. Leghatásosabbnak bizonyult a kobraméreg, amelyről Calmette bi­zonyította be. hogy daganatoldó (onkolitikus) hatású. így vonult be a kobraméreg a rákgyógyi- tásba. E kezelési mód azonban korántsem uf, Mithridates theriakjához (theriak = vadállatok harapása elleni szer) szárított viperahust tett. Razes, a híres arab orvos (Kr. u. a 9. században élt) egy kalifa fiáról számol be, akinek gyógyít­hatatlan hasi daganata volt. Történt, hogy a be­teg előkészített ételére mérges kígyó vetette rá magát, megette a tálak tartalmát s mérgét hátra­hagyta. A késégbeesett kalifa fia igy méreghez jutván, öngyilkosságot akart elkövetni. De éppen ellenkező célt ért el; a daganat eltűnt, a kígyó- méreg meggyógyította. Újabban viperák mérgével ís kísérletezték. Annyi kétségtelen, hogy a kigyóméreg fájdalom­csillapító hatásúnak bizonyult. Érdekes megem­lítenünk a rák gyikkezelését is (Eidechsenkur). Ez élő gyíkok elfogyasztásából áll. Wolff kutatá­sai szerint a gyik vére igen hatásos daganatol­dó anyagokat tartalmaz. Lehet, hogy ez a kis­sé drasztikus keze’és még nagyobb jelentőségű lesz, illetve időszerűbb alakban feltámad. A teljesség kedvéért megemlítjük még az ás- ványvizkezelést, az élesztőterápiát — s legvégül a legszerényebb virágot, az ibolyát, amely régi népies szer a rák ellen. — A SZAKÁLL HARCA A GÁZÁLARC­CAL. Londonból jelentik: A szükségállapot ide­jén folyó gázálarcpróbák előre nem látott prol> lémákat vetettek fel. Különös nehézségeket okozták a szakállak, amelyeket megpróbáltak összegöngyölve az álarcba gyömöszölni, de a szőrcsomók majdnem megfojtották viselőjüket. A légvédelmi biztosok minden szakáll leborot- válását követelték, ami lelkiismereti akadályok­ba ütközött egyik vallásos szekta tagjainál, amely tiltja a borotválkozást. Miután a szekta feje nem adott felmentést a borotválkozási tila­lom alól, a probléma még megoldatlan. Nincs többé ősz haj l Francia professzorok csodás találmánya a párisi világkiállításról, mely afrikai gyümölcs­nedvekből készült vizszinü folyadék, az ősz hajat négyszeri bekenés után ismét feketére, vagy barnára változtatja. Ezen folyadékot a haj gyökerei magukba szívják és a baj hagymáit kitisztítja, az ősz haj ismét éledni kezd, a hajszálaknak uj életfolyamata kezdő­dik, miáltal az egészséges talajban a korpa­képződést megszünteti és visszaadja a haj eredeti színét. Egy üveg ára Ké 15.—, portó K5 3.—. Vezérkópviselő Csehszlovákia terü­letére „Rekord” Arcszépitő-Kosmetika és Parfumerie Áruháza, Mukaéevo, Komenského 3. — Képviselők kerestetnek minden váxoe részére. 6 Mit kell tudni a rákbetegségről? — A HALLÓKÉPESSÉG HATÁRAI. Nem mindén ember hall egyformán. Vannak érzé­keny és kevésbé érzékeny hallásúak. Emellett egyetlen ember sem hall egész életén át egyfor­mán ugyanazzal az érzékenységgel. Ezt a tényt régen ismerik és sokszor vizsgálták. Megálla­pították, hogy a fiatalabb egyén több magas hangot hall, mint az idősebb. A gyermek hal­lási határa sokszor 20—25 ezer frekvenciáig is elér, ugyanakkor az ötvenéves ember már 13 ezer frekvencia fölött ritkán hall magasabb han­got. Különös fontossága van annak a jelenség­nek is, hogy különböző frekvenciájú, de ugyan­olyan erősségű hangot nem egyformán hallunk ugyanolyan erősségűnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom