Prágai Magyar Hirlap, 1938. február (17. évfolyam, 25-48 / 4468-4491. szám)

1938-02-18 / 40. (4483.) szám

1938 február 18, péntek. tow<mMa*Aarhirlap 3 „Kisebbségek" helyett „nemzeti kisebbségek" Sziillő Géza a népszövetségi ligák uniójának londoni ülésén Február 22-ikére összehívták a képviselöházat PRÁGA. — A képviselőházi elnökség Zna délben tartott ülésén elhatározta, hogy a képviselőház plénumának ülését február 22-ike, kedd 15 órára hívja össze. Tárgy­­sorozaton szerepel az 1936. évi állami költ­ségvetési túllépések utólagos jóváhagyásá­ról szóló kormányjavaslat és az 1936. évi állami zárszámadás, llgy mondják, hogy a költségvetési túllépések s a zárszámadás vitája szerdán is tartana és csütörtökön zá­rulna. A római hármasegyezmény statisztikai mérlege BUDAPEST. - A magyar Vámpolitikai Központ most adta ki jelentését, amelyben beszámol a múlt esztendő kereskedelempo­litikai helyzetéről. A bevezetésben megálla­pítja a jelentés, hogy azok a remények, ame­lyeket az 1936 őszén létrejött hármashatal­­mu valutaegyezményhez fűztek, nem váltak be. Részletesen foglalkozik a jelentés a ró­mai hármasegyezmény statisztikai mérlegé­vel és kimutatja, hogy Magyarország 1937- ben összbehozatalának 24.89%-át, kivitelé­nek 29.17%-át bonyolította le Ausztriával és Olaszországgal, mig Ausztria bevitelé­nek 14.58%-át, kivitelének 23.33 %-át, Olaszország pedig bevitelének csupán 7.53 százalékát, kivitelének pedig 4.69 %-át for­galmazta a hármasegyezmény államaival. A jelentés méltatja az angol—amerikai keres­kedelmi tárgyalások jelentőségét, rámutatva arra, hogy e két nagy birodalom a világfor­galomnak 26 %-át bonyolította le. A kárpátaljai magyar tanítók emlékiratban fordultak a kormányzóhoz BEREGSZÁSZ. — A kárpátaljai ma­gyar tanítók többségét magában foglaló Általános Tanító Egyesület elnöksége em­lékirattal fordult a kormányzóhoz, mint a kárpátaljai iskolaügyek legfőbb intézőjé­hez és a pontokba foglalt kívánságaikat a következőkben terjesztette elő: Magyar iskofába csak magyar nemzeti­ségű tanítót és igazgatót nevezzenek ki, az orosz többségű községeikben, ahol leg­alább 43 magyar anyanyelvű tanköteles gyermek él, létesítsenek magyar iskolát vagy nyissanak párhuzamos osztályokat, a magyar iskolákkal felettes hatóságaik hivatalos ügyiratokban legalább hasábo­sán használják a magyar nyelvet. A kormányzó átvette az emlékiratot és megígérte annak tüzetes tanulmányozását és a kívánságok lehetőség szerint való fi­gyelembevételét. Munkáspárti jelölt győzött egy angol pótválasztáson LONDON. — Az ipswichi pótválasztásokon Stokes munkáspárti jelölt győzött. 27.604 sza­vazatot kapott a konzervatív jelölt 24.443 sza­vazatával szemben. Az előző választásokon kon­zervatív képviselő képviselte a kerületet a par­lamentben. 4*8 milliárd yen hadi (ólokra TOKIO. — A pénzügyminiszter közlése sze­rint a japán parlamentbe a közeljövőben be­nyújtják a rendkívüli költségvetés tervezetét, amely 4850 milliós hitelt kér a képviselőktől a kínai hadjárat kiadásainak fedezésére. Volt oroszországi magyar hadi­fogoly kézzel írott regényei a római könyvkiállításon RÓMA. — A római könyvki állításon rend­kívül nagy feltűnést keltett egy oroszországi vollt magyar fogoly regénysorozata. Rátkay Ist­ván volt orosz hadifogoly tizenikétikötetes, kéz­zel irt regénysorozatát állította ki a kiállításon. Mind a tizenkét könyv önálló regény és azok mindegyikéből csak egyetlen példány van a vi­lágon. Rátkay István a világháborúban mint fő­hadnagy került fogságba és regényeit fogoly­társai szórakoztatására irta. Amikor egy-egy re­génye elkészült, a fogolytáborban kézről-kézre járt s közel ezer magyar fogolynak nyújtottak ezek a regények vigaszt és szórakozást messze Szibériában. A tizenkét könyvnek olyan pél­dátlan sikere volt, hogy valamennyi már az első napon elkelt. Négyet Svédországba, egyet Olasz­országba, egyet Angolországba, egyet Belgium­ba vettek meg, egy könyvet Ottó főherceg, egyet József főiherceg, hármat pedig a magyar állam vásárolt meg. A könyvek egyenként 1500 pengőért keltek eb LONDON. — A népszövetségi ligák uniója most tartotta Londonban tanácsülé­sét. A tanácsülésen a Csehszlovákiai Ma­gyar Népszövetségi Liga képviseletében dr. Szüllő Géza, a liga elnöke vesz részt, aki dr. Clary-Aldringen Alfons-zal, a cseh-PRÁGA. — A koalíciós pártok vezetőségei­nek tegnap tartott ülései közül csak a cseh nem­zeti szocialista párt elnöksége adott ki egészben véve semmitmondó jelentést s az agrárpárt vég­rehajtó bizottsága, melynek ülésén hosszabb szünet után ismét résztvett dr. Hodza miniszter­­elnök is és politikai jelentést tett. A Vesnkov szerint dr. Hodza beszámolójában ezt az állás­pontot képviselte: „Nyugalom és férfias tekintet a jövőbe. A vi­lág előtt szereplő erőnk valóban jelentkezik a nemzet teljes egységére irányuló belpolitikai tö­rekvésben is, amelyet az a hit és akarat tölt el, hogy kiépíti s megvédelmezi azt, amit húsz év előtt kivívott.“ A politikai pártoktól független cseh sajtó is­mételten megállapítja, hogy a kormányrekonsfcrukcióra irányuló tárgyalá­sok menete nagyon nehéz és hogy a felelős vezetők még nagy munkát lesznek kénytele­nek kifejteni, ha azt akarják, hogy a re­konstruált ünnepi kormány március elején a nemzetgyűlésnek bemutatkozhassék. Kalfus távozik? A kormány politikai bizottsága ma dél-BUKAREST. — A román hivatalos lap csütörtöki számában rendelet jelent meg a közrend elleni bűncselekmények megtorlá­sára vonatkozó törvény módosításáról. A rendelet szerint súlyos büntetésben részesül mindaz, aki rejtett politikai céllal sejteket, csoportokat vagy más szerveket hoz létre, továbbá mindaz, aki ilyen szervezetek fel­hívásait terjeszti vagy e célból szóbeli vagy írásbeli parancsot közvetít, tiltott gyű­léseken vesz részt, vagy katonai alakulat­ban menetel és politikai dalokat énekel. Mindazok, akik ilyen bűncselekményeket elkövetnek, hat hónapig terjedhető fogház­büntetéssel sújthatok. Egy másik rendelet is megjelent a mai hivatalos lapban. Ez viszont kimondja, hogy a román köztisztviselők vagy a ro­mán állami üzemek alkalmazottai és egy-BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztő­ségünk telefonjelentése.) A májusi budapes­ti Eucharisztikus Világkongresszus előké­szítő munkálatai nagy iramban haladnak előre. A kongresszusra már eddig is 300.000 zarándok jelentette be érkezését Budapestre. kével élénk befolyást gyakorol a tárgyalá­sokra. Mindketten közös javaslatot terjesz­tettek a tanácsülés elé, hogy a „kisebbsé­gek" megjelölést a jövőben „nemzeti ki­sebbségek" kifejezéssel helyettesítsék, mert ez jobban felel meg a tényleges helyzetnek s egyben a számbeli kisebbségben élő né­pek nemzeti öntudatát is jobban kidombo­előtt ismét tanácskozott és tanácskozásait a késő esti órákig folytatta. Hir szerint a mi­niszteri tárcák kicseréléséről folyt a tárgya­lás. A tárcákon való osztozkodás nagy ne­hézségekbe ütközik. Újabban ismét erősen tartja magát a hir, hogy Kalfus pénzügymi­niszter távozik állásából és a tárca élére a cseh nemzeti szocialisták párthive kerül. Állítólag dr. Mengrt, a prágai városi taka­rékpénztár igazgatóját jelöli a cseh nemzeti szocialista párt a pénzügyminiszterségre. Magántég veszi át Bubovát? Az aktuális napi politikai gotndoik mögött ott áll az elintézetlen problémák egész sora. A du­­bovaí állami kőolaj finomító ügye csák nem akar befejeződni. A költségvetési bizottságban Ré­mes előadó a múlt héten állapította meg, hogy az építkezés már a hatvanadik milliót is átlépte. A Pnager Börsencourier értesülése szerint az építkezés ugyan most már rövidesen befejeződik s a gyár üzembehe 1 yezhető, de most az a kér­dés, hogy milyen naftát finomítson. Az eredeti elgondolás szerint belföldi, gbeli eredetű s az újabban feltárt morvaországi kő­olajat kellene finomítania, de a lap megállapítása szerint az uj gyár kizárólag romániai kőolaj fel­általában mindazok a személyek, akik a román államkincstártól kapják fizetésüket, politikai pártoknak tagjai nem lehetnek. A közalkalmazottaknak tizenöt napon belül nyilatkozatot kell tenniök feljebbvalóik előtt, hogy milyen politikai pártnak voltak a tagjai. Beavatottak szerint ezek a rendelkezések elsősorban a vasgárda ellen irányulnak. Letartóztatták a repülőgépgyár vezetőit Nemrégiben megírta a PMH, hogy a gyártási titok elárulása miatt letartóztatták Románia egyetlen repülőgépgyárának, a brassói IAR repülőgépgyárnak műszaki vezetőjét, Karpf főmérnököt. Most ugyan­csak kémkedés címén letartóztatták a gyár két vezető főmérnökét, Laska és Bota mér-A messze külföldről eddig 52.436 résztvevő jelentkezett, Magyarország területéről 135.729, a többi pedig a szomszédos álla­mokból érkezik a kongresszusra. A világ­kongresszus első napján 68 különvonat hoz­za Budapestre a külföldi katolikusokat. ritja. A tanácsülés hosszas vita után a ja­vaslatot elfogadta. Elhatározták még, hogy szorgalmazni fogják újból a népszövetség előtt való nemzeti kisebbségi eljárási mó­dozatok megváltoztatását, hogy igy a nem­zeti kisebbségek panaszai gyorsabban nyer­jenek elintézést. dolgozására rendezkedett be. Ennek következté­ben az uj állami üzem számára behozatali kon­tingens is volna biztosítandó. A lap úgy tudja, hogy most egy szakmabeli magáncéget keresnek, amely az egész vállalkozást átvenné és jövedel­mezővé tenné. Ezt a tervet nagyon megnehezíti az alkalmas cég keresése, mert az építkezési költségek törlesztése nagyon nehéz lesz. ...és Zólyombrézó A közmunkaügyi minisztérium hatáskörébe tartozó egy másik vállalat, a zólyombrézói vas­mű is sok gondot okoz a politikusoknak. Most tűnt ki, hogy bár ez a vasmű inkább hidak épí­tésére rendezkedett be, nem átallotta elvállalni a dubovai kőolajfinomitó berendezésének szállí­tását is, noha ilyenfajta gépeket eddig nem állí­tott elő. Államadósságok törlesztési pénztára Gazdasági szaklapokban ismételten szóváte­­szik a pénzügyminiszter ama régebbi keletű ked­ves terviét, ami elleti a költségvetési bizottság főelőadója s a költségvetési vitában résztvett legtöbb szónok is határozottan állást foglalt, hogy az állami pénzügyi rendtartás törvényja­vaslatával egyidejűleg törvényjavaslatot nyújta­nának be az államadósságokat törlesztő pénztár megszervezéséről. Ebbe a pénztárba folynának be egyebek között a nélkülözhető és nemjövedel­­niező állami javak értékesítéséiből származó pénzek. Politikusok köréhen általános a nézet, hogy ha van már külön igazgatósága az állam- • adósságoknak, úgy a törlesztési pénztár megszer­vezése., csak uj hivatal volna, .minden gyakor­lati jelentőség nélkül. nökökef. őrizetbe vették a gyár két üzem­vezetőjét is. Külügyi államtitkárrá nevezte ki Románia berlini követét BUKAREST. — Commene rendkívüli köve­tet, Románia berlini követét, aki egyébként a román diplomáciai kar egyik legtehetségesebb tagja, külügyi államtitkárrá nevezték ki. Február 23-ára hívták össze a szenátust PRÁGA. — A szenátus elnöksége a sze­nátus tagjait február 23-án, szerdán délután 4 órára ülésre hívta össze. A szenátus napi­rendjén az 1936. évi állami zárszámadás és a hiteltullépések megtárgyalása, valamint a Dunagőzhajózási Társaság államosítására vonatkozó törvényjavaslat szerepel. Újabb eljárás indul Szálasi ellen BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A legutóbbi nyilas röpcédulák­kal kapcsolatiban eljárás indult a röpcédula alá­írói, Szálas! és gróf Széchenyi ellen. Az ügyben Szálasit és Széchenyit csütörtökön hallgatták ki, majd az egész ügyet áttették a II. kerületi kapi­tányságra, amely az eljárást a röpcédula aláírói és terjesztőd ellen lefolytatja. szlovákiai német népszövetségi liga elnö-Nehezen haladnak előre a kormányalakítási tárgyalások Romániában megkezdődött a barc a vasgárdisták ellen Tilos a politikai sejtek szervezése és politikai dalok éneklése - Közalkalmazott nem lehet politikai párt tagja Eddig 300 ezer külföldi ás vidéki jelentkezett az Eucharisztikus Világkongresszusra

Next

/
Oldalképek
Tartalom