Prágai Magyar Hirlap, 1938. február (17. évfolyam, 25-48 / 4468-4491. szám)

1938-02-01 / 25. (4468.) szám

1938 február 1, kedd. 3 BODZA ÉS A MAGYAROK PRAGA. — A hatvanéves míniszterelnö­­!köt az egész kormánysajtó úgyszólván párt­különbség nélkül ünnepli: érthető, hiszen ma a széthangoít kormánytöbbségnek úgy­szólván egyetlen pártközi vagy pártok fö­lött álló tényezője Hodza, az egyetlen szi­lárd pont, mert csak ő képes összetartani a széthúzó jobb- és baloldalt. De ez a vi­szonylagos pártonkivüliség egyúttal azt is jelenti, hogy amennyire közel áll a balol­dalhoz, ugyanannyival távolabb jutott a sa­ját pártjától s úgyszólván csak az agrárpárt szlovák szárnya, egy, körülbelül a cseh nemzeti egyesülés pártjának megfelelő ere­jű kisebb csoport az, amely mellette tűzön­­vizen keresztül kitartana. Valóban nagy politikai művésznek kell annak lennie, aki egy ilyen kis táborral a háta mögött s ilyen tarka kormánytöbbség élén huzamo­sabb ideig tudja tartani magát. Hodza va­lóban az összes eddigi miniszterelnökök kö­zül — akik mind csehek voltak — a legsi­mább, legravaszabb, legügyesebb bűvész­­politikus, tüneményes varázsló, <— megér­demli a csehszlovák közvélemény elismeré­sét. Különösen a csehekét. Mert a szlovák­ság körében is kisebbségben van táborával, de mint az első szlovák miniszterelnök, az egész szlovákság reprezentánsaként szere­pel s nagy érdeme Prága szempontjából, hogy a csehszlovák nemzetazonosság és kölcsönösség fogalmát százszázalékosan a cseh értelmezés szerint juttatja érvényre. Hodía mindenesetre a legnagyobb cseh­szlovák hazafiak közé tartozik, Benes után ő-következik nemcsak rangsor, de képesség szerint is, de éppen ezért a szlovák autonó­misták azt mondják róla. hogy eltávolodott a nacionalista szlovák ideológiától. Az már a szintetisták sorsa, hogy ugyanakkor a cseh politikusok, bár tisztelik és nagyra­­becsülik, mégsem tudnak maradéknélküli bizalommal hozzámelegedni az ő politikájuk szlovák interpretátorához, tán csodálják, ámde nem rajonganak érte. Hodza két nem­zetet szintetizál, két nemzetet igyekszik eggyé olvasztani s szintézisének történelmi­leg merész hidján ott lebeg a két nemzet között magas és hűvös messzeségben. A csehszlovákizmus magyar szócsövei természetesen rámutatnak arra is, hogy Hodza a magyarság életében is fontos té­nyező. Nem feledkeznek meg arról, hogy a csehszlovák nacionalizmus eme vezéralakját egyúttal a magyar érdekek legjobb képvise­lőjének, a magyar kisebbség atyjának, csak­nem magyar nacionalistának tüntessék föl, aki jobban szivén viseli a magyarság jogait és óhajait, mint Szüllő, Jaross, Esterházy együttvéve. Mi Hodzsát sokkal jobban is­merjük és sokkal többre tartjuk, semhogy föltételezhetnek róla, hogy az ilyen erőlte­tett dicshimnuszkisiklások hamis hangja ne sértené a fülét. Hodza valóban szépen szó­nokol magyarul, de éppen ilyen szépen tud magyarul szónokolni, ha kell, Dérer Iván is, Ivanka Milán is, sőt éppen olyan szépen be­szélnek magyarul a magyar szó ellen annyi­ra küzdő Slovenská Liga vezérei is: Bella Metód elnök, Juriga Nándor ügyvezető al­­elnök vagy Granatier Antal, a csehszlovák nemzeti tanács titkára is — ha a csehszlovák nemzeti érdek kívánja. S Hodza legalább is olyan jó csehszlovák hazafi, mint a fölsorolt szlovák hazafiak s politikája éppen olyan ,,magyar”, mint ezeké. Az ő politikája min­denkor csehszlovák szempontú politika volt, a magyar politikája is csehszlovák szempon­tú. A magyarság a csehszlovák politikusnak kijáró megbecsüléssel kénytelen elismerni, hogy Hodza tizenkilencesztendei forradalom utáni pályája alatt sok olyat alkotott a cseh­szlovák gazdaság és kultúra számára, amit a csehszlovákok valóban hálával emleget­hetnek, de nem mondhatja el — még az úgy­nevezett aktivista magyarok sem mondják —, hogy ezek az alkotások a magyarság anyagi és szellemi birtokállományát gyara­pították volna. Az ő nevéhez, mint földművelésügyi mi­niszteréhez fűződik az államfordulat utáni évek forradalmi méretű nagy alkotása; a földreform, amelyről még a magyar aktivis­ták sem merik mondani, hogy a magyar­ságra aktív mérleggel zárult volna, mert 130 ezer katasztrális holdat foglaltak le a magyar nagybirtokosok kezéből és ennek csak a húsz százalékát osztották ki magyar földigénylőknek. Hodza legnagyobb alkotá­sának történeti eredménye az, hogy a dél­szlovákiai és kárpátaljai szinmagyar vidé­ken 73 telepesfalu, illetve telepestanya lé­tesült és ezek szlovák iskoláikkal megbon­tották a magyarlakta terület addigi magyar jellegét. Hogy földművelésügyi miniszter korában maga Hodza is mennyire meg volt győződve a földreform nemzeti jelentőségé­ről, bizonyítja az a szálló igéje, hogy „a Csallóközben 15 év múlva nem lesz ma­gyar kérdés.” Ugyancsak Hodza nevéhez fűződik egy másik nagy reformtörekvés, amely a magyar terület jellegét lényegesen befolyásolta: az ő iskolaügyi minisztersége korában indult meg a Slovenská Liga úgy­nevezett szlovák kisebbségi iskoláinak tö­meges benyomulása a magyar községekbe. ,,Aktivistákénak kellene lennünk, hogy erre a mérlegre azt mondhassuk, hogy ak­tív. Igen, aktív, de a csehszlovák naciona­lizmus szempontjából. Mikor ért Hodfa ünnepe alkalmából <3- szintén megmondjuk, nem hallgathatjuk el, hogy ugyanakkor valamennyi kormányelnök közül Hódiétól vártuk e nagy vesztesé­gek jóvátételének megkezdését. Nemcsak azért, mert Hodza elvégre mégis Szlovákia fia, ha­nem azért is, mert reméltük, hogy az áEamfor­­dulat utáni évek győzelmi mámora után elkö­vetkezik a hidegebb számvetések ideje s szá­molni kell majd a magyarság történelmi erejé­vel, az együttélés szükségével, s hogy ebből le­vonják a megfelelő történelmi konzekvenciákat. Reméltük, hogy megértik, hogy a csehszlovák nemzetnek nem érdeke a magyarság gyengülé­se, hanem ellenkezőleg a békés egymás mellett való élést parancsolja a történelmi szükség. S Hodfa, mintha kezdte volna ezt megérteni, — egyelőre külpolitikai jelentőségében. S ezzel egy­idejűleg befelé is kezdett megnyugtatóbb Ígére­teket tenni, amelyek legalább részbeni jóvátétel­lel kecsegtettek. Iskolaügyi miniszteri ténykedé­sének végén megígérte az iskolaügyi önkormány­zatot. Sajnos, máig nincs belőle semmi. Minisz­terelnöki minőségében első ígérete volt, hogy megalkotja az állampolgársági törvényt s toll­vonással biztosítja a magyar nyelvjogok érvé­nyesülését a közigazgatásban és az állami üze­meknél. Sajnos, az állampolgársági törvény kü­lönféle bukdácsolások mellett egyre késik. A tollvonás is. Február 18-a után Hodza kijelen­tette, hogy a nemzetiségi kulcs szerint való ré­szesedés minden közjóban a magyarokat is meg­illeti, sőt a magyarok még többet kell, hogy kapjanak, mint a németek, mert nagyobb mel­lőzésben részesültek. Sajnos, a magyar kvóta ja­vulását sem látjuk eddig. A hatvanéves Hodza bizonyára megelégedet­ten tekint vissza küzdelmekben és sikerekben gazdag életpályájára. Szeretnök, ha észrevenné, hogy életművében van egy hézag, hogy az itteni magyarsággal szemben nagy történelmi adóssá­gai vannak, amelyek az ő jóvátételére várnak. S ha Középeurópát hirdet, gondoljon ránk, csehszlovákiai magyarokra is, mi is Középeuró­­pa fiai vagyunk. S gondoljon arra, hogy a tör­ténelmi szerep az önző nacionalizmuson túlhala­dó magasabb etikai feladatokra is kötelez. Sze­­retnők, ha belátná, hogy amig az itteni magyar­sággal szemben való történelmi adósságai nin­csenek leróva, addig nehezen mondhatja magát egy szebb, jobb Közép-Európa előharcosánaik. Géni gondjai Napirenden a népszövetség reformja Kína, Alexandrette és a 16. paragrafus - Bukás előtt a Kína megsegítésére vonatkozó négyhatalmi terv - Wellington Kco nem akar üres kézzel távozni Genfből GENF. — A népszövetségi tanács ma délután hat órára összeült és az alexandret­­tei kérdésről tanácskozott. Amennyiben az esti órákig a kinai javaslatra vonatkozóan megérkezik az érdekelt kormányok válasza, úgy esetleg még ma megkezdik a Kina-kér­­dés tárgyalását is. Erre azonban úgyszól­ván semmi valószínűség nincs, úgy hogy legkorábban holnap kerülhet sor a kérdés letárgyalására. Pesszimizmus a kinai kérdésben Genfi politikai körökben a Kina megse­gítésére vonatkozó négyhatalmi terv sorsát pesszimisztikusan Ítélik meg. Amennyiben a terv egyáltalában keresztülvitelre kerül, úgy jelentékeny módosításoknak lesz alá­vetve és eredeti formájában, vagyis a Ja­pán ellen alkalmazott szigorú gazdasági és pénzügyi szankciókkal, semmiesetre sem kerül megvalósításra. Egyelőre majdnem biztosra veszik genfi körökben a terv bu­kását még abban az esetben is, ha a nép­­szövetség tanácsa foglalkozna is vele. Két­ségtelen, hogy az Egyesüld Államok és Franciaország vonakodása jelentősen hoz­zá'árult ahhoz, hogy a tervet nem lehetett a kezdeti stádiumnál tovább fejleszteni. Eh­hez hozzájárul újabban Anglia, Franciaor­szág, sőt a szovjet magatartása is, ameny­­nyiben ezek a nagyhatalmak az Egyesült Államok álláspontjához akarnak igazodni. A kezdeményezés ebben a pillanatban tehát Washington kezében van, már pedig Wa­shington egyelőre nem hajlandó semleges­­ségi politikájával határozott formában sza­kítani. Az eredeti terv az volt, hogy An­glia a többi három nagyhatalom nevébep javaslatot fog előterjeszteni Kina megsegí­tésére vonatkozóan. Ezzel szemben francia és angol politikai körökben hangoztatják, hogy közös demarsra egyelőre nincs kilá­tás. Valószínű, hogy Kina közvetlenül fogja kérni Washington támogatását. A kinai delegáció körében még mindig optimisztikusan ítélik meg a helyzetet és bíznak abban, hogy Washingtont sikerülni fog a merev semlegesség álláspontjától el­téríteni és bizonyos támogatást szerezni tőle Kina számára. A kínaiak kijelentették, hogy semmi szin alatt sem akarják üres kézzel elhagyni Genfet. A francia javaslat­ra vonatkozóan, (hogy tudniillik Kina for­duljon közvetlenül Washingtonhoz), még nem érkezett Hankauból utasítás, ezért Wellington Koo lépéseket fog tenni, hogy a kínai kérdés csak kedden kerüljön a ta­nács elé. Ezalatt az idő alatt a kínaiak Frndaországra és Angliára igyekeznek olyan nyomást gyakorolni, hogy szankciós követeléseikkel kapcsolaton pozitív biztosí­tékot kapjanak az angol és a francia kor­mánytól. Ülésezik a 23-as bizottság Délelőtt 10 óra 30 perckor összeült a huszon­­nyolcas bizottság, amely a népszövetség reform­járól tárgyalt A bizottságot Burgouin belga ki­küldött vezeti. Elsőnek Unden svéd kiküldött szólalt fel, aki beszédében a népszövetségi egyezmény egyetemessége és az eddig folyta­tott népszövetségi gyakorlat ellen foglalt állást és a szankciók alkalmazásával az úgynevezett fakultatív módszer alapjára helyezkedett. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a népszövetség valamennyi tagállama maga dönthet afelől, hogy csa'lakozik-e a szankciókhoz vagy sem. A svéd kiküldött beszéde rendkívül mérsékelt hangú volt és igen jó benyomást keltett a bizottság tagjaiban. Utána Gorge svájci kiküldött szó­lalt fel, aki meggyőző beszédben mutatott rá ar­ra, hogy Svájc miért ragaszkodik az úgynevezett semlegességi állásponthoz. A svájci közvélemény követeli, hogy a népszövetség határozott állást foglaljon minden olyan kérdésben, amelynél a népszövetségi gyakorlat és elmélet nem egészen fedi egymást. Ebből a szempontból éles kritika tárgyává tette a népszövetségi egyezmény 16. pontját. Beszédéiből azonban kétségtelenül kide­rül, hogy Svájc feltétlenül hü marad a népszö­vetséghez, A francia álláspont Franciaország álláspontját Paul Bcmcour, az Megalakult a spanyol nemzeti kormány SALAMANCA. — Január 30-án Franco tábornok rendeletét adott ki, amellyel (öloszlatta az állambixott­­ságot és elrendelte a rendes kormány megalakítását. A nemzed spanyol kormány a kővetkező miniszté­riumokból állt miniszterelnökség, külügyminisztérium, igazságügyminisztérium, nemzetvédelem, közrend, bel­­ügy, pénzügy, ipar és kereskedelem, mezőgazdaság, népnevelés és közmunkaügyi minisztérium. Az egyes miniszterek neveit még nem hozták hivatalosan nyil­vánosságra. A rendeletben Franco tábornok hivat­kozik arra, hogy a nemzeti Spanyolországot eddig az úgynevezett technikai állambizottság vezette, amely azonban alakulásának pillanatától kezdve magán vi­selte az ideiglenesség jegyét, most azonban elérkezett a pillanat, hogy a normális államigazgatás érdekében a régi minisztériumokat fölállítsák és a miniszteri tárcákat betöltsék. A United Press értesülése szerint a nemzeti spanyol kormány kinevezése még a mai nap folyamán meg­történik. t, / állandó népszövetségi megbízott képviseli a hu­­szonnyolcas bizottságiban. Paul Boncour a nép­­szövetségi reformról a La Tribüné des Nations cimü lap utolsó számában feltünéstjkeltő cikket irt „Intelem a népszövetségi egyezmény refor­mátoraihoz” címmel. Paul Boncour cikkében rá­mutat arra, hogy a sok oldalról bírált tizenhato­dik paragrafus jelenlegi formájában legalább megadja a lehetőségét annak, hogy közös és egységes akciót indítsanak a támadó ellen. Sze­rinte a tizenhatodik paragrafus fölött megindított vita komoly veszélyt rejt magában és ezért Franciaország ezt a vitát semmiképpen sem he­lyeselheti. A francia lapok egyébként neheztel­nek Bcck külügyminiszterre, amiért ő is a tizen­hatodik paragrafus kritikusai közé csatlakozott és emlékeztetnek arra, hogy a francia-lengyel szövetség is ennek a paragrafusnak alapján áll. Delbos külügyminiszter Genfből Parisba ér­kezett és átvette hivatalának vezetését. Francia­­ország népszövetségi küldöttségét Francois de Tessan államtitkár és Paul Boncour vezeti. A római blokk államai és a népszövetség GENF. — A huszonnyolcas bizottság ülésén fölszólalt Rudgers holland kiküldött is, aki elvben csatlakozott Undel svéd ki­küldött álláspontjához. Kétségtelen — mon­dotta, — hogy az eredeti népszövetségi egyezmény súlyos válságon megy keresz­tül, ez a válság azonban szerinte könnyen átvészelhető lesz. A holland kormány min­dent el fog követni, hogy a válság megol­dódjék, de kikerülhetetlennek tartja a nép­­szövetségi egyezmény reformját. Á délelőtti ülésén felszólalt Rudggers holland kiküldött beszélt, aki kijelentette, hogy a huszonnyol­cas bizottság vitájában Ausztria nem kíván résztvenni. A délutáni ülés négy órakor kezdődött Komarnicki lengyel szónok beszédével. Len­gyelország — mint ismeretes — ugyancsak a tizenhatodik paragrafus ellen és a népszö­vetségi egyezmény reformja mellett foglal állást. Ennek ellenére nagyjában kedvezőb­ben alakul a huszonnyolcas bizottság ta­nácskozása, mint a Genfben elterjedt hirek alapján várni lehetett. Biztató jelnek tekin­tik elsősorban azt, hogy az úgynevezett Oszló-csoport nem tett kollektív nyilatkoza­tot, hanem az egyes kiküldöttek külön is­mertetik kormánytik álláspontját. Az oszt­rák kiküldött nyilatkozata is kedvező fogad­tatásban részesül és általános a vélemény, hogy az Olaszország kilépésével kapcsolatos népszövetségi válság nagyjában máris meg­oldottnak tekinthető. Népszövetségi véle­mény szerint az osztrák kiküldött magatar­tása megerősítette azt a budapesti konferen­cia után elterjedt hirt, hogy a római blokk államainak viszonya a népszövetséggel szemben Olaszország kilépése következté­ben sem szenved változást,

Next

/
Oldalképek
Tartalom