Prágai Magyar Hirlap, 1938. június (17. évfolyam, 125-147 / 4568-4590. szám)
1938-06-05 / 129. (4572.) szám
1938 junius 5, vasárnap. <ERK<3U-MAfifeA&-HlRLáB 17 Milyen volf az ünnepelt Celakovskynak magyarsáq-szemlélefe ? Magyartól tanulta a versformát, de lekicsinyléssel nézett a magyarságra ■ A magyar puszta-romantika a cseheknél vm. BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztőségünktől.) A romantikus magyarság-szemlélet kialakításában Kollár mellett Celakovskynak van nagy szerepe, aki ennek a kornak, legünnepel- tebb költője és egyik legjellegzetesebb alakja. Nem kimagasló, eredeti tehetség, sikereit orosz és cseh népdalok átköltésével érte el. Celakovsky-szonett — Kisfaludy hatására Sokat dicsért munkája a Ruze stolista, filozó- fikus szerelmi költemény, melyben egy késői, de Középeurópában a 19. század elején egymástól függetlenül minden irodalomban megújuló pet- rarkizmus nyomait érezzük. A szonett nehézségeivel Celakovsky nehezen tudott megbirkózni, ezért egyszerűen Kisfaludy Sándor versszakát használja. Ez a forma nagy sikert arat a cseh költészetben, sokan utánozzák és Celakovsky-szonettnek ne vezik. A költőnek itt-ott elejtett nyilatkozataiból érdekes képet alkothatunk egy romantikus cseh kölő magyarság-szemléletéről. Elismerés helyett iesajnálás Celakovskyt semmiféle személyes sérelem nem tüzeli a magyarság ellen. Sejtjük, hogy érdeklődött a magyar irodalom iránt, tehát inkább elismerést várnánk tőle. Majdnem minden nép irodalmából fordított, valószínűleg érdekelte a magyar népköltészet is, de nem talált alkalmas darabokat. Kétségkívül ismerte Kisfaludy Sándor valamelyik német fordítását, ismerte Bowring ■The Poetry of the Magyars cimü antológiáját és minden bizonnyal Toldy Handbuchját is, hiszen a Himfy Szerelmeinek pontos dmét csak innen, vagy a mü eredeti magyar kiadásából vehette. Ez utóbbi feltevés azonban felette valószinütlen, mert semmi nyoma, hogy tudott volna magyarul. Bár Bowringból és Toldyból ismerhette valamennyire a magyar irodalmat, a magyarságra le- sajnálással, lekicsinyléssel, lenézéssel tekint. A magyar és a cigány az utolsó helyen Főként ifjú korában ir ilyen hangon a magyarságról. Mielőtt még magyar népdalt olvasott volna, 1822-ben, már lesajnálással említi. 1822-ben egy hivatalos népdalgyüjtési vállalathoz cseh népdalokat küld: „Azok lesznek aztán a népdalok! Csehek, szlovákok, olaszok, morvák, oroszok, kisoroszok, szerbek:, lengyelek, szorbok, vendek ... németek ... nem tudsz többet? ... Én sem... kivéve a magyarokat és a cigányokat." A magyarokat nem véletlenül említi a cigányokkal együtt az utolsó helyen. A levél mesterkélt közvetlensége is arra mutat, hogy sorrendben érzékitélet van. Politikai tekintetben is ellene van a magyaroknak s különösen ellenségesen aposztrofálja őket 1848-ban. De azért talált valami utánzásra méltót, valamit, ami a cseh és magyar viszonyok összehasonlítására indítja. 1822-ben kezébe került Gaal mesegyűjteménye. Ezzel kapcsolatban írja: „De még ezt is! Úgynevezett meséket gyűjteni. Sok nemzet már megpróbálkozott ezzel és mi, mint rendesen, még egyáltalán nem." 1825- ben a magyar nyelv terjesztéséről hallva, élénk felháborodással ostromolja a cseh nemességet: „De a mi nemességünk?! Pfuj! A magyarok már ebben az évben bevezették minden hivatalba és iskolába a magyar nyelvet." A magyar nemesség áldozatkészsége máskor is a csehekre nem nagyon kedvező összehasonlításra ad alkalmat. Borwing írja neki, hogy magyar antológiájából a magyar nemesek 100 példányt vettek át. Celakovsky reméli, hogy a csehek is átvesznek a csehből — 50 példányt. jelentősek Bozena Némcová útirajzai, amelyekről legutóbb az Uj Szellem emlékezett meg érdekesen, Josef Procházka magyarországi képei és Neruda néhány müve. Népies iratkáknak is hálás témája a Kossuth-kor — Ez a puszta-romantika azért nevezetes, mert végül ebből ébred komolyabb érdeklődés a magyar irodalom iránt. Összehasonlítás a kis népekkel A meginduló szellemi fejlődésnek mintákra, példákra van szüksége. így volt ez a magyar felujulás kezdetén is. Bessenyeiék a franciákra, az angolokra és a németekre, a magyar államnyelvért folytatott küzdelmükben egyenesen a dánokra, mások a hollandokra hivatkoznak. A csehek is hivatkoznak a nagy nyugati népekre, de sokkal eredményesebbnek látják az összehasonlítást az éppen akkor uj életre ébredő kis népekkel. Palacky már Európa „másodrendű" népeire hivatkozik: „Ebben az időben, midőn majdnem minden másodrendű nép Európában úgyszólván' versenyezve tér vissza a nemrégiben elhanyagolt nemzeti nyelvéhez, mint létének legszentebb palládiumához s. azt jelentős intézményekkel igyekszik megvédeni, — elég rámutatni a lengyelekre, magyarokra, a hollandokra, dánokra, finnekre és másokra. — a csehek sem maradhatnak a saját ügyükben egészen a többiek mögött." Né- nány évvel később, 1828-ban, már a Muzeum cseh folyóiratának hasábjain az Európában újjáéledő nemzeti érzésről Írván, majdnem ugyanezek a nemzetek szerepelnek példaképpen. Más alkalommal a levéltári kutatások fontosságáról Írván, a felsorolt példák között kiemeli a magyar- országi munkát. De ugyanilyen szellemben emH—iill f IMIIM Irta: Nehéz Ferenc A puszta-romantika Az ötvenes években a szélsőséges romantikus felfogás sokat vészit irányzatosságából és szabályos magyar puszta-romantikává alakul át. A romantikus magyarság-képhez hozzátartozott a puszta, mint táj-háttér. Az ötvenes években ez a „háttér" kerül az érdeklődés előterébe s a pusztán, a pusztai romantikán keresztül közelednek végre megértőbb szellemben a magyarsághoz. Az ötvenes években a szabadságharc romantikus eseményeinek emléke mégcsak növeli az érdeklődést a magyarság festői motívumai iránt. A gulyás, a csikós, a csárda, a puszta, sőt Kossuth gyakran szerepelnek a novellákban és költeményekben. Már akadnak' olyan költők is, akik a pusztát tartják a legszebb tájnak. Divatba jön a puszta és csikós mellett a cigány is. Különösen Gyönyörű délután volt, az akácfák éppen előző nap borultak virágba a Fő-uccán, ragyogott a napsugár a falu felett s a Zebe- gényi-féle fűszer- és csemege-üzlet kerítése mögött úgy nevettek, kacagtak azok az óriási, vérpiros pünkösdi rózsák, mintha maguk akarták volna egyedül képviselni boldogságot... Pataky Pista felugrott a kerítés melletti padra, behajolt s leszakította a legszebb vir rágot. Egy pillanat müve volt az egész s a rózsával már ott állt megint Évike előtt: — Holnap piros pünkösd napja lesz, — mosolygott a pokolravaló — ezzel kívánok boldog ünnepeket! — De hiszen mióta kinyíltak ezek a pünkösdi rózsák, mindennap kilopsz innen egy szálat. —- Mindannyiszor boldog ünnepeket kívánok neked! — De csak egyszer esik egy évben piros pünkösd napja. —< Nekem mindig piros pünkösd napja van, valahányszor neked adhatok virágot!... Az akácfák aranyszirmot dobáltak feléjük, a stiglicek meg a sárgarigók hangversenyt rendeztek a tiszteletükre, a koncerten — mint vendég — óriási sikerrel fellépett egy gólya is, amely a Viczenáék kéménye tetején kelepelgetett vidáman... II. A főnök ur ott ült a kasszában s őszintén meglepődött, mikor Évike belépett az üzletbe. — Ilyen hamar megebédelt kisasszony? Évike az órára nézett: fél három elmúlt öt perccel. Olyan piros lett, mint a keblén az a pünkösdi rózsa... A főnök ur mosolygott. Olyan kedvesen és aranyosan mosolygott, hogy Évike csodálatosképpen megnyugodott. Attól eltekintve, hogy a főnök ur hangja egyébként sem árult el egy pirinyó haragot sem s az ebéd gyorsaságára vonatkozólag sem tett semmiféle további megjegyzést... De ez a mosolygás valami csodálatos mosolygás volt! Betöltötte az egész boltot, a napsugarat szinte feleslegessé tette, sőt vetekedni mert a pünkösdi rózsák mosolyával, amelyek pedig egy vázában szintén ott mosolyogtak a főnök ur előtt is, — ez a mosoly mintha a menyországból ragyogott volna le ebbe az egyszerű kis falusi boltba, igen, mert ebben a mosolygásban szív volt! A főnök ur szive. És a főnök urnák pedig nem volt másegyebe a világon: csak szive. Az egész ember csak egy jóságos, dobogó szív volt! Mert teste sem volt a főnök urnák. Töpörödött, béna kis ember volt, beesett mel-f lü, púpos hátú, A lábai is rosszak voltak, * mankón jött be a boltba minden reggel, de mikor odaült a kasszába és elkezdett mosolyogni, akkor gyönyörű volt Akkor a szivét látta mindenki és ha vevő jött, a szivéből szolgált mindenkinek egy-egy darabkát... Igaz: valamije mégis volt a főnök urnák a szivén kívül. Nagy-nagy gazdagsága. De azt a gazdagságot a szivével együtt szintét kiszolgálta a vevőknek^ , , - 4, ! / IIÍ« ■*- Hogy az a haragos istennyila csapott vóna bele a sok vásott kölkibe! *— robbant be az ajtón Miska bácsi. *— Hát nem megint elloptak egy rózsát! Úgy zöttyentette le a cukroszsákot a pult éllé, hogy csakugyan beillett volna egy kisebbfajta istennyilának. — Megint elloptak? — kérdezte csodálkozva a főnök ur s mintha kissé megrez- dült volna arcán az a mosolygás. —- A legszebbik virág megint hiányzik a pünkösdi rózsárul! — mondta Miska bácsi, aki hivatására nézve boltiszolga volt ugyan, de különös gondjai közt tartogatta a pünkösdi rózsák sorsát is. Tudta, hogy a főnök ur szerfölött kedveli ezt a virágot s dehogy mulasztotta volna el, hogy amióta kinyíltak a pünkösdi rózsák, minden reggel friss szálakat tegyen a főnök ur asztalára. ö is ültette a kerítés melletti rózsabokrot, ő is öntözgette nap-nap után, mert boldog volt, hogy a főnök urnák kedvére tehetett... De pár nap óta rettenetes komiszságot tapasztalt a rózsák körül. Lopkodni kezdte valaki a virágot. Mindennap eltűnt egy-egy pünkösdi rózsa a bokorról. És mindig a legszebbek. — Cka megcsíphetném egyszer a gazembert! — szikrázott az öreg keservesen. — Tudom, hogy kinyújtóztatnám, mint a ma- dari kudus a tehenit! — Nem gyanakszik valakire? — kérdezte a főnök ur. — Az a baj, hogy nem jelöltem meg egyik rózsát se. Máskülönben felhajtanám az ipsét a pokol tornácárul is! — Meg kellett volna számolni a szirmaikat. Vagy bevágni valamelyiket, mint a kiskacsák talpát! Ezt Évike tanácsolta kedvesen s Miska bácsi úgy nézett rá, mint a viharzó ég a világra. Hosszan nézett rá és mintha a szeme megkáprázott volna kicsikét a kiszolgáló kisasszony pünkösdi rózsáján... De nem szólt, fogta a cukroslapátot s belementette a zsákba. IV. Egyik reggel aztán arra virradt Miska bácsi, hogy amikor a szokásos három szálat levágta a főnök ur számára, már csak egyetlenegy virág maradt a pünkösdi rózsa-bokron. liti más nemzetek között a magyart Antonin Jungmann: „Mert nemcsak minden nemzet, de minden nemzetiség is, csehek, lengyelek, szlovákok, románok, magyarok stb. most nyelvüket a művészet eszközévé igyekeznek emelni és szlovákul, románul... bölcselkednek és írnak drámákat ...“ Sebastián Hnévkovsky meg éppen a francia és olasz után említi a magyart, mint olyat, amely csak a maga nyelvét akarja beszélni: „És te cseh, miért szégyelsz nyilvánosn csehül beszélni? — kérdi. — Tán a te nyelved nem hasonlítható össze az idegennel?" Cseh-magyar versengés Olyan korban, amikor lenézéssel, sőt sajnálkozással tekintett a többség a magyarságra, ez a burkolt elismerés is sokat jelent. Van azonban a romantikus kornak egy más gesztusa is, amely- lyel serkentő céllal rámutat a magyar fejlődésre. Kaubek egyik tanitókölteményében olvassuk: „Ahol a magyar már megpróbálkozott, miért ne merészkedjék ott a szláv?" Ez a fajtaösszeha- sonlitás magyar-cseh versengésre utal. Lám, már a magyarok is haladnak, pedig ... és most el kell képzelnünk mindazt, amit a romantika korában a magyarokról tartottak. így állítja a cseh mellé a magyart Josef Jungmann 1806-ban: „Ha a magyar jobban fenn tudja magát tartani s jobban virágzik, mint ahogy azt a külföldiek elképzelik, miért ne tehetné ezt, ha akarja, a cseh is . .. Követni kell a magyarokat abban, hogyan szeretik nyelvüket és megőrzik nemzetük eredetiségét." A magyar nyelvszeretet és nemzetiség-védelem ténye tehát a múlt század elejének cseh társadalmában teljes mértékben ismert volt. Nagyon elszomorodott, mert a bimbók se olyanoknak mutatkoztak, hogy másnapra virággá nyíljanak. Vége szakad a boldogságnak s talán a főnök ur mosolya is bágyadtabb lesz, mint eddig volt. — Megfojtanám a cudart, meg én!—» ismételte, mert hiábavalónak bizonyult minden ébersége. Nem tudta elcsípni a tolvajt. Pedig még tegnap este is eggyel több virág volt a bokron. Reggelre már csak négy szál maradt... — Szegény Miska bácsi! — szólt be a kerítésen Évike kisasszony, aki éppen megérkezett a nyitásra. — Megint hiányzik? <— Megint... — Kár. Olyan szép rózsák voltak. <— Akárcsak a kisasszonyé. Igen?... — Tessék nézni, pont olyan pirosak ezek Is, mint a kisasszony keblén valósi. —- Tényleg. Csak nem gyanakszik rám, Miska, bácsi? — Isten őrizz. Csak mondom. — Tudniillik nekünk is van pünkösdi rózsánk... . . — Legyen nyugodt, ha nem lennék tisztában a kisasszony erkölcsi világnézetével, már régen, kitapasztaltam volna, hogy csakugyan nyilik-e a kertjükben pünkösdi rózsa! A hangja nem volt valami barátságos az öregnek, de a körülményekből következtetve, ezt nem is lehetett csodálni. Vitte a három rózsát az üzletbe. Évike egy pillanatra hátramaradt s a tekintete találkozott a bokron való utolsó virággal. A virág is nevetett meg ő is. Aztán mind a ketten kacsintottak egy- másra... V. Zárás után Pista már a sarkon várta. Gyönyörű este volt, rózsaillat szállt a levegőben, a hold ezüsttel öntötte végig a kis falut, a csillagok tengerében apró fehér bárányfelhők bukdácsoltak s a Duna felől lengedező szellő szerelmesen suttogott az akácfák lombjában... Pista kezében már ott volt a pünkösdi rózsa. —■ Elloptad? — Holnap másik bokrot keresek. Itt ez volt az utolsó. — És Miska bácsi? — Ott szundikál a bokor mellett. —'Nem vett észre? — Fáradt szegény. Elnyomta a buzgó- ság... — Te... te tolvaj... Te édes! Az ajkuk összeért. Fölöttük fülemile kacagott a lombok közt, az akácvirágok kely- hében kisbogárkák dudolgattak s lent a Dunán egy kakuk számolta kitartón, hogy mennyi tavaszt ér a boldogságuk... — Ejnye, Pista! — ijedt meg hirtelen a kislány. — Vissza kell mennem egy percre. — Hová? «— A főnök urnák holnap lesz a születésnapja. Elfelejtettem megköszönteni. — Csak siess. Itt foglak várni. Ahogy elhaladt a kerítés mellett, eszébe jutott valami. Miska bácsi biztosan nem tudja, hogy a főnök urnák születésnapja
