Prágai Magyar Hirlap, 1938. február (17. évfolyam, 25-48 / 4468-4491. szám)
1938-02-18 / 40. (4483.) szám
rPI^GM-MAfitARHlRLA© 1938 február 18, péntek. Oroszország háborúra készül Románia ellen? „jftyyw ilitófesséf" Irta: Hunyady Sándor Püspöknek lenni nem könnyű dolog. Minél magasabb rendfokozata a pap, annál többféle iránya tehetségre van szüksége, A modem püspök a hivatásán túl kénytelen rá, hogy katona legyen, közgazdász, politikus. Kötelessége nem szűnik meg, amikor templomi teendőit elvégezte, íróasztala is van. Szerveznie is kell egyházát, mint a vezérnek hadseregét. Vagyoni dolgokban kell intézkednie, mint egy ügyvédnek, kimondott és leíróit szavai mögött, cselekedetekben is szakadatlanul harcolnia kell Isten szolgálatában a démonnal, amelynek kinyitott denevérszámya elsötétíti már a fél eget. És kell, hogy a püspök művész is legyen. Itt | a három, hatalmas kötet, amelyben Ravasz | László beszédei és írásai vannak összegyűjtve. I Nem valószínű, hogy e roppant anyag csali az- | ért ily zengzetesen művészi, mert a szerzőjének | passziója volt, hogy kifejtse tehetségét. Az su- E gárzik minden sorából, hogy ilyennek „kellett" lennie. Ezt követeli meg a tartalom. Itt nem külső disz, hanem belső szükségesség a stílus méltóságos szárnyalása. Hiúság nélküli szépség ez, önkénytelen velejárója az anyagnak. Nem kell hozzá teológusnak lenni, hogy valaki mély gyönyörűséggel olvassa az egyházi beszédek szövegeit. A bonyolult és emelkedett stílus engedelmesen kinyílik a laikus szeme előtt is. Egész sorsunk ez, jövőnk, létünk titka. Hatalmas kéz emel föl bennünket könnyedén. Alti üres belül, vágya támad rá, hogy hite legyen. Rájövünk: aki hisz, nem borzadhat sem élettől, sem haláltól. A szövegekhez utólag és akaratlanul, inkább csak az olvasó együítgondolkozása miatt, néhol gyakorlati kérdések szövevénye, sőt politika tapad. De mily fönségesen! Ugyanolyan portalan tisztasággal, ahogy kibomlik lassan az egész ma jellege, a püspök egyéniségének mélységes magyarsága. Pedig sehol egy szó nincsen erről. Mégis a bibliai idézetek, az angol és latin mottók között oly magyarrá válik a táj, amily szélsőmagyarrá lesz a szoba, amelynek falán ott az idegen arc: Kálvin János gipszből készült, ezüst profilja. Az ember olvassa a konfirmációs beszédeket, az urvacsorai ágendákat, a ravataloknál és házasságkötéseknél tartott szónoklatokat. És hirtelen megérti, miért történt, hogy a lelkiismeret • válságán keresztül anyagi válságba és fizikai romlásba került minden társadalom, amely meg- \ próbálta, hogy elnyomja egyházait. Az ember J nem vethet számadást Isten nélkül, i Japán offenziva Sanzi-tartományban HANKAU. — A japán hadsereg Sanzi tartomány déli részén megkezdte az offenzivát. Az előnyomulás célja Csencsao meghódítása. A japán csapatok átkelték a Sárga folyón és bekerítették Hsinzi városát, amely a kínai védelem központja a Sárga folyótól északra. Egy párbaj és egy nyilatkozat Festetics gróf szabadXémbvesinterpeiládójának következményei BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Gróf Festetics Sándor tegnap a képviselőházban beszédet mondott a szabadkőművesek titkos működéséről és beszéde közben azt állította, hogy a Rotary Klub sem egyéb, mint burkolt szabadkőműves intézmény, amelyet a Párásban székelő Alliance ísraeliite . irányit. Ripka Ferenc volt budapesti főpolgármester, a budapesti Rotary Klub elnöke egy újságíró előtt Festetics interpellációjával kapcsolatban kijelentette, hogy az, amit a nyilas gróf a Rotary Klubról és a szabadkőművességgel való állítólagos kapcsolatairó mondott, szemen,szedett valótlanság.. A Rotary Klub nincs kapcsolatban a szabadkőművességgel, még kevésbé a párisi Alliance Israelitteel. Ezt az álhirt — Ripka szerint — a szabadkőműveseik terjesztik, hegy kompromittálják a Rotary Klubot. Festetics tegnapi interpellációjának van egyébként súlyosabb következménye is. A nyilas górf beszéde alatt báró Berg Miksa közbeszólt, Berg báró köbeszólásait Festetics magára nézve sértőnek találta és ma provokálta a független kisgazdapárti képviselőt. Az egyesült párt Járási közgyűlései Február 20, Léva: Délelőtt 11 órakor. Szónokok: Jaross Andor és dr. Pornbszky Géza. Február 20, Zseliz: Délután 3 órakor. Szónokok: Jaross Andor, dr. Pornbszky Géza. Február 26, Párkány: Délelőtt 10 órakor a Katolikus Legényegyletben. Szónokok: Esterházy János, dr. Pornbszky Géza, dr. Salkovszky Jenő és dr. Gürtler Dénes. Február 27, Gafánta: Szónokok: Esterházy János én Fiissy Kálmán. — kérdi az agrárpárt déli lapja PRÁGA. — Az agrárpárt déli lapja, a Vecer ,.Oroszország háborúra készül Románia ellen?“ cimen érdekes cikket közöl. A lap elmondja, hogy a csehszlovák szocialisták Sztálin legutóbbi nyiltlevelét, amelyben a szovjetdiktátor a komintern utján a világforradalmi akciók erősítésével fenyegette meg a világot, úgy magyarázzák, hogy az csak válasz a szovjetellem kapitalista támadásokra és egyben válasz a trockisták ideológiai zűrzavaraira (?). Sztálin a szocialisták szerint nem gondol semmiféle forradalomra és a háborút sem tartja elkerülhetetlennek. — Ha ez így van, ahogy a szocialisták állítják — folytatja a Vecer, —■ akkor a szovjet miért akar tavasszal erődöket építeni a román határon? Szovjetoroszország meg akarja erődíteni a csernigovi, a zsitomirszki, a vinnicki, a smering és az odeszszai kerületeket. A Dnyeszter egész bal-POZSONY. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az OGESz által rendezett pozsonyi gazdanapok programszerűen, teljes rendben folynak. Az előadások iránt rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott. Már a megnyitáson résztvett dr. Szilassy Béla szenátor is s néhány előadást végighallgatott Nitsch Andor nemzetgyűlési képviselő, valamint Fodor Jenő is. Az előadások a mezőgazdasági múzeumban folytak. A kongresszus csütörtöki utolsó napján rendkívül nagy érdeklődés kísérte Jell'ow Hlong fiatal kínai tudós, egyetemi tanár előadását. A kínai tudós jelenleg a budapesti József-müegyetennhez tartozó soproni erdészeti és bányászati főiskola növénytani és talajkutató intézeténél működik, ahol Fehér Dánielnek, a vüághirü magyar professzornak asszisztense. KASSA. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Emlékezetes az az adóbotrány, amelynek központjában Weiss Mayer munkácsi korcsmáros, annak családja és Nemec adófőnök, valamint több adótisztviselő állott. Az államügyészség tíz személy ellen emelt vádat s annakidején az ungvári kerületi bíróság közülük hatot elitéit. A felsőbíróság azonban megsemmisítette az ítéletet, uj tárgyalást rendelt el 6 eigyben elrendelte Weiss Mayer fővádlott elmeállapotának a meg\ izsgálását. A szakorvosi vizsgálat megállapította a fővádlott beszámithatóságát s ennek alapján a második kerületi bírósági tárgyalás folyamán Weiss Mayer büntetését két és félévi fegyházra emelték. Elitélték rajta kívül Nemec adófőnököt és a többi vádlottakat is kisebb-nagyobb szabadságvesztésre. EGER. — Nagy szerencse ért négy szegény embert. Amerikában röviddel ezelőtt elhunyt Zsigray József gazdag amerikai vállalkozó, aki rokonságban volt az egri Gyergyay-fivérekkel. Zsigray elhunyt felesége a Gyergyay-fivérek testvére volt és ilyen módon jutottak ahhoz a szerencséhez, hogy Zsigray egész vagyonát rájuk hagyta. partját erődvonallá építi ki. Az erődítési munkálatok előkészítése már megtörtént. Mindenekelőtt odaszállítják az építési anyagot, ahol az erődépitésnél szükség lesz rá. Az említett vidékeken sürü úthálózatot építenek a hátterület felé. A feketetengeri partvidéket nemcsak váröveikkel, hanem messzehordó ágyukat tartalmazó erődített pontokkal is biztosítják. Mindenekelőtt erősen fölfegyverzik Szebasztopolt, Szimiferopolt, Chersont és Nikolájev városát. A kikötőkben uj repülőbázisokat szerveznek meg. Uj repülőtelepeK lesznek Csernigovban. Charkovban, Poltavában, Odesszában, Chersonban, Szimferopolban és Szebasztopolban. A kievi katonai kerületben a szovjetnek már 12 repülőállomás áll a rendelkezésére. — Mindezeket az erődítési rendelkezéseket a Romániával való háború eshetőségére teszi meg, mert a két állam közt Fehér Dániel maga is jelen volt az előadáson. A tudós magyar egyetemi tanár neve nemcsak Magyarországon, de az egész világ szakköreiben jól ismert, néhány évvel ezelőtt a francia kormány meghívására több hónapig tanulmányozta a Szahara talajviszonyait s általában a talajkutatás terén eddig több korszerű felfedezéssel gazdagította ezt a fiatal tudományágat. Jellow Hlong kinai tanár német nyelven tartotta meg előadását Kina mezőgazdaságáról s egyáltalában a kinai gazdasági életről. A kongresszus résztvevői tegnap esfe a Carlton-étteremben ünnepi bankettre gyűltek össze. A háromszáz terítékes banketten résztvett a szlovákiai földbirtokosok és bérlők szine-java s jelen voltak a sájtó kép viselői is. Ma a kongresszus befejezése után a résztvevők megtekintették a bucsányi mintagazdaságot és kísérleti állomást. Fellebbezés folytán az ügy újból foglalkoztatta a kassai fe’.sőbiróságot, amely ma ítélkezett, az annakidején nagy port felvert munkácsi adópanama ügyében. A felsőbíróság részben megváltoztatta a kerületi biróság Ítéletét és Weiss Mayer büntetését kétévi és kéthónapi fegyházbüntetésre szállította le. Leányát. Weiss Piroskát öt hónapra, fiát, Weiss Lipótot hat hónapra Ítélték el. Brouőek Vencel adóhivatali titkárt megvesztegetés címén két/hónapi fogházbüntetésre, Gall Vilmos adótitkán hathónapi fogházbüntetésre, Kiima Ernő adótisztviselőt pedig négyhónapi fogházbüntetésre Ítélték el. Nemec adófőnököt pedig elévülés címén fölmentették. Minthogy dr. Lucky államügyész semmiségi panaszt jelentett be, igy az üggyel még a legfelső biróság is foglalkozni fog". Az örökség egyes hírek szerint 800.000 pengő, más hírek szerint viszont 800.000 dollár. A Gyergyay-fivérek napszámosmunkából élnek Egerben, sőt az egyik közülük, aki hadirokkant, a várostól havi élelmezési segélyt kap. A minap értesítették őket az örökségről. Kijelentették, hogy továbbra is dolgozni akarnak, legalább addig is, amig a pénz nincs a zsebükben. eddig nincs elintézve a besszarábiai kérdés, holott a szovjet Besszarábiát annak a hídnak tartja, amely Szovjetoroszországot összeköti Európa többi részévek — Északromániában megerősödött A kommunista agitáció. Főleg az ipari alkalmazottak körében. Ezzel egyidejűleg a szovjet fokozza Romániában a kémkedési tevékenységet. — Románia, mint ismeretes, tagja a kisantantnak és szövetségese Franciaországnak, amelyet éppúgy, mint bennünket szövetségi szerződés köt Oroszországhoz. Miért erősiti meg határait a szovjet egy olyan állammal szemben, ha eléggé ismeretes, hogy Románia a legtávolabbról sem gondol a szovjetállam megtámadására? Emellett bennünket, habár csak elméletileg, érdekel egy kérdés: kinek segítene a mi hadseregünk .egy szovjetorosz-román háborúban? Az orosz bolsevikok — folytatja fejtegetéseit a Vecer — eddig nem mondtak le arról a szándékukról, hogy szuronyokon viszik ki a forradalmat a külföldre. Ezt a szándékot Sztálin újból prokla.málja. Tekintettel arra, hogy viszonyaink különleges vonatkozásban vannak a román viszonyokkal, nem szabad bagatelizáínunk a szovjet hadielőkészületeit Romániával szemben —* fejezi be fejtegetéseit a kormánylap. BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Hasonló szerencse érte Gauiand Sándort, a Parlament-kávéház telefonistáját. A fiatal Hu francianyelvü szerencsekivánó levelet irt Faruk királynak házassága alkalmából. A levélben úgy mellékesen megemlítette, hogyha akadna valami munka Egyiptomban az ő és munkanélküli apja számára, szívesen vállalná, mert szerény keresetéből neki kell eltartania egész családját. A fiú most az egyiptomi követtől levelet kapott, amelyben fölszólítja a követ, hogy keresse föl. A fiú szolgálatban volt, tehát nem mehetett, helyette édesanyja ment el az egyiptomi követhez, aki közölte vele, hogy Faruk király a jókívánságokért 15 egyiptomi fontot küldött a kis Gauiand Sándornak. Az anya boldogan vette át a 15 fontot, amiért a Nemzeti Bankban 280 pengőt kapott. Gauiand Sándornak egyébként nem ez az első ilyenfajta szerencséje, mert már egyszer Mussolininek is irt szerencsekivánatokat és most elhatározta magát, hogy mihelyt meglesz Zogu esküvője, neki is ir egy gratuláló levelet. Dr. Emery: NyugdUasnyomcr és központi közigazgatás Szlovákia országos képviselőtestülete az összes politikai pártok képviselőinek beleegyezésével 1930 október 30-án elhatározta, hogy rendezni fogja az utmesterek és utkaparók fizetési viszonyait és nyugdíjigényét az állami alkalmazottak megfelelő kategóriájára vonatkozó szabályok _ szerint. A volt vármegyék emez alkalmazottai részére ugyanis érvényben voltak még a régi szabályrendeletek és az összes politikai pártok tartománygyülési képviselői egyhangúlag azon a véleményen voltak, hogy ennek a tarthatatlan áll;r— pótnak a lehető leggyorsabban véget kell vetni. _ Sajnos, azonban hiába akar az országos képviselőtestület bármit és hiába nyilvánítja a rendezést feltétlenül szükségesnek, ha a prágai kormány nem adja meg beleegyezését, amely a törvények értelmében az országos képviselőtestület határozatának keresztülviteléhez szükséges és igy a legsürgősebb határozatot évekig nem valósítják meg. Teljes hét évig, egy hónapig és 21 napig tartott, mig a kormány 1937 december 21-én kimondta, hogy az országos képviselőtestület határozata törvényellenes, nem hagyta jóvá- de előre beleegyezését adt.a. hogy az utmesterek igényei a fizetési törvény (103/1926) és az utka.parók igényei a 133. számai 1928. évi kormányrendelet előírásai szerint rendeztessenek. Egyúttal beleegyezését adta 84 utmesteri és 800 alacsonyabb kategóriájú állás rendszeresítéséhez. A központi közigazgatásról tiszta képe lehet az embernek, ha elgondolja, hogy a kormány egy nyugdíjügyben, tehát egy rendkívül sürgős ügyben, hiszen számtalan ember mindennapi kenyeréről van szó, hét évig várat határozatára és 7 évre van szüksége, míg azt megállapítja, hogy az országos képviselőtestület határozata törvényellenes. Országh tartományi elnök is szivén viselte ezt az ügyet, számtalanszor sürgette és mégis hét óvet kellett várni. így azután nem csodálkozhatunk, ha egyesek ügyei hót, nyolc, eőt tiz évig elintézetlenül hevernek. Hiszen mit Is jelent a közigazgatás ezámára az, ha egy vármegyei alkalmazott 78 éves özvegyének nyugdiját 171 koronában állapítják meg. Mint törvényes nyugdíj egy évre, tehát is egéaa 50 fillér naponta, mig ha férje véletlenül állami alkalmazott lett volna, úgy igénye leune évi 4863 Kő nyugdíjra. Hogy éhen ne haljon, az országos képviselőtestület évi 2460 Kő kegydijat szavazott meg részére, a kormány beleegyezése nélkül. Most tehát az országos képviselőtestület feladnia, hogy a lőhető leggyorsabban uj határozatot hozzon és ez szóról-szóra megfeleljen a kormány határozatának és az uj határozatot azonnal vigy a keresztül. Az ujj határozat jóváhagyását'kivárni, a rendezésnek ismét hosszú évekre való kitolását jelentené. A legkevesebb nyugdíjasnak van együtt minden szükséges okmánya. Ezek beszerzése és a rendezés keresztülvitele még sok időt fog igénybe venni. . Végétért a pozsonyi mezőgazdasági ankét Magas színvonalú előadások és előkelő tudósok az ankéion ■ Látogatás a bucsányi míntagazdaságban A munkácsi adópanamisták a kassai fel előtt Weiss Mayer munkácsi kocsmárost 26 havi Jegyházra Ítélték, Nemec adófőnököt fölmentették • ■ Szerencse kicsiben és nagyban Nétíy egri napszámos 800.000 pengős vagy dolláros öröksége és a pesti telefonosfia, aki előszeretettel gratulál házasodó államfőknek 4