Prágai Magyar Hirlap, 1938. augusztus (17. évfolyam, 174-198 / 4617-4641. szám)

1938-08-07 / 179. (4622.) szám

1938 augusztus 7, vasárnap.

Beregszász városa panaszt emel a minisztériumnál a kárpátaljai péstaigazgatóság ellen

Magyar feliratokat követel a közönség ■ ■ A húszezer lakósu városnak nincs éjjeli telefonszolgálata

10

Agyvérzésre hajlamos idősebb emberek'

nél, akiknél igen fontos, hogy erőlködés nélkül mindennap könnyű bélürülésük legyen, a természetes „Ferenc József4 kese- rüviz — reggel éhgyomorra egy kis pohárral bevéve ■— sok esetben a lehető legjobb szolgálatot teszi. Kérdezze meg orvosát. «

megben a véneket, az ő nemzedéke előtt tollal vitézkedett korosztály tagjait, a véneket, a gémeket az Olimpusz alatt, ahogy Ady mondta. Voltak vagy öten, mind szép szál vagy kis gömbölyű aggastyán, de csak papíron vén. mert íme, arcuk piros vagy élénkbarna, ősz hajuk, dús vagy tar koponyájuk egészségtől fénylő. Kegyelmes urak, elnökök. Ezeket támadta az ő nemzedéke hírlapi cikkekben, folyóiratok izzó oldalain, harcos könyvekben, mindig vágtázva, szurony tszegező talpas rohanással, "ostromlétrák tetején kurjongatva, őrjöngő 'lovasrohamokban ágyutüzet okádó sáncok ellen. A rohamcsapatokból ároktöl'telék lett, a rohanó talpas elesett és saját szuronya döfte keresztül, a kurjongató leszédült a létráról, a huszárokat lekaszálta a kartács.

Tragikus nemzedék! Egymás után temeti1 legjobb harcosait, az ellenség virul és vidáman, egészségesen, szorgalmasan jön temetni sorban a támadók megfogyatkozott táborának elhullottjait.

— Hiszen mi vénebbek vagyunk, mint. a vének, akik ellen ütközetre ugrottunk fiatal korunkban, —- motyogta majdnem félhangosan. S azért igyekezett ezt igy szavaikban is kimondani, hogy ne kelljen szembenéznie azzal a hirtelen megvilágosodott másik igazsággal, hogy ő, a nagy nemzedék egy kis harcosa, azért lett Valaki, mert azzá lett, amit a vének nemzedékében leginkább támadott az ő nemzedéke. Nem más ö most, mint Bécs hűségére tért lelki labanc, császári tábornoksággal, kurucoktól elvett szellemi birtokok friss sütetü javadalmának dölyfös élvezetében.

De hozták már a koporsót, a halottashintóba tolták s megindult a menet egy távoli pont felé kanyarodva.

Ballgott ő is a ritkuló sorok közt. Amerre mentek, nem látszott a temető arrafelé alacsony és fák-bokrok takarta kertfala, amely fölé közvetlen közelben uj, hatalmas gyár nagy üvegáblakos öt emelete magaslott. Úgy látszott, mintha a gyár felé tartana a menet. S a hivalgó homlokzaton az enyészet kertje fölött óriás betűk hirdették az emberiség diadalát a romlandóságom

KONZERV

Furcsa gondolata támadt: viszik az elhunyt barátot egyenesen a gyárba, ahol őt is megóvják, miként a paradicsommártásokat, barackbefőtteket, ’lecsós kolbászokat és ürügulyásokat, a gyors enyészettől, talán egy csinos bádogdobozban.

De rögtön átlátta, hogy csak a barát és a saját bizonyos elmúlásán érzett kétség- beesése menekül a megmásíthatatlan elől ebbe a szentségtörő ötletbe, amelyet nyomban leintett, mint gyászünnepet zavaró mo- dortalan fickót.

Hallgatni kezdte hát, amit körülötte beszéltek. Molyette kortárs magyarázta paposán a nyakukat nyújtogató többi rozzantaknak. hogy szegény barátjuk hány kínos műtéten esett keresztül, miképpen vágtak ki belőle izomcsomókat, vörös és fehér ereket.

Hm, vigyorodott él benne kínosan megint a modortalan fickó kétségbeesése, kivágták a romlott részeket, amelyeket eldobtak s a végén eldobták az egész embert, dugják most már egy darabban és hamar a földbe, elromlott az egész.

A gyászhintó megérkezett a nyitott sirhoz.

A tömeg megállt, ő azonban, mintha nem tudna megállni áradó vízként, amely gátnak ütődve visszaloccsan, visszazudul jövete utján, sarkonfordult azon nyomban s ballagott elfel'e, de most már azzal az érzéssel, mintha saját láthatatlan temetési menetét kisérné a tél elé levélhullajtással borzongó kertben.

A kapun túl kocsit fogadott, szállójába hajtatott, csomagolt s az első vonattal elutazott, most már örökre, mert: ne akarjon a lepke visszabujni régi gubójába, úgysem változhatok vissza bábbá, legfeljebb csak csillogó himporát veszti el az ostoba kísérletben.

xx A lábai figyelmeztetik. Ha este hazaiér és lábai a szokottnál fáradtabbak, a talpa ég, felkeltik figyelmét arra, hogy ne fkiinlódjon nehéz, téli cipőkben. Viseljen könnyű és szellős nyári cipőt, esetleg vászonnal .kombináltat. Ezek lábainak egészségét védik különösen, hogyha Bat’a elárusítóhelyein szerzi be.

BEREGSZÁSZ. — A város közönségének

régi sérelme a hiányos posta- távúd a- és telefonszolgálat, s főiként a magyar felírásoknak teljes mellőzése. A különböző kereskedelmi érdekszervezetek küldöttségjárás utján, emlékiratokkal, kérvényekkel hívták fel az illetékes tényezők figyelmét a kezdetleges postai szolgálatra, — eredménytelenül., A húszezer lakosai várost

a postaigazgatóság továbbra is úgy kezeli, mint valami kisközséget.

Pozsony, Prága felé naponta csak egyszer visz a vonat postai küldeményeket és aki délután négyig nem tette postára a Prágába címzett levelét, az teljes huszomnégyórát várhat levele továbbítására.

Éjjeli telefonszodgálafa sincsen Beregszásznak. Este kilenc óra után sem telefonálni, sem táviratozni nem lehet innen,

jóllehet a többi kárpátaljai városiban éjjeli szolgálatot tart a posta. A városi tanács, a vegyes ipartársulat nemrégiben újból kérelmezte az éjjeli szolgálat bevezetését, amire a postaigazgatóság igen különös választ adott. Közölte a kéKi ez a Fa-Jankó? És kicsoda Krumpli Arthur ő-lordsága?

Ha detektívregényt írnék: figuráimról csak a legvégén szakítanám le az álszakáll't. De műfajom nem a kaland, — ez a kis írás inkább csak a kisdiák bicskája, amellyel sziv- doibogva vág lyukat a cirkuszi ponyván, hogy beleshessen a csodálatos világba. És ezeknek a leskelődéseknek természetrajzához tartozik, hogy azonnal, az első pillanatban rájövünk a legnagyobb titkokra.

Neim halogatón hát éin sem tovább hőseim bemutatását: Fa-Jankó nem más, mint Arany János; lord Krumpli Arthur meg a János vitéz írója, Petőfi Sándor. Nem acsarkodó kritikusaik illették őket ezzel a hizelgésimentes nevekkel. ők maguk vágták igy egymást hátba: szerető és baráti levelezgetés közben.

Tegnap este megálltam könyvespolcaim előtt. Már túl voltam a napi munkán, valami névtelen kis vidámság noszogatott, Íróasztali lámpáim hívogató, sárga féy kúpot vágott a szoba félhomályába, a nyitott ablakon az alvó gellérthegyi kertek tiszta és gyümöTcsillatu álma hajolt be — ezt az órát szeretem a legjobban: előttem az éjszaka, nem hajt semmi, egyedül vagyok. Mint az odújából előhujó vad, kedvemre indulhatok hoMsütötte kalandra könyveim között. Leemelni egy ismeretlen könyvet, fellapozni, az izét sziinite a nyelv hegyén próbálgatni — van-e nemesebb izgalom és mámor ennél? Nem tudom, mi hajtott tegnap egy dúsan aranyozott hátú könyvhöz (a múlt század végén pazarolták igy az anyagot). Leemeltem a könyvet — Arany és Petőfi levelezése volt.

Még a gimnáziumból csengenek vissza a sorok, amelyekkel a pesti segédszerkesztő ur üdvözölte a Toldi megjelenése után a szalon- tai másod jegyzőt:

Ki és mi vágj'1, hogy igy tüzokádó

gyanánt

Tenger mélységéből egyszerre

bukkansz ki.

Más csak levelenként kapja a

borostyánt,

S neked rögtön egész koszönit

kell adni.

Ismerősek az igék. És ismerős rá a válasz is:

Zavarva lelkem, mint a bomlott

cimbalom;

Örül a szivem és mégis sajog belé,

Hányja-veti a hab: mért e nagy

jutalom?

Petőfit barátul mégsem érdemeié.

A kép olyan éles, tiszta és méltóságteljes, mint egy rézmetszet. Így adta át nekünk az iskola. így olvastuk később az irodalomtörténetekben. Itt nincsen ismeretlen titok, nem maradt homályban egyetlen vonás sem. Már éppen helyére akarom tenni a könyvet, amikor mégis fölébred bennem valami tétova kíváncsiság: igy társalogtak-e vájjon ők végig, a Toldi és a Felhők költője, az irodalom feladatairól, a haza magas ügyeiről — ezen az isten fik nek való nyelven?

Iitt az alkolom, megleshetjük, hogyan beszélgetnek egymással a legnagyobb szellemek . k V

reknezőikkel, hogy hajlandó a táviró- és telefonszolgálatát reggel egy órával korábban, tehát hét órakor megkezdeni és este egy órával ímeg- hosszabbitaini, d:e csak abban az esetben

ha a város és az ipartársulat havonta 2300 koronát fizet a túlórázó tisztviselőknek,

A furcsa választ és különös kívánságot a városi képviselőtestület legutóbbi közgyűlésen az elöljáró bejelentette és az érthető megütközést keltett.

És méltán, mert hasonló esetre még nem igen volt példa a posta történetiében. A posta állalmi vállalat, mégpedig monopol jogokkal és semmi jogcíme nincsen ahhoz, hogy kiadásaihoz külön hozzájárulásokat követeljen alkalmazottai részére.

A városi képviselőtestület a postaigazgatóság követelését természetesen elufcasitotta és elhatározta, hogy

a postaigazgatóság ellen panaszt emel a minisztériumnál

és ugyanakkor megismétli klérielmét a postaszolgálat kibővítése és a magyar feliratok alkalmazása iránt.

Megpörgetem a könyvet s egyszeribe otthagyom a polcot, egészen közel megyek a lámpához, nem akarok hinni a szememnek. Ilyenek villannak elém már az ötödik-hatodik levélnél:

„Bájdus Jankóm14. „Hazánk östököscsellag- ja14. „Kedves barátom, Ön44 — ezt persze az „Isteni Sandri44 írja, Saindri, aki még csak két hónappal ezelőtt ódái pózban fordult Szalon’ta felé: „Arany Jánoshoz! — Toldi írójához elküldöm lelkemot, — meleg kézfogással, forró öleléssel!..

S mit válaszol Arany, a komoly, a meggondolt, a családapa ...

„Imádott barátom, jó Petőfi Sándor,

Szives üdvözlésiét, ime, küldi Jean d’Or“.

Akárhogy forgatjuk, bizony szóvicc ez, még pedig ama kedvesen istentelen fajtából való (Arany János — Jean d’Or), amelyért Mexikóban ellövöldöznek legalább féltucat töltényt.

És ha Petőfi igy kezdi 1846 szeptember 16-én Költőről: „Szerelimetes Fa-Jankóm!

Leveledet kapám (és ásóm)44 — Arany se hagyja magát, ő igy replikázik a niegszóliitás- ban másutt: „Sándor csám!44

Félre minden essay-irói nagyképűséggel: a „Petőfi és Arany barátsága14, avagy „Nagy költőink közvetlensége44, esetleg „A költői gátlás és a levéli írói felszabadulás problémá- ja“-jellegiü tervekkel. Ennyi példa is elég, hogy tisztán lássuk: két éretlen gimnazista levelezget itt történelem és irodalomórák alatt (közben féllszemimel oda-oda sandítanak a szigorú tanár urakra), megállás nélkül faragják, élezik, hegyezik zöld vicceiket, becsapják egymást, szamárfület mutatnak a távoliból, kiöltik a nyelvüket, s ha csak tehetik, úgy hátbavágják egymást, hogy köhögnek belé... Illetve kettejük közül igazában csak az egyik zöldfülű, önmaga komiszságát megjátszó, teli torokkal hangoskodó kamasz- kölyök: a Sandri. ő az, aki nem bir magával. A.ki tejet iszik, de bordalokat ir. Aki belerohan egy romantikus házasságba, de néhány hónappal előtte még keserű elvként le bogtatja leveleiben: Sohasem házasodom!, barátom! ... Aki baráti üdvözlést is csak ilyen ex- tázissal tud Írni: „Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát 1“ És „írjon ön nekem, ha nem fogja restellni 1“ (Első levele Aranyhoz, 1847., február 4.)

Petőfi még alig nagykorú: 24 éves. Arany imár 30. De ez a hatévnyi különbség sokszor mintha hatszor hat év volna. Aranyra ránehezedik a vidéki égbolt üressége és csillag- tallan magassága. Ismeri a komoly férfi felelősségérzetét : van felesége, van gyereke, van hivatala. A neuraszténia már ott nyilai és ott ólmosodik az idegeiben. Lassan ir, a mozdulatai is lassúak. S ezt a komoly és meggondolt férfit egyszerre magával rántja a „Fiatal Magyarország14 vezérének felszított lo- íbogása és lázas szilajsága. Távolabb vannak egymástól, semhogy tettekbe, demonstrációkba, szereplésekbe sodorhassa bele. Az egyik Pesten él, a másik Szalonban. így csak a stílus örvényeibe ránthatja magával levelezésükben Petőfi Aranyt. Olvassuk el Aranynak más leveleit., amiket Tompához., va^y. Szilágyi

Istvánhoz irt: csupa komolyság, mértéktartás, baráti melegségéiben is okosság és józanság, Petőfit azonban vakon követi minden éretten stilustréfába. Valami megható és szivetszo- rongató medve-esetlenség van benne, el-el- véti a mutatványt, le-lepuffan a trapézról, de azután egészen váratlanul olyan fénnyel villan fel a szeme, .mint csodálatos Shakespeare- forditásában: a Szentiván-éji álomban, amelynek Gyalu-, Zuboly-, Orrod i-jelenet e ib e n

mintha ennek a levelezésnek minden kesernyés és félszeg bája támadna halhatatlan, életre.

Petőfi a kisértő és Arany, a megkiséytett. Van egy-két komoly levelük is — mindig Arany pendíti meg ezeket a témákat: a tnépi eposz problémáit, a Szalontát pusztító, tűzvészt, egy néplap tervét. Petőfi becsülettel bár, de némi késéssel felel rá. A következő pillanatban azonban ott folytatja már, ahol a .múltkor elhagyta.

És „Sandri44 nemcsak Aranyt teszi éretlen kisdiákká, de az olvasót is. Bevallom, a gellérthegyi éjszaka csöndjében a régi pocok- . gimnazista el-elfuladó mohóságával süllyedtem bele a könyvbe: nem győztem eltelni a kéjes leleplezéssel — hát Arany Jánost, akinek Toldiját könyv nélkül kellett megtanulnom, igy szólíthatja 'földi emberfia: „Koszorús Jankó (ficz)l44 Petőfi meg igy köszön el: „Ölellek, Jankóm ÍOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO- szot!“ Huszonegy nulla! Egy szerelmes qakfis fáradhatatlansága. Milyen leleplezés!

Ki kezdhette ezt? Természetesein Petőfi. Már második levelét igy vezeti be: „Lélkem Aranyom! Nem veszed tán rossz néven, ha elhagyóim az önözést. Én olyan ember vagyok, hogy amely házba bemegyek, szeretem magamat hányát vágni a ládán...“ Miit felelhet erre az udvarias házigazda? „Csak használd, édesem, használd egész kényelmedet...14 És Petőfi használja ilyenféleképpen:

„Te aranyok Aranya! Azt akartam oda fölirni, hogy hánypróbós arany, de tudom, hányadik próbás a legjobb..Vagy egy anagramma: „Aranyos szájú szent János barátom!14 Kifogyhatatlan ilyesfélékben: „Kedves aranyom, Barát János! Röviden iifok, de ifonto- és pontosan!44 Csak minél bonyolultabb megszólítást! Debrecenből például igy ir barátjához: „Druszája Hunyadi Mátyá*

apjának és az ide való Bika vendégfogadó egyik pincérének! Szalont a pennája és Mars; panganétja! nakunknak jó barátom!44 „Óhajtva óhajtóim látni cserfakoszorus füledet.1 Elköszönése: „Vagyok s maradok: AKI TAVALY VOLTAM.44 Levélcím zése: „Az é

kedves komámnak Arany Nepomuk Jámc nak Szalontán.44

Ezernyoloazáznegyvennyolc igy kisért f P. S leveleiben: „Bújj el Jankó, mert hábo. lesz, már itt van a szomszédban, Olaszorszá bán ...“ Vagy: „Isten óvjon kedves baráton minden veszedelemtől ott a kémén, mögött!"

Irodalom? Aki megdobbanó szívvel köszö tötte a Toldi költőjét, később kamaszosi szegy el te érzelmeit. Valahogy igy kerül s? iba mindig az írás, például Arany munkája. Murány ostroma: „Immáron pedig, a mi B- mány Ostromát illeti, arra való nézve czethal szájamnak kéne lenni, hogy mél- kép megdicsérjem, azért bele sem kezdek4 Máskor: „Bocsáss meg, hogy esőbein, sárbi végeztem Murány Ostoba ... akaróim mioiw- ni Ostroma ügyében ...“

Persze Arany a jó levélíró, Petőfi meg z agresszív rossz levelező. Majd minden leplükben itusakodnak e körül: Petőfi világfa könnyedséggel veti oda: „Megint semmi i- látás hosszú levélre. Vigasztaljon legalább z, hogy a papiros nagy, ha a levél nem is bz az.44 Más alkalommal: „Kedves barátom! (- vastad-e Tacitust? Ha nem, olvasd el, í- pnsztalod, hogy köztem .és közte nagy haso- ilatosság létezik, a mi a rövidséget illet" ; Vagy kedves célzása a partner leveleire: ,,'j imár egyszer ismét valami baromi, vag?s aranyjánosi hosszúságú levelet.44 Mit fed végül erre a türelmes Arany? „Kedves hat- tóm, ön! Azt gondolod1, hogy leveled rövi- ségéért kárpótlást nyújt nekem annak ostobasága? Megérdemelnéd, hogy ne választják.44" Milyen gyönge fenyegetés! Az arány 2.1 Arany János javára.

Éis a jóbarát kedélyességében nem rial vissza némi gorombaságtól sem. Sandri i legjobb fiú, de ilyeneket ir: „Hallgasd meg ' .kérelmemet, Jánoskám, te szende bivaly... Hőstetteid bámulatában nyakig úszó barátod, Petőfi Sándor." De van erősebb is: „Drága barátom, stibli. Nagy lehet a te szórakozottságod. Eltévesztetted a dolgot: leveledet alkalmasint lábad fejére tekerted, a kapezádat pedig elküldted levél gyanánt hozzám. Az valóiban kapeza-levél volt.11 És Arany, a szelíd barát? Erre a levélre angolnyelvü választ küldött — lörd Krumpli Arthurnak! „Mytord!

I have read your letter..így is címezte a borítékot: „To the right honourable Lord Arthiur Krumply."

%

Lábujjhegyen oson el mellettem az tű- szaka: vigyáz rá, hogy fel ne ébresszen ebből a vad, kedves és zöld diákvilágból. Belemerülök a könyvbe, forgatom a leveleket., szédülök már az éjszakai olvasás fejfájditó. de szivetmelegitő részegségétől, — Kedves barátom, ön! Nem ajánlhatok izgalmasabb, mulatságosabb, fanyarul kedvesebb és ize- sebib nyári olvasmányt, mint Petőfi és Arany leveleit,

Fa-Jankó— Krumpli Arfhurhoz

Irta: Illés Endre