Prágai Magyar Hirlap, 1938. augusztus (17. évfolyam, 174-198 / 4617-4641. szám)
1938-08-31 / 198. (4641.) szám
1938 augusztus 31, szerda. ^ OtSaááUtűk Wr ÍWtrw •PWrPrr w^rlr wrwW^rwWWmrwW írja: SZOMBATHY VIKTOR v. Rajéc és Kunerád Messziről úgy véled, jeges zivatar sűrű felhője ereszkedik a völgybe s nem mersz elindulni. Csak közelebb érve látod, hogy cementgyár füstje. E hatalmas, vészesen fehér füstön kell keresztülvágnod magad, hogy a szép sziklák mentén Rajecre érj. (Vájjon hány tüdőbeteget szállítanak erről a vidékről'.évente a kórházba?) Rajec-fürdő, a zsolnaiak szerint, a „jövő fürdője”. Most építik át, helyenként igazi fényűzéssel, néhány épülete, egy szállója valóban méltó arra, hogy elismeréssel emlegessük. Az eldugott, kicsiny fürdőt magas színvonalra emelik, kényelmes üdülőteleppé teszik, viszont úgynevezett strandja még ma sincs s mi, akik a szabadban való fürdést kedveljük, a beton országúton vetkőzünk le s a zugó patakban fürdünk, a rajeci fürdő egész ifjúságával együtt. A szép tó kihasználatlanul locsolgatja a virágos partot, Ra- jecnek szüksége van még néhány évre, hogy a hőn utánzóit mintakép, Trencsénteplic és Pöstyén nyomába lépjen. S ne váljon az olvasó előtt unalmassá: a magyar fürdőközönség itt is nehezen értteti meg magát. Ha Rajec magyar fürdővendégeket is óhajt, magyarul is kell kedveskednie. Hét kilométer innen Kunerád, érdemes fölkeresni. Szép erdei ut mentén, fenyőerdőben, patak partján érsz el a kacsalábon forgó kastélyhoz, Balleström németországi gróf vadászkastélyához. A dúsgazdag főur a háború előtt álompalotát épített magának, a fenyőerdő egyik tisztásán, álompalotát, rézgombos tornyocskákkal, ezüstszürke palatetővel, erkélyekkel s folyosókkal, mintha meséskönyvből lépett volna elő ez a kastély, mélyen eldugva a Fátra rengetegében. A vadászkastélyig pompás ut vezet, onnan az erdőbe már csak vadászut. A gróf minden évben öt-hat hétig vadászik itt s ezért is érdemesnek tartotta fölépíteni ezt a minden kényelemmel ellátott kastélyt. Bemenni nem lehet, de körüljárjuk. Magasabbra nem ágaskodhatunk, mint a magas pinceablak, ámde a pince is sokat mond: a Fátra sürü erdejébe rejtett tündéri kastélynak saját vízvezetéke, saját villanyszolgáltatása, saját központi fűtése, villamosmosódája, önműködő mángorlója van. Ennyit lát az egyszerű! utas a kastélyból. Ha néhány derék szlová- j kiai írót nyaranta meghivogatna a kihasz-! nálatlanul árvuló kastély dúsgazdag ura, bizonnyal megismerkednének a bútorokkal j is. A kastély barátságos erdészének mindenesetre kilátásba helyeztük, hogy tucatnyi szellemi munkás címét tudnánk elküldeni a grófnak ... Az asszony csöndesen jegyzi meg: —1 Nem írnátok itt úgysem semmit. Csak az erdőt járnátok, heverésznétek s az eget bámulnátok. Nem volna lelketek őzre vadászni ... —■ De a szép erdő, az ihletés fenyők ... <— rebegem. Az asszony legyint: — És a második este alig várnátok, hogy berohanjatok a zsolnai kávéházba, feke- tézni. Bizonnyal igaza van. A grófnak mégis el- küldhetjük a címeket, mert vétek ezt a gyönyörű kastélyt úgy, az erdő szélén parlagon hevertetni, összes rézgombjaival, két emeletével, körbefutó erkélyeivel s villamosmángorlójával. Az erdő alján most épit magának sátrat s gyújt esti tüzet két prágai tramp. Fiú, meg a leány. Nekik nem fontos a kastély. A jabíonhai hágón ái Az ember azt hinné, a Kiszuca-völgy elhagyatott, komor, rideg; ember nem járja tájait. Holott olyan forgalmat tapasztalunk az országúton, mintha vásár lenne valamely községben a hegyek alatt. Föl, egészen a jablonkai hágóig árad a forgalom, az országnak ez a része egyáltalán nem mondható elhagyatottnak: Morva-Sziléziába ez a legfőbb ut, autók és szekerek porzanak mellettünk, szüntelen. A vidék mégis szegény, a gyermekek piszkosak s gondozatlanok s ugy- látszik, errefelé csordásnak, pásztornak a falvak esetlenéit, szellemileg korlátoltjait használják, soha annyi kretént csordásban s pásztorban, mint PRÁGA. —- Az Egyesült Párt törvény-1 hozói klubjának megbízottjai a miniszterei-8 nőkkel való legutóbbi tárgyalásuk alkaltná-j val — egyebek között —• a pozsonyi ma-| gyár reálgimnázium elhelyezése kérdését is | sérelmezték. A miniszterelnökség most érte- j sitette Jaross Andor képviselőt, az Egyesült Magyar Párt elnökét, hogy a pénzügyminisztérium augusztus 22-én kelt határozatáa Kiszuca völgyén. Csaca meglep gondozottságával s forgalmá-| val: a fakereskedelemnek ebben a központjában* kevés panaszt hallunk, óvatosan s kedvezően I nyilatkoznak, hiszen nem tudni, hogy a kérdezősködő, aki az üzleti forgalom felől érdeklődik, milyen párti, milyen nemzetbéli. Hogy a városka forgalma nagy, azt a sok szálló s a sok bolt mutatja, postaépülete szebb, mint az összes délszlovákiai magyar városoké együttvéve, amivel ugyan nem mondtunk sokat, legfeljebb annyit, hogy Csacára rámosolygott a hivatalos szerencse. Budáim vára s egyéb szépségek Régi, kedves ismerősöket találunk a Kiszuca völgyének Poviná nevű falujában. Förgeteg közelit, aztán elkerül, — két hétig minden délután öt óra tájban összesürüsödtek a sötét fellegek s eipaskoltak egy-egy hegytetőt, néhány falvat és sárgára duzzasztották a folyót, — a forró, poros országút után jólesik egy félórára az uriház hősében megpihenni s Hollandiáról beszélgetni, ahol házigazdáink legutóbb jártak ... Aztán a szépségeket is emlegetjük s a szépségek között éppen Budatin várát. Házigazdánk kedves, kérésünket tolmácsolja s másnap Budatin várának ura, Csáky Géza szivesen megmutatja Budatin várát belül is. A vár a XIII. században épült, hosszú ideig a Szunyogh-család birtoka volt. A vár folyosójának egyik fülkéjébe falaz- tatta be Szunyogh Gáspár leányát, Katalint. Katalin a deli Forgács Ferenchez vonzódott, apja azonban Jakusicshoz akarta hozzáadni. A titkos szerelem vége az lett, hogy a bősz apa befalaz- tatta leányát. Arany János irta meg a szomorú történetet „Katalin” cimü költői elbeszélésében. Óh vándor, ösvényed ha jár Trencsén magas vidékein, S a Vág kanyargó partinál Szemedbe ötlik Budatin; Nézd meg mohos falüregét, S gondold hozzá e bús regét. Hála a mostani tulajdonosnak, a finom Ízlésű Csáky Gézának: a vár nem romhalmaz s a Ka- talin-monda helye nem mohos falüreg. A várat az 1920-as években nagy gonddal, szeretettel újjáépíttette, berendezte s egykorú bútorokkal díszítette. A várkastély nem rideg vár, hanem meleg, kedélyes otthon, a kerek toronyban kis télikert zöldéi, a vár nagy ebédlőtermének fával a pozsonyi magyar tannyelvű reálgimnázium berendezése céljaira százheívenezer koronát engedélyezett* Az iskolaügyi minisztériumban szerzett értesüléseink szerint az iskolaügyi referáíus máris utasítást kapott a minisztériumtól a szükséges munkálatok haladéktalan s rendkívül sürgős keresztülvitelére. Aki egész nap ott görnyed az iróasztat mellett, igyék reggelenként felkeléskor egyj kis pohár természetes »»Ferenc József" ke-, serüvizet, mert az a bélmüködést szabályozza, a gyomoremésztést előmozdítja, a vérkeringést élénkíti és a munkaképességet; fokozza. Kérdezze meg orvosát. s» burkolatát barsmegyei asztalosok faragták remekbe, minden egyes bútordarab, kép, műremek, vagy régi, családi emlék. A vár ura mosolyogva mutogatja a rejtett folyosókat, titokzatos ajtókat, fülkéket, amelyek előtt most kényelmes karosszékek, vagy kandallószerszámok várakoznak. Budatinban a háború előtt sokáig a zsolnai bakák „feküdtek", Mikszáth sokat foglalkozik a várral, itt játszik Beszterce ostroma cimü regényének számos oldala: a vár a történelemnek, irodalomtörténelemnek s most a művészettörténetnek is érdekes keveréke, talán az egyedüli szlovákiai vár, amelyet a háború után átépítettek, berendeztek s laknak is. * Utas, ha erre jársz, kapaszkodj fel a legközelebbi autóbuszra, amely Terhely felé viszen, avagy gyalog szállj neki: keresd föl a csodálatosan szép vrátnai völgyet. A völgy a természetjárók, cserkészek, geológusok paradicsoma, kár, hogy mint legtöbb helyütt, úgy itt is, autó számára nehezen járható útja van. A sziklaszoros később szélesebb völggyé nyílik, majd ismét két völgybe torkollik, jobboldalt a Ksikriván, baloldalt a Rozsudec hegye várja a turistákat. A Rozsudec tövében élelmes brünni vállalkozó üdülőházat épitett, a ház előtt fürdőmedencét ásatott s brün- niek, prágaiak szivesen felkeresik a házat. Kár^ hogy magyar embernek ritkán jut eszébe az, hogy az északszlovákiai természeti szépségeket ilyenformán kiaknázza, magáévá tegye. Brünn, Prága, vagy Máhrisch-üstrau szállítja az élelmes vállalkozókat s nagyrészt a közönséget is. Itt-ott akad ugyan néhány magyar vállalkozó, ezek legtöbbje azonban, ki tudja miért, szivesen és gyorsan elfelejti magyarságát, mire a hegyek közé ér. Ki kívánja vájjon ezt tőle? S ha már kívánják, miért nem tud úgy megállni a sarkán, mint az a gablonzi Vendéglős, aki minden kedvezés ellenére, négynyelvü vendégserege közepeit is következetesen s mindig német marad! . Milyen szép lenne, ha a szlovákiai magyar ember, — mikor nem akar költeni drága fürdőre, —> felkeresné az erdei szállodákat, a szép völgyeket s patakok partját, a nagy hegyek alját s a turistamenházakat s megtelepedne ott, a prágai, vagy brünni vendéghez hasonlóan s barátságosan kijelentené, hogy Szlovákiában ő is, mindenütt s mindenkor, otthon érzi magát. — Önök csak Délszlovákiában vannak ott* oí hon! — jelentette ki egyizben, ellentmondást nem tűrő hangon egy nyaraló ur. — Nem, — válaszoltam nyugodtan, — mtAvr? Szlovákiában mindenütt otthon vagyunk. A történelemnek, a kultúrának, az együttélésnek, a megteremtett iparnak, az alapított városoknak s az épitett váraknak jogán mi otthon érezzük magunkat Pozsonyban s Alsókubinban, Késmárkon és Léván, Eperjesen és Kőrösmezőn. Szlovákia földje a miénk is ... És ez a szép Vrátna-szoros, a Rozsudec, a Kiszuca völgye s a Vág Sztrecsnó alatt s Óvár előtt, szintén ... Sí pénzügyminisztérium 170 ezer k@r@nát engedélyezett a pozsonyi magyar reálgimnázium berendezésére EGY PENGŐ Irta: Fóthy Ernő — Szégyeld magad Dézsa! Gyáva fiú vagy — szólt az idősebb hölgy a kisfiúhoz, aki zavartpa- Lástolón piszmogott a díványon. A gyereket voltaképp Gézának hívták, dehát anyja — szőke, szertelen asszony — ily furcsán becézte és azóta ez rajta is maradt. Dézsa! . i a Ha talán rendesen szólítják, nem is figyelt volna már fel. Az asztalnál ülő vacsorautáni társaság enyhe szórakozáscélzattal fordult a 8 éves kisfiú felé, aki sehogy se akaxt bemenni a szomszédos sötét szobába, ahová beküldték valamiért. — Hát idehallgass Dézsa — szólalt meg az egyik fiatalember és rámosolygott a szőke asz- szonyra — ha be mersz menni a szomszéd, sötét szobába, keresztü1 mész rajta és a másik ajtón át bemégy az előszobába, onnan pedig ide visszajösz, kapsz egy pengőt. Nagy csend lett pillanatra. Abbahagyta a játszadozást . Dézsa és mély komolysággal meredt maga elé. Olyan töprengő felnőtt volt most ott a díványon hirtelen, -mint bármelyik nagy az asztal körül, szemben a jó borral telt poharakkal. A szőke asszony törte szét a csendet. — Hallod kisfiam? — fordult a gyerekhez. — Egy pengőt kapsz a Feri bácsitól. Egy pengőt. Hát eregy szépen. A kisfiú felkelt a díványról. Odasomfordáit az asztalhoz, Feri bácsi mellé. — Egy pengőt kapok? — kérdezte halk izgalomma!. — Igen — mondta Feri bácsi és kivette a pénzdarabot. Meg is koppantottá tányérja szélén, hogy nagyobb legyen a hatás. Csendült a pengő, amint lehullott a fehér asztaheritőre. Dézsa nem tudta levenni szemét róla. Csak nézte . . . nézte kidülledt 'szemekkel. Akár valami titokzatos energia: vonzotta, delejezte a kis ezüstkorong, ami óriási vagyont jelentett neki voltaképpen. Biztos ki is számította magában. Öt nagyfüzet. Majdnem három mozi. Két futballmeccs. És Istenem: kimondhatatlan sok csokoládé. És csak át kpllene menni azon a sötét szobán . . . Nem szólt senki semmit. Hiába kérdezte meg Dézsa csil’ogó, barna szemecskéiveil az összes arcokat. Itt tenni kell valamit. Ezt érezte most már minden idegszálával. Még egyszer megnézte az egypengőst az asztalon és aztán odament az üvegajtóhoz, amely elválasztotta a sötét szobát attól, amelyben mindnyájan voltak. Megállt az ajtóüvegnél és benézett a nagy titokzatosságba, amely gúnyos komorsággal feketélllett egészen közel, pár lépésnyire csak, de Istenem: I mégis milyen szörnyűséges messze. Nézte a nagy, rejtélyes mozduladanságot és sötétséget ott túl az üvegen, akár jövendő élete titkát elszánt tettek előtt, de nem áramlott onnan semmi biztató feléje. Hacsak az nem, hogy a szoba világossága átszüremlett kissé az ajtóüvegen és látni lehetett az előtérben néhány bútort homályba süllyedőn, de már arra jobbra tökéletes volt a feketeség. Vigasztalan. Fenyegető. Félelmetes. — A közepéig elmegyek — fordult hátra Dézsa — és aztán visszajövök. Nagy nevetés volt a válasz. — Az semmi — harsogott a nagyok kórusa. — Hisz odáig világit a lámpa. Ezért nem kapsz semmit. Feri bácsiban volt a kisfiú gyenge reménye. — A pengőt csak úgy kapod meg — sújtotta le viszont amaz — ha átmész a szobán és mint mondtam: körül visszajössz. Különben nem kapsz semmit. Kezébe vette a pénzdarabot és újból megpengette tányérján. Csak ezt ne tette volna! ... Dézsa megint odamerevült szemeivel és most már kétségbeesett küzködés vonásai rángatóztak arcán. Odament az ajtóhoz. Visszajött. Sóhajtott nagyokat. Szétnézett a ravasz és gonosz felnőttek között ott az asztal körül. Aztán megint vissza az ajtóhoz. Orra egész lapos lett, ahogy odanyomta az üveghez a nagy, kutakodó sötét- bebámulásban. — Kár vol egy pengőt ígérni. — Súgta a dij- kitüző felé az egyik hölgy. — Elég lett volna : húsz fillér is. Egy ilyen gyereknek a mai világban. — Á — legyintett Feri bácsi, — hisz úgysem meri megtenni. Felzsibongott kissé erőitetten, mesterkélten a társalgás zaja az asztalnál és igy Dézsa még jobban egyeduimaradt a nagy zűrzavarban. Eljött az ajtótól, tanácstalanul nézett szét. Úgy volt, mintha már senki sem törődne vele. Csak a pengő feküdt mozdulatlanul és sötéten az asz- | talon. Megnézte még egyszer, aztán határozott léptekkel indult az ajtó felé. Valami rettentő ! elhatározással és erővel lenyomta a kilincset. Nyikordult az ajtó. Kinyílt. Hűvös levegő suhant be a titokzatos sötétből. Megtorpant egy gondolatra a 'kisfiú. De aztán belépett és betette maga után az ajtót. Minden arc megnyúlt. Minden iszen őt nézte. Olyan volt ez, mint valami izgalmas versenyjelenet. A nagy produkciók előtti némaság feküdte meg a bútorokat és a sarkokat. Dézsa visszanézett onnan túlról most már és elment egész addig a fényhatárvonalig, amit a túlsó szoba lómpafénye rajzolt a sötét szoba padlójára. Aztán megállt. Hát itt volt most szemben az ismeretlen rémséggel. A sötéttel, amint ót kell haladni, futni az embernek. Néhá- nyan felálltak az asztal mellől és úgy nézték a különös jelenetet, amely most hirtelen nagy eseménnyé nőtt, de ő már se nem látott, se nem hallott. Csak nekiindult elkeseredetten, össze- szoritott fogakkal, behunyt szemmel is talán, torokban verő sziwel, zugó, füllel, meglendült, befutotta a pár lépést és ... és elérte a másik ajtót a sötétség túlsó partján. Mozdulatlan csendben figyelt mindenki a világos szobában. Ajtócsapódás dongott. Futó gye- reklépósck tipegése kopogott. Aztán kinyílt a szoba másik ajtaja és betört, beesett szinte rajta Dézsa. Arca pirosodott. Rohant az asztal felé. — Bravó Dézsa1! — Derék fiú vagy! — Bátor gyerek vagy! Zúgtak feléje a dicséretek, de ő nem hallott most ezekből semmit. Rohant Feri bácsi felé és nem csa’ódott. Ott feküdt még mindig a pengő az asztalon. Odanyult, elkapta és valami kicsorI duló felszabadultsággal hempergett vele végig a díványon, akárcsak a játékos kölyökkutya. Nevetett, dünnyügött értelmetlen hangokon, aztán megcsendesülten a sarokba húzódott és sokáig nézte a könnyű ezüstdarabot. Most itt volt a tenyerén. Az övé volt. És nem vehette el senki. Hiába — mondta valaki filozofikus színezéssel, — a pénz ... a pénz . . . Kis idő múlva előjött a gyerek a díványról. — Feri bácsi— mondta igérkezőn — bemegyek még egyszer. Ó, nagyon gúnyos nevetés csattogott fél mindenünnen. — Hát hogy képzelsz ilyet? — vigyorgott Feri bácsi arca. — Most már? . 5 . Most már nem érdekes a dolog. — Hát bemegyek ötven fillérért is — próbált alkudozni a gyerek, de annál nagyobb lett a nevetés. — Volna eszed hozzá! — kiáltotta valaki harsányan. Nagy omlást érzett, elhüvösödött az izgalmas öröm melege is egyszerre ebben a csúfolódásban. — Húsz fillért se kapok? — kapaszkodott valami utó1 só lehetőségbe, de most már voltak, aki az asztalt csapkodták: olyan jól mulattak. Feri bácsi ránézett egy kis ideig. Mintha meg akarta volna magyarázni az egészet ennek a bámuló embergyereknek. De aztán meggondolta magát. Minek is? . . . Hisz ez az egész már olyan komplikált, értelmetlenül ható volt, mint maga az élet. Inkább a szőke asszonyra nézett hát megint, aki pirosuva hajtotta le lassan fejét a melegítő sugárzás alatt. Dézsa visszahúzódót a díványra. Nézegette tenyerén a pe.ngőt. Fel is dobta egvszer-két- 'szer, aztán elkapta ügyesen. Végül zsebre tette.- Látszott rajta, hogy tudja Isten: már nem is ■örn1 ndö olyan nagyon; Se
