Prágai Magyar Hirlap, 1938. október (17. évfolyam, 224-248 / 4667-4691. szám)
1938-10-20 / 240. (4683.) szám
1938 október 20, csütörtök. Hírek Felhívás a magyar szülőkhöz POZSONY. — Az utóbbi hetek nagy eseményei a ínagyar iskolák növendékeinél is éreztették hatásukat. A tanítás sok helyen szünetelt, mert a férfitanerők egy része katonai szolgálatra vonult be. Az általános nyugtalanság átterjedt a fiatalságra is, ami zavarólag hat tanulásukra. Sok helyen a szülők tartják vissza gyermekeiket az iskolalátogatástól s mezőgazdasági munkára használják fel. Ebben az átmeneti Időben arra kérjük a magyar szülőket, ügyeljenek fokozottabb mértékben iskolába járó gyermekeikre, hogy ne hanyagolják el az iskola- látogatást, a tanulást, s ne járjanak felügyelet nélkül az esti órákban az uccán. —- Adják meg a gyermekek a tiszteletet tanáraiknak, tanítóiknak s engedelmeskedjenek utasitássiknak. — Ha a tanulásban és Iskola- látogatásban zavar, mulasztások állnak be, akkor ennek az lesz a természetes következménye, hogy számos gyermek elveszti ezt az iskolaévet vagy legalább nem lesz képes pótolni a mulasztásokat, ami jóvátehetetlen kárt okozna a szülőknek és az ifjúságnak egyaránt Gyermekeikért elsősorban a szülők a felelősek és azért e mozgalmas időkben arra kérjük őket, ne hanyagolják el szülői kötelességüket s legyenek segítségére a magyar tanári és tanitói karnak nehéz munkájában. A magyar fiatalság akkor teljesiti legjobban nemzeti kötelességét, ha érthető lelkesedése mellett tovább végzi tanulmányait és szorgalmasan látogatja az iskolát A SZÜLŐI TÁRSULATOK SZÖVETSÉGE NEVÉBEN* STELCZER LAJOS, FIZÉLY IMRE, titkár. elnök. DR. FLEISCHMANN GYULA, az Egyesült Magyar Párt kulturreferense. A magyarság vezérei a szlovák kormánynál Duriánsky és Cérnák miniszterek a magyar panaszok orvoslását ígérik A határkiigazitás után döntenek a magyar államtitkárság kérdésében POZSONY, — (Szerkesztőségünk telekiem jelentése). Jaross Andor és Esterházy János, az Egyesült Magyar Párt országos elnökei dr, Holota János képviselő kíséretében felkeresték Cérnák Máté szlovák iskolaügyi minisztert és a szlovák diákság tüntetéseivel kapcsolatban interveniált. Kérték a minisztert, hogy intézkedjen, hogy a szlovák diákság tüntetése megszűnjék és a magyar diákság biztonságban élhessen. | Cérnák a kérésnek eleget tett és felszólította a hatásköre alá tartozó iskolaigazgatókat, hogy utasítsák a diákságot, hogy mindennemű tüntetéstől trtózkodjék, A három magyar törvényhozó ezután Öurcánsky minisztert, Tiso helyettesét kereste fel s nála a lévai események ügyében interveniált. Arra kérték Öurcánsky minisztert, hogy a lévai letartóztatottakat helyezzék szabadlábra. Rámutattak arra is, I hogy az egyes hatósági közegek a megen- | gedettnél súlyosabb módon lépnek föl a ma- | gyarság ellen. Öurcánsky kijelentette, hogy intézkedik a lévai letartóztatottak ügyében. Egyúttal tudomására hozta a magyar törvényhozóknak, hogy a szlovák kormány a legrövidebb időn belül államtitkárságot létesít a magyar és a német népcsoportok- OKTÓBER VÉGÉN TÉR VISSZA A PÁPA A VATIKÁNBA. Vatikánvárosból jelentik: A pápa hosszuranyult nyári tartózkodása Castelgandolfó- ban mintegy tiz nap múlva véget ér. A visszatérést a Vatikánba október 29-óre, szombatra tűzték ki. A pápa első ténykedése visszatérése után három boldoggáavatás lesz: november 6-án Giuseppa Rosello, november 13-án Francesca Saverio Cab- rini és november 20-án Mária Domenioo Vazzerello nővért avatják boldoggá.- KOVÁCS EVANGÉLIKUS PÜSPÖK A NEMZET BELSŐ EGYSÉGÉÉRT. Budapestről Írják: Dr. Kovács Sándor diumáninneni evangélikus püspök valamennyi gyülekezetéihez körlevelet intézett, hogy azt az istentiszteletek keretében felolvassák. A püspöki szózat többek között a következőket mondja: „Nemzetünk ezeréves életútja ismét sorsfordulóhoz jutott, elszakadt testvéreink visszakerülésére uj reményünk támadt. Isten kegyelme arra kötelez bennünket, hogy méltóképpen készüljünk elszakadt véreink visszafogadására. Ha a várvavárt pillanat késik is, ne csüggedjünk. Hazánk kormányzója és kormánya szilárd hűséggel érvényesíti nemzetünk javát és megvédi becsületét. őszinte bizalommal kísérjük küzdelmüket s e nehéz időkben elsősorban is valósítsuk meg nemzetünknek nem csupán külső, hanem belső érzelmi egységét is.“- HÁZASSÁG. Dr. Wlcsek Ferenc lévai ügyvéd leányát, Lolát október 1. napján este 7 órakor Budapesten, a Krisztina- téri római katolikus templomban vezette oltárhoz dr. Lissák György, a csepeli Weisz Manfréd-gyár titkára.- FELHÍVÁS a MAGYAR FŐISKOLÁSJELÖLTEKHEZ. Felkérjük saját érdekűkben azon magyar abiturienseket, akik az 1937/38. tanévben érettségiztek és tanulmányaikat egyetemen vagy főiskolán óhajtják folytatni, hogy alábbi felhívásunknak eleget tenni szíveskedjenek. Közöljék velünk (Pozsony, Safarik-tér 4. I. 6 címre) a) személyi adataikat (születési hely, év, hó, nap, vallás), b) pontos címüket, c) mely városban és milyen középiskolában érettségiztek, d) az érettségi eredményét, e) ilyen pályára készülnek. Kérjük a vidéki iok Szerkesztőségeit, hogy felhívásunkat enni szíveskedjék. Főiskolás Nemzeti ;ács. KISFALUDY-STROBL NYERTE A MA- IH-SZOBORPÁLYÁZATOT. Budapesti szerbségünk jelenti: A Madách-szoborpályázatot Kis- -Strobl, a kiváló magyar szobrász nyerte meg. ®brot Budapesten a Döbrentei-téren állítják fel.- ÁTKÖLTÖZÖTT A PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP POZSONYI SZERKESZTŐSÉGE. A Prágai Magyar Hírlap pozsonyi szerkesztősége és kiadóhivatala átköltözött a Lazaret-ucca 45 alól a Ri- chárd-ucca 32/a II. emeletre. Telefonja a irégi: 41-70. — MEGSZŰNIK A PRAGER MITTAG. A Prágában megjelenő német Prager Mittag mai száma közli, hogy a mai nappal a lap beszünteti megjelenését. A lap ezelőtt öt esztendővel létesült, a német j nemzeti szocializmus uralomrajutása után. A lap körül | ] főleg a baloldali német emigráció tagjai tömörültek, J,; I részére. A magyar törvényhozók tudomásul vették a bejelentést azzal, hogy a szlovákmagyar határ végleges rendezéséig nem foglalnak állást az államtitkárság ügyében. Értesüléseink szerint a magyar törvényhozók intervenciójának eredményeképpen a lévai letartóztatottakat szabadlábra helyezték, A hivatalos jelentés A Csehszlovák Sajtóiroda Pozsonyból a következőket jelenti a magyarság veztőivel történt tárgyalásokról: Dr, Öurcánsky miniszter kedden dr, Tiso József képviseletében fogadta a szlovákországi magyarság küldöttségét, amely Esterházy, Jaross és dr, Holota képviselőkből állt. A küldöttség Öurcánsky miniszter előtt a magyar lakosság különféle panaszait ismertette. A miniszter azonnal utasitást adott az esetek kivizsgálására azzal, hogy a szükséges lépések megtörténjenek, Dr. Durcánsky miniszter közölte a küldöttséggel, hegy a magyar és a német kisebbségi ügyek számára a legsürgősebben államtitkárságokat szerveznek. A magyar megbízottak a közlést megelégedéssel vették tudomásul s kijelentették, hogy ezt a szlovák kormány jóakarata kifejezésének tekintik abban az irányban, hogy a kormány a többi nem- jzetiségi csoportokkal is lojálisán együtt akar működni. A magyar kisebbségi kérdések számára létesítendő titkárságokat csak a területi kérdések végleges rendezése után töltik be. Addig a szlovák kormány a magyar nemzetiségű csoporttal annak politikai képviselői utján marad állandó kapcsolatiban. A magyar delegációt Cérnák miniszter is fogadta 8 a magyar diákság ügyeiről tárgyalt vele, A küldöttség tudomásul vette a miniszternek ebben a kérdésben elfoglalt álláspontját és ígéretet tett arra nézve, hogy a maga részéről szintén megtesz mindent, hogy a szlovákországi magyar lakosság körében lojális légkör legyen és a rend és nyugalom fennmaradjon. Esterházy János képviselő Budapestre utazott, hogy az ottani felelős körökben is közrehasson barátságos légkör megteremtése érdekében. Cérnák minisiter rendelete POZSONY. (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) A szlovák iskolaügyi minisztérium felhívást bocsátott ki az iskolákhoz, amelyben felszólítja a diákokat, hogy minden tüntetéstől tartózkodjanak és nemzeti jelvények viselése miatt a járókelőket ne háborgassák. Megtiltotta a diákságnak és az iskolák alkalmazottainak, hogy uccai tüntetésekben résztvegyenek, mivel a politikai, felekezeti és nemzetiségi problémák konszolidációja megköI veteli, hogy megszüntessenek minden sajnálatos eseményt. Ostromállapot Palesztinában Az angol csapatok bevonultak Jeruzsálem belvárosába ■■ Hadjárat az arabok ellen indiai módszer szerint ■■ LONDON. — A palesztinai angol főbiztos szerdán megbeszélést folytatott a palesztinai angol tényezőkkel, majd kihirdette az ostromállapotot az ország egész területére, Palesztina rendőreit katonai parancsnokság alá helyezték és a legveszélyeztetettebb területekről visszahívták, Jeruzsálem arab városába katonság vonult be és megszállta a város valamennyi stratégiailag fontos pontját. Ha az arabok az utolsó pillanatban nem engednek, akkor a palesztinai angol csapatok az indiai hadjáratok mintájára Vasútépítéssel kezdik meg a munkát a csehországi munkatáborok PRÁGA, — Jelentettük, hogy Csehszlovákiában a munkanélküliekből munikatáborókát .szerveznek s Prágában három munkás-zászlóalj ösz- szetoborzására lehet számítani. A munkatáborok által végzendő munkálatok programját az egyes .minisztériumokkal egyetértésben a nemzetvédelmi minisztérium állapítja meg. A munkás- z ászló aljak munkaideje heti negyvennyolc óra. A munka mellett a táborok résztvevői polgári és honvédelmi nevelésben részesülnek. A legelső munka, amihez hozzálátnak, a Német-Brod és Brünn közötti kétvágányú vasútvonal építése lesz, azonkívül sok munkást vezényelnek a mezőgazdasági őszi munkálatokra a földművelésügyi minisztérium kívánságai szerint. — GRÓF TELEKI PÉTER HALÁLOS GÉP- KOCSISZERENCSÉTLENSÉGE. Nagykanizsáról jelentik: Gró Teleki Pál, a soltvadkert-káli majori földbirtokos 21 éves gazdasági akadémiai hallgató fia Keszthelyről gépkocsiján Nagykanizsa felé tartott. A gépkocsiban Bükéi Papp Miklós gazdasági akadémiai hallgató és Banitz Anna keszthelyi ismerősük foglalt helyet. Galambok közelében jártak, mikor olyan köd ereszkedett le, hogy nem tudtak tovább menni. Megfordultak és visszafelé haladtak. Eközben a gépkocsi beleszaladt Deutsch Alfréd sertéskereskedő kétlovas kocsijába, A kocsi rudja belefuródott gróf Teleki Péter testébe. Egy! arrafelé haladó kis gépkocsi fedezte fel a szeren- 6 tétlenséget. Banitz Annát bevitte a nagykaniz^' - kórházba, ahol értesítette a mentőket, Á mén' "', kórházba szállították Bükéi Papp Miklóst is, de jróf Teleki Péteren már nem tudtak segítem. « megkezdik a döntő háborút a felkelők ellen, A palesztinai angol haderő parancsnoka Sir Tee- gart, aki nagy tapasztalatokra tett szert a felkelő törzsek leverésénél. A palesztinai kikötőkbe egyre több angol csapat érkezik. Valóságos hadsereg szállta meg a partmenti városokat és Haifa uccái tele vannak tankokkal s páncélautókkal, O'Connor vezérőrnagyot, a hetedik hadosztály parancsnokát Jeruzsálem kormányzójának nevezték ki. Megindul a vasúti forgalom a szudétanémet vidékekkel Nem szabadított ki az amnesztia- rendelet három pozsonyi magyar foglyot, akik szlováknak vallották magukat POZSONY. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az általános amnesztiarendelet alapján a pozsonyi államügyészség fogházából is elbocsátották a lengyel és magyar nemzetiségű politikai foglyokat. Visz- szanyerték szabadságukat a súlyos fegyházbüntetésre ítélt komáromi politikai foglyok is. A pozsonyi fogházban mindössze három politikai fogoly maradt. Ezek is magyar nemzetiségűek ugyan, de a főtárgyaláson szlovákoknak vallották magukat abban a reményben, hogy igy kisebb büntetést kap- jnak. Miután az amnesztiarendelet csupán a német, a lengyel és a magyar nemzetiségű \ politikai foglyokra vonatkozott, ez a három \ politikai fogoly továbbra is fogságban marad. PRÁGA. — Vavrecka propagandaminiszter hivatala jelenti, hogy a vasúti összeköttetések megújítását célzó berlini tárgyalásokon mindenekelőtt a legsürgősebb ügyeket intézik el. Éppen most állapodtak meg arra vonatkozólag, hogy a csehszlovák államvasutak azonnal kellő mennyiségű vagont bocsátanak rendelkezésre a célból, hogy az északcsehországi bányavidéken a széntermelést mielőbb teljes üzembe helyezhessék. Ugyancsak a legközelebbi napokban fog megújulni a szudétanémet területek felé irányuló csehszlovákiai forgalom. Várható, hogy néhány napon belül a közlekedési kapcsolatok a szudétanémet területtel annyira helyreállnak, hogy mindkét terület gazdasági szükségleteit kellőképpen el fogják tudni látni. Leszállítják Csehszlovákiában a nyugdíjazás korhatárát? PRÁGA. — A Veőerní Ceské Slovo jelenti, hogy az illetékes tényezők rendkívül nagyjelentőségű személyügyi reformokat terveznek. Ez elsősorban azért is szükséges, mert az elcsatolt területek állami alkalmazottainak hazatértével a magaskoru tisztviselők száma nemcsak, hogy nem csökkent, hanem ellenkezőleg emelkedett. Emiatt fölmerült az a terv, hogy a nyugdíjjogosultság korhatárát leszállítsák. Erre vonatkozólag két javaslat van. Az egyik szerint nyugdíjba kellene mennlök mindazoknak az állami alkalmazottaknak, akik betöltötték 58-ik életévüket, a másik terv ezt a korhatárt az 55-ik életévben akarja megállapítani. Döntés még nem történt, de nem sokáig fogják halogatni. — LEFOGLALTÁK A FIDES-SZABADKÖMÜ- VES-PÁHOLY IRATAIT. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Pozsonyban föloszlatták, a Fides-szabadkőmüves-páholyt. A rendőrség megjelent a szlovák Hlinka-gárda tagjaival a székházban s az iratokat lefoglalták. Különösen azokat a jegyzékeket gyűjtötték össze, amelyekben föltüntették az 1924-től 1938-ig tartott gyűjtéseket és befolyt összegeket. A székház fényűzően berendezett helyiségeit lepecsételték. 3 Nem akarok megőszülni III JorAjregntor'‘ Csalhatatlan szer az egészséges, természetes hajszín visszanyerésére és az őszülés ellen való védekezésre. — Ezen híres, rég bevált hajviz nem festőszer és nem tartalmaz semmiféle festőanyagot. A haj ma- gábaszivja ezen hajvizet és igy kellő táplálékot nyer, minélfogva az őszülő hajszálak rövid idő m/ulva egészséges, természetes szint és megfelelő sűrűséget nyernek. Erősiti a hajat és megakadályozza az őszülést a legmagasabb korig. Ára K5 10.—. Kapható: „V0R0SRÁK“ gyógyszertárban, I BRATISLAVA, Mihály-ucca 24. szám. Milán eddigi polgármester. A direktórium többi tagjai: Galbavy Kálmán drogurista, dr. Halmy Aladár bírósági tanácsos és dr. j Piláth József ügyvéd. Az utóbbi kettő a ma-1 gyarság képviseletében szerepel a direktó-* riumban. KASSA. — (Szerkesztőségünk telefonje-i lentése.) Szerdán reggel érkezett Kassára az országos hivatal rendelete, amely sze-; rint feloszlatták a város képviselőtestületét és a város élére öttagú direktóriumot álli-í tottak. A direktórium tagjai: dr. Bucek Jó-; zsef mint kormánybiztos, helyettese Maxonj •• Öttagú direktóriumot neveztek ki Kassa város élére — RÓZSAHEGYEN NYILVÁNOSAN ELÉGETTÉK KÉT CSEH LAP PÉLDÁNYAIT. Pozsonyi 'szerkesztős égünk jelenti telefonon: Rózsahegy s-zlovák diáksága a Ceské Slovo és az A-Zet példányait a város terén nyilvánosan elégette. Az e’égetésre az adott okot, hogy a két lap a tényeknek nem megfelelően tájékoztatta a nyilvánosságot a szlovákiai eseményekről,