Prágai Magyar Hirlap, 1938. április (17. évfolyam, 76-99 / 4519-4542. szám)

1938-04-10 / 84. (4527.) szám

1938 április 10, vasárnap. POZSONY. — Annakidején jelentettük, hogy a tavaszi talajvíz milyen pusztítást vitt végbe Udvard községiben. A községtől délre és keletre elterülő szántóterületen az idén oly mértékben gyűlt össze a talajvíz, hogy hirtelen megjelent a község keleti ré­szén épült házak között is. A családok egyik naipról a másikra kénytelenek voltak elhagyni otthonukat: a szobákban víz alá került minden s a lakók aggódva figyelték, miként niedvesedik napról-napra a szobák talaja, hogy repedeznek a falak s megy tönkre a nehezen fölépített ház, az istálló, a szalma és takarmány. • A legszomorubb sors Nagy Mátyást, az egyesült párt helyi szervezetének elnökét és Gállá Józsefet, a párt egyik legbuzgóbb és legszorgalmasabb vezetőségi tagját érte, akiknek háza teljesen rombadőlt. HireK — BENEs ÉS HÓD 2A NACHOE DÍSZPOLGÁRA. Náchod városa Beneí köztársasági elnököt és Hodza miniszterel­nököt díszpolgárává választotta. , — BABITS MIHÁLY FELGYÓGYULT, Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Babits Mihály, a kiváló magyar költő, aki hosz- szu hónapokon át súlyos beteg volt, most telje­sen felgyógyult. Két hónap előtt szivérelmesze- sedés miatt műtéten esett át s a műtét olyan jól sikerült, hogy a költő isimét visszanyerte egész­ségéit. — ÁTHELYEZÉSEK AZ UNGVÁRI OR­SZÁGOS HIVATALBAN. Kárpátaljai szer­kesztőségünk jelenti: Az országos hivatalban történő személyi változások Ungvár községi életében is jelentős változást eredményeztek, amennyiben az ungvári jegyződ hivatal vezető­jét, dr. Sekerka főjegyzőt az alkormányzó az or­szágos hivata’lba rendelte be, ahol Zajiéek Ká­roly helyére került s a rendőri ügyek referense lett. Amilyen örömöt váltott ki a közvéle­ményben az a hir, hogy Sekerka főjegyző tá­vozik, éppen úgy kínos feltűnést keltett az al­kormányzó ama rendelkezése, mellyel dr. Andej- ko ukrán emigránst, a munkácsi járási hivatal tisztviselőjét helyezte az ungvári jegyzői hivatal élére. Ungvár közönsége jogosan elvárhatta volna, hogy az ungvári jegyzői hivatal élére, az autonómia szellemének ,megfelelően, őslakos ke­rüljön,, mivel erre alkalmas tisztviselőkkel az országos hivatal ma már bőven rendelkezik, ős­lakos körökben meg is indult az erre vonatkozó közbenjárási akció. Dr. Zajiceket, aki az orszá­gos hivatalban megértő, jó tisztviselőnek bizo­nyult, vidéki járási főnökséghez helyezte át az alkormányzó. — UJ PLÉBÁNOS. Léváról jelentik: A Rónay János halálával megüresedett kálnai római katolikus plébániát Schoeller Gusztáv kegyur jelölése alapján az egyházmegyei fő­hatóság Csvirik Ciril báti plébánossal töl­tötte be. Az uj lelkipásztor május 1-én veszi át a plébánia vezetését. — UJ MAGYAR ÜGYVÉD. Dr. Ragályi Antal (Rimaszombat) a prágai ügyvédvizsgáló bizottság előtt sikerrel tette le az ügyvédi vizs­gát. — ELKOBOZTÁK A CSALLÓKÖZI HÍR­LAPOT: Dunaszerdáhelyi tudósítónk jelenti: A csallóközi magyarság hetilapját, a Csallóközi Hírlapot elkobozták. At elkobzás okául a vezér­cikk szolgált. A lap szerkesztője, dr. Szeiff Gé­za az elkobzás ellen felfolyamod'ással élt. — UJ OTTHONBA KÖLTÖZÖTT A KIS- KÁRPÁTOK CSERKÉSZCSAPAT. A pozso-1 nyi Kiskárpétok cserkészcsapat ezúton értesíti e testvércsapatokat és a csapat jóakaróit, hogy április elsejével uj otthonba: a Ventur-u 15. szám alatti kerthelyiségekbe költözött. — A KOMÁROMI REFORMÁTUS IFJÚ­SÁGI EGYESÜLET ma, vasárnap este előadja a „Templom egere" cimü vígjátékot iffj. dr. Mo- hácsy János rendezésében, az ipartársulat szín­háztermében este 8 órai kezdettel. Az uj mű­kedvelő társulat bemutatkozása élé nagy vára­kozással néznek. — VADÁSZEGYESÜLETI ELISMERÉS. A szepesremetei vadászegyesület nemrégiben Závecky János elnökletével ülést tartott, ame­lyen egyhangúan elhatározták, hogy az 'egyesü­let hosszú éveken át volt elnökét, Wietorisz Róbertét érdemei elismeréséül tiszteletbeli tag­gá választják meg. A megválasztás tényét meleg­hangú levélben közölték Wietorisz Róberttel. — FELÁLLÍTJÁK A STEFÁNIK-SZOBOR MINTÁJÁT POZSONYBAN. Pozsonyi szer­kesztőségünk jelenti telefonon: A régi Koroná­zási dombtéren a volt Mária Terézia-szobor kö­rül lévő vasrácsot, amely egy neves pozsonyi mülakatosuak egyik híres munkája, a napokban leszerelték és elszállították. A teret most ren­dezik és a közeli napokban újból felállítják Ste- fánilk szobrának mintáját, hogy a felállítandó szobor méreteit és architektónikus hatásait meg­éli apitsák. A szobor-mintát már egyszer felállí­tották, de akkor a szákemberek tulmagasnak ta­lálták a szobor főalakja mögött emelt oszlopot és egyéb művészi kifogásokat is emeltek. Most a szobrot újabb formájában próbálják ki. A szob­rot, ha csak valami közibe nem jön, október 28- án tervezik leleplezni. Az eltávolított vasrácsot yalószinüleg ki fogják javítani és visszahelyezik. ~ BJÖRNSON SZOBROT KAP PO­ZSONYBAN. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: A pozsonyi csehszlovák körök már régebben tervbe vették, hogy Björnson norvég drámaírónak, aki Scotus [Viator mellett az elmúlt évtizedekben a szlo­vákság érdekében többször hallatta szavát, Pozsonyban szobrot emelnek. Most érkezett B városházára a miniszterelnökség értesíté­se, amely szerint a fölállitandó szobor költ­ségeinek fedezésére 260.000 koronát utal ki. Magyar segítség az udvardi talajvizkárosultaknak Jaross Andor, nemzetgyűlési képviselő, az egyesült párt elnöke helyszíni szemlét tartott a talajvíz sújtotta vidéken és azonnal lépéseket tett a hatósági és társadalmi segítség érdekében. Kezdeményezésére megmozdult a magyar szív és követve Jaross Andornak példaadóan nemes adományát, sorrá jelentkeztek az áldozatkész magyarok, akik habozás nélkül készek voltak az önzetlen segítésre. Kétizben már közöltük a ne­mes adakozók névsorát, most örömmel adhatunk hirt újabb hozzájárulásokról. Ezek a következők: Hurák József Jolsva 10, Weisz Ödön Csuz 50, Szabó András Nyitra 20.50, Czakó község, Bar- ta József gyűjtése 87.20, dr. Pajor Miklós Kassa 50, Koczor Gyula Pozsony 50, dr. Hedinzelmann Béla Lioe 50, Bosznai Margit Nagyszőlős 100, Sidó Alajos Fél 10, Egyesült Párt, Kürt 108.50, Takács Cecília Trencsén 20, Platthy Zsigmond Pöstyén 20, Lojkáné Nyitrabánya 10 korona. Valódi kanadai ezüst-kékróka már ns®’- Ki-tál WEISZ M„ arany diplomával kitüntetett szücsmester BBaTISLRUft, Royko-passzázs Bratislaval Szólómüvesek Borplnceegyesülete r. t, Borozók: Bratislava, Ferenciek tere 7, Lőrinckapu 19. Prága, Járna 6 Elsőrendű, minőségi borok kimérése. Meleg konyha. Felhívás a községi közkönyvtárak könyvtárosaihoz A községi közkönyvtárak anyagi ügyei­nek rendezése tárgyában a Csehszlovákiai Magyar Közművelődési Szövetség elnöksége megkeresi az illetékes hatóságokat. Ehhez a megkereséshez adatokra van szükségem, azért kérem a községi (városi) közkönyvtá­rak könyvtárosait, szíveskedjenek pontos címüket folyó évi április 15-ig velem közölni. Cim: A Csehszlovákiai Magyar Közműve­lődési Szövetség irodája, Pozsony, Hrobofi- ut 9—11. M. T. H. KOVÁCS ALAJOS, a Szövetség elnöke. ! — ISMÉT BÍRÓSÁG ELÉ KERÜL A MUN­KÁCSI VITRIOLOS DRÁMA. Kárpátaljai szerkesztőségünk jelenti: A munkácsi vitriolos dráma, melynek áldozata dr. Mermelstein Ernő munkácsi ügyvéd felesége volt, ismét a kassai felsőbíróság elé kerül, mivel a vádlott Borostéin Juda a felsőbíróság 15 ha/vi fogházat kiszabó büntetése ellen ellentmondással élt azon a cí­men, hogy a tárgyalás napján beteg volt s igy nem tudott személyesen védekezni. A felsőbíró­ság tehát uj határnapot tűzött ki április 27-ében. — BIRKÓZÁS KÖZBEN HALÁLOSAN MEGSÉRÜLT, A Slan melletti Smecno község Sokol-egyesületének tagja, Cástka Károly a tor­nateremben birkózott. Eközben ellenfele a ma­gasba emelte Cástkát. aki mellében egyszerre csak egy éles fájdalmat érzett. Másnap megbe­tegedett és harmadnapra a kórházban meghalt. Holttestét felboncolták és megállapították, hogy a birkózás során szakadás keletkezett tüdejében, ami halálát okozta. — ÉREKES FELFEDEZÉS A RAKGYÓGYITÁS TERÉN. Londoból jelentik: Dr. J. H. Webster, a Middlesex-kórház röntgenosztályának vezetője, többszáz eset megfigyelése alapján megállapította, bogy a rákos giegbetegedés rendszerint a röntgen­kezelést követő 33 bét múlva kiújul és újabb ke­zelésre szorul. A felfedezés nagy-fontosságú, mert lehetővé teszi a betegség kiujuiásának megakadá­lyozását, mielőtt tovább terjedhetné a szervezet­ben. xx Nincs többé páncél! Legalább is addig nincs, amíg harisnyatartót nem szükséges visel­nie, hanem ehelyett térdharisnyát hordhat. Baba- térdharisnyát a harisnya szélébe beleszőtt gumi­I — A LIGETFALUSI IGAZGATÓ RÁGALMA B ZÁSI PŐRE. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti te iefonon: Svastiö Alfonz- Ligetfalu község képvi selőtestület tagja és több társa az iskolaügyi refe ráiushoz és a köztársasági elnökhöz is több be advánnyal fordult, amelyben kifogásolta Strupel Jánosnak a ligetfalusi német polgári iskola igaz gatójának működését. Az igazgató ezért rágalma zás miatt port indított a beadvány aláírói ellen. A pozsonyi büntető járásbíróságon Kohout járásbirc három napon keresztül tárgyalta az ügyet s ren geteg tanút hallgatott ki, akik részben igazoltál Svastic és társai állításait. Szombaton délben Ko hont járásbiró befejezte a tanúkihallgatásokat ét bejelentette, bogy az Ítéletet hétfőin délelőtt hír deti ki. Az ügy már hosszabb ideje foglalkoztatj? Ligetfalu közönségét és nagy érdeklődéssel várjál az ítéletet. — 215 CSALÁSÉRT ÍTÉLTEK EL EGY UNGVÁRI OMFESTŐT. Kárpátaljai szer­kesztőségünk jelenti: Rabáthy János ungvári szoba- és dtafestő — a vádirat szerint — kiment Unghosszumezőre és 213 háztulajdonostól 2—5 koronát szedett fel azon a címen, hogy kija­vítja, illetve átfesti uccajelző tábláit. Az ungvári kerületi bíróság úgy ezért, mint az Ökörmezőn elkövetett kétrendbeli csalásért 2 évi fegyházat mért ki a vádlottra. Az ítélet jogerős. xx Gyorsan és olcsón szabadulhat meg REUMA-, KÖSZ VÉNY-, ISCHIAS-, FEJ- és idegbántalmaitól és egészséges lesz, ha Tógáit vesz. Togal náthaláz veszélynél is megbízható szer. Sok 12.— Kő, ha a fájdalmait elmulasztja és ismét teljes egészségnek örvendhet? Togal mindig beválik. Tógáit minden gyógyszertárban kaphat. — MEGGYALÁZTÁK — ÖNGYILKOS LETT. Nyitráról jelentik: A közeli Rajcsány községben tegnap fejbelőtte magát Iliás Anna 17 éves leány. A revolver csövét a szájához illesz­tette és meghúzta a ravaszt. A golyó a szájpad­láson keresztül agyába hatolt. Reménytelen ál­lapotban szállították a nagytapolcsányi kórház­ba. Amikor eszméletlenségéből néhány pilla­natra magához tért, elmondotta, hogy egy fiatal­ember erőszakot követett el ellene és ezért akart meghalni. A csendőrség vizsgálatot indí­tott. — TOLVAJ PÁCIENS. Kacsai szerkesztősé­günk jelenti telefonon: Dr. Gedeon János kassai orvosnak kellemetlen kalandja volt egy páciens­sel. Beállított hozzá egy abosi asszony, aki Gá- nóczi Annának mondotta magát. Megvizsgáltatta magát az orvossal, s amíg az a receptet megírta, a páciens az Íróasztalról 210 koronát ellopott. Az ötvös a pénz eltűnését csak akkor vette észre, amikor a páciens már régen eltávozott. Följelen­tésére a csendőrség nyomozást indított. — PANASZ A ZSELIZI CIGÁNYOKRA. Tudó­sítónk írja: ,,A zselizi polgárság részéről egyre gyakrabban hangzanak el panaszok, bogy a város uccuit kolduló cigányok valósággal ellepik és a járókelőket könyöradományokért ostromolják. Ideje volna, hogy a községi elöljáróság mihama­rább rendet teremtsen a kolduló cigányok ügyé­ben.“ xx A barkák és a tavaszi virágok örök idők óta a feltámadási ünnep szimbólumai és előhir- nőlkei. A húsvéti kalács és egyéb sütemény ugyanolyan régi és elmaradhatatlan kísérői a szép tavaszi ünnepnek. Minden háziasszony el­készítheti ezeket gyorsan és fáradság nélkül a bevált Oetker-féle készítményekkel. Nagyszerű aromát ad a Dr. Oetker-féle vanillincukor és a sütőolajak mandula-, rum- és citromizekkel, könnyű és könnyen emészthető minden süte­mény a régkipróbált Oetker-sütőpor által. Ezért ne felejtse el legközelebbi bevásárlásánál a szükséges Oetker-készitmények beszerzését. ! szalaggal. Minden Bata-elárusitóhelyen besze rezheti térdharisnyáit a legújabb divat szín ekben Még ma vesse le a kényelmetlen harisnyatartót és szerezzen Bafa-térdharisnyát. — CSIMPÁNZ-TRAGÉDIA. Londonból jelentik Mickey, a liverpooli állatkert 105 kg súlyú óriás- csimpánza kiszabadult ketrecéből és izgalmas ka­landok után egy középiskola tetejére menekült ahonnan na.°y figyelemmel leste a játéktéren gya­korlatozó diákokat. Miikor a növendékek élénk ütemii harci játékba kezdtek. Mickey nem tudva uralkodni többé utánzó ösztönén, harsogó bődü léssel a játéktérre vetette magát és megtámadta a rémülten menekülő diákokat. A tornatanárt, aki növendékei segítségére sietett. Mickey torkon ragadta és fojtogatni kezdte, de egy helyszínére érkező rendőr több pisztolylövéssel véget vetett Mickey rövid hadipályáiának. — 21 GYERMEK — HETI 42 KENYÉR. Lon­donból jelentik: Angliában a legnépesebb családja a legújabb statisztikai kimutatás szerint a brent. knolli Fischer-bázaspárnak van. Az atya, Bért Fiseher 56. felesége 50 éves, harminchárom év óta házasok, 19 élő gyermekük van: 12 leány és 7 fiú A rekordot a kanadai Zürichben élő Masse-házas- pár tartja 21 gyermekkel, akik közül a legidő­sebb 26, a legfiatalabb egyéves. A család heten ként 50 kg lisztből sütött, 42 kenveret fogyaszt,. — 22 BETÖRÉST KÖVETETT EL KÉT KATONASZÖKEVÉNY. Kárpátaljai szerkesz. tőségünk jelenti: Baran Pavel és Vojtechovsky Stanislav lengyel katonaszökevényeket az ung­vári kerületi bíróság 22 rendbeli betörés miatt 3 évi fegyházra és kitoloncolásra Ítélte. Az íté­let jogerős. A ftoasGktyi utazik tnüsota: ALFA: A kolostor rózsája. ÁTLÓN: Tegnap vasárnap volt, (Cseh film.) LUX: Kereszt a patakon, (Cseh film.) METROPOL: Wells Fargo, (Frances Dee.) TÁTRA: A fegyvertelen lovag. (M. Dietrich.) URÁNIA: Ben Húr. (Ramon Novarro.) VIGADÓ: Lányok, vigyázzatok! (Cseh film.) — ÖTMILLIÓ TONNA ÚJSÁGPAPÍRT TERMEL ÉSZAKAMERIKA. Északamerika ujságpapirter- melése uj rekordot ért el 1937-ben. Az előző év óta 11.3 százalékkal emelkedett a termelés és most már elérte az ötmillió tonnát. Ebből a mennyiség­ből több mint három és félmillió tonna jutott Ka­nadára.. xx Méregtelenitse a szervezetét, hogy hosszú életű legyen! Fogyassza naponta az erősen al- kalikus Bilin! gyógyforrás vizét és hetenként leg­alább egyszer az enyhén, de biztosan ható Said- schitzi keserüvizet! Ezen egyszerű házi ivókúra visszaadja az ön életenergiáját, jó közérzetét és fokozza ellenállóképességét! — A TÖKÉLETES ALAKÚ Nö. Newyorkból je­lentik: A mai kor szépségideáljának megfelelő „tökéletes alaku“ nőt a hollywoodi filmmütermek szakértői Susan Hayward newyorki modell szemé­lyében találták meg, akinek méretei a követke­zők: súly 113 font, magasság 5 láb 3 hüvelyk, mellbőség 33, derék 24, csípő 35, boka 7 és fél, csukló 6, nyak 11 és fél hüvelyk. Az uj szépség­királynőt az egyik legnagyobb filmmüterem szer­ződtette. Vidám eovat A MAGYARÁZAT. A fizikatanár a villamos rövidzárlatról beszél és a dolgot szemléltetően is meg akarja magya­rázni diákjainak. — Tegyük fel, hogy én az iskolából hazame­gyek, bemegyek a lakásomba, megcsavarom a villanykapcsolót, de a lámpa nem gyullad meg! Egymásután többször is megcsavarom, megpró­bálom a többi szobában is, de sehol sem gyullad meg a lámpa. Mire gondolok legelsősorban, mi történt? Ki tudja megmondani? — Én! — jelentkezett az egyik fiú lelken­dezve. — Nálunk is igy volt a múlt héten! Nem fizettük ki a villanyszámlát és kikapcsolták az áramot! A FÁJDALOM BÖLCCSÉ TESZ Móricka rosszalkodott; papája irgalmatlanul elnadrágolja s aztán még prédikál is: — Hidd el, fiam, hogy ha meg kell büntetnem téged, az nekem talán jobban fáj, mint neked! — Igen, de neked nem ugyanott fáj, ahol ne­kem! ... — bőgi Móricka. KERÜLŐVEL Ebéd Mórickáéknál. A torta nagyon-nagyon ízlik Mórickának, de nem mer kérni, mert ven­dég is van az asztalinál. Illedelmesen megszólal hát: — Apa, nem akarsz még egy szelet tortát?-— Nem kell, fiacskám. — Na, most kérdezz te engem! BOLDOGSÁGSZAKÉRTŐK — Hidd el, édes barátom az ember csak akkor tudja meg, mi az igazi boldogság, amikor meg­nősült! — Igaz, igaz, de akkor már késő! NE OKOSKODJUNK! — Ilike, ez a milliárdnyi csillag az égen le­gyen a tanúm, mennyire imádom magái! — Ugyan, ne legyen olyan körülményes! Két tanú az anyakönyvvezető előtt éppen elegendő lesz! FIA APJA — Azért hivattam önt, uram, hogy meg­mondjam: a fia haszontalan, semmirevaló és szemtelen kölyök! Tegnap kihívtam felelni, meg­kérdeztem tőle, hogy ki irta a „Rómeó és Ju- liá“-t 8 erre azt felelte: „Én nem, tanár ur ké­rem!" Hát nem hallatlan? — Kérem, tanár ur, a gyerek tényleg haszon­talan, rossz kölyök, de tessék elhinni, hogy nem hazudik! Ha azt mondta, hogy nem ő irta, akkor biztos, hogy nem ő volt! 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom