Prágai Magyar Hirlap, 1938. szeptember (17. évfolyam, 199-223 / 4642-4666. szám)
1938-09-04 / 202. (4645.) szám
■BUUMIPit .. Irta: Harsány: Zsolt Reggeli postáját válogatta Meszlényi báróné. Azokat a nyitott borítékokat, amelyeknek tartalma vagy egy uj tánchelyiség megnyílásáról értesítette, vagy olcsó ciánozásra hívta fel a figyelmét, egyenesen a papírkosárba dobta. Ezenfelül még két képeslap maradt a jókora csomóból, amelyeket nyaraló ismerősök írtak, s végül ismeretlen irásu levél. Felbontotta és mindenekelőtt aláírását nézte meg. Krecsák Béla. Ez a név semmit sem mondott neki, de a levelet azért elolvasta. „Méltóságos Asszonyom! Mielőtt kérésemet előterjeszteném, engedje meg, hogy eddigi sorsomat néhány sorban leírjam. Budapesten születtem 1910. május 3-án. Apám, aki a polgári életben gépészmérnök volt, elesett a háborúban. Özvegy anyám keserves nélkülözések között nevelt fel. De mindig tandíjmentes voltam, mint legjobb tanuló és akadtak jó emberek, akik kifizették tankönyveimet. Anyám étkezőhelyiséget nyitott, amely nagyon gyatrán ment ugyan, de a kettőnk élelmét legalább kiadta. Kereskedelmi akadémiát végeztem és mint legjobb növendék, állást is kaptam. Az Egyesült Pamutipar nevű cégnél dolgozom már hét éve. Szépen és szerényen megvoltunk a tavaszig. Akkor anyám egy napon rosszul lett Az orvosok súlyos és rosszindulatú daganatot állapítottak meg, de operálhatónak nyilvánították. Az étkezőt be kellett csuknom, a gyógykezelésre a magam fizetése nem futotta. Méltóságos Asszonyom, én most életem olyan elkeseredett óráit élem, mikor az ember nem kertel sokat. Hogy anyám meggyógyuljon, sikkasztottam a Pamutiparnál és pedig összesen 226 pengőt Anyám most már a javulás utján van. Ő életben marad, de én aligha. Tudom, hogy holnapután a cégnél róván-b csolás lesz. Ha addig nem kapok 226 pengőt, agyon idézést a papírkosárból és a fejét csóválta. Pár nap múlva ugyanilyen idézés jött, még egy. Annak szövegében pirossal alá volt huzva, hogy „elővezetés terhe alatt". Az idézés másnapig szólt. Bosszankodott, hogy valami névcsere, vagy ilyen tévedés folytán hatóságokhoz rángatják, de azért elment. Szigorú épületet talált azon a címen. Komor folyósokon szuronyos emberek igazították útba. Végre előszobába került. Ott várnia kellett. Jó órai várakozás után megunta a dolgot és szólt az egyenruhás ajtónállónak, hogy ő bizony elmegy, mert nem ér rá. Az megnézte az idézést és megcsóválta a fejét. — Nem ajánlom. Nagy kellemetlensége lehet a bárónénak. Tessék csak leülni. Ennek az embernek a hangja, az egész épület komor levegője, a szuronyok kellemetlen látványa megszeppentette. Leült. Várt még egy félórát. Akkor végre nyílt az ajtó, kijött rajta egy rabruhás ember fegyőrrel. Most ö következett. S már valósággal félt attól az egyenruhás úrtól, akinek íróasztala elé kellett ülnie. Miután elmondta személyi adatait és türelmetlenül várta, hogy miről van hát szó, a hivatalos ur ezt kérdezte: Ismeri báróné Kercsák Bélát? — Nem, — felelte ő bámulva —, ezt a nevet sohasem hallottam. — Úgy, sohasem hallotta. Akkor miért küldött neki kommunista propagandára kétszázhuszonhat pengőt? A báróné elképedt. Ámulatában nem tudott felelni. A hivatalos ur szó nélkül elébe tolt egy rózsaszínű szelvényt. A báróné ráismeri a Terka Írására. Egy pillanat alatt az egész történet eszébe jutott. — De kérem, ez egy szerencsétlen fiatalember volt, akinek hivatalos pénzhez kellett nyúlnia valami Pamutiparnál, hogy az anyját operálhassák... — Jó, jó, — legyintett a kihallgató, — mi azt jobban tudjuk. Ez a Kercsák Béla igazi nevén Koller Benő, Moszkvában kiképzett kommunista agitátor. Anyja rég nem él, Pamutiparnál sohasem volt Vasmunkás. Titkos irodát tartott álnéven a Nagydiófa- uccában. A báróné pénzt küldött neki szovjet-propagandára. De kérem, esküszöm, hogy... Várjunk csak, várjunk csak. Van annyi vagyona a bárónénak, hogy akárkinek csak úgy első szóra kétszázhuszonhat pengőt küldjön? Kivált vadidegennek? — Nincs, kérem. De féltem, hogy megöli magát. És különben is ugyanakkor váratlanul nagyobb öszIrta í EGRI VIKTOR kell lőnöm magamat. Minden erőmből igyekeztem hetek óta ezt a pénzt megszerezni, de hiába fordultam gazdag emberekhez, akiknek ez a pénz aránylag semmi, csak rideg visszautasításban részesültem. Most már csak a holnapi postáig várhatok. Ha Méltóságos Asszonyom nem küldi el ezt a pénzt, végem van. Ha elküldi, megmenti vele egy hasznos és dolgozó ember életét. Fölösleges mondanom, hogy — bár csak apró részletekben —, de a pénzt tisztességesen vissza fogom fizetni. Nem rimánkodom, Méltóságos Asszonyom, már ehhez nincs erőm és idegem. Utolsó reményem ez a levél. Döntsön tetszése szerint, hogy élhetek-e tovább, vagy meg kell-e halnom. Mélységes tisztelettel bocsánatot kér és kezeit csókolja Kercsák Béla. Budapest, Nagydiófa-ucca 5., V. 32.“ A báróné ijedten fejezte be a levél olvasását. Sok kéregető levelet szokott kapni, mert ismeretes volt jótékonyságáról. De jómódú volta ellenére sem akadt most ennyi ajándékozni való pénze. Tanácstalanul bámulta a levelet Hangját meggyőzőnek találta. Lehet, hogy ez az ember holnap csakugyan megöli magát. Borzasztó. Ilyen felelősség súlyát hogyan fogja majd hordani, ha holnap már olvassa az újságban ezt a nevet az öngyilkosok közt? Másrészt e havi számvetése már teljesen kimerült. Kölcsön után futkosnia nagyon kényelmetlen. Az ördög vitte volna el ezt a reggeli postát. Mialatt eléggé izgatottan latolgatta a levelet, jött Terka, a komorna és jelentette, hogy a pénzes postás Van itt. A báróné sehonnan nem várt pénzt. Csodálkozott Jöjjön be az a postás. Az be is jött. Letett az asztalra egy rózsaszínű szelvényt és leolvasott melléje csupa százasokban ezerötszáz pengőt A szelvényről kitűnt, hogy egy volt osztálytársnője, akinek két éve hasonló körülmények között adott kölcsön a csőd előtt álló varroda megmentésére, azóta annyira ki- evickélt a bajból, hogy ezennel megküldte a pénzt, forró és hálás köszönetét mellékelvén. A postás borravalót kapott és elment. A báróné megint kezébe vette az előbbi levelet. Nézegette, latolgatta. S hirtelen megütötte a szemét a sikkasztó fiatalember születési dátuma. Milyen különös: ugyanezen a napon született az ő fia is. Mintha ez a sors intése lett Volna. És mintha a sors intése volna az is, hogy éppen most kapott váratlan pénzt. Becsengette a komornát. — Terka, olvassa el ezt a levelet. Az illető cimre el kell küldeni a pénzt. Vegye el abból, amit most hoztak. Kétszázhuszonhat pengőt kell küldeni egy fiatalembernek, különben öngyilkos lesz. — Mennyit? —• riadt fel a komorna. — Én igazán nem értem a méltóságos asszonyt. Ilyen rendetlenséget és könnyelműséget... — Jó, jó, ne prézsmitáljon, küldje csak el a pénzt aira a cimre. Mit csinál a szelvénnyel? Elteszem. — Ezt is? Hát nem tudom leszoktatni arról, hogy minden vacakot eltegyen? Már két láda porosodik odakinn... Nem is tudta befejezni, a komorna, aki huszonhárom éve intézi már hétköznapi életét, zsörtölődve és motyogva haladt kifelé. A báróné örvendett, hogy túl van a gondon és töprengésen. Jő kedve lett, du- ’dűini kezdett. A következő napokban még eszébe jutott egyszer a dolog. Az a fiatalember legalább megköszönhette voina a pénzt. De talán izgalmas boldogságában elfelejtette. Mindegy, több is veszett Mohácsnál. Legyintett rá, aztán az egész ügyet teljesen elfelejtette ő is, mint az öngyilkosjelölt a köszönetét Nemsokára elutazott nyaralni külföldre, utána falura ment rokonokhoz. Hosszú hetek beleteltek, mig megint visszajutott a fővárosba. Alig volt két napig itthon, valami idézést kapott hatósághoz, valami Margit-köruti cimre. Ez csak tévedés lehetett. Semmiféle ilyen ügye neki nem volt. fiz idézést eldobta. A komorna azonban kiszedte az { Valahányszor egy amerikai film felbosszant laposságával és hazugságaival, Konstantin Pet- rovics Pobjedonoszcev szikár és fanatikus alakja bukkan fel emlékezetemben. Ez a türelmetlen szlavoiffl, mint a szent szinódus főpro- kurátora, rendeletéivel korlátlanul és végzetesen befolyásolta a múlt századbeli cári Oroszország szellemi életét. Tolsztoj és kortársai nyögték és rettegték minden haladás elé gátat állitó cenzori hatalmát. Úgy látszik, a Pobjedonoszcevek nem tudnak kihalni. Ahol nem ülteti őket állami hatalom nyeregbe, ott valami fonák társadalmi szervezettség gondoskodik róla, hogy korlátlan és megfellebbezhetetlen hatalomhoz jussanak a szellem kárára. Hollywood egyik Pobijedonosz- cevjét ma Will Haysnak hívják. Főképpen ennek az egykori postafőigazgatónak és irodájának, a Hays-Officenak tulajdonítható, hogy az az amerikai film, amit itt Európában látunk, töredéke csak az efedeti filmötletnek. Ahogy egy szavahihető hollywoodi benfentes írja, a cenzúra még az első felvételi nap előtt kezdi működését. Munkájának első áldozata a forgató- könyv. A Hays-féle cenzúrának három alapelve van. Az első előírja, hogy nem szabad olyan filmet előállítani, amely befolyásolja és csökkenti a néző erkölcsi színvonalát. Bűntényt sohasem szabad rokonszenvesnek feltüntetni. A másik elv szerint az életet normális formájában kell megmutatni. Végül a harmadik pont megszabja, hogy isteni, emberi és természeti igazságokat és jogokat tilos nevetségessé tenni. Ez a három alapelv mindenképpen helyeselhető volna, ha általános szövegezésük nem engedné meg mindennek megtiltását, ami a Hays- Office nézetének 'ellentmond. Mi itt kissé furcsának találjuk, hogy a cenzúra legfelsőbb fóruma nem egy irodalmijáig iskolázott és évtizedes művészeti tapasztalattal rendelkező szakember, hanem egy nyugalomba vonult postafőigazgató. Megmosolyogjuk, hogy a Lu- bitschok, King Vidorok, Zuckorok és Strenber- gek művészi szándékait egy dilettáns vétója keresztezheti. De éppen ez a dilettantizmustól túltengő, megfellebbezhetetlen fórum teszi érthetővé előttünk, miért maradt csak szórakoztató ipar az amerikai hangosfilm és miért nem tud oly művészi tökéletességet elérni, mint francia társa. Nehéz művészetet csinálni ott, ahol nem művészi, de tisztára magánjellegű nézetek döntenek. A Hays-Ofíice a törvényerőre emelt három főpontja mellett időnként változó uj cenzúra- szempontokat is léptet életbe. Ezidén például betiltotta, hogy bor és szeszes ital jvását mutassa a film. Erkölcstelennek bélyegzi, ha egy férfi úszónadrágban szerepel. De még épületesebb, hogy a válóperek hazájában tiltja a válások bemutatását. Döntő példa ez, hogy egy művészi szemponttól távoleső magánvélemény mennyire ellentmond az élet fényeinek és mennyire meg- hamisitója a valóságnak. Meg tudjuk érteni, amikor a Hays-Office megakadályozza a bűnözésnek propagálását azzal, hogy tiltja rokonszenves ábrázolását. De groteszknek tűnik fel, amikor buzgóságában olyan filmvilágot teremt, amelyben nincs bűnözés és durvaság. Megtiltja azt is, hogy mást ábrázoljon* mint ami mindennapi. Mivel drámai I konfliktus csak ott támad, ahol az élet eltér a szokottól és az egyén kivételes helyzetbe sodródik, vétójával eleve kizár minden drámaisá- got. író és rendező hiába lázad az életnek mézbe és szirupba mártása ellen. Ha anyagilag nem akar megbukni, kénytelen meghajolni a Hays- Office szempontjai előtt. A Hays-Office mellett még egy tucatnyi Pob- jedonoszcewel kell számolnia Hollywoodnak. Vannak amerikai ,,erkölcs-ligák", melyek a túlzott meztelenségen vagy a házasságon kívüli szerelmen akadnak fel, más Office csókszabályt állít fel és kimondja például azt, hogy a nők nem vethetik le a harisnyájukat a filmen. A házasságkötés ceremóniájában nevettető elemnek csak akkor van helye, ha az anyakönyvvezető I hivatalában játszódik le a jelenet. Prostituáltat a film ne mutasson, de ha már nem tudja letagadni létezését, akkor hasson elriasztóan. De számolnia kell Hollywoodnak a külföldi piac sok bogarasnak tűnő tilalmával és kifogásaival is. A skandináv cenzor nem szíveli a revolvert és ollót ragad, ha a tekercsen sok a fegyveres erő, a japán nem tűri az ajkak összeérintését, a csók a levegőben marad, viszont semmi meztelenség és a legszemérmetlenebb mozdulat sem izgatja. Az angol cenzor finnyás, ha kegyetlenséget lát, történelmi filmekben embert kin- padra vonni még megengedhető, de kutyára botot emelni főbűn. Itália fennakad azon, ha a színész spaghetti-evéssel akarja megnevettetni a nézőt és Kina nem látja szívesen, ha a film gonosztevője jellegzetesen kidagadó csontu, fer- deszemü, mongolképü ember. A mexikói is igen kényes a becsületére és nem tűri, hogy a bandita szombrerós, lovon nyargaló, borotváltarcu mexikói legyen. Los Angeles konzulainak tevékenysége ma jórészben abból áll, hogy előzetes cenzúra alá veszik Hollywood termékeit. Hogy aztán ennyi bába mellett a film nem múlik ki végkép, az csak annak tulajdonítható, hogy előállítói minden cenzori parancsot vakon teljesítenék. Kínosan vigyáznak arra, hogy a filmnek ne legyen önálló véleménye, mert akadhat valaki, akit sért ez a vélemény. Kínosan ügyelnek, hogy ne legyen túlságosan pacifista, mert ez sértené a militaristákat, de azt sem állítják soha, hogy a háború törvényszerű szükség az emberiség életében és az acélfürdő tisztit, mert emiatt a humánum embere elítélné. A film királyai sehol- nines országokban kénytelenek uralkodni, hogy senkit ne sértsenek, hősei pedig rossz szenvedély és bűn nélküli álomlovagok, akik szivük választottjával az oltár elé lépnek. Éhséget és fáradságot nem ismerő tüneményes lényék, akikben csak annyi élet pislog, amennyit a Hays- Office engedélyez. Agyuk is csak annyi, ameny- nyi az átlagember fejébe fér és ügyelni kell arra, nehogy valami túlságosan eredetit cselekedjen, mert detroiti szerelő vagy az alexandriai dokkmunkás nem értené meg őket. A filkn a tömegnek készül és milliós befektetés csak úgy fiadzik százezres hasznot, ha elfogadja és megérti a világ valamennyi földrészének minden népe. „Szórakoztató ipar vagyunk és csak barátokat akarunk" — mondja Hays mester, a filmI pápa. Ezek után ne csodáljuk, hogy művészet helyett gyári árut kapunk. Hamisitatlan iparcikket. Made in Hollywood. 1938 szeptember 4, vasárnap* szeg pénzt kaptam, hát..* tudjaisten, küldtem neki. *— Anélkül, hogy utána nézett volna a Pamutipari nál, van-e ott ilyen nevű tisztviselő? Ez egy telefon* jába került volna. ^ ■— Nem jutott eszembe, kérem. Nagy hatással volt rám, hogy ez a fiatalember, aki bejelentette öngyil- kosságát, ugyanazon a napon született, mint a fiamí 1910. május 3-án. A hivatalos ur motozott az akták közt, keresgélt* aztán felnézett — Sajnálom, de Kercsák-Koller kommunista agitá- tor 19Ó8. november 3-án született. A báróné mélyen hallgatott A kihallgató szúrósan ránézett — Kérem, báróné, ismerje el, hogy amit előadj nem hangzik nagyon meggyőzően. Azonkívül a báróné sokat érintkezik proletárokkal. Adatom van arra, hogy panaszkodni szokott a szociális igazságtalanságok ellen. — De kérem, — felelte ő a sirás határán, — én jótékonyságból néha elmegyek nyomortanyákra, hogy ott pénzt osszak ki. És gyakran beszélek arról, hogy sajnálom a szegény embereket De, hogy én kommunista propagandára... Itt sírva fakadt megdöbbenésében és riadalmában. — Ne tessék sírni, az itt keveset számit. Két óra elmúlt, a kihallgatást egyelőre befejezem. Egyelőre nem tartóztatom le. Holnap kilenckor tessék megint itt lenni. Viszontlátásra. A báróné azt sem tudta, hogyan került ki a folyosóra. Mikor a kapun kilépett, majdnem elsikoltotta magát. Hiszen ez az a Margit-köruti épület, ahol akasztani szoktak. Lélekszakadva rohant haza, hoc-'’- Terkának mindent elmondjon. De rr"V' t r. volt Visegrádra a nővérei vissza. Kétségbeesne íö. ' . - er ö .. .. ... ügyvédjét. Azzal u szélni. Ötig sirt, le s u: ;á:: •: retív -ri ::■% lentkezett az ügyvéd: mi ( az ügyvéd fél nyolc előtt ne,. . -.leit-. A báróné elmondott neki mindent, h..r úgy vei fejét csóválta: — Kérem, báróné, őszinte leszek. Nem lehetetlen, hogy letartóztatják. Ne tessék sírni és átkozódni, kérem. Azok az urak az ország biztonságára vigyáznak. Ez a kötelességük. És a báróné egész ügye csakugyan kissé kínos látszatot kelt. Ekkor jött Terka. A báróné sirva mondta el neki az egész ügyet. Terka végighallgatta, azután bólintott — Azonnal. Kiment és pár perc múlva visszatért Letette az asztalra a kéregető fiatalember levelét borítékostul. A boríték bélyegén rajta volt a dátumos pecsét. Letette az annak idején érkezett ezerötszáz pengő utalványának szelvényét is. És letette az első idézést amelyet a báróné eldobott. Az ügyvéd mindezt megnézte és megnyugodott. Mindenesetre abban állapodtak meg, hogy háromnegyed kilenckor itt lesz kocsival. A báróné két altatót vett be, mégis alig aludt Reg- get zúgott a feje, émelygett a gyomra. Reszketve ült be a kocsiba. Kilenckor ott voltak a Margit-köruton. Azonnal bekerültek a hivatalos szobába. Szilágyi, mert igy hívták a hivatalos urat, gondosan megnézte a levelet, a borítékot és a vevényt Aztán bólintott — Ez rendben van. A báróné kihallgatását befejeztem. A jegyzőkönyvet majd alá fogja imi. Azonkívül alá fog írni egy nyilatkozatot: „Elismerem, hogy nagy könnyelműséget követtem el akkor, mikor egy vadidegen embernek első szavára minden ellenőrzés nélkül...." satöbbi. Majd felolvasom- De any- nyit mondok, hogy nagy szerencséje van. Hetekig ülhetett volna. A báróné aláirt mindent. Óriási felszabadulás érzésével lépett ki a kapun. Mikor hazaért, azt mondta Terkának: — Minden elintéződött, hálistennek. De ezentúl minden levelet, minden írást gondosan tegyen félre, érti? Terka csak ennyit mondott: —• Igenis. De mi lett volna a bárónéból huszonhárom éve, ha én nem vagyok? Most megyek, mert itt vannak a villanyszámlával. — Jól van, ne veszekedjen velem. Ezentúl mindent el kell tenni. Terka már nem is felelt erre. Becsukódott mögötte az ajtó. 6
