Prágai Magyar Hirlap, 1938. május (17. évfolyam, 100-124 / 4543-4567. szám)
1938-05-03 / 101. (4544.) szám
A magyar diákincidens Kínos incidens középpontjába kerültek a prágai magyar főiskolás diákok. Az a vád ellenük, hogy tiszteletlenül viselkedtek a május elseji ünnepség alkalmával, hogy ki- gúnyolták a csehszlovák nemzeti himnuszt, hog^y zavarták az ünnepség nyugalmát és méltóságát. Mintegy negyven diákot előállítottak a rendőrségen, közülük többet majdnem huszonnégy óráig fogva tartottak, a MÁK klubhelyiségét rövid időre lezárták s kis híja, hogy a haragos tömeg a kettős rendőrsorfal között elvonuló magyar fiukat aiem bántotta. így is kijutott nekik egy-két ökölcsapás. Próbáljunk higgadtan szemébe jnézni a kínos ügynek. Mi ismerjük a magyar ifjúságot, hiszen közel áll hozzánk, gyakran halljuk komoly önképző előadásaikat, osztozunk gondjaik- f- bán, aggódó szeretettel kisérjük minden lépésüket. S ismerjük általában az ifjúságot, tudjuk, hogy a fiatal embernek könnyen áll kacagásra a szája s nem tudja magát, néha még a legünnepélyesebb pillanatokban sem zabolázni. El tudjuk képzelni, hogy akadt fiú a magyar diákok között, aki valamin elkacagta magát vagy talán a megengedettnél hangosabban beszélt, — nem tudjuk azonban elképzelni, hogy akadt volna a prágai ünnepséget figyelő ifjak között egy is, — vagy akárhol a magyar ifjúság soraiban akadna valaki, — aki az állam himnuszával, egy másik nemzet szent eszméivel szemben tiszteletlenséget tanúsítana. Nem, ilyen magyar ifjú nincs. Mi magyarok ifjúságunkat erős és öntudatos nemzeti szellemben neveljük. Elvárjuk mindenkitől, hogy nemzeti érzésünket, nemzeti hagyományainkat tiszteletben tartsa s utolsó csöpp vérünkig hajlandók vagyunk védelmezni nemzeti öntudatunkat, de ugyanekkor megbecsüléssel adózunk más népek nemzeti érzése, nemzeti hagyományai s nemzeti becsülete iránt. Ilyen szellemben nevelkedik a magyar ifjúság, amely tudja, hogy kisebbségi sorsban milyen nehéz létharc vár reá, tudja, hogy nagyon komoly, nagyon kitartó, nagyon szívós munkával kell helytállnia az életben, ha boldogulni akar, ha állni akarja a versenyt azokkal, akiknek puhább fekvőhelyet ágyazott a sors. A magyar ifjúságtól semmi nem áll olyan messze, mint a nyegleség. A magyar ifjú itt, a számára idegen városban már az iskolaévek alatt megkóstolja a létküzdelem nehézségeit, megismerkedik az akadályokkal, amiket le kell győznie majd az életben, megtanulja, hogy amit másnak kegyes mozdulattal ölébe szórt a Gondviselés, azt neki kemény munkával kell kiverekednie az élettől. Az ilyen ifjúság nem gúnyolódik, az ilyen ifjúság nem provokál. Ismerjük a prágai ucca hangulatát is. Ismerjük, hiszen magunk is benne élünk, részt veszünk akarva akaratlan kedélyhullámzásaiban, látjuk ujjongani s látjuk búsulni a prágai népet. Sok mindent éltünk már át Prágában, láttuk a sportsikerek nagy örömlázát, átéltük legutóbb az An- sc'hluss utáni hangulatot, kávéházban, moziban, uccán számtalanszor voltunk tanúi -hangulatkitöréseinek. A tömeghangul'at mellett el tudjuk képzelni, hogy egy félreértett mosolyt vagy félreértett mozdqjptot könnyen ünnepzavarásnak érezihettek s a tömeg — amelynek legfőbb lélektani törvénye az, hogy mindenkor a legmegbizha- tatlanabb tanú — provokációt gyanított az eset mögött. Bízunk abban, hogy az objekTizenötezer magyar ünnepelte Pozsonyban május elsejét Az Egyesült Párt fehér-zöld zászlói alatt volt a legnagyobb tömeg Szlovákia fővárosában ■ Lelkes tüntetés a magyar iskolák mellett ■■ Troppauban összetűzések voltak a cseh és német tömeg közt ■■ ■■ Prágában negyvenegy magyar diákot vezettek elő a rendőrségre a himnusz állítólagos megsértése miatt POZSONY, — 1938 május elseje örökké emlékezetes marad a pozsonyi magyarság történetében. A munka ünnepének idei megünneplésével az Egyesült Magyar Párt pozsonyi szervezete is elhatározta, hogy tömegeivel kivonul1 az uccára, hogy rámutathasson arra a tényre, hogy a még nemrég széthullásra itéltnek hitt pozsonyi magyarság nagy tömegekben él az ősi koronázó városban, és öntudatos összetartással építi a jobb jövőt. Ennek a rendíthetetlen meggyőződésnek volt a minden várakozásokat messze felülmúló és minden tekintetben kitünően sikerült tömegmegnyilatkozás, a felvonulás. A párt szine, a fehér-zöld győzelmesen és lenyűgöző erővel mutatkozott be Pozsony uccáin. Sajnos, a rendőrhatóság által előzetesen engedélyezett útvonal oly rövid volt, hogy nem felelt meg a nyilvánosság várakozásának, amely elvárta volna, hogy a magyarság pártjának felvonulási útvonalát legalábbis a főútvonalakon jelölik ki. Hozzávetőleges becslés szerint a felvonulásban már a Jakab biró-térről kiindulva tiz-tizenkétezer ember vett részt, útközben a hozzájuk csatlakozottakkal együtt tizenötezerre becsülhetjük a meneteben résztvettek számát. Gyülekezés a fehér-zöld zászlók alatt Már a gyülekezés kezdetére kitűzött idő előtt megindult az egyesek és csoportok felvonulása az e célra kijelölt Jakab vá- rosbiró-térre, amelyet nemsok idő múlva teljesen elleptek a tömegek. Mindenütt magyar arcok, magyar szó, majd felharsant a féli zenekar indulója, amely az elindulásig térzenével szórakoztatta az összegyülteket. Közben mindegyre nőtt a tömeg, miközben beérkeztek a kültelkekbeli szervezeti csoportok. Fehér-zöld szinü kis zászlócskák ezrei lobogtak a szellőben, majd feltűntek a hatalmas pártlobogók és a pártzászlók. Ekkor már tűzben égett az emberek tekintete és harsány élijenzés fogadta az érkező Füssy Kálmán szenátort. Itt vannak még Kontsek György és dr. Salkovszky Jenő tartománygyülési képviselők, dr. Aixinger László és Koczor Gyula országos pártigazgatók, dr. Jankovics Marcell, a magyar kulturális élet kimagasló alakja, Csaposs Géza plébános, országos pártvezetőségi tag, dr. Neumann Tibor, a helyi pártszervezet elnöke, dr. Szilárd Marcell a Magyar Jogvédő Iroda képviseletében, stb. A lakai) városbiró-tér szinpompája A Jakab városbiró-tér gyönyörű, napsugaras verőfényben fürdött. Évek óta nem volt ily pompás, szivetsímogató, lelkei gyönyörködtető május elseje. Szombaton még szürke felhők úsztak az égen, eső is esett, sőt még vasárnap hajnalban is szemerkélt. A kilátás tóhát nem volt biztató, de a reggeli órák már meghozták az annyira várt napsütést. A széles Jakab városbi- tó-tér színes, eleven képet mutatott. A rendezők dr. Biesovszky Kázmér főrendező vezetésével - : négyes sorokba osztották be az érkezőket. A tömeg tiz óra előtt már olyannyira megnövekedett, hogy a menet elejének ki kellett húzódnia a Lazaret-ucca közepéig. Az előírásnak megfelelően elől vitték az állami zászlót, utána pedig a négy nagy fehér-zöld pártlobogót, mellette két piros- mellényes, magyarruhás legény haladt, utánuk pedig a mintegy 500 fehér-zöld díszítéssel és zászlócskákkal ellátott kerékpáros. Ezután ismét két pártlobogó következett, mellette két magyarruhás leánnyal, majd a törvényhozói és elnökségi csoport haladt. Magyar egyenlőség és testvériség Tiz órakor megadták az indulás jelét, mire a zászlók magasba emelkedtek és lassan, méltóságteljesen megindult a menet a Kórház-ucca felé. Ekkor már mindenkinek a ^gomblyukában fehér virág és a pártjelvény díszlett. A menetben nem voltak csoportbeli megkülönböztetések; összevegyülve haladt a munkásság, az iparosság, az intelligencia, Pozsony perifériáinak magyarsága, ezzel is kifejezésre juttatva azt, hogy ledőltek a válaszfalak magyar és magyar között, A menet egyes csoportjai élén táblákat vittek, amelyek a következő feliratokat tartalmazták’: „Nem széthúzó osztályok, felekezetek, egy nemzet leszünk!" „Munkát és kenyeret a magyar munkásnak!" „Egy nemzet, egy akarat, egy cél!" „Magyar közalkalmazottakat követelünk!" Lobogó kendők — őrömtől könnyes szemek Az útvonalon a felharsanó zeneszóra mindenütt kinyíltak az ablakok, végig az egész menetirányon. A pozsonyi őslakosságnak.- az a része, mely ezen az útvonalon lakik és a menetben nem vett részt, nagy rokonszenwei nézte a menetet. Az ablakokból százan és százan integettek, kendőket lobogtattak és sokaknak bizony tiv vizsgálat a tömeg szubjektivitásától' mentesen bírálja el majd az incidenst, s ennek a reményünknek kifejezésével szeretnénk napirendre térni az incidens fölött s szeretnék, ha a másik oldalion is napirendre térnének fölötte, s az általános nyugalom s a nemzetek közötti kölcsönös bizalom érdekében lekerülne a napirendről az ügy. Mert senkinek nem llehet érdeke ebben- az országban, hogy fölöslegesen fokozza a nézeteltéréseket, hogy az állam- polgári kötelességeit példásan teljesítő magyarság s a csehszlovák közvélemény között bizalmatlanságot szítson, hogy egy kínos, de alapjában véve jelentéktelen ügy hántorgatásával mérgezze a lelkeket. Szükségesnek tartjuk ezt a megállapítást, mert a prágai lapok nagyrésze ma reggel olan étvággyal vetette magát erre az incidensre, hogy szinte látszott menynyire kedvét leli benne, hogy befeketítse a csehszlovák közvélemény előtt a magyar ifjakat.. Nem akarunk annak a hibájába esni, aki vizet prédikál és bort iszik s most túlságosan elmélyedni e kínos ügy kapcsán a jelenlegi tömeglélektani helyzet boncolásába, —* de szabadjon figyelmeztetnünk mindenkit, akit illet s elsősorban cseh és úgynevezett baloldali német laptársainkat, hogy a lehető legrosszabb szolgálatot 4 teszik az ország békéjének, a nemzetiségek megbékülésének, a közhangulatnak, ső£ a szőnyegen forgó külpolitikai kérdéseknek, ha az objektív hatósági vizsgálat eredményének bevárása nélkül erőnek erejével az ellenség bélyegét akarják rásütni a magyar ifjúság homlokára. A prágai sajtó heteken át büszkén hivatkozott arra, hogy egész Európa csodálta azt a nyugalmat és tárgyilagosságot, amivel a német kérdést kezelte, — noshát kérjük, hogy a magyar kérdést is hasonló önuralommal és nyugalommal kezelje. Mert ha ez a nyugalom és tárgyilagosság csak az erőssel szemben nyilvánulna meg, akkor azt kellene föltételeznünk, hogy ez nem is annyira nyugalom s nem is annyira tárgyilagosság. XVII. évf. 101. (4544) szám > Kedd > 1938 május 3 Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed* Szerkesztőség: Prága II., Panská évre 76, havonta 26 Ké., külföldre: évente 450, A SzloVenSzkÓÍ 6S rUSZÍTlSzkÓÍ TIlCiQlKlTSáv nlicel2, II. emelet • Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. • , ^ S P r A g a II., P a n s k á u 1 i c e 12, III. emelet. FI képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. polÍtÍKClÍ TlGipilcípjCL • * TELEFON: 303-11. • • Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.- Ki. r ' ' SÖRGÖNYCIM: HÍRLAP, PRflHA.