Prágai Magyar Hirlap, 1938. július (17. évfolyam, 148-173 / 4591-4616. szám)

1938-07-14 / 158. (4601.) szám

f ^938 Július 14, cstttÖrtöR, ásít Szocializmus — a gyakorlatban A ligetfalusi „szocialisták" ki akarják lakoltatnl a pozsonyi periféria leg­szegényebb nyomortelepének lakéit A Machár-telepen meghúzódott magyar családok tragédiája ■■ ■■ Van-e hajlék és talpalatnyi föld [a Csallóközben kenyértelenné vált proletár-magyarok részére? POZSONY* (Szerkesztőségünk tele­fonjelentése.) Az egykori ligeti lóverseny- téren túl, a ligetfalusi Machár-ucca legvé­gén, már közel a csehszlovák—magyar ha­táron a volt Pálffy-birtok egyik részén van Pozsonynak, illetve Ligetfalunak egyik legszomorubb nyomornegyede, az úgynevezett Machár-telep. Néhány évvel ezelőtt keletkezett ez a kis telep, mégpedig úgy, hogy munkanélküliek néhány négy­szögöles kis telket kisajátítottak s azon a maguk kezemunkájával építettek föl egy- egy kis vályogviskót, hogy ott családjukkal együtt meghúzódhassanak. A telep közigaz­gatásilag Ligetfaluhoz tartozik. Ligetfalu község elöljárósága annakidején nem járult hozzá ezekhez a nyomorépitkezésekhez, de mégis szemet hunyt fölötte, nem zavarta az ott letelepült szegény embereket, akik tény­leg végső nyomorukban kerültek oda. Az Idők folyamán ötvennyolc család telepedett le. Ezek túlnyomó többségben magyar emberek, akik a földreform végrehajtása után, mint elbocsátott s kenyértelenné vált uradalmi munkások, a Csallóközből húzódtak föl Pozsonyba. Ezekben a kis vályogviskókban a nyomor és a nélkülözés állandó vendég. Vannak közöttük olyanok, akik egész évben alig dolgoznak valamit mint napszámosok, de az év legnagyobb részében a csekély 10— 20 koronás heti munkanélküli segélyből .tengődnek. Egyiküknél-másikuknál valóságos ünnep az, ha negyedévenként egyszer hús kerül az asztalra. A telep lakói valósággal koldusszegényen [tengetik életüket. Most pedig újabb csapás érte őket. Néhány nappal ezelőtt a község elöljá­rósága valamemnyiöket külön-külön átirat­ban értesítette, hogy augusztus 15-ig kötelesek házikóikból el­költözni, azokat lerombolni, hogy a ház­telek teljes üres legyen és olyan állapotban kötelesek azt azután átadni a község megbizottainak, amilyen állapotban a telek volt, mielőtt a viskókat fölépítették. A községi hivatal szigorú in­tézkedése után az ötvennyolc család telje­sen tanácstalanul áll s nem tudja, hogy mi­tévő legyen. Ligetfalu község képviselőtes­tülete már régebben kimondotta, hogy a jnyomortanyát ki kell üríteni, pedig a kép­iviselőtestületben eddig a szocialista pártok vannak több­ségben és ők akarnak most érvényt sze­rezni a képviselőtestület határozatának. Arról azonban nem történt gondoskodás, hogy a szerencsétlen embereket hova tele­pítsél Barrikád-harc Haifában JERUZSÁLEM. — Palesztinában még min­dig nem állt helyre a nyugalom. Haifában teg­nap az arab terroristák megtámadtak egy zsidó autóbuszt, amelynek utasai azonban elmenekül­itek. A támadás színhelyére nyomban nagyobb lángol csapat érkezett, amely szétkergette a tá­madókat. Négy bombamerénylet történt teg­nap a városban. Egy személy megsebesült, egy Zsidó házaspárt pedig kövekkel megsebesitettek. Az idős zsidó férfi sebesüléseibe belehalt. Az iraki, úgynevezett kis zsidó templomot felgyúj­tottak és teljesen lerombolták. A Haifában ural­kodó izgatott hangulat arra bírta a zsidókat, hogy siettessék az úgynevezett vegyes negyed kiürítését Kabahelhavánál a terroristák között kézigránátos harc keletkezett. Az ütközetnek angol katonaság gépfegyverrel vetett véget A harc közben hat teüleísta meghalt többen pe­dig súlyosam megsem ívűitek. Az esti órákban farab terroristák és angol matrózok között bar- íikádharc keletkezett Egy autóbusz megkísérel­te nz áttörést a főbarrikádon, közben azonban felborult és kigyulladt A kilakoltatás előtt álló Machlár-telepi ma­gyar családok az Egyesült Párthoz fordultak és a párt tényezőinek támogatását kérték, hogy illetékes köröknél igyekezzenek bizonyos or­voslást, illetve megoldást kisürgetni kétségbe­esett helyzetükben. Ligetfalu elöljárósága azt akarja elérni, hogy az egyes családokat azokba a községekbe telepítsék vissza, ahonnan jöttek s ahol illetőséggel bírnak. A szegénytelep magyar lakói viszont arra az álláspontra helyzekednek, hogy szívesen mennek vissza volt községükbe, ha az ottlé- vő cseh kolonisták visszatelepítésével ők is­mét munkához s ezzel kenyérhez juthatnak. Hiszen éppen azért kellett vándorbotot fogniok, mivel a földreform végrehajtása során az ura­dalmakat megszüntették, a volt uradalmi alkal­mazottaknak egy talpalatnyi földet sem adtak, hanem helyükbe csehszlovák kolonistákat hoz­tak. A Machar-telep lakói addig nem akarnak helyükről elmenni, amig nem gondoskodik a község elöljárósága, vagy az illetékes hatóság megfelelő elhelyezésükről. Értesülésünk szerint Esterházy János nem­zetgyűlési képviselő a nyomortelep lakóinak ügyét magáévá tette és pénteken az országos A szépség titka ÜHjJBP Gyakran látunk |[Sa nőket, akiknek 6 > szépsége meglepően Ak hat férfire, nőre Tm, egyaránt. Mindenki A szereti a szépet és amellett irigyli is. W Nem titok többé, # hogy mindenki sa- ^ ját szerencséjének ' kovácsa és ha vala- 9 kinek érdeke, hogy \ g a szépség kifejezője, f A # azaz arca feltűnjön, f 7 úgy használjon I ® \ 5 IIINO W-* KRÉnn, M amitől a szeplők, májfoltok, pattanások, ráncok pár napi használat után eltűnnek. Az arcot megszépíti, üdévé és bársonysimává teszi. Bárki megrendelheti Dl\ riiffiier JCIIÖ sjógyszertárábaii, Banshá Buslrlca Ára Ki 10'-f hozzávaló szappan Ké 5.-. hivatalban el fog járni a szerencsétlen kilakol­tatott magyarok ügyében. Az agrárok éles támadást intéznek a cseh katolikus néppárt ellen a baloldal prágai városházi sikere miatt Kinek köszönhetik a szociáldemokraták és a kommunisták a prágai polgármesterhelyettesi széket? PRÁGA. — Mint jelentettük, tegnap tar­tották meg Prága főváros képviselőtestüle­tének alakuló ülését. Első polgármesterhelyettesenk dr. Alois Stűlát (cseh nemzeti egyesülés), második polgármesterhelyettesnek dr. Josef Jefá- beket (szociáldemokrata) és harmadik helyettesnek dr. Bohuslav Vrbensky fog­orvost (kommunista) választották meg. A szudétanémet párt elvi jelentőségű nyilatkozatot akart tenni, ezt azonban alaki okokból a következő ülésre halasztották. A tanácstagok választásánál a cseh pártok kö­zötti széthúzás következtében a szudétanémet párt egy tanácstagsághoz jutott, annak ellenére, hogy a párt csak három mandátummal rendelkezik, viszont a többi pártnak egy-egy tanácstagság négy-négy képviselőtestületi tagság után jutott. A szu­détanémet párt tanácstagja dr. Pfitzner egyetemi tanár. A kommunisták „kezet csókolhatnak a Mákoknak" Az agrárok nehezen nyelik le a keserű pilulát, hogy a kommunisták Prágában pol­gármesterhelyettesi székhez jutottak. Erre vall az az éleshangu cikk, amely a párt esti lapjában, a ,,Vecer"-ben „A kommunistáknak van prágai polgár­mesterhelyettesük — Kezet csókolhatnak érte a lidákoknak” focim és „A lidákok és a zsidók egy frontban” alcím alatt megjelent. A cikk a polgármesterhelyettes- választás lefolyását és eredményét ismerteti, maic a következőket Írja: v— A harmadik polgármesterhelyettes vá­lasztásánál 16 szavazat dr. Vrbensky Bo­Igen jó tanulmányi eredmény a kassai magyar elemi iskolában Nagymérvű szociális segélyezés teszi lehetővé a szegénysorsu gyermekek eredményes oktatását KASSA. — (Szerkesztőségünktől.) Több tu­dósításban számoltunk be a kassai magyar kö­zépiskolák múlt évi tanulmányi eredményéről és rámutattunk arra, az örvendetes tényre, hogy a magyar középiskolákban mennyivel kedve­zőbb az előmenetel statisztikája, mint a szlovák középiskolákban. • Most a magyar elemi iskola kerül sorra. Ösz- szehasaniitásra nincs módunk a magyar és szlo­vák elemi iskolák tanulmányi eredményében, de de általános jó eredmény az egyetlen kassai állami magyar elemi iskolában kétségtelenül azt bizonyítja, hogy az elemi népoktatásban fokozottan mutatkoznak az anyanyelven való tanítás előnyei. Tudni kell, hogy a legszélesebb tárkadaillmi ré­tegekből kerülnek ki eme iskola növendékei, túl­nyomó részben a legszegényebb prolötárgyeiv mekek járnak távoli külvárosokból ebbe az isko­lába. A statisztika, amit módunkban volt az is­koláról megszerezni, azt mutatja, hogy a nagyon nehéz körülmények ellenére is » csupán 10 százalék a bukottak száma az egész intézetben. Ez az eredmény nagyon szépnek nevezhető, különösen ha tudjuk, hogy a mintegy 500 növendék közül alig 10 százalék tartozik a középosztályhoz, ezzel szemben 20— 25 százalékban munkanélküliek gyermekeiből rekrutálódik a tanulóifjúság. A nagyrészt szegénysorsu gyermekek helyze­tének megfelelően természetesen nagymérvű szociális segélyezésre van szükség ebben az is­kolában és a segélyezés valóban évről-évre rja-. gyobb mértékben történik. Az elmúlt évben a növendékek mintegy 60 százaléka részesült különféle segélyezésben, főleg téli ruházattal, a szülők szövetsége és egyéb egyesületek további 60 gyermekeknek juttattak meleg ruhát. A szülők szövetsége bét év óta működik és ez idő alatt több mint 50.000 koronát juttatott a szegénysorsu gyermekek élelmezésére. Évenként körülbelül 6—7000 koronát fordítanak a segély­akcióra, felerészben téli ruházatra, felerészben tanszerekre. A szülők szövetsége tette lehetővé, hogy az arra rászoruló gyermekeket minden hé­ten megfürdessék. Ez az egyik tanerő felügyele­te mellett megy végbe minden szombaton. Rá­diót is vásárolt a szülők szövetsége az iskola szá­mára. A jövőre néze a szülők szövetsége foko­zott tevékenységre készül és valószínű, hogy rövidesen megkezdődik ebben az iskolában is az ingyentej -akció és általában a természetbeni el­látás szélesebb kiépítése. Mint ismeretes, a magyarság egyesült pártjá­nak már sikerült elérni azt, hogy a jövő tanév­ben decentralizálják a magyar népoktatást olyan módon, hogy a perifériákon levő iskolák mel­lett egyes magyar párhuzamos osztályok fognak működni. ■ Ez a kiharcolt előny a legnagyobb szociális segítség, mert a külvárosokban lakó szegénysorsu magyar gyermekeknek nem kell többé naponta kilométe­reket gyalogolmiok, hogy eljussanak a magyar iskolába. A női betegségek gyógykezelésében a természetes „Ferenc József” keserüvizet gyakran alkalmazzák, mert reggel éhgyo-i mórra egy pohárral könnyen bevehető, rendkívül enyhe hashajtó hatása pedig gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik. Kérdezze meg orvosát. as huslavra esett, akit a kommunista párt ré­széről választottak meg polgármesterhelyet­tesnek. A kommunisták ezért az eredmé­nyért elmehetnének kezet csókolni a cseh néppárt vezetőségének és prágai városházi képviselőinek, mert a néppárt érdemeként nem valósult meg a polgármesterhelyettes- válaszíásra a három tizennyolctagu blokk megalakítása. A kommunisták tehát keresz­tülvitték a magukét. A köztársaság jubileumi évében Prágában polgármesterhelyettesük van. Látható, hogy a baloldal minden esz­közzel gondoskodik az állam külföldi, főké­pen angliai propagandájáról, ahol bizonyára magukon kívül lesznek afölötti örömükben, hogy milyen megtiszteltetés érte a kommu­nistákat Csehszlovákiában. — Nem az első eset, hogy a lidákok á zsidókkal szövetkeztek — írja a Veéer —■, bár ez a katolikusok részére nem örömteljes látvány. A lidákok magukat katolikus párt­nak adják ki és érdekes csoportot alakítot­tak a zsidókkal és a szociáldemokratákkal. Ez a csoport, amelynek mindenkor a lidá­kok képezték gerincét, második polgármesterhelyettesül dr. Jeré- bek urat, a Bulovka kórház igazgatóvá­lasztmányának elnökét választotta, akinek hivataloskodása alatt történt, hogy meg­szüntették a kórházi kápolnát és azt az egyik elvtárs lakásává alakították át. Ezek után a Vecer „Majdnem úgy, mint Oroszországban, amelyről Svétlik (kano­nok) néppárti képviselő kijelentette, hogy ott a tízparancsolat uralma van“ akim alatt a következőket írja: — Hogy a tízparancsolatnak eme uralma alatt mit müveitek Oroszországban a temp­lomokkal, nem kell írnunk. Reméljük, hogy az ateista szociáldemokraták megfelelő mó­don kifejezésre juttatják a lidákok iránt ér­zett hálájukat saját emberüknek katolikus szavazatokkal való megválasztásáért — és hogy rendesen meghálálják a néppártnak a kommunisták is, hogy közvetett néppárti se­gítséggel ilyen ereményt értek el Prágában. A néppárt mindenesetre elvhüségről tett ta­núságot. A jókívánságokat egyedül a nép­párt fogadja. .— A rugalmas lidák sajtónak valószínű­leg nem fog nehézségeket okozni megma­gyarázni, hogy az ateistákkal és a zsidókkal való szövetkezés a pápai enciklikák szelle­mében valp,. fejezi .be .cikkét .a y_eóei. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom