Prágai Magyar Hirlap, 1938. június (17. évfolyam, 125-147 / 4568-4590. szám)
1938-06-26 / 145. (4588.) szám
1938 juníus 26, vasárnap. TOOT3M-MAC<fe3i-mmi5I> 7 A magyar nemzet népességförténete Árpád óta napjainkig Negyedmilliónyi lehetett a honfoglaló magyarok népe ■■ Nagy Lajos idején Magyarország közel három, Mátyás alatt ötmillió lakossal rendelkezett ■■■ A magyar nyelvterület változásai a kuruckorig ■■■ PRÁGA, — Jelentettük, hogy a Magyar Statisztikai Szemle Szent István-számot adott ki, amelynek anyaga a magyarság legszélesebb rétegei közt méltán a legnagyobb érdeklődésre számíthat. Ilyen általános figyelmet érdemlő cikk elsősorban Barsy Gyuláé, amelyben a neves magyar statisztikus a volt Magyarország lakosságának fejlődését mutatja be az első Árpádok korától napjainkig. Az érdekes cikket legalább kivonatosan az alábbiakban ismertetjük. ; A honfoglaló magyar nép: 60—Í00 ezer harcos Magyarország népességtörténetét a tudomány ezideig csak hiányosan tárta föl. Megbízható adatok csupán II. József kora óta állanak rendelkezésünkre, a korábbi századok magyar népéről csak szórványos becslések készülhettek. A dunavölgyi uj hazát 895-ben meghódító magyar nép számát Hóman 500 ezer főre, mások 100—200—250 ezer főre becsülik. E becslésnél azt kell tekintetbe venni, hogy Magyarország akkori területének katonai meghódítása megfelelő számú harcos nélkül nem me- hetett végbe. Történelmi tény, hogy Árpád magyarjai rövid idő leforgása alatt a Kárpátok gyűrűjében fekvő egész terület kizárólagos uraivá lettek, a határokat kelet felé föltétlenül biztosították, déli és nyugati irányban preventív harcok árán kényszeritették ki államiságuk elismerését. A világháborúban a hadviselő államokban körülbelül a népesség 20 százaléka volt a fegyverbe szólított férfiak maximális aránya. A nagyterületű országhoz a honfoglaló magyaroknak ilyen maximális arány mellett legalább 80—100 ezer harcosra volt szükségük, kisebb haderő nem tudta volna végrehajtani a tényleg megoldott föladatokat, vagy pedig a győzelmek során fölmorzso- lódott volna. A magyarok többségben és katonai fölényben A meghódított terület nem volt teljesen lakatlan, mint az Kniezsa István a Szent István emlékkönyvben közölt tanulmányában kimutatta. A tudomány mai álláspontja szerint — amely történeti és nyelvészeti kutatások alapján egyre inkább igazolja Anonymus és a többi krónikás állításait — a székelységet már az ország területén találták a honfoglalók. A székely kérdés minden részletében nincs tisztázva, de sehol semmi nyoma nem maradt annak, hogy a székelyek a magyarságtól akár nyelvileg, akár kultúrában vagy vallásban különböztek volna. Kívülük és az avar, bolgár-török néptörmelékeken kívül gyérszámu bolgár-szláv, szlovén, esetleg a Dunántúlon latin származású és a nyugati széleken német népelemeket találtak Árpád harcosai. Mindezek azonban — a mai szlovákok első ősei, a nyitrai szlovének kivételével — beolvadtak a magyar népbe. A nyugatmagyarországi németek sorsa — ha ugyan egyáltalán voltak ilyenek a honfoglaláskor — a gyepürendszerrel is összefüggésben állhatott. A határterületeket ugyanis a magyarok a hódítás alkalmával honvédelmi célokból lakatlanokká tették és e határsávoknak újból való benépesülése csak jóval később következett be. A honfoglaláskor! nyugatmagyarországi németség mindenesetre nyom nélkül eltűnt. A talált nem magyar néptöredékek gyér száma mellett szól az is, hogy itt az avar birodalom összeomlásától Árpádig politikai anarchia uralkodott. Említésre érdemes népsűrűség azonban szilárd állami szervezet nélkül idáig még sehol sem volt található. A magyarságnak sem a távoli, sem a közeli múltban nem lehetett valami egészen kivételes beolvasztó ereje, amely képessé tette volna arra, hogy más népeknél föl nem lelhető mértékben asszimiláljon idegeneket. A honfoglaló magyarságnak nem valami csodálatos beolvasztó ereje, hanem fölényes katonai és politikai szervezete mozdíthatta elő az itt talált töredékek beolvadását. De még e nagyfontosságu körülmények elszem előtt kell tartani, hogy Európában a 10-13, század volt a középkornak járványoktól aránylag legke- vésbbé sújtott szakasza. Figyelembe kell venni, hogy e korok a háborúkat aránylag kis hadsereggel vívták és ami igen fontos, Magyarország területe a tatárjárásig ellenséges betörésektől nagyjából mentes maradt. Ezért a Szent István halálát követő idők súlyos zavarainak elsimulása után, ikisebb- nagyobb zökkenőkkel és ingadozásokkal a Fájdalmaitól szabadul meg rheumánál, köszvénynél, ischiasznál, ha thermális kúrája lehetővé teszi, hogy közvetlenül a kénes hőforrásokban fürödjék. A modern orvosi tudomány ezen ideálját valóra váltja TRENŐIANSKE TEPLICE gyógyfürdőn. lenére is maguk a honfoglalók vesztették volna el népiségüket, ha viszonylag nagy idegen tömegeket igáztak volna le, mint ahogy romanizálódtak a Galliát, Itáliát, Hiszpániát elfoglaló germánok, vagy ahogy elszlávosodtak a bolgárok és Rurik varég- jaf. Szokás még arra is rámutatni, hogy a honfoglaló magyarok maguk is keveréknép fiai voltak s igy hajlamosak voltak a további vérkeveredésre és idegen volt tőlük a faji elzárkózás, innen tehát az asszimiláció elért sikerei. Annyi bizonyos, hogy a honfoglalók hadműveletei tökéletes katonai és politikai egységről tesznek tanu- gásot s ez az egység nem hullott úgy atomjaira Árpád halála után, ahogy tökéletesen szétbomlott Attila vagy Dzsin- gisz kán népileg nem egységes katonai szervezete. De ha a honfoglaló magyarság nem is volt természettudományos értelemben tiszta faj, egységes nép volt, egységes közössége a magyar, anyanyelvnek, életmódnak, kultúrának, művészetnek, politikai és katonai szervezetnek, vallásnak, vérnek és sorsnak. Az első évszázad alatt: erős szaporodás A honfoglaló magyarság Hóman becslése szerint a tizedik században — a két nyugati törzset különösen érintő vérveszteségek figyelembevételével is — megháromszorozódott. Ez a felfogás azonban a modern statisztika megállapításait szem előtt tartva, túlzottnak látszik. Európa népessége a népesedés aranykorában, a 19. században is csak 447 millióra nőtt meg az 1800. évi 187 millióról és bár az 1910-ik évi 447 millióhoz még a tengeren túlra vándorolt milliókat is hozzá kell számítani, de a szaporodás igy is alatta marad a háromszoros mértéknek. Nem szólva arról, 'hogy a középkori halandóságnak modern mértékkel igen magasnak kellett lennie. Az idegen népelem számát a hadjáratokról hozott rabszolgák és a betelepített besenyő és egyéb török néptöredékek ugyan növelték, de az ilyen szórványok kétségkívül hamarosan beolvadtak a magyarságba. A tizedik század folyamán tehát a magyarság szaporodása igen jelentős lehetett, ha a fejlődés üteme alatta maradt is a 19. századinak és ennek tulajdonítható, hogy a megszálláskor üresen maradt sik területek tekintélyes részét már e korban maga a magyarság népesítette be. A tatárjárásig: kevés járvány és kevés háborús pusztítás Szent István kora a népesség szaporodása szempontjából valószinüleg kedvező volt és a 10. században megindult fejlődési vonala sem ekkor, sem a következő időben nem törhetett meg. Az árpádházi királyok korának természetes szaporodásán illetően tatárjárásig zavartalanul fejlődhetett az ország népe. A természetes szaporodás ütemét illetően valószínűnek látszik, hogy a magyarság a honfoglalástól a tatárjárásig évszázadonként megkétszerezte lélekszámát. Telepítés Magyarország nemzetiségi képének későbbi kialakulására is döntő jelentőségű volt, hogy a magyarság a honfoglaláskor elsősorban a termékeny síkságot szállta meg és a határterületet, különösen a Kárpátok és Erdély övezetét üresen hagyta, illetőleg gyéren és később is csak hézagosán telepi* tette be. A kelet felől jövő támadások kivédésének föladata a mai Székelyföldön élő székelyekre hárult. Az üresen hagyott erdélyi hegyek közé a 12. század végétől azonban lassan beszivárogtak melléjük a román pásztorok is. II. Géza (1141-1162) telepíti le a Maros és Olt folyók közötti területen, az úgynevezett Királyföldön az erdélyi szászok első csoportjait. A románokéhoz hasonló lassú bevándorlási folyamat gyarapította a kárpátvidéki szlávokat is és ez vezetett a mai szlovák nép kialakulásához. A királyok maguk Is rendszeresen telepítet* tek az országba olasz, francia, német és bizánci stb. földről földművelő és pásztorkodó népet, valamint iparosokat és városi elemeket. A magyar nyelvterület déli irányú terjedése ,A magyar nyelvterületen letelepedett bevándorlók — a helyenkint önkormányzatot élvező városiak kivételével —■ gyors ütemben beolvadtak a magyarságba. A magyar nyelvterület egyébként e korban egyre nagyobb lett. III. Béla (1172—; 1196) birodalmában nemcsak a mai Horvátország tekintélyes részére terjedt ki* hanem tulcsapott délen a Duna és Száva vonalán is. Az Árpádok uralma alatt erősödött a magyarság az akkori Európa legegységesebb és egyik legtöbb lelket számláló népévé, a középkori magyar nagyhatalom reális alapjává.. . Nagy Lafos idején: 2°9 millió lakos A magyar történelem első súlyos katasztrófája, a tatárjárás (1241) megtörte a fejlődés vonalát. Legtöbbet természetesen a sik vidéken lakó magyarság vesziíett. A tényleges vérveszteséget növelték az elmaradt születések és az éhínség következtében rendkívül nagy halálozás is. Mint uj bevándorlók jelentkeztek az utóbb teljesen elmagyarosodott kunok és jászok és a nyugatról behivott telepesek; akiknek egyrésze a szepesi és erdélyi szászok németjeit szaporította. Ez utóbbiak a mai napig megőrizték sajátos jellegüket. E korban telepedtek meg a máramaros- vidéki románok és ugyancsak a tatárjárás után kezdődött meg a ruszinok lassú beszivárgása. IV. Béla (1835—1270) bölcs politikája a ta- tárdulás sok sebét begyógyította, ám a második honalapító halálát követő zavaros viszonyok, belső háborúk és az Árpádház kihalása (1301), mind igen hátrányosan befolyásolták a népesség további fejlődését, amely csak az Anjouk (1308—1382) idejében talált újból kedvezőbb lehetőségre. Nagy Lajos (1342—1382) uralkodásától kezdve azonban már Magyarországot is sűrűn megviselték az európai középkor utolsó századaira jellemző hatalmas járványok. A tatárpusztitás veszteségeit tehát a magyarság bajosan heverhette ki teljesen. Nagy Lajos korában Hóman minimálisnak látszó becsléssel 2 millió 910 ezerre teszi Magyarország népességét, ami Európa akkori viszonyaihoz mérten igen nagy népszámot jelenthetett. Zsigmond (1387—1437), majd utóbb a Hunyadiak alatt az északi területet viselték meg a huszita háborúk és délen egyre súlyosabban éreztette hatását a magyarság végzetes ellenfele, a török. Jobb népesedési viszonyokat csak Mátyás (1458—1490) uralkodása jelentett, bár az ő korának magyarsága is aligha számlálhatott több lelket, mint két és fél évszázad előtt a tatárdűlást még el nem szenvedett magyar nép. Mátyás alatt: 5 millió lakos, ebből 75—80 százalék magyar Mátyás korában az ország lakosságát Csánki Dezső nagy földrajzi munkájának a helységek számára vonatkozó eredményei alapján durva becsléssel 4 és fél, öt millió lélekre tehetjük, e népességnek körülbelül a 75—80 százaléka lehetett magyar. A magyar nyelvterület nagyjából még az Árpádok koráéval egyezett, de a török veszély hatására a déli határok mentén már megritkult a nép. A nyugati határszélen is akadtak már nagyobb számmal németek, Erdélyben pedig kifejlődött a szászok teljes önkormányzata. Mohács után Mátyás halála után nemsokára bekövetkezett a magyarság legszomorubb korszaka. Az ország 250 évre Európa hadszínterévé változott. A mohácsi csatavesztés után a déli területek teljesen elnéptelenedtek, a sikvidék menekülni tudó népe a nagyobb biztonságot jelentő erdélyi és kárpáti hegyvidék felé futott* Ezzel párhuzamosan fölfelé húzódtak a horvátok is az egykori szlavóniai magyar területekre és följebb a nyugati határszélekre. Valamennyi keresztény nép közt, ideértve a magyarországi többi népet is, a magyarság hozta az izlám és kereszt nagy viaskodá- sában a legsúlyosabb véráldozatot. A töröknek teljesen behódolt balkáni népek veszteségei aránylag csekélyek voltak. A 16-ik századtól kezdve területükön háború már nem szántott végig és a török uralom égisze alatt, részben mint a török uralom telepesei* a szerbek és románok erős rajokban húzódtak észak felé a néptelenné pusztított magyar területekre. A 16. és 17-ik században a magyar katona volt az, amely utolsó csepp véréig tartóztatta a török áradatot. A kor legigazibb hősé azonban a magyar nő volt. Legtöbb gyermekét megölte a pestis és az éhség, a kard és a török bilincs, mégis diadalmas volt: sivataggá vadult területen mégis élt, mégis megmaradt a magyar nép. (Folytatjuk. J [fly-tox] ■ ■ I T| d 1 ■ ’I*\Tf»1 * h ■
