Prágai Magyar Hirlap, 1938. február (17. évfolyam, 25-48 / 4468-4491. szám)
1938-02-06 / 30. (4473.) szám
1938 február 6, vasárnap* 7 A prágai Szent Vid székesegyház kincstárában őrzik Szent István kardját Egy magyar régész érdekes megállapításai a nagyértékü történelmi ereklyéid! ■ A régészet teljesen alátámasztja a kincstári leltár megállapítását BUDAPEST, — (Budapesti szerkesztőségünktől.) Olvasóközönségünknek részletesen beszámoltunk arról a nagyszabású vállalkozásról, amelyben a magyar történettudomány áldozik a nemzet- és országalapdtó király, Szent István emlékének. Az emlékkönyvet, amely három kötetben március havában kerül a magyarság tízezreinek kezébe, dr. Serédi Jusztínián, Magyarország biboroshercegprimása szerkesztette és abban a magyar történetírás legjobbjai hordták össze mindazt a tudásanyagot, amely a szent királyra és korszakára, a XI. század első felére vonatkozik. Minden egyes tanulmány külön érték. Ezeknek a tanulmányoknak sorában a csehszlovákiai magyarságot különösen érdekli az a közlemény, amelyben dr. Fetíich Nándor, az európai nevű magyar régész, a népvándorláskori régészet kiváló művelője beszámol arról a kutatómunkájáról, amelyet az elmúlt év nyarán a biboros-herceg,prímás támogatásával, a Magyar Tudományos Akadémia meghúzásából Prágában végzett. E tanulmányútnak célja az volt, hogy régé' szed szempontból tisztázza a prágai Szent Vid székesegyház kincstárában őrzött és Szent Istvánnak tulajdonított kard nevezetes tudományos problémáját. Kaspar Károly, Prága biboros-érseke a legnagyobb előzékenységgel sietett a kutató magyar tudós segítségére, lehetővé tette azt, hogy a szent ereklyét a kincstárból kiemeljék és a káptalani irodába vigyék, ahol Fettidhnek módjában állott a kardot a legbehatóbb vizsgálat alá venni és különféle beállításban fényképfelvételeket készíteni róla. A magyar régész kutatómunkájába bevonta a híres prágai orosz régészeti intézetnek. a Kordákov-Institutnak őrét, dr. N. Tolit, aki éppen úgy, mint ő. európai nevű szaktekintélye a szarmata síkság népvándorláskorabeli sztyeppe-kulturájának. Dr. Toll ellenőrző megállapításai mindenben fedték azokat a tudományos eredményeket, amelyekre dr. Fettich jutott. Hogy került Is'ván kardja Prágába? Úgy hisszük, nagyon sokak előtt hat meglepetésszerüleg az a tény, hogy a prágai Szent Vid székesegyház kincstárában egy X., vagy XI. századbeli eredetű kardot őriznek, amelyet a kincstár leltára Szent István kardjának mond. Az 1354. évi leltárban még nem szerepel, de már az 1366. évi és az 1387. évi leltárban benne van ezzel a megjelöléssel: ..Gladius Sancti Stephani Regis Ungariae ...“ Világos ebből, hogy a kincstárba az 1354, és 1366, évek között jutott, amikor Magyarországon Nagy Lajos, Csehországban pedig a luxemburgi családból származó IV. Károly uralkodott. Két nagyszabású uralkodó a szomszédos államok trónján, akik országukat az anyagi és szellemi kultúra igen magas fokára emelték, hiszen Károlyihoz fűződik egyebek között a prágai egyetem és a Károly-hid, Nagy Lajoshoz a pécsi egyetem alapítása. Dr. Fettich vizsgálódásainak tárgya régészeti irányú volt és igy arra vonatkozólag, hogy Szent István kardja miképpen került a prágai székesegyház kincstárába, feleletet nem ad, csak megemlíti az egyes nézeteket. A kard úgy történeti, mint régészeti szempontból már legalább nyolcvan éve áll az érdeklődés központjában és igen nagy irodalom foglalkozik vele. így sokan foglalkoztak a felvetett kérdéssel is, anélkül, hogy a történettudomány ebben a tekintetben határozott, megállapodott feleletre jutott volna. Egyesek abból a tényből, hogy IV. Károly 1353-ban Nagy Lajostól kedveskedő ajándékul Szent Istvén-ereklyéket kapott, azt a következtetést vonják le, hogy valamivel később azután a kard is igy kerülhetett Csehországba. — Nagy Géza szerint azonban a kard már jóval előbb Csehországba jutott. Tudvalevő, hogy IV. Béla egyik leánya, Anna, Rasztiszláv macsői herceg özvegye leányához, II. Ottokár cseh király feleségéhez költözött Prágába és ekkor sok kincset vitt magával. A kincsek jegyzékében olvasunk egy kardról is. Nagy Géza szerint ez volt az a kard. amelyet aztán a Szent Vid-székesegyháznak ajándékozkat és mint István kardja szerepelt tovább. István vagy Vencel kardja ? A Szent. Vid-székesegyház leltára 1366-tól kezdve következetesen Szent István kardjának mondja a becses történelmi ereklyét és az 1791- es renoválás alkalmával, amikor a kardhoz modern bársonyhuzatos, ezüstveretü. tokot készítettek, annak torkolatveretére szintén azt a feliratot vésték: ,.S. Stephani (Reg. Ungar.) renov anno 1791.“ Már ez a következetesség is szerei elett valószerévé teszi, hogy itt tényleg István kardjáról van szó, vagy legalább is egy olyan kardról, amelyet a hagyomány a XIV. század derekán, amikor a kard a‘ Szent Vi'-székesegyház tulajdonába került, a magyarok szent királya kardjának tartott. Azt az időt csak három évszázad választotta el István korától, a hagyományt könnyen ellenőrizni lehetett és talán nem került volna első alkalommal olyan határozottsággal mint István kardja a kincstári leltárba, ha ebhez bármilyen kétség fűződött volna, vagy ha az legalább is nem magyarországi eredetű lett volna. így valószínűleg minden történeti alap nélkül való a cseh J. Schránil, prágai egyetemi tanár állítása, aki a cseh régészek közül most legújabban foglalkozott a karddal és azt állítja, hogy az nem Szent István kardja volt, nem is egységes történelmi emlék, hanem a pengéje a X. századból való és az feltétlenül Szent Vencel cseh király kardjának pengéje volt, míg a markolatgomb és ellenző, amely csontból való, későbbi utólagos szerelés. Schránil szerint Szent István kardja is visszakerült Magyarországra, amikor a többi királyi jelvényeket visszaküldték, Dr. Fettich — hangsúlyozzuk — nem históriai, hanem régészeti szempontból foglalkozik a karddal. Megállapításai sok újat és érdekeset tartalmaznak, az eddigi feltevésekkel merőben ellenkezőket is. Nagy érdeme elsősorban, hogy tökéletesen meghatározza művészettörténeti jelentőségét, helyét és ezzel korát is és valószínűsíti, hogy a kard valóban Szent István kardja volt. Természetesen a kérdést véglegesen ő sem oldotta meg ebben az értekezésében, mert mint befejező szavaiban mondja, még sok régészeti és történelmi vizsgálatra van szükség. A kilencszázéves kard, amely most méltán kerül az egyetemes magyarság kegyeletes érdeklődésébe, ott nyugszik tehát a Szent Vid-székescgyház kincsei között. Mai teljes hosszúsága 75 centiméter, pengéjének hossza 60.2 centiméter, markolatgombjának magassága 4.2, szélessége 6.2. vastagsága 2 centiméter, a markolat hossza 7.2 centiméter, az ellenző magassága 4.1, hosszúsága 9.5 vastagsága 2.1 centiméter. A penge- és markolatvas egy darabból készült. A vas anyaga kiváló készítmény. A penge sem rozsdásnak, sem rozsdamentesnek nem mondható, csak jelentéktelen okszidációs nyomok vannak rajta. Két lapjának szimmetriatengelyében még ma is látható a vércsatoma és a vércsatorna felső részén mind a két oldalon felirat van. A pengét megfelelő világításba helyezve meglehetős, de nem teljes határozottsággal fel lehet ismerni az Ulfberth név szokásos Írásmódját. A penge kétségtelenül olyan volt, mint a ro-awwuwrBW mi mwMtwmmwmmmmmmmmu kon viking-kardok pengéje szokott lenni. Kétélű, mint a viking-kardoké általában. Mai megkisebbedett alakja a tisztogatások eredménye. A markolatvasat, vagyis tövist most drótfonatokkal körülvett faboritás takarja. Csupán a markolatvas felső vége látszik ki a csontgomb tetején. A faboritás hasábalaku, kétségtelenül újkori pótlás a körülcsavart vas- és sárgarézfonattal együtt. Ennek a restaurálásnak, amely 1791-ben történt, emlékét őrzi a fahüvely is, amelyről már szólottunk. A markolatgomb és ellenző csontból készült, Fettichre elefántcsont benyomását tette. Mindkét alkatrészt egy-egy darab csontból farag ák. A markolatgomb egy hármas tagozásu felső és ez alatt egy széles tagból áll, ezt a széles tagot — lefelé néző alján kívül — egész felületén faragván yos minta borítja. Az elikmzőneik fölfelé néző részé diszitetlen, két oldallapjának felületét díszítmény borítja. Használati kard és nem diszkard volt Az eddigi irodalomban elterjedt az a nézet, bog.y a Szent István-kard királyi jelvény — insignum — és igy diszkard volt. Dr. Fettich nagyon egyszerű és logikus érveléssel megállapítja, hogy ez a nézet tarthatatlan. A csontrészek kopásainak nagy jelentősége Bratislaval Szőlő művesek Borpinceegyesülete r. t. Borozók: Bratislava, Ferenciek tere 7. Lörinckapu J 9 Prága, Járna 6 Elsőrendű minőségi borok kimérése. Meleg konyha. El van a kard rendeltetésének megállapitásában. Ezek a kopások nem tisztogatások eredményei, hanem a használat következtében keletkeztek. A markolatgomb sokkal kopottabb, mint az ellenző, Mintázatai annyira lekoptak, hogy azok jellegére a legcsekélyebb következtetést sem lehet vonni. A megmaradt csekély nyomokból sem állati, sem növényi, sem geometrikus mintázatokra nem lehet ráismerni Eddig nem vették észre, hogy a kopások felülről érték a markoLatgombot, a minták felső részei koptak le leghamarabb s csak az alsó mélyedések maradtak meg, Az ellenzőn látható ugyancsak erős kopások megfelelnek a markolat-gomb kopásainak. Ebből megállapítható, hogy a kardot hosszú ideig, legalább is több évtizeden át viselték, állandóan használták. A kopások c viselés következtében a rajta nyugvó kéztől eredtek. Csakis az ilyen viselés mellett állhat elő az ellenzőnek és a gombnak felülről jövő egyöntetű kopása. Ez a,z egyszerű tény megdönti az összes íróknak a véleményét, hogy a kard nem használati, hanem diszkard volt. Ha Szent István koronázási jelvénye lett volna — ahogy Nagy Géza állítja, — valószínűtlen, hogy akár ő, akár utódai huzamosabban viselték volna. Az Árpád-kor összes koronázási s más ünnepélyes alkalmai nem lettek volna elegendők ahhoz, hogy a csontrészek annyira lekopjanak, különben-is a fölfelé tartás következtében más irányú kopások jelentkeztek volna. A kútfők Szent Istvánnal kapcsolatban az insigniumok között kardot nem is említenek. Ellenben a székesegyház leltára világosan megmondja: Gladius •— tehát kard, mert a gladius szószerint használati kardot jelent. Abból a körülményből, hogy a kard túl díszes volt ahhoz, hegy használati kardul viselték volna. Fettich szerint, nem lehet következtetést levenni, mert ennél díszesebb kardok is szerepeltek használati kard gyanánt. Korhatározó művészettörténeti megállapítások A tanulmány bővebb és művészettörténeti szempontból jelentős részeit azok a vizsgálatok teszik, amelyeket dr. Fettich a csontrészek elkopott mintázatai alapján végez. Valóságos tudományos detektiv-munikálat ez, amelyben a tudós vonalak hajmásából, elhelyezkedéséből következtet, összehasonlításokat tesz az Európában eddig feltárt viking-ka rdokkal és végeredményben korhatározó megállapításokra jut. Egy újságcikknek nem az a célja, hogy ezt a laikusnak is kétségtelenül érdekes, de kimerítő beszámolót meglő vánó nyomozó munkát minden részletében feltárja. Csak a lényegre mutathatunk rá. Eszerint a markolatgomb megmaradt részei a legcsekélyebb támpontot sem szolgáltatják a minta rekonstruálásához. Csak feltehető, hogy a markolat díszítése azonos lehetett az ellenzőével. Az ellenző két oldalát lényegiében azonos mintázat díszíti. Fettich beható vizsgálat után megállapította, hogy a mintázat alapja egy központi csomóból legyezőszerüleg kiinduló palmettakompozidó, amely azonban nem növényi palmettát ábárzol, hanem fantasztikus állati testrészekből áll. Az északgermán állatornamenitikának sok évszázados fejlődése áll e bonyolult, számunkra szinte érthetetlen fejmélküli állatcsoportja mögött. A palmetta-kompozidó alapmotívuma egy profilban ábrázolt szimmetrikus állatpár. Az erősen előre tartott lábak kuporgó testtartásra mutatnak. Ezt az állatpárt keresztül-kasul fonják különböző szalagfonatok, A viking kor művészetét Keleteurópa felől két áramlat érte. Az egyik 800 körül, — amikor a normán vikingek a skandináv félszigetről megkezdték kalózkodó útjaikat a kontinens minden részébe. Ekkor a már elpusztult avar birodalom nyugati részeivel — a Duna-medence kivételével — is érintkezésbe jutottak és megismerték az avat kultúrát. A másik a kilencedik század második felében indult meg s a tizedik század második felében már az egész skandináv világ művészetében éreztette erős hatását. A honfoglaló magyarság áll ennek az áramlatnak a hátterében. A virágzó arab művészet barbár tolmácsoíója volt a levédiai magyarság művészete. A keleti motívumok s művészeti elemek feltűnő gyorsan ültetődnek át a skandináv népek ízlésének megfelelő absztrakt stílusba. így kerültek a prágai kardra is a bemutatott diszilő elemek, még pedig — amint azt Fettich értékes művészettörténeti összehasonlítások alapján megállapítja — a tizedik század utolsó évtizedei-A f^l A ^\|k|C krém és szappan garantáltan ártalmatlan és a legjobb fX 8 fX ■ J Ili p arcápoló szer. mely már egy tégely használata után eltünteti a szeplőket, rnájfoltokat, pattanásokat és megfiatalítja, feKiditi az arcot.. A bársonyos, puha arcbőr titka a friss ARIADNE krém és szappan. — Gyárt ja és postán naponta friss szállítmányokat küld: Ph. Wr. Vasskó Gyula - gyógyszerész — ARIADNE chemiai és koz metikai laboratóriuma, PreSov, Masarykova ul. 81, Telefon 230. Postacsekkkorit1 száma; Praha 82.156. — Kérje minden gyógyszertárban és drogériában I I ben, mondjuk — István gyermekkorának idején, A kard külseje elárulja, hogy akár megrendelésre készült, akár kiválasztás utján vásárolták vagy ajándék utján került tulajdonosához, fejedelmi személyt illetett meg, A fejedelmi személyeik használatára ugyanis nem tetszetős apigon-munkák, hanem mesterművek szolgáltak, a prágai kard pedig ilyen mestermunka. Vájjon Szent István számára milyen kard lehetett a legkedvesebb? Olyan, amelyik a germán udvari körök ízlésének megfelelt, hiszen ezekkel a körökkel István rokonságban és állandó kapcsolatban volt. A pusztai lovasnomád fegyverrel, a könnyű, egyélű szablyával szemben ez a kétélű, nehéz normán kard képviselte az újszerű fegyvernemet és az ujczerü taktikát is. Ez volt a modern fegyver. Norman kardok a Danavölgyében J. Schránil elvitatja még a lehetőségét is annak, hogy a prágai kard Szent Istváné lett légyen. Azt Írja, hogy a magyarság jellegzetes fegyvere a szablya volt, az egyélű kard. a kétélű, nyugati kard idegemszerü s való:zinütlen, hogy egy lovas nemzetnek a feje ilyen idegenszerű, kétélű kardot viselt volna. Nem veszi tekintetbe, hogy ma már számos lelet bizonyítja, hogy a X—XI. századbeli magyarság körében nem volt idegen a viking-kard. Maga Fettich legutóbb 21 ilyen kardot hozott napfényre. Napról-napra szaporodnak az ilyen leletek. Fettich a nevezetesebbeket felsorolja és közöttük emlékezik meg az AJapy Gyula által feltárt nevezetes marcelházai leletről, amelyben normán kard, kengyelvas és zablya volt cs Alapy szerint kétségtelenül lókoponyás sírból származott. Hogy hol (készült Szent István kardja, azt ma még nem lehet megállapítani. Az Ulfberht-név és a csontrészeik alapján azonban annyi bizonyos, hogy valamelyik északgermán művelődési központban. A penge másünnen került elő, mint a csontszerelése. Hogy a pengén az lilfberhtnév szerepelt, ez nem azt mondja, mintha a híres mester kezemunkája lett volna, mert jó két évszázadon át ezzel a jelzéssel látták él a finom pengéiket. A név tehát annyit jelentett, mint jóminőségü penge. A csontrészeik eredeti mesterművek . . . A művészettörténeti következtetések még nem teszik bizonyossá, de szerfölött valószinüsitik. hogy az a kard, amely közel 600 éve a Szent Vid székesegyház kincstárában van és amelyet hat évszázadon át Szent István kardjának tartottak, kilenc évszázaddal ezelőtt valóban a szent magyar király oldalát cke«itette. A.—».
