Prágai Magyar Hirlap, 1938. március (17. évfolyam, 49-75 / 4492-4518. szám)

1938-03-27 / 72. (4515.) szám

1938 március 27, vasárnap* ^RSGM-MAGtARHIRLAE^ 9 — A POZSONYI SZMKE AULIESL- BEN ÉS DQRNK APPELNBEN. A pozso­nyi SzMKE ma, vasárnap, március 27-én Aulieslben és Dornkappelnben tart ismeret- terjesztő előadást. Az auliesli előadás a Ma- jercsik-vendéglő nagytermében lesz és d. u. 4 órakor kezdődik. Az előadás műsora a következő: 1. Pajtás Vince: A magyarság eredete és első királya. 2. Hantos Ádám ma­gyar népdalokat énekel. 3. Blázsek József: Fertőző betegségek és az ember védekezése ellenük. 4. Csonka Ferenc: Petőfi Sándor költészete. (Szemelvényekkel.) 5. Hantos Ádám énekszáma. -— Dornkappelnben Pe­tőfi „János vitéz”-ét mutatja be a pozsonyi SzMKE Prohászka István képeivel. A kul- turházban d. u. 6 órakor kezdődő előadáson a „János vitéz”-t dr. Párkány Lajos olvassa föl, aki egyidejűleg a „János vitéz” történe­tét is ismertetni fogja. Kívüle dornkappelni helyi szereplők is közreműködnek. Belépés ingyenes. Elindultak Budapest felé az első zarándokcsoportok BUDAPEST* — Az Eucharisztikus Világ- kongresszus nagy közelségét bizonyítja, hogy a Világ legtávolabbi részéről már indulnak az első zarándokhajóik. Uj Zélandból már elindult egy hajó, Ausztráliából március 17-én és 23-án in­dultak zarándokésopartok. A következő csoport április 3-án indul. Az egyre szaporodó külföldi bejelentések sorában említést érdemel a mexi­kóiak értesítése, amely szerint onnan is lehet számítani mintegy 50 személyből álló zarándok- csoportra. Csiléből 40 tagú csoport részvételét jelentették be. közöttük 10 pap és 2 püspök. — ŐSKORI BARLANGOT FEDEZTEK FEL GÖMÖRBEN. Tudósítónk jelenti: Klein tornaijai lakos kőbányájában néhány nappal ez­előtt leomlott egy sziklafal. A kövek eltávolítása után a munkások három nagyobb nyílásra buk­kantak, amelyekről kiderült, hogy azok egy bar­lang bejáratai. A folyosók mintegy harminc mé­ternyire szabadok és azután agyagréteg torla­szolja el a további utat. A felfedezésről azonnal értesítették a keletszlovákiai múzeumot, amely dr. Medvecky barlangszakértőt küldte ki a lelet megvizsgálására. Úgy látszik, őskori barlangot fedeztek fel, amit abból következtetnek, hogy egy jegesmedve csontvázát találták az egyik fo­lyosóban. A barlang további szakszerű feltárá­sát az országos emlékvédő hivatal és a Csehszlo­vák Turistaklub végzi. — VEGETÁRIÁNUSOK LESZNEK A LEN- IYELORSZÁGI ZSIDÓK? Varsóból jelentik: Iárommillió lengyelországi zsidó azzal fenye- etőzilk, hogy amennyiben megtiltják Lengyel- országban a rituális állatlevágást, valamennyien ittérnek a vegetáriánus étkezésre. xx Ennél a rossz időjárásnál! Milyen gyakran miijük ezt a bosszantó kiszólást ezekben a Ba­bokban? Mit huzzunk föl? Egyszer olyan me­leg' van. mint a kánikulában, azután 'pedig egy- izerre megered az eső. Az átmeneti időben min- l-enesetre hordjon Bafa-eárcapőt. Megóvja cipő­ét, harisnyáját és az egészségét is. — DARABOKRA SZAGGATTA A VO­NAT. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefo­non: Ma reggel félkilenc órakor a Trencsénteplic nelletti vágapátfalvai vasúti átjárónál egy csend- Sr szétdarabolt holttestét találták meg. A holt- est egyes részei 200 méteres vonalon voltak el- zórva a vasúti sinek mellett. Mivel sem revol- ere, sem karabélya nem volt a csendőrnek, alószinünek tartják, hogy nem volt szolgálat­án. Vagy öngyilkosság, vagy véletlen szeren- sétlenség történhetett. A csendőr kilétét még Em sikerült megállapítani. xx Általános betegség, mely godot okoz az rvosoknak. Veszedelmes emelkedést mutat a p-radentósis görbéje, azé a foghusbetegsegé, mely aenthetetlenül a fogki'hulláaboz vezet. Ma már tudjuk, hogy a fogkő egyike ezen betegség helyi okainak. Annál fontosabb, hogy védekezzünk el­lene. Mindenkinek Kalodontlal kellene a fogát ápolnia, Csehszlovákia azon egyetlen fogpépjével, melyben milforicin-oleafc van, ami rendszeres hasz­nálat folytán kényelmesen és biztosan eltünteti ft fogkövet és megakadályozza újraképződését. Megakadt egy napra Prágában a gázszolgáltatás Eldugult az egyik fővezeték • 90.000 ház­tartás és 10.800 ipari üzem gáz nélkül PRÁGA. — A köztársaság fővárosának, gáz­szolgáltatásában tegnap súlyos zavar állt be. Ed­dig ki nem derített okból az egyik fővezeték eldugult. Délelőtt tíz órától egész estig Prágában szü­netelt a gáz-szolgáltatás, ami érezhető zavart okozott a város életében. Mintegy 90.000 háztartás és 10.800 kisebb-nagyobb iparvál­lalat maradt gáz nélkül. 5000 háztartás kizá­rólag gázra van berendezve, ezekben a házi­asszonyok tanácstalanok voltak, miután a lakásokban nincsen takaréktüzhdy. Nagy fennakadást okozott a gáz hiánya az au­tomata-biiffék, a tejivó-csarnokok, a vendéglők és kávéházak üzemében is. Sok prágai nyomda szedőgépe is gázra van berendezve, ezek kény­telenek voltak a lapjaik terjedelmét korlátozni. A cső-dugulás a Miclhle-városrészben lévő gáz­gyárban történt. A késő esti órákban ugyan újra megindult a gáz-szolgáltatás, a gáz nyomása azon­ban olyan gyenge volt, hogy a főváros 8000 gázlámpája csak éppen pislákolt, majd 11 óra felé el is aludt. Az automatikusan működő gyujtószerkezetet ezért ma Prága 8000 gázlámpájában egyenként kell újra. meggvujtani. A gáz-szolgáltatás körül beállott mizéria sok bosszúságot okozott a város lakóinak. Valódi kanadai ezüst-kékróka ^ már 120i - KMóI ^ WEISZ M„ aranydiplomával l»‘« kitüntetett szüesmester r“") BRftTISLnOft, Royko-passzázs \—­Rádióakkumalátorból származó kénsavval mérgezte meg gyermekét a kopcsány gazdatiszt? Exhumálták az egy év előtt gyanús körülmények között elhunyt Zabadal Libusát* ■ ■ ■ Nősek József tagad POZSONY. — (Szerkesztőségünktől.) Ma, szombaton reggel fél nyolc órakor három bíró­sági autó gördült ki a Kertész-uccai bírósági pa­lota udvarából. Az autókban dr. Kabina vizsgáló­bíró, Svoboda államügyész, dr. Krsek és dr. Srdinko bírósági orvosszakértők, Prohászka nyo­mozó csendőrőrmester és több csendőr ültek. Az autó a Szakolca melletti Kopcsány községbe ment, ahol az ottani evangélikus temetőben a délelőtti órákban exhumáltak egy sirt, amelyben a héthetes ko­rában elhunyt Zabadal Libusa* - Nősek József 27 éves pozsonyi vizsgálati fogoly gyanús kö­rülmények között egy évvel ezelőtt meghalt törvénytelen leánygyermeke feküdt. A gyanús kávé Mintegy két hónappal ezelőtt elsőnek adtunk róla hirt, hogy Kopcsányban letartóztatták Nő­sek József gazdasági adjunktust, aki a zunini ál­lami nagybirtokon teljesített szolgálatot. Nősek az érettségi előtt szerelmi viszonyt folytatott Zabadal Anna 24 éves kopcsányi földműves- leánnyal és a viszonynak következményeként született a kis Libusa, aki héthetes korában meg­fyszjeí&faz g MARGIT CRÉM -lól halt. Akkoriban a halottkém megvizsgálta ugyan a csecsemőt, de semmi gyanúsat nem talált és igy eltemették. Nősek később kényszerűségből feleségül vette a leányt és másik gyermekük is született, a kis Jarmila, aki ez év elején héthetes korában szintén gyanús körülmények között meghalt. Ennek a holttestét már felboncolták és a belső részekben a pozsonyi állatni vegyészeti laboratóriumban kénsav maradványait talál­ták. Az orvosi vélemények alapján Nőseket letartóz­tatták. A lakásán lefoglaltak egy ponyvaregényt, amelynek főhőse szintén kénsavval megmérgezi az egész családját. — FELMENTŐ ÍTÉLET EGY HAMISESKU- PERBEN. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefo­non: A kerületi biróság érdekes 'hamiseskü-ügyet tárgyalt. Grossmann Simon kereskedő följelentet­te Pinkó Vaszil, Pinkó Péter és Rakusz Iván világi lakosokat. Följelentésében azt állította, hogy Pinkó Vaszil tartozott neki ezer koronával, de a biróság elutasította keresetét, mert Pinkó Péter és Rakusz Iván megesküdött hamisan, hogy a pénzt már visszafizették. A kerületi bi­róság most másodszor foglalkozott ezzel az ügy­gyei és nem állapította meg a vádlottak bűnös­ségét s felmentő Ítéletet hozott. — LETARTÓZTATTAK EGY FIATAL­KORÚ AUTÓTOLVAJT. Kassai szerkesztő sé­günk jelenti telefonon: A rendőrség őrizetbe vett egy fiatalkorút, ment kiderült, hogy rendszeresen fosztogatta az autókat. Egyizfoen egy autót is el­lopott, de nem tudta messzire vezetni, mert nem értett a gépkocsivezetéshez. Ezért ezt az autót is kifosztotta, miég az üléspárnákat is magával vitte és az autót sorsára hagyta. Dr. Kabina vizsgálóbíró már többizben künn járt Kopcsányban és a helyszínen végzett nyo­mozást a megdöbbentő ügyben. Kihallgatta Za­badal Annát és ennek 67 éves édesanyját, Erzsé­betet, akik elmondották, hogy egyizben a kávét, amit reggelire adott nekik Nősek, odaadták négy macskának és mind elpusztul­tak tőle. A négy macska hulláját is kiásták és azokban az orvosszakértők foszfor maradványait talál­ták, Kiderült, hogy Kopcsány község elöljárósá­ga az egerek és patkányok irtására kiosztott a lakosság között foszfort tartalmazó patkány- mérget és ez került a Zabadal-család reggelijé­be. Ugyancsak lefoglaltak a lakásban egy gyer- mekingecskét, amelyet a kis Libusa visélt an­nakidején és az ingecske elöl egészen ki volt marva a kémsavtói. Lefoglalták továbbá Nősek rádiókészülékét, amelynek akkumulátorában kénsav is van. Az a gyanú, hogy második gyermeke megmérgezésére az akku­mulátorból szedett ki kénsavat a lelketlen apa, A feltevés szerint teában adta be a mérget cse­csemőjének, akitől szabadulni akart. Az asszo­nyok vallomása szerint egyizben a buktában is foszfor lehetett, mert szerintük a kalács „vi­lágító tt‘‘. Egy vagy két gyilkosság ? Nősek József, akit dr. Millió pozsonyi ügy­véd véd, tagadja a szörnyű vádakat. A mai ex­humáláshoz a vádlottat nem vitték 'ki, csak az ügyvédje utazott el a bizottsággal. Az exhu­mált Zabadal Láibusa belső részeit a bírósági bi­zottság a pozsonyi állami vegykisérleti labo­ratóriumba szállítja, ahol meg fogják vizsgálni, hogy azok tényleg kénsavat tartalmaznak-e. Nő­sek József ellen egyelőre egyrendbeli gyilkos­ság büntette dánén folyik' az eljárás és a mai exhumálás eredményétől függ, hogy má­sik gyilkosság bűntettével is megvádolja-e őt az államügyészség. A bírói bizottsággal fényképész iis kiutazott, aki a kopcsányi lakást és a bölcső mellett elhe­lyezett rádiókészüléket lefényképezte. Ha az idegek tombolnak, gyors és biztos a segítség. Foghúzás előtt és után, arcfájdalmaknál huzat következtében a Togal-tabletták biztos és gyors hatást hoznak. Több, mint 7000 orvos bizonyítja a Togal-tabletták elsőrangú fájda­lomcsillapító és gyógyító hatását. A végtagok és Ízületek fájdalmainál, úgyszintén meghű­lésnél és fejfájásnál a Togal nagyszerűen be­vált. Számos köszönőlevél érkezett a Tógáiról idült bajoknál, melyeknél más szer nem hasz­nált. * ( Ne ártson magának értéktelen szerekkel.. Az egészség érdekében éppen elég jó a lég-1 jobb szer. Tógáit minden gyógyszertárban kaphat. Ára 12.— Ke és 27.50 Kő. De csak Tógáit vegyen, mert nincsen Tógáit pótló szer. Kémeri Nagy Imre újabb bünieiése BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefonjelen- tése.) A büntető törvényszék ma tárgyalta Kémeri Nagy Imre ée Mózer Sándor joghallgatók bünpö- rét. A vádirat szerint október 6-án Kémeri és Mózes megtámadta a Szent István bajtársi egye­sület menetelő tagjait és két zászlóvivő kezéből kicsavarták a zászlót. Állítólag Kémeri zászló- gyalázó kijelentéseket tett. A törvényszék ma­gánvagyon elleni vétség és idegen ingóvagyon rongálása címén Kémeri Nagy Imrét háromhavi fogházra ítélte. Mózes Sándort felmentették a vád alól. Kémeri Nagy Imre fellebbezett.- NEM KERESŐ VAGY ÖREG IPA­ROSOK TÁMOGATÁSA. Ismeretes, hegy ia múlt hónap 25-én a szlovákiai országos képviselőtestület 200.000 koronás összeget szavazott meg az idei évre a munkanélküli iparosok támogatására. Mindazok az iparo­sok támogatásban részesülhetnek, akik 25 évig ipart űztek, vagy 50. életévüket betöl­tötték, vagy állandóan betegek, vagy nél­külözik az önálló keresetet, tehát megélhe­tésük nincsen biztosítva. A segélyt igény­be venni óhajtók bélyegmentes kérvényü­ket, amelyhez az állampolgársági vagy il­letőségi bizonyítványt, továbbá az ipariga­zolványt vagy annak hiteles másolatát kell mellékelni, junius 30-ig adják be az illeté­kes ipartársulatnál. — TŰZ PUSZTÍTOTT DARÁZSON. Nyitráról jelentik: A közeli Darázs községben az éjszaka tűz keletkezett Ligockv Livia gazdaságában, amely átterjedt a szomszédos Krajanec János- féle gazdaságra is. A tűzoltóság azonnal, kivo- diult. de a két lakóházat és a gazdasági épületeket már nem lőhetett megmenteni.- HALÁLOSVÉGÜ AUTÓSZEREN­CSÉTLENSÉG. Budapesti szerkesztősé­günk jelenti telefonon: Seeling Gyula pé­csi autófuvarozó pénteken két szerzetest szállított kocsiján. Lábatlan falu határában az <autót nekivezette egy fának. Az autó darabokra tört és a sofőr szörnyethalt. A két szerzetes súlyosan megsérült. xx Amint mindenki dicsér, annak Jól kell lenni! Ezért az Oetker-készitmények valamennyi sütemény és tészta kívánatos kellékei. A házi-1 asszonyok milliói hisználják a régbevált Backinjj sütőport, a kiadós Oetker-Vanillincukrot, az aro-J matikus főzőolaj-okat és a különféle Oetker-pud-jj dingokat. E készítmények jóságáért szavatol az| Oetker név és a világos-fej védjegy. Hogy házi-! asszonyainknak a munkát ne csak biztossá ésj könnyűvé, de változatossá is tegyék, az Oetker-* kísérleti konyhában állandóan uj recepteket1 próbálnak ki, amelyeket kívánságra a Dr. Oetker,1 A. cég, Briinn, háziasszonyainknak díjtalanul és í portómentesen szívesen elküld. * I Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen jó Gyula öcsém elhunyta alkalmával irántam tanúsított sokoldalú részvét­nyilatkozatokért, melyek akár írásban, akár egyéb formában történtek, fogadják ezúton há­lás köszönetemet. Fábián János, lahy — ZSERMETSZÖK A NAGYVÁSÁRON. Nagy­szőlősről jelentik: A napokban megtartott or­szágos vásáron özv. Vlasim Mibályné egresi gazd- asszony eladta tehenét és a kapott pénzt, falusi szokás szerint, zsebkendőjébe tette. A zsebkendőt ismeretlen zsebmetsző ellopta tőle. Vlasim Mi­hályné kára 500 korona. — Ugyanakkor Marinies Márta nagyszőllősi lakostól is elloptak 400 koro­nát. Marinies Márta állandóan kezében szoron­gatta a pénzt s a lopás akkor történt, amikor az orrát fújta. xx 100.000 Ke nyerőit keresik. Figyelmeztetjük a csehszlovák állami építési sorsjegyek tulajdono­sait arra, hogy a ki nem váltott nyeremények hi­vatalos jegyzéke szerint, melyet az államadóssá­gok igazgatósága adott ki Prágában, még mindig több millió Ke értékű építési sorsjegy-nyereményt nem váltottak ki. Hogy e sorsjegyek tulajdonosait tetemes veszteségektől megkíméljék, mely a nyeremények és jutalmak elévülése folytán követ­kezik e, — ezek ugyanis bizonyos idő múlva el­vesztik érvényüket. — sorsiegyellenőrzőközpontot alapítottunk, Prága II., Vencel-tér 60. sz. alatt., mely minden csehszlovák, valamint külföldi sors­jegyet az előző mind a 33 búzás alapján, 1922-től 1938-ig, vagyis 16 évre visszamenőleg teljesen ingyen ellenőriz és az esetleges nyereményeket valamelyik prágai bank utján azonnal kifizettet. Két hónapon belül már 214.435 csehszlovák és külföldi sorsjegyet ellenőrizett és a köztársaság területén 41.435 sorsjegy tulajdonost 13.236 nyere­ményről értesített, melyek több millió Ke. értéket jelentenek. Ezeket a nyereményeket már 3—10 ével ezelőtt kihúzták, s igy a nyerők kamatvesz­teségei, — mivel pár éven keresztül nem tudtak nyereményeikről — óriási összegre sza.porodtak. Az összes ki nem váltott nyereményekről, melye­ket több millió Ke értékben az utóbbi 16 évben, vagyis 1922-től 1938-ig kihúztak, kívánságra jegyzéket küldünk 6 Kc-ért, Küldje meg tehát azonnal sorsjegyei rendszámát és sorszámát a központnak, mivel nincs kizárva, hogy Ön is a szerencsés nyerők között szerepel. Cím: ...Los- fcontrollzeutrale, Dir. J. Svarc, Prag II., Yáclavskó nám. 60. SZEPLŐ w májfolt, arctisztátlan- ság elcsúfítja a leg- szebb arcot is. Gyorsan Ja megszabadul ezektől, ha a tudomány leg- Wújabb vívmányai sze­** űr nnt őszült CORAll-CRÉMET Vr^ i. használja. Száraz arc­ra zsírosat, zsíros \ 1 arcra száraz kré­V 1 f met. Egy tégely ára 11— Ki Nagyon szeplős arcra az erősebb Korall créme extrát használja. Ára 12‘— Kő. Fekete tégelyben. (Zsíros vagy száraz.) Készíti: VÖRÖSRÁK-patika, Bratislava, Mihály-kapu 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom