Prágai Magyar Hirlap, 1938. október (17. évfolyam, 224-248 / 4667-4691. szám)
1938-10-05 / 227. (4670.) szám
^IWGAIt/V\AfitARHIRIiAE! 1938 október 5, szerda. A Fekete Könyv ■ ■ Tompa Mihály halálának hetvenedik évfordulójára ■ ■ Ida: Dr. Kálniczky Géza Ezévi Juliufi 30-ik napján mailt 70 éve, hogy Tompa Mihály, a magyar nemzet egyik legnagyobb költője a gömörmegyei Hanván meghalt. A mostani évfordulókor időszerű a megemlékezés Tompa „Fekete Könyv" cim alatt, irt olyan munkájáról, mely halála után több mint félszázadon át foglalkoztatta a magyarság képzeletét. Lévay József, Tompa legjobb barátja, sokszor felemlítette, hogy a könyv nem irodalmi értékű, csak a kortársak kisebb félszegségeit sorolja fel, anekdóták alakjában. Elmondta, hogy a könyv eredetileg nála volt és Tompa, a felesége sürgetésére, kérte azt vissza és adta biztosabb helyre, a jászóvári prépostság levéltárába. A felbontásra ötven esztendő elteltét azért kötötte ki, hogy a könyvben érintett személyek meg ne támadják özvegyét és családját. Mindamellett Magyarországon a tudósok és irodalmi emberek nagy részénél is elterjedt az a nézet, hogy a félszázadon át elzárva tartott munka valami irodalmi kincset rejthet magában. Tompa a csomagot, amelyben a Fekete Könyv volt, a putnoki postahivatalból ajánlva küldte meg Jászóvárra, a 'belső borítékon a következő felírással: „A jászóvári káptalan szent atyáihoz, őrizés végett. 50 év múltán felbontandó, Pestre küldendő, kinyoniatás végett. Jövedelme a Magyar Tudományos Akadémiáé, Tompa Mihály. Május 15, 1868.“ Fedák Pál, a konvent jegyzője a rendeltetésnek pontosabb megjelölését kívánta. Emiatt Tompával levélváltása volt. Midőn aztán a premontreiek a kifogástól eladottak, a nagybeteg Tompa megnyugvással vette a csomag belső borítékjának hátlapjára vezetett elfogadási nyilatkozatot, melyet a konvent nevében Kádas László perjel és olvasó, Virasztó Gellért alperjel és olvasó, Szidó r Antal őr, Miskovics Anasztáz és Madarassy Lipót hitesek Írtak alá. A premontreiek az 50 év leteltével 1018 május 21-ik napjára tűzték ki a letét felbontását és e célból a díszközgyűlés pontban délelőtt 10 órakor vette kezdetét a rendház nagytermében. Ott voltak: dr. Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke; dr. Heinrich Gusztáv, az Akadémia főtitkára; dr. Beöthy Zsolt, a Kisfaludy-Tár- saság elnöke; dr. Vargha Gyula ny. államtitkár, a Kisfaludy-Társaság főtitkára és Kassa országgyűlési képviselője; Herczeg Ferenc országgyűlési képviselő, a Petőfi-Társaság elnöke; Gedeon Aladár miskolci főispán; dr. Főmét Gyula Gömör- Kishont megye, dr. Piuky Endre Abauj-Torna megye alispánjai; dr. Blanár Béla, Kassa polgármestere; báró Papp Géza és Zábrátzky József országgyűlési képviselők; Vargha Kálmán ügyvezető elnök, a kassai Kazinczy-Társaság több tagjával; a premontrei rend tagjai és még sokan. Dr. Takács Menyhért, a premontreiek köztiszteletben álló prépostja, magasan szárnyaló beszédben vázolta a Fekete Könyv Jászóra helyezésének történetét. Üdvözölte a megjelenteket és a gyűlést megnyitotta. A fconventi esküdt-bizottság által kísérve, Kiss Kolos levéltáros behozta azután a faládában elhelyezett letétet. Takács Menyhért felbontotta a csomagot és az abból kivett keménykötésü barna könyvet átadta dr. Berzeviczy Albertnek. Berzeviczy meleg szavakkal köszönetét mondott Takácsnak a Tompa letétjének gondozásáért és a mostani irodalmi ünnepért. Az Akadémia nevében átvette a könyvet, ígérve, hogy a reáháruló feladatot híven fogja teljesíteni. Takács Menyhért rövid időre felfüggesztette a gyűlést és midőn a kiküldött bizottság megvizsgálta a könyvet, tájékoztatta az egybegyűlteket annak tartalmáról. Tompa munkája a következő címet viseli: „A FEKETE KÖNYV. Jegyzetek az emberekről. Saját tapasztalása után az igazsághoz szigorúan ragaszkodva irta: Tompa Mihály, 1868.“ A könyv, mely nem Tompa kezeirása, száz kis történetet foglal magában, melyek jellemzők ag A negyvenesben nyílt ki az aradi fogház Pandora-szelencé/e igazán. Halász bácsi volt itt, Friedlaender Baruch, azután huszasbeli ismerősöm: a csavargó Kuruc, Rybár Józsi (a cigány siketnéma, de írni és olvasni tudott), itt ismerkedtem meg Kocánnal, a kisvárosi tűzoltóval és Breuer Jánnal is, a falusi pénzhamisítóval. Ötpengősöket készített. Halász bácsi aztán mindent elmondott. Ö volt a legérdekesebb alak valamennyi között, akit a hosszú idő alatt megismertem. Foglalkozása szerint juhász volt a Bodrogközben, félma- gyar-félszlovák s a nótákat is igy énekelte: félig magyarul, félig szlovákul. Tizenkét évig élt Amerikában s ebből hat évet a fegy- házakban. Ismerte Sátoraljaújhely, Lipótvár és Illává börtöneit épp úgy, mint a Minnesota állam rácsait, ahol négerekkel ült együtt. Ő világosított föl, ő vezetett be a rejtelmekbe. Nem csalt meg soha. Elmesélte, kik ülnek a szomszédos cellákban és miért; ha valami durva játékra került a sor, előre figyelmeztetett s nem kellett részt vennem. Ha Rybár Józsi véletlenül nem ért rá, ő csinálta meg az ágyamat. Furcsább embert elképzelni sem lehetett. Szelíd arca, szőke bajusza a legelső kriminalistát is tévedésbe ejtették volna. Tempós beszédével, jóakaratával pedig beférkőzött mindenki szivébe. Csak a bajuszáról látszott, hogy valami nincs rendjén körülötte. A kis szőrpamacsok úgy állnak ki az ajka alól, mintha egyenkint beleszegezték volna őket. Ez bizonyos macskaszerü külsőt adott Halász bácsinak. Nem titkolta bűnét. Lisztet lopott éjnek idején legutoljára is. A kocsit is elvitte magával. Áradozva beszélt mostohaleányáról s mutogatta a képeit. Aztán egyszerre őróla is kiderült. A lány a szeretője volt, feleségét öt gyerekkel éhezni hagyta s nem lisztet lopott, hanem a furfangos „masinkár” Kmetónynak volt a cinkosa, aki kasszákat fúrt meg és tonnaszámra lopta a magtárból a búzát. ★ Egy szép napon uj vendégeket kaptunk. Az egyik egy hegyvidéki paraszt volt, molyette bekeccsel a vállán; piszkosan és mos- datlanul. Ahogy hozzánk került, mást se csinált, csak imádkozott meg sirt. Hafics volt a neve. Disznót lopott. Ez lett volna a kisebbik baj, csakhogy Hafics ur éjjeli őr volt 9. falujában s benne mindenki megbízott. Becsületes buta arcán még annyi ravaszságot sem lehetett fölfedezni, mint Halászén s igy a község mint a tisztesség szobrát kezelte őt. Hanem a disznók nagyon fogyni kezdtek s a végén minden kiderült. Hafics számára volt legkényesebb és legfurcsább a leleplezés. Még itt a börtönben is elhitte magáról, hogy ő „becsületes és feddhetetlen férfiú”. A disznólopást olybá tekintette, mintha nem is ő követte volna el. Vele hamar végeztünk. Buta volt és szemeit forgatva imádkozott: a cella tehát megvetette. Itt mindenki titokban tartotta érzelmeit. Egy reggel pedig meg kellett verni. Kocán, a kisvárosi tűzoltó véletlenül kint hagyta az asztalon az otthonról kapott kalácsát. Hajnalra eltűnt és szakavatott keresés után Hafics ágyában találtunk rá. Öt percig tartott csak a verés. Hafics egyszerre két pokróc alatt érezte magát, nem kapott levegőt s aki érte, ütötte. Üvöltése betöltötte a börtönt. Vonítva jajgatott. Az őr megállt az ajtóban és úgy nézte a verést. Mikor Hafics panaszra ment, az őr hozzám fordult: ■— Mi van Haficcsal? — kérdezte tőlem. —- Lopott, — feleltem röviden. — Öt óra sötétzárka, — mondotta az őr és máris hajtotta kifelé a meglepetéséből még föl sem ocsúdott embert. ★ Hamar leleplezték Kovacsikot is. Kovacsik pereces volt a törvényszéken s azt állította, hogy bosszúból jelentette fel egy barátja „politikáért”. Kovacsikot mindenki utálta. Egyrészt, mert nem akarta megmosni a lábát, másrészt, mert mindig beszélt. A félmüveit altiszt bőbeszédűségével és tudálékosságával adta elő kalandjait s hencegett vele, milyen jó viszonyban van vezető városi személyiségekkel. Kocán, a nagydarab kisvárosi tűzoltó irigy szemekkel bámulta Kovacsikot, hiszen ő is altiszt volt s mégsem sikerült sohasem közelebb jutnia városának előkelőségeihez. — A táblai elnök ur is csak nálam vette a perecet magyarázta egyszer. Kova- csik fiam! — igy szólított és sohasem küldte az inasát, mindig maga jött ki a folyosóra. Meg is veregette a vállamat. Én jobb családból származom. Nem hittem volna, hogy valaha is börtönbe kerülök, mindenfajta csavargók közé. Tompa korára és a társadalmi felfogásra, Berzeviczy mindjárt felolvasott tárom apróságot a feljegyzések közül. Takács Menyhért zárószavaival a jászói konvent diezközgyülése véget ért. A gyűlést követő társasehéden lelkes köszöntők hangzottak el; azután a vendégek eltávoztak a rendházból, mely rövid időre az egész ország érdeklődésének központja volt. A Tompa hagyatékának felbontását követő napon, 1918 május 22-én délelőtt, a kassai középiskolák ifjúsága ünnepélyt rendezett a Fekete Sas épülete előtt, ahol valaha Tompa „A gólyához*1 irt hazafias verséért fogságot szenvedett. Ez alkalommal Palotai Boriska középiskolai tanuló elszavalta a híres költeményt. Az ifjúság ünnepélyét követte a Kazinczy-Tár- saság díszközgyűlése a Korzó-mozgó helyiségében, ahol Fisoher-Golbrie Ágoston megye spüspökkel élén, a kassai társaság szine-java megjelent. Takács Menyhért prépost, mint a Kazinczy-Társaság elnöke, nagyszabású megnyitó-beszédében méltatta Tompa költői egyéniségét és ismertette a Fekete Könyv tartalmát. Beöthy Zsolt alapos tanulmányt olvasott fel Tinódyról, majd Vargha Gyula több szép költeményét szavalta el. Simkó Gusztáv vezetése alatt a KZD által előadott Tompa-dalok zárták 'be a Kazinczy-Társaság kassai ünnepélyét. * Bár a felsorolt ünnepségek alkalmával a résztvevők hódoltak Tompa költői alakjának, a Fekete Könyv tartalma csalódást keltett. Nem is adta ki azt az Akadémia, mint önálló munkát, csak a Budapesti Szemlében volt közzétéve. Nekem a Tompa feljegyzéseiből az tetszik legjobban, melyben I. Ferenc József császár szerepel, akit gróf Grünne főhadsegéddel együtt, 1857. évi országos körútja alkalmával, Bornemisza Sámuel felsőbátkai földbirtokos ötösfógata vitt Rimaszombattól Rozsnyóig. Erről Tompa idejében széliében dalolták az akkori néphangulatra jellemző következő nótát: „Bornemisza öt sárgát befogatott, Kocsisának, inasának libériát varratott, Varrass Samu, téged illet, nem engem, Téged szeret Ferenc Jóska, nem engem,“ A fiatal császár útja Füge közelében a He- vessy Kristóf földbirtokos nemesi kúriája előtt vezetett és ő gyakran ezóbahozta a vidék lakossága Túlságosan vérmes embereknél, kiváltképp akiknél az igen nagy nedvdusság minden* féle kellemetlen tünete, mint gyors elfára- dás, elbágyadás, a teltség érzete gyakran jelentkezik, kitűnő hatással szokott járni, ha' néhány hétig naponta reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József” ke* serüvizet isznak. Kérdezze meg orvosát. * emlékezetében sok éven át megmaradt nevezetes esetet. A magas korban lévő Hevessy Kristóf jó kedélye miatt népszerűségnek örvendett, de a vásott fiatalság sok tréfát engedett meg vele szemben magának, amint a Fekete Könyv 91. száma története bizanyitja: „Mikor Ferenc József osztrák császár Magyarországon utazott, igy szólt Kristóf ur előtt egyik pajkos rokona: — De mégis ember a fiatal császár, a biroda-i lom első lovasa, most. meg a Kunságon, ahol jár, a vele birkózni kiállított alföldi legényeket mind a földhöz vagdalja. Nem nagy dolog ez, Kristóf bácsi? — Nagy volna biz az, ha úgy volna. — De úgy van. — Úgy biz az, édes öcsém, de mégsem úgy! Odáig a te eszed nem ér. — De százan, meg százan látták. — Jó, jó, tudom, hogy látták, elhiszem, hogy odavagdalta, de azt is tudom, hogy valamennyi legény meg volt vesztegetve jóelőre, hogy engedje földhözvágni magát.** Tompa idejében — 1860 táján — Gömörben, vívás helyett birkózás utján mérte össze erejét a fiatalság. Szent-Ivány Miksa gömörpanyiti föld- birtokos fiát, Árpádot, továbbá ennek jó pajtását, Soldos Józsefet, aki Tompa feleségének, Soldos Emíliának fivére volt, emlegették legjobb birkózók gyanánt azon a vidéken. Kettőjük közül az elsőség mégis Soldos Józsefet illette. Nemcsak Runyán, hanem az egész Sajóvölgyén őt tartották a legerősebb embernek. A két híres birkózónak különböző sors jutott osztályrészül. Soldos Józsefet, amint Tompa a Fekete Könyvben elmondja, egy haragosa orvul leszúrta. Nem tudott többé taLpraállni és hosszabb szenvedés után meghalt. Szent-Ivány Árpádról ellenben senki sem gondolta, hogy valaha mint a kövi kerület országgyűlési képviselője, mint a ti- száninneni evangélikus egyházkerület felügyelője és valóságos belső titkos tanácsos fejezi be életét. Kínos csend fogadta Kovacsiknak ért a büszke kijelentését, valamennyien összenéztünk s az emberek szeme haragosan villogott. Egy másodperc alatt Kovacsik is rájött, hogy milyen butaságot követett el, majd dadogva magyarázkodni próbált: — Még szerencse, hogy ilyen rendes emberek közé kerültem, hehe, mint maguk. Ugy-e? Siri csönd. Senki sem adott választ. Kovacsik erre furfangos próbált lenni. Látta már, hogy veszélyes a helyzet: — Ccc ...! Ugyan na, hát csak nem veszik komolyan. Vicceltem. Hahaha — s zavartan felnevetett. — Ugy-e, öreg, —- de ez volt a veszte, mert egyidejűleg barátságosan rácsapott Halász bácsi vállára. Halász erős és durva mozdulattal lerántotta magáról Kovacsik kezét, aztán felállt. — Csapd be a vizsgálóbírót, te utolsó tolvaj, de ne engem! — mordult rá Kovacsik- ra. — Te világ szégyene, nem fut ki a szemed a hazugságtól? E perctől kezdve Kovacsik rémülten s megmeredve ült a lócán, Halász pedig állandóan az orra előtt hadonászott: — Hát tudod-e, te csirkefogó, hogy mi a neved? Neem? Majd megmondom! Olyan közönséges orgazda, rabló és tolvaj, meg betörő vagy, mint mi! Harsány kacagás volt a válasz a cella minden részéből. — Először is kiraboltad a táblai elnök íróasztalát, másodszor a folyosón annak a zsebébe nyúltál bele, akiébe éppen kedved volt, harmadszor: a fekete Jurek bandájának te voltál az orgazdája. Eddig van! Csapd be az öregapád. Félelmes volt a hatása. — Honnan tudja ezt, Halász bácsi? — kérdezte félénken, szinte szepegve Kovacsik. — Hogy honnan? Te kutyakölyök, még a világon se voltál, mikor én már rabkosz- tot ettem Amerikában. Jegyezd meg, hogy én mindent tudok. Kovacsik ezzel el volt intézve. Este már fürdőbe jelentkezett és naponta háromszor köszönt Halász bácsinak. * Kocán, a hórihorgas, jólmegtermett kisvárosi tűzoltó volt a Jegszánalomraméltóbb. Mindig a feleségét siratta, meg a kisfiát. Félt, hogy elkapják a járványt, mert tífusz volt a faluban. Épp ezért nem is láthatta őket, mert nem engedték be az asszonyt. Kocánnak súlyos volt az ügye. Három bolgárral együtt revolveres rablást kísérelt meg. J — Készülj el, fiam — mondotta neki Halász bácsi, —’ legalább három év vár rád. Kocánt egyébként is balszerencse üldözte. Egy este éppen a vetkőzéshez kezdtünk, amikor felrándult az ajtó. Hat fogházőr ron- tott be rajta. — Egy-kettő, ki a folyosóra, egy-kettő,£ ne bámészkodj! — Hipis, — sugtuk egymásnak. Cellaku*g tatás, tilos holmik után. Cigarettát, gyufát, tüzszerszámot, tilos iratokat keresnek ilyenkor. Előírás szerint valamennyien a falhoz álltunk. — Levetkőzni! — jött most a parancs. Kényelmesen vetkőzni kezdtünk. Ruhánkat magunk elé helyeztük és egészen mez* telenre vetkőztünk. Az őr mindegyiket külön megvizsgálta és kikutatta a ruhákat is. Már fellégzettünk, hogy nem találtak semmit. Egyszerre Kocán elüvöltötte magát: — Hej, de megverem, aki a nadrágomba dugta! Az őrök ugyanis egy tüzszerszámot találtak nála. Félóra múlva már vitték is a sötétbe, hiába tiltakozott, hogy nem az övé. A cellában Halász a fülembe súgta: — Az enyém volt, de ha nálam találták volna meg, a pincébe kerülök két hétre. Kocán meg holnap reggel már vissza is jön hozzánk. * így is történt. Halász azonban mégse kerülhette el sorsát. Hosszú ideje unatkoztunk már s nem tetszettek Friedlánder Baruch meséi sem. Egyszer azt mondotta, hogy a rádió is benne van már a talmiud'ban. Erre lassanként elszállingóztunk az ágya mellől. Maknozni nem akartunk, a sakk se kellett s a nyolc méter magas tűzfal a mi cellánk ablaka előtt végképp elkeserített. így ért bennünket egy szép napon estefelé a pince felől a kiáltás: — Ne egyétek meg holnap az ebédet, akármit adnak. Erős, búgó hang volt ez, szinte kísérteties. „Lázadásra" szólítottak fel tehát. — Lökjétek a gondnok orrába! A hang Halászt egészen lázba hozta. Elemében volt. Kopogni kezdett a padlón s nemsokára megjött a válasz. Aztán felkuporodott az egyik ágyra, hogy kibeszélhessen az ablakon, de úgy, hogy bármelyik pillanatban, ha benéz az őr, végigfeküdhessen. — Te vagy az, Stollár? — kérdezte Halász. — Én vagyok — felete a pincéből a hang* éppen úgy suttogva. — Hát te 'ki vagy? — Én vagyok, Halász. — Te vagy az, Jóska? •— Én hát — felelte türelmetlenül Halász. —* Hányasban vagy? 4 ____ Irta: Bartók István
