Prágai Magyar Hirlap, 1938. március (17. évfolyam, 49-75 / 4492-4518. szám)
1938-03-05 / 53. (4496.) szám
1938 március 5, szombat. kőzések pontjaiból még eddig egyet se vitt (haza. Otthoni ellenfelei (Gálánta, Farkasd, ÉSE 11 és Párkány), tehát a mezőny nehéz lesz a csapatra., de nem kizárt, hogy ezúttal már idegenből is ha- zavisz egy-egy pontot. Kinti ellenfelei Ipolyság, Léva, Zseliz, Egyetértés és Tardoskedd. A Tardoskeddi SC mint sereghajtó, az ősz folyamán mindössze egy pontot szerzett. A tavasz- szal öt mérkőzést játszik saját otthonában, de annyi pontot nem tud összehozni, hogy a kiesést elkerülje. Otthoni .ellenfelei ÉSE 11, Galánta, Ipolyság, Zseliz és Tornóc. Szerintünk a kieséstől csakis az mentheti meg ha az idei bajnok bekerül a divízióba és az ÉSE és a KFC közül egyik ge esik ki onnét. Szigorú rendszabályokkal és erős edzésekkel készülődik a KFC a LAFC elleni mérkőzésre # KOMÁROM. — A KFC pozsonyi szerencsétlen játéka meglehetős elkeseredést okozott hiveinek, mert a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, hogy egy csapat 3:0-ás vezetés után egy pontot sem tudjon megtartani.. A hiba a játékosok kondíció- hiányában keresendő, de általános a megállapitás, hogy ennek ellenére is tartani lehetett volna az eredményt, ha egy-két játékos, mint Weintrauib, Czárók és különösen Ványa kapus váratlanul nem mond teljes csődöt. Mivel a diviziós bajnoki táblázat a vasárnapi eredmények után meglehetősen kedvezőtlenül alakult a KFC-ra nézve s egy újabb vereség köny- nyen végzetes lehet, a vezetőség a legszigorúbb rendszabályokat léptette életbe a keddi és csütörtöki edzéseken. Most vasárnap idehaza fog játszani a KFC a bajnokságban kitünően szereplő Losonci AFC ellen. A LAFC) még egyetlen egy ízben sem tudott pontot vinni Komáromból és a tradícióra való tekintettel most sincs reménye erre, — hacsak nem ismétlődik meg a pozsonyi eset. A komárofni csapat felállítása két helyen térhet el a múlt hetitől. "Vilálos ugyanis még sínyli vasárnapi sérülését és ha nem jönne teljesen rendbe, akkor Hadamicth helyettesítené. De szó van arról is, hogy a gyenge formában lévő Czirók helyét foglalná el Ha dard eh, középfedezet Bokrossy lenne, migaz ő posztjára valamelyik tartalékjátékos kerülne... A végleges felállítás csák közvetlenül a mérkőzés előtt történik meg. A KFC tartalékcsapata a LAFC—KFC mérkőzés előtt helyi riválisával a KMTE-tel fog küzdeni a második osztály bajnoki pontjaiért. Prága műkorcsbajnokságai PRÁGA. — A téli stadionban tegnap szakadó esőben kezdték meg Prága műkorcsolyázó-bajnokságait. A rossz idő ellenére is nagy közönség szemlélte a versenyeket, amelyek tegnap a következő végeredményeket hozták: PÁROS: Pausin-teátvérek (Bécs, EKE) 6 bsz., 11.66 p.; 2. Noach—Koch (Berliner SC) 11, 11.44; 3. Stekrényessy Piroska és Attila (Budapesti KE) 13, 11.22; 4. Rozdol—Kianek (Bécs, EKE); 5. Dela- vos—Wachtl (Stadion, Prága); 6. Gönner—Gmeiner (WEvy : NÖI-IFJUSÁGI: Nykl Éva (Főiskolás, Prága) 5, 214.Ó4; 2. Wáchtler (Engelminn, Bécs) 13, 208.44; 3. Waegler (WEV) 14, 208.38 p. Ma a 'bajnokságokat befejezik. A bemutató-ven senyén Cooledge és a Pausln-testvérek is szerepelni fognak. )( Scháfer Károly és Viviane Hulten visszaértek Amerikából. Kijelentették, hogy az USA-ban a műkorcsolya-'ás térén kizárólag Sorija Kennie uralkodik, úgyhogy ott minden más műkorcsolyázó anyagi kudarcot vall. Kisebbségi „numerus nullus“ a román futballsportban ? BUKAREST. — A román fufcballszövetség-1 ben hetek óta élénk vita tárgyát képezi a román többségnek és a kisebbségeknek a futballcsapatokban való aránya. A „Timpul“ értesülése szerinti a román sportszövetségben legutóbb az a megoldási terv merült fel, hogy a nemzetközi válogatott mérkőzésekre a román válogatott ősz- szeállitásánál a numerus nullus elvét alkalmazzák, vagyis, hegy kisebbségi nemzethez tartozó játékost nem engednek szerepelni. Hasonló rendelkezést fognak kiadni a bajnoki mérkőzésekre is. Ezek szerint kisebbségi játékos csupán barátságos mérkőzéseken vehet részt. A román klubcsapatok tagjai egynegyed részben lehetnek kisebbségi játékosok, de ezeknek is feltétlen román állampolgároknak kell lenniök. TENISZ )( A montekarlói nemzetközi versenyen a Btifler Cup döntőjébe a Boussus—Brugnon és a Pelizza— Bo'leli francia párok jutottak. Boussus és Brugnon az angol Austin—Hughes párt, Pelizzáék pedig a jugoszláv Miliő—Punéec kettőst győzték le. — A nyílt férfipárosban a Hédiit—Puncec kettős a Hughan—Dohnál párt 6:3, 6:4, a Jámain—Pelizza pár a Stíhröder—Shaves kettőst 7:5, 6:3 arányban győzte le. — A férfiegyesben Hecbt László a svájci EUmert 6:3, 12:10, Cejnar pedig Maneffet 7:5, 6:3 arányban győzte le. Bolleli (francia) az angol Austin ellen győzött 6:4. 6:3 arányban. Punőec Vidot, Peters Sehrödert, Shayes gróf Ba- warowskyt, Bous&us Butiért és a kínai Kho Sin Kié a belga Nayaert győzte le. SPORTHÍREK )( Budapest ökölvívó-együttese március 17-én Prágában, 18-án pedig Kiadódban vendégszerepel. — Magyarország birkózó-válogatottja április 4-én szerepel Prágában Csehszlovákia válogatottja ellen, , O S* » A rovatért LüKÖ GÉZA felet Bizonytalanság a gazdat csereit nyitrai malomérdekeltség tisztviselői között A malom ügyvezetését a Dunabank ipari osztályának hatáskörébe utalták NYITRA* — Napokkal ezelőtt feltűnés tkeltő hirben számolt be a napi sajtó arról, hogy az egykori nyitrai Árpád-gőzmalmot, a mai Nyitrai Malmok és Hántolómüvek részvénytársaságot, melyben a nyitraivánkai, trencséni, nagyszombati és verebélyi malom, valamint a nyitrai paprikamalom és az Ivánkái kendergyár is tartozik, egy agrárérdekeltség vásárolta meg. Amikor ez a hir megjelent, a tárgyalások még folyamatban voltak és a tulajdonképpeni vétel még nem történt meg. Azóta azonban a tárgyalásokat befejezték és sor került a szerződés megkötésére Is s. igy a Szlovákia gazdasági életében nagy szerepet játszó részvénytársaság tényleg gazdát cserélt. Mint ismeretes, a részvénytársaság részvényeinek többsége a magyarországi Back-család tulajdonát képezte. A nagyarányú üzleti tranzakció a be- avatatlanok előtt a meglepetés erejével hatott és különféle kombinációkra adott alkalmat. A nagyarányú üzleti vállalkozás méreteire jellemző, hogy egyedül a nyitrai malom évi kapacitása négyezer vagonra tehető, ami napi 14 vagon gabonaőrlést, a hántolóban pedig napi 5 vácion borsó, köles, illetve árpa feldolgozását jelenti. A nyitrai vasúti teherforgalom tekintélyes részét a malom biztosítja, melynek a vasúti állomáshoz külön iparvágánya van. A nyitrai malom több mint kétszáz állandó munkást és nagyszámú tisztviselőt foglalkoztat és mint a legnagyobb nyitrai iparvállalat a város legnagyobb adófizetője. A malom ügyvezetését az:uj konszern, melybe a Dunabank és a Tatra Banka is tartozik, a Dunabank ipari osztályának hatáskörébe utalják és élére — mint azt jelentettük, — a nagyszombati malom igazgatója került vezérigazgatói minőségben. A nyitrai malom eddigi vezetője Krausz Mihály, mint a társaság elnöke továbbra is Nyitrán marad. A tulajdonos- csere a tisztviselői karban érthető izgalmat váltott ki, mert ezidőszéririt nem lehet tudni, hogy a régi, bevált tisztviselők közül kik maradnak meg továbbra is a malom szolgálatában, illetve ha egyelőre nem is les? változás, mi fog történni velük a közeljövőben. Kétségtelen ugyanis, hogy az azonnali személyi változások a malom rendes ügymenetét károsan befolyásolhatnák, kérdés azonban, hogy fokozatosan nem lesznek-e majd olyan elbocsátások, mélyek hasonló esetben szokássá váltak, amikor is az uj érdekeltség a birtokába került vállalatnál saját embereit igyekszik elhelyezni. ' ' ’v . ■ ■ • A kárpátaljai városok tiltakoznak a Kárpátaljai Villaniosmüvek közgyűlési határozata ellen A városok terhére csökkenteni akarták az igazgatótanács taglétszámát, — amellyel a magántőke majoritását növelnék NAGYSZŐLLŐS. — (Tudósítónk jelentése.) A 30 millió korona részvénytőkével rendelkező Kárpátaljai Villamosmüvek Rt. igazgatótanácsa tudvalévőén tizenhét tagból áll. Ezek közül nyolc tag képviseli a nyilvános tőkét (és pedig 3 tag az államot, 2 Kárpátalja országrészt és 3 a kárpátaljai városokat),- kilenc tagr pedig a Cseh-Morva Kolben-Danek magánérdekeltséget. A Kárpátaljai Villamosmüvek közelmúltban tartott rendkívüli közgyűlésén a magántőke többsége határozatot hozott az igazgatótanács taglétszámának 17-ről 15-re való csökkentésére. (Mindkét érdekeltség képviseletét 1—1 taggal redukálnák.) ílymódon a kárpátaljai városok képviseletét érzékeny veszteség érné, mert százalékaránya a Kolhen-Danekékkel szemben határozottan romlana. A nyilvános tőke, amelyben a városok is bennfoglaltatnak,- eddig nyolc tagszámú képviselete révén 14,705.000 korona értékű részvénnyel 49.02 százalékban részesedett. A magánérdekeltségek viszont 15.295.000 koronás részvénnyel 50.98 százalékban részesedtek a vállalatban. A magánérdekeltség majoritása tehát eddig jelentéktelen volt és alig 0.98 százalékot tett ki. Amennyiben azonban az Igazgató-tanácstagok számát mindkét érdekeltség képviseletének egy- egy taggal való csökkentésével 15-re redukálják) amint azt a közgyűlés határozata kívánta, úgy a százalékarány a városok rovására jelentékenyen romlik, mert ez- esetben a magán- " érdekeltségi nyolctagú képviseletének részesedése 53*3 százalékra s ezzel majoritása 0.98 százalékról 3.3 százalékra növekedne* A kárpátaljai várósok — Ungvár, Munkács, Beregszász és Nagyszőllős —- a magánérdekeltség túlsúlyának messzemenően káros következményeket tulajdonit a fogyasztó közönség rovására s ezért a közmunkaügyi minisztériumhoz, — amely a közgyűlés határozatáról véglegesen dönteni hivatott, — kérvénnyel fordul, amelyben tiltáközik a városok képviseletének megrövidítése ellen. A városok azzal érvelnek, hogy nem lehet háttérbe szorítani azoknak a városoknak döntő szavát a villamosmüvek ügyeiben, melyek tulajdonképpen annak idején városi üzemeik megszüntetésével alapitói voltak - a Kárpátaljai Villamosmüveknek, ; Ez ügyben, mint biztos forrásból értesülünk, Ungvárott tárgyalások indultak meg a villamosvállalat és a városok képviselői között. (—) Uj csehszlovák jótékonycélu postabélyegek. A postaigazgatóság jelenti, hogy március 7-én a következő névértékű és szinti uj jótékonysági bélyegeket bocsát forgalomba: 1,600.000 drb zöldszinü 50 filléres, 1,400.000 drb vörösszinü 1 koronás és 260.000 drb fekete 2 koronás bélyeget. A két alacsonyabb névértékűnél a pótdij 50 fillér, a legmagasabb névértékűnél pedig 3 korona lesz a pótdij, de ezeket a kétkoronás bélyegeket csupán iveken fogják árusítani. A két alacsonyabb értékű bélyeget valamennyi postahivatal árusítja, mig az iveket csak az előjegyzők kapják, meg, Kárpátaljai sporthírek Minden eddiginél nagyobb mezőny Indul a magyar szövetség ungvári birkózó-versenyén. Alt János elnök is megjelenik a bajnoki viadalon. Vasárnap lesz Ungvárott az UAC rendezésében a Csehszlovákiai Magyar Birkózó-Szövetség országos bajnoki versenye az összes súlycsoportokban. Az egyéni számokon kívül megújulnak a küzdelmek a „Nagyivá.nyi Fekete Béla-vándordij”-éi't is, amelyet a legtöbb pontot elérő egyesület véd. A háromszoros védő KAC győzelmi sorozatát köny- nyen meghiúsíthatja a Kassai SC és a felfejlődött ungváriak: az UAC és UMTE. — A KAC Í8 birkózót nevezett, mig a ,KSG - 16 versenyzőjével megy Ungvárra. Rozsnyót ketten képviselik és remélhető a Pozsonyi TE legjobbjainak indulása is. A királyhelmecieken kívül az UMTE teljes együttesével vesz részt, 15 főből álló gárdával, mig a rendező egyesület színeiben harmincán fognak küzdeni. A vármegyeház nagytermében vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a bajnoki viadal. Mérlegelés ugyanott reggel 9-től 10 óráig. A Huszti SE uj tisztikara. A rendes évi közgyűlés eddig sohasem tapasztalt érdeklődés mellett folyt le. Egyhangú lelkesedéssel választották újra elnökké az egyesület alapítóját és mindenkori lelkét; dr. Buday Istvánt. Alelaökök lettek; Í akik február 20-ig megfelelőképpen bejelentették igényüket a postaigazgatásuál. A bélyegek úgy a bel-, mint a külforgalomban 1938. év végéig maradnak érvényben. A bélyegek a portózásnál csupán a névérték erejéig használhatók. (—) Gazdasági tanfolyam Nagycétényben. Hidaskürti tudósítónk jelenti: A Nyugatszlová- kiaí Gazdasági Egyesület a Pereden tartott tanfolyam befejezésével • a napokban kezdi meg a nagycétényi gazdasági tanfolyam előadásait- Eddig 50 hallgató jelentkezett. Az előadásokat ismét Tóth Béla nyugalmazott főintéző tartja. dr. Weisz Márton, Weinrauoh Sámuel és Maus- kopf László, aki a labdarugó-osztály intézői tisztségét is örömmel vállalta. Főtitkár: Székely Ferenc. Titkár: Zemkó., Pénztáros: Fiedler János. Ellenőr: Rusznyák Ferenc. A labdarugó-osztály vezetője: Laczkó Károly, aki régi kipróbált munkása egyesületének. Az uj erők bekapcsolódásától joggal várhat sokat a HSE. Mauskopf László indítványára egyhangúlag, közfelkiáltással örökös diszelnöknőnek választották meg dr. Buiday Ist- vánnét, aki példás múnkakedvvel és sokoldalú hozzáértéssel kamatoztatja tehetségét férje oldalán az egyesület javára társadalmi téren. Barátságos edzőmérkőzések lesznek vasárnap Kárpátalján. Ungvárott az ÜAC a CsSK-bal, Beregszászon a BFTC az UTKSC-bal mérkőzik. TÉLISPORT )( A stockholmi slugróversenyen Asbjőrn Rnud FlS-bajnok a norvég Myhra mögött a második helyen végzett. ^ • )( Kanada és Amerika revánsmérkőzése Münchenben gólnélküli eldöntetlen eredményt hozott. Mindkét csapatban a védelem tiint ki. )( Finnország györsköresolyázó-bajnokságát Ber- zins nyerte, aki áz összes számokban fölényesen győzött. )( A svájci Engelbergben ma kezdődik meg a si-világbajnoksági verseny. , A gazda öröme csak akkor teljes, Iha jó minőségű és dús termése van. - Ha földjét, rétjét, szőlőjét és kertjét gombaszögi szénsavas mésztrágyáv?' megmeszezi, ezáltal birtoka jövedelmet megnöveli és nyugodtan nézhet a jövő elé. Kívánatra árajánlatot küld a GOMBASZÖGI SZÉNSAVAS MÉSZTRÁGYAGYÁR IGAZGATÓSÁGA, CIZ-KŰPELE (Slovensko). Januárban erősen (sokként az ipari szénfogyasztás PRÁGA. — A statisztikai hivatal kimutatása szerint az ipari szénfogyasztás a köztársaságban januárban idényszerűen csökkent. A csökkenés azonban sokkal nagyobb mérvű volt,- mint 1937 januárjában. Mig decemberben 1.13 millió tonna szén fogyott (az előző évben 1 millió tonna), addig januárban csupán 1.01 millió tonna veit az ipari szénfogyasztás (ezelőző évben 0.95 millió). A múlt évi eredményekkel szemben való gyarapodás, amely decemberben még 13 százalékot tett ki, januárban 6.6 százalékra csökkent. Az ipari szénfogyaszíás csökkenése csaknem teljes egészében a vésés fémipar üzemkorlátozására vezethető vissza* mert hiszen ezek az iparágak a legnagyobb szénfogyasztók. Lényegesen emelkedett a munkanélküliek száma Komárom vidékén KOMÁROM. — A munkanélküliek dcl- szlovákiai statisztikája a komáromi járást illetően februárban feltűnő emelkedést mutat. Ennek oka, hogy a téli idénymunkák befejeződtek, de az építkezés is szünetel. A komáromi járás területén, Komáromot is beleértve, összesen 3819 munkanélkülit tartottak nyilván az elműt hónapban. Ebből Komáromra 1398 esik- Bogyón 60, Álsógelljéren 30, Felsőgelléren 15, Gsicsón, 29, Komárom füssön 27, Ekecsen 39, Apácasza- kállason 26, Ekelen 116, Gután 580 (csaknem százszázalékos emelkedéssel), Kamocsán 49, Kesizegfalván 14, Lakszakállason 150, Szilason 43, Turiszakállason 25, Örsujfalun 116, Nagy- megyeren 213. Izsapon 14, Nemesócsán 13ó, Tanyon 34, Csai'lóközaranyoson 185, Számon 420, Kolozsnémán 8, Nagykeszim 92 munkanélkülit tartanak nyilván. A járásból csak Megy eres község nem jelentett be munkanélkülit. (—■) A Rlmamurány! fokozza szlovákiai vasércbányászatát. A Rimamurányi Vasmüvek az abaujmegyei Luciabányán nagymértékben fokozzák eddigi vasérctermésüket. A jászómindszenti uj bányában, ahol igen gazdag vasár eleietekig bukkantak, újabban teljes kapacitással dolgoznák. Az itt kitermelt vasércet az ózdi vasgyárba expo: - tálják. A Rimamurányi keletszlovákiai telepein heti hat napot dolgoznak két váltásban. A vállalat a jelenlegi bányák környékén további próbafúrásokat végeztet, hogy a jövőre is biztosítsa yasérctermelésót. (—) Pozsonyi tanácskozások a kassai kiálB- tásróL A kassai kiállítási szövetkezet képviseletében Maxon Milán polgármester és Ros- tlapil építész, kiállítási igazgató, március 9-éiv három nagyfontosság.u tanácskozáson vesz részt Pozsonyban. A tanácskozások egyikén szó lesz Szlovákia országrész kiállításának részleteiről, a másik összejövetelen a pozsonyi sajtó képviselői vesznek részt, a harmadik megbeszélésen a köztársaság fővárosainak képviselői fognak tárgyalni a kassai kiállításon váló részvétel módozatairól. (—) A szlovákiai ágytollkereskedők szövetségbe tömörültek. Pozsonyból jelentik: A szlovákiai és kárpátaljai ágytollkereskedők a telikéreskedelem nehézségei és eddigi szervezetlenségük fölismerése nyomán pozsonyi székhellyel megalakitották a szlovákiai és kárpátaljai égytollkéreskedők szövetségét. Az uj szövetség elnöke Scheibner Sándor, főtitkára dr, Mayer Miksa. (—) Megjelent a „Szőlő, Bor, Gyümölcs" márciusi száma, A kitűnő szőlészeti, borászati és gyümölcsészeti sazkközlöny márciusi száma a napokban jelent meg gazdag tartalommal. A márciusi szám a szőlészet és borászat számos időszerű kérdéséről hoz beható szakcikkeket. (—) Az ungvári Kereskedelmi Csarnok tisztújító közgyűlése. Kárpátaljai szerkesztőségünk jelenti: Az ungvári Kereskedelmi Csarnok e napokban tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen a következő tisztikart választotóik meg: elnök Scháchter Lajos, társelnök Wolf Imre, titkár Keleti Béla, jegyző Blau Sándor, pénztáros Klein Béla, könyvtáros Katz Mór, segédkönyvtáros Jutkovics Lipót, ügyész dr. Reismann Henrik, háznagy Róth Sándor, ellenőr Mittelmann Mór. számvizsgáló bizottság: Brichta Fülöp, Stern Endre, Frisch Sándor és Fried Miklós. Szölö-oltványok I A mostani igényeknek legjobban megfelelő csemege és fajborok. Amerikai alany sima és gyökeres vesszők eladók. Ugyanott 70 hl. űjbor eladó. Kérjen árlapot GERÓ ISTVÁN szölŐtelepe, NYITRA-ZOBOR, Martiuská dől. ■- yi - . -rf.*. f ■- .-,**** -i-- -*■ - ü im ~ ~~ -• /JKÖZGAIDASÁG f