Prágai Magyar Hirlap, 1938. június (17. évfolyam, 125-147 / 4568-4590. szám)

1938-06-28 / 146. (4589.) szám

KIS MAGYAROK ÍRÁSAI

AZ ÁRVA.

Olvad a hó,

Nagy a sár,

Megy az uccán Egy árva kislány.

Nincsen neki édesanyja,

Ki reá gondolna,

A temetőben nyugszik,

Már nagyon régóta.

Az árva bánatában Kiment a temető árkába,

Ott ráborult anyja sírjára,

S ő is bement a Mennyországba.

Illés Mária, 13 éves, S-zimő.

AZ ÉN KISKERTECSKÉM.

Van nekem egy kiskertecském,

Tele virágággyal.

Beültetem minden évben Szép, illatos virággal.

Nyílik is már az ibolya,

Jácint, nárcisz, tulipán,

A méhek is megérezték Virágaim illatát.

Felkeresik minden évben Az én kér fecskémet,

Szorgalmasan gyűjtögetik A jó, édes mézet.

Telehordanak minden kaptárt,

Minden kas megtelik,

Örül is a méhészgazda,

S mézben bővelkedik.

Nagy Hona, 1-2 éves, Farkasd.

AZ ELTIKKADT VIRÁG.

Egy szép májusi délután Az erdőben jártam,

Egy magas tölgyfa alatt Virágot találtam.

Tikkadt volt már nagyon,

Eső után vágyott;

Az ég nagyot dörrent,

S mindjárt meg is ázott,

A nap feljött A kék égboltozatra,

Sugara behatolt A tölgyfa aljába.

A virág megörült,

Hogy szoinját olthatta,

Az ő Teremtőjét Még soká áldotta.

ürge Etelka, 12 éves, Zsigáid,

AZ ÁRVA GYERMEK FOHÁSZA.

Künn, az ucca szélén, álldogál magába Az éhségtől meggyötörve, szegény kicsi árva. Kit nem vár forró csókkal sem apja, sem anyja, Mert a kegyetlen halál őket elragadta.

Kinek éjszakára nincsen puha ágya,

Rongyos ruhácskája, s megéhezve, fázva, Didergő ajkáról hőén szól az ima: Könyörülj meg rajtam, óh mennyei Atya.

Gyermeki fohásza meghallgatást talál,

Az elhagyatottak és árvák Atyjánál.

Megtört teste pihen az ucca porában,

Lelke örvendezve száll a mennyországba.

Gulyás Etelka, 10 éves, Szűrte.

ÁPRILISI IDö

Bolond idő az áprilisi, összetépné a ruháim is, még kimenni sem érdemes, mert a feneszél bekerget.

A városon igy beszélnek, hát a falun mit tennének?

Ott is csak a szelet szidják, mint bűnüket, úgy utálják.

Mert a háztetőről lehordja a zsindelyt, mert a gyümölcsfákról leveri a kincset.

így szidják mindaddig, mig magát elhordja és a házat, kertet békében hagyja.

Szabó Alajos, ÜL o. t., Boldog-fa.

KIS KACSÁINK.

Vannak nekünk kis kacsáink,

Oly fehérek, mint a hab.

Szeretem őket,

Különösen, ha alszanak.

Szeretem én ugyr is őket,

Ha lábam előtt keringenek,

Adok nékik salátát,

Megkeverve korpával.

Nem sajnálom tőlük,

Adok nekik sokat,

Mert ősszel, mikor meghíznak,

Eszek ám sok májat.

Kovács Gizi, VI.o.t(J Nagyod*.i

V*'